A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz 163 millió forintos támogatásával fejleszti a település két népszerű horgásztavának környezetét a kisszékelyi önkormányzat.
A denevérek segítenek a kártevők elleni védekezésben, a növények beporzásában és a magvak terjesztésében. Egy új kutatás szerint azonban a denevérek lehetnek a kulcsa a további gyulladások és az időskori betegségek terápiájának.
Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában - mondta a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján.
Li Huj, a kínai kormány eurázsiai ügyekért felelős különmegbízottja az elmúlt hetekben Kijevben, Moszkvában és Varsóban is tárgyalt az ukrajnai háborúról a felekkel.
100 milliárd forint feletti első negyedéves árbevétellel és 11,5 forintos egy részvényre jutó eredménnyel zárta 2023 első negyedévét az AutoWallis Csoport, így töretlenül halad előre azon a növekedési pályán, amit korábban közzétett stratégiájában bemutatott részvényeseinek. A csoport árbevétele ezzel 74, Ebita-ja 81, míg nettó nyeresége 156 százal
A mesterséges intelligencia (AI) jövője a dróntechnológiában egyre nyilvánvalóbbá válik. A felügyelettől és a szállítástól a számtalan egyéb alkalmazásig az AI-vezérlésű drónok forradalmasíthatják a különböző iparágakat, és megváltoztathatják életünket. Ahogy
A kriptotőzsdéken tárolt etherek készlete ötéves mélypontra esett pénteken, ezzel azok összmennyisége 17,86 millióra csökkent. Az ETH tőzsdei kínálatának ilyen drasztikus csökkenésére 2018 áprilisa óta nem volt példa. A Glassnode adatai szerint jelenleg a teljes ether-kínálatnak mindössze 14,85%-át tartják centralizált tőzsdéken, szemben a 2021-es
A Brave, az adatvédelemre összpontosító kriptobarát böngésző újszerű módot talált arra, hogy az NFT-ket integrálja a szolgáltatásai közé. A Brave bevezetett egy token-alapú videószolgáltatást, hogy létrehozza „a legelső, teljesen integrált Web3 live event platformot, amely egyesíti a böngészőt, a pénztárcát és a videóhívást”. De mit jelent ez ponto
A természetvédelem területén és a természet védelméért dolgozó szakemberek mindannyiunkat megajándékoznak, eredményeikből mindannyian részesülünk. A tiszta víz, a jó levegő, a gazdag termőtalaj, a természetes élőhelyek által biztosított ökológiai szolgáltatások ugyanis közös kincseink - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Pro Natura díjak, a
Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden ellenzi az adósságplafonról szóló megállapodást, amely előnyös lenne a kriptopénz kereskedőknek. Ennek eredményeképpen a
Olyan gyakran szorulnak karbantartásra az amerikai Pratt & Whitney által gyártott új generációs hajtóművek, hogy a nyáron legalább 3000 repülőgépjáratot kell miattuk törölni – írja a hvg.hu.
Kilenc közép-európai és balti állam hidrogénszervezetei megalapították a 3 Tenger Hidrogén Tanácsot, amelynek egyik fő feladata az lesz, hogy képviselje az ágazatot az Európai Bizottság és az Európai Parlament előtt - tájékoztatta a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség szerdán az MTI-t.
Évi 30 ezer tonna kapacitású szilárdhulladék-kezelő üzem épül meg 7,8 millió eurós (2,9 milliárd forint) költségvetésből, európai uniós forrás és magyar támogatás segítségével a kárpátaljai Makkosjánosiban, a program nyitórendezvényét kedden tartották Nyíregyházán.
2021 májusáig lehetett pályázni az önkormányzatoknak a Magyar Falu Program keretén belül temetők infrastrukturális fejlesztésére. A megvalósításra 18 hónapot kaptak a pályázat odaítélését követően.
A harmincas, negyvenes, ötvenes éveikben járó magyar vásárlók döntéseit immáron alapvetően befolyásolja az infláció, részben jobban odafigyelnek arra, mit vásárolnak, részben csökkentették a nem feltétlenül szükséges beszerzéseiket – derül ki a 30 és 59 év közöttiek körében végzett K&H biztos jövő felméréséből.
Csehország, Magyarország, Spanyolország és Litvánia – ez a 4 EU-tagállam vezetett be a háború és az energiaválság kezdete óta új banki különadót, velük együtt összesen 17 EU-tagállamban létezik hasonló típusú adóteher. Mértékét tekintve azonban a magyar bankok különadója egész Európában párját ritkítja.
Zebegény Szőnyi szemével – A falusi élet címmel nyílt meg május 20-án a Szőnyi István Emlékmúzeum kétrészes kiállítássorozatának első tárlata Zebegényben.
Kijev Taurus típusú manőverező robotrepülőgépeket kér Berlintől, hogy hatékonyabban tudják visszaverni az orosz támadásokat - közölte a német védelmi minisztérium.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a brit légierő vezérkari főnöke szerint olyan diktátor, aki kész brutális háborúra is az elképzeléseiben élő Oroszország megteremtése érdekében.
Ismét folyamatosan közelíti a tavaly őszi csúcsát a foglalkoztatottság, a hazai elsődleges munkaerőpiacon 17 ezer új munkahely jött létre egy év alatt, a közfoglalkoztatottak létszáma 9 ezer fővel csökkent, a külföldre ingázók száma pedig 6 ezerrel volt több az előző év azonos időszakához képest, így február-április átlagában a teljes foglalkoztato
926 millió dollár megfizetésére kötelezte a Credit Suisse-t egy szingapúri bíróság. Ez a bank történetének egyik legnagyobb bírsága, aminek megfizetésére ráadásul a UBS általi felvásárlás közben kötelezik.
Aki idén most érkezik először a Balaton partjára, az nagyjából 20-30 százalékos drágulással fog szembesülni, többek között a strandbelépők is megemelkedtek a tavalyi évhez viszonyítva. A Pénzcentrum egyesével felkereste a balatoni önkormányzatokat, hogy tisztább képet kapjunk, és megtudjuk, hogy készülnek a szezonra.
Gyopáros Alpár: a hazai kistelepülések több mint felében megtörtént a várt trendforduló: egyre több a beköltöző fiatal család és több gyermek születik.
Az UniCredit és a Mastercard kiterjeszti partnerségét, a megállapodás 12 piac 13 bankjára, az összes kártyatermékre, összesen 20 millió kártyára terjed ki.
2018 után a 2022-es évet újra nyereséggel zárta a Budapesti Közlekedési Központ. A fővárosi közösségi közlekedést szervező cég a pandémia miatti lezárások után újra kimagasló árbevételt ért el, és azt a megemelkedett üzemanyagárak továbbszámlázása sem vitte el.
A 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 29 tenyésztője, 54 tenyészállat csoportban, a Szövetség tenyésztési programjában szereplő 14 juhfajtát mutatott be.
Nagy összegű pénzpiaci ügyeletekkel hizlalta likviditási pufferét a Deutsche Bank a márciusi bankrendszeri zavarok idején, ezen ügyeleteket az EKB-val is rendszeresen egyeztették, és a bank likviditási mutatóját 137%-ról 143%-ra növelték – írja exkluzív anyagában a Reuters.
Hatalmas sorok alakultak ki szombat délutánra a brit repülőtereken, miután egy központi szoftverhiba miatt működésképtelenné váltak az elektronikus beléptető kapuk.