Budapesten megnyílt a Mail Boxes harmadik egysége a Bank Centerben. Az Oktogonnál és a XIII. kerületben lévő egységükben ugyanis még a várakozásoknál is nagyobb a forgalom. A magánposta hálózatot a vidéki nagyvárosokba is szeretnék kiterjeszteni.
Nemcsak Magyarország épülnek egymás után az akkus beruházások, hanem regionálisan is gyorsan növekszik az ágazat - írja a G7. A regionális eltérések padig rámutatnak, hogy miért elhibázott a magyar gazdaságpolitika az akkumulátorgyártás kapcsán. Éltető Andrea, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Világgazdasági Intézet kutató
Az Európai Központi Bank ma 25 vagy 50 bázisponttal emeli a kamatokat az eurózónában, legalábbis erről szólnak a várakozások. A negyed százalékpontos emelés lassítást jelentene a kamatemelési tempóban, és többen gondolják úgy, hogy ez lenne ma a legmegfelelőbb lépés az EKB-tól. De a fél százalékpontos emelés mellett is szólnak érvek, és ne feledjük
Napjainkban egymás után dőlnek meg az építészeti rekordok, a lehetséges és a lehetetlen közötti határ egyre inkább elmosódik. Most épp a világ leghosszabb függőhídját Szicília és az Appenini-félsziget közé tervezik, a Messinai-szoros fölé. Az olasz kormány feltételesen hagyta jóvá az építés ötletét, tehát a munka jelenleg a műszaki részleteket kido
Az első negyedévben 3613 új lakás épült, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4989 volt, 38 százalékkal kevesebb, mint 2022 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023 márciusában a kereskedelmi szálláshelyeken 667 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 5,8, a vendégéjszakáké 9,0 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Nyaranta száznál is több diák dolgozik Ceglédfürdőn szövetkezeti foglalkoztatás keretében. Miért éri meg fiatalokat szezonmunkára felvenni? Hogyan mehet ez gyorsan, gördülényeken? Erről szól a HR Portal és a WHC Csoport podcastja. Akik megosztják a jó gyakorlatot: Sági Beatrix (Ceglédi Gyógyfürdő), Margitics Ákos (WHC). A riporter: Bombera Krisztin
A nemzetközi piacok szempontjából tegnap volt a hét legfontosabb napja, hiszen kamatdöntő ülést tartott az amerikai jegybank, ahol a várakozásoknak megfelelően 25 bázispontot emeltek. Viszont nem is az emelés mértéke, hanem sokkal inkább kommunikáció volt fontos tegnap. Egyrészt voltak arra utaló jelek, hogy az amerikai jegybank szüneteltetheti mos
Az első negyedévben 3613 új lakás épült, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4989 volt, 38 százalékkal kevesebb, mint 2022 azonos időszakában
Az elmúlt napokban jelentősen emelkedett a magyar tőzsde, főleg az OTP húzta felfelé a magyar piacot, azonban ma reggel úgy tűnik, hogy a hazai piac is beáll az európai sorban, hiszen a nemzetközi hangulattal együtt esik a magyar tőzsde.
Márciusban Németország exportja 5,2 százalékkal, 129,7 milliárd euróra csökkent, az importja 6,4 százalékkal, 113 milliárd euróra esett februárral összevetve - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis.
A végelszámolás célját, az egyszerűsített végelszámolás lehetőségét és előnyeit, sikeres lezárásának feltételeit, a végelszámolás befejezésekor felosztható vagyon részét képező tárgyi eszközök sorsáról történő rendelkezés, valamint a végelszámoláskor fennálló kötelezettségek kezelésének jogszabályi előírásait – konkrét példák szemléltetésével – Kis
A PacWest, egy regionális Los Angeles-i bank csütörtökön közölte, hogy több potenciális partner és befektető is megkereste, és hogy ezek a tárgyalások folyamatban vannak, mivel továbbra is vizsgálja a részvényesi érték maximalizálásának lehetőségeit. A bank részvényei tegnap 50 százalékkal estek a zárás utáni kereskedésben, miután napvilágra került
Júniusban pályázhat integrált villamosenergia-tárolók kiépítéséhez vissza nem térítendő támogatásra a rendszerüzemeltető és minden elosztó társaság. A kiírás 58 milliárd forintos keretösszege legkésőbb 2025 nyarára megvalósuló fejlesztésekben hasznosulhat - jelentette be szerdai közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Az állami vállalati hitelprogramok, nevezetesen a Széchenyi Kártya és a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram 1,0-1,2 százalékkal járulnak hozzá idén a GDP-növekedéshez, ezek nélkül recesszió lenne. Téves megállapítás, hogy a vállalati hitelezés ösztönzése akadályozná az infláció leszorítását, és szembemenne a szigorú monetáris politikával – mo
Miniszterelnöki engedély nélkül nem lehetett otthonról dolgozni a kormányzati igazgatási szerveknél, valamint az állam többségi tulajdonában lévő cégeknél egy most megismert 2022-es határozat szerint.
Volodimir Zelenszkij elnök tagadja, hogy Ukrajnának köze lenne a Kreml elleni, szerda hajnali dróntámadáshoz. Ezzel szemben az orosz vezetés számos tagja terrortámadásnak nyilvánította az incidenst és a Kijev elleni erélyesebb fellépést szorgalmazzák.
Az idén több alkalommal is jelentős változáson mentek át a munkába járás térítésével kapcsolatos szabályok, többek között az ország- és vármegyebérletek is bekerültek a szabályozásba, írja a vg.hu.
2023. április 30-án megvalósult az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. fúziója, május 1-jétől a létrejött hitelintézet MBH Bank Nyrt. néven, új, egységes arculattal folytatja tevékenységét. A mögöttünk álló hosszú hétvégén a fúzióhoz kapcsolódó technikai és informatikai átállás sikeresen lezajlott. Az alapos előkészületeknek és az átállás ütemterv
Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő és pénzügyi befektető vállalata, az EOS friss felmérése szerint a 18 és 34 év közötti fiatalok erősen érdeklődnek a pénzügyek iránt, sőt a válaszadók több mint fele (51 százalék) relevánsabb pénzügyi oktatást szeretne.A kelet-európai országokban, így Romániában (70 százalék), Észak-Macedóniában (54 százalék) é
A kormánypárti többség elfogadta az egészségügyi rendszer számos pontját módosító törvénymódosítást. Több ingatlan az egyetemi vagyonkezelő alapítványokhoz kerül.
Márciusban a kereskedelmi szálláshelyeken 667 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 5,8, a vendégéjszakáké 9,0 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy, a világ több részéről érkező egészségügyi szakértőkből álló testület ül össze ma, hogy eldöntse, a koronavírus-járvány továbbra is vészhelyzetnek minősül-e az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szabályai szerint. A Reuters beszámolójából kiderül, ez azért lényeges, mert a vészhelyzeti státusz segít fenntartani a világjárványra irányuló nemzetkö
Már nagyobb a bankok állami terhe, mint a teljes bérköltsége, de mindent összevetve a magyar bankrendszer stabil, és köszöni, jól van, igaz, lehetne sokkal jobban is – mondta a Magyar Bankszövetség elnöke a Portfolio csütörtöki Hitelezés 2023 konferenciáján az állami terhekre utalva, bemutatva röviden a szektor helyzetét.
A Maersk, a világ egyik legnagyobb konténerszállítója a várakozásokat meghaladó első negyedéves eredményről számolt be, és fenntartotta 2023-as profitelőrejelzését. Mindebből az látszik, hogy az inflációt is erősítő szállítmányozási árak emelkedése még fokozhatja a drágulást.
Négycsillagos légikikötő lett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ezzel Európa legjobb légikikötőivel került egy kategóriába az utazási élmény szempontjából - közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
A piaci hitelezés pangása ellenére rekordszintű érdeklődés mellett kezdődött el a Portfolio hibrid (offline és online) formában zajló Hitelezés 2023 konferenciája a magyar bankszektor és hitelpiac legfontosabb szereplőinek részvételével. Ebben a cikkünkben követhetők nyomon a nap folyamán a legérdekesebb előadások és panelbeszélgetések.
Az Ukrajna és Oroszország között kialakult konfliktus gazdasági hatásait számos elemzésben vizsgálták az utóbbi bő egy évben. Széles körben ismertté vált, hogy Európa, különösen a kelet-közép-európai országok erősen függenek az orosz energiahordozóktól, míg Ukrajna elsősorban a különféle gabonák és vastermékek exportjában meghatározó világpiaci sze
Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke szerint valószínűleg "jó politika", hogy a legnagyobb bankok nem hajtanak végre nagy felvásárlásokat, de az, hogy a JPMorgan Chase megvette a First Republic Bankot, kivételt képez - írja a Reuters.
Az elmúlt évek ellenőrzéseinek köszönhetően az illegális szamócaszaporítások száma csökkent, azonban még jelenleg is vannak visszaélések e téren. A problémák sok esetben a szabályok ismeretének hiányából fakadnak, ezért a Nébih szakemberei összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat.
Az európai szakképzési politikák kidolgozását és végrehajtását támogató Cedefop jelentést készített a szakképzési rendszerek összehasonítása céljából. A szakképzés 50 dimenziója címmel megjelent tanulmány öt év alatt készült el. Az elemzési keretrendszert öt év alatt, interdiszciplináris szakképzési kutatók egy csoportja közösen dolgozta ki a Cedef