2030-ig legfeljebb 6 eurócentért kapnák a német energiaintenzív kkv-k, jórészt nehézipari szereplők, az áramot a fogyasztásuk 80%-ára, és cserébe vállalniuk kellene, hogy 2045-ig karbonmentes működésre váltanak – jelentette be (újra) hétfőn a nagy német áramár támogatási programot Robert Habeck német gazdasági miniszter. Ugyanígy hétfőn ennek az el
Iszlamista fegyveresek rohamozták meg a Mol pakisztáni földgáz- és olajkitermelő üzemét. A támadók a Reuters szerint négy rendőrt és két magánőrt is megöltek. A helyi rendőrség beszámolója szerint a támadók legalább 50-en voltak.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium tárgyalna a három magyarországi cementgyár megvásárlásáról, hogy az ellátási zavarokat kiküszöbölje. Az érintett külföldi tulajdonosok érdemben nem reagáltak a sajtóhírre.
A brit Lidl nemrég pert nyert a Tescóval szemben ugyanis utóbbi klubkártyás logója kísértetiesen hasonlított a Lidl logójára. Most a londoni legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy a Lidl igényt tarthat annak a nyereségnek egy részére, amelyet a Tesco éppen a logó másolása miatt tehetett zsebre - írja a Reuters.
Iszlamista fegyveresek rohamozták meg a Mol pakisztáni földgáz- és olajkitermelő üzemét. A támadók a Reuters szerint négy rendőrt és két magánőrt is megöltek. A helyi rendőrség beszámolója szerint a támadók legalább 50-en voltak.
Hat embert megöltek az iszlamista fegyveresek – írja a Reuters. Iszlamista fegyveresek kedden megrohamoztak egy földgáz- és olajkitermelő üzemet Pakisztán északnyugati részén, és megöltek négy rendőrt és két magánőrt – közölte a helyi rendőrség. A Reuters szerint a legfeljebb 50 fegyveres által elkövetett támadás a Mol helyi társasága (Mol Pakistan
Sok esetben az örökhagyó végrendeletét nem egyedül készíti el, hanem a végrendelkezés során tanúk és más személyek is közreműködnek. Bizonyos esetekben a közreműködő személyeknek lehetősége lehet arra is, hogy a végrendelet tartalmát is befolyásolják.
Iránykereséssel indult a nap a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek vegyesen teljesítenek, a legjobban az OTP, míg a leggyengébben a Mol indította a napot.
A kormány felgyorsította a tárgyalásokat Brüsszellel, hogy a befagyasztott uniós források közel harmadához hozzájusson – mondta a Financial Timesnak (FT) Bóka János, igazságügyminiszter-helyettes, aki a tárgyalásokat vezeti. Kiemelte, hogy sok még a nyitott kérdés ahhoz, hogy az összes forrást feloldják, de meglátása szerint a parlament által elfog
Ijesztő, de a körülményekhez képest szerencsésen végződő vonatbalesetről osztott meg egy videót a MÁV, amellyel a céljuk újfent felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy a sínek mellett mindig észnél kell lennünk.
Az elmúlt hónapok sikertelen eladási kísérletei után az orosz leánybank leválasztásával és közvetlenül a bankcsoport részvényeseinek a kezébe adásával próbálkozik a Raiffeisen Bank International.
Árcsökkentésre készül Németországban több mint 150 energiaszolgáltató – mutatta ki egy ismertetett elemzés. A Süddeutsche Zeitung című német lap a Verivox fogyasztóvédelmi portál adatait ismertette ezt. Kiemelte, hogy az energia nagykereskedelmi (tőzsdei) árának hónapok óta tartó csökkenését lassan a lakossági fogyasztók is megérzik. Eegyre több ú
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án. A különleges érme a Magyar Honvédség logójának szimbolikus elemeit emeli ki, megörökítve a történelmi múlt és a katonatörténelem ma is érvényes értékeit és hagyományait. Az érme tematikus oldalát
Olvasói jelzés szerint ma reggel sem lehetett rendelkezni az 1+1 százalék felajánlásáról annak ellenére, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tegnap éjszaka közölte, hogy mind az adófelajánlások, mind az szja-bevallás határidejét meghosszabbította május 23-a éjfélig az ügyfélkapu összeomlása miatt. Az adóhivataltól gyors reagálást kértünk cikkün
Grúz partnerével tárgyalt Tbilisziben Nagy István agrárminiszter. A két tárcavezető együttműködési nyilatkozatot írt alá a vetőmagtermesztés, a borászat és a méztermelés területén.
Egyelőre kivárás jellemzi a devizapiacot kedd reggel, a forint minimálisan mozdult csak az euróval szemben. A nap második felében jön a Monetáris Tanács kamatdöntő ülése, melyen akár az irányadó kamat csökkentéséről is döntés születhet, ez pedig a forintot is érintheti.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium tárgyalhat a külföldi kézben lévő hazai cementgyárak felvásárlásáról állítják az építőipari szakszövetségnél. Ennek kapcsán az érintett vállalatok is reagáltak.
Az Európai Központi Banknak tovább kell emelnie a kamatokat, majd szinten kell tartania őket egy darabig, hogy letörje az inflációt a 2%-os középtávú célhoz – mondta hétfőn Pablo Hernandez de Cos, az EKB döntéshozója.
A Spanyolországban tavaly óta tartó súlyos aszály nagy tempóban hajtotta felfelé az olívaolaj árát. Jelenleg több mint 45 százalékkal nőttek a jegyzések a tavalyiakhoz képest, de nem lehet kijelenteni, hogy itt a drágulás vége. A piacon már jó ideje érezhetőek a klímaváltozás hatásai, ám a kedvezőtlen folyamatok az elmúlt két évben felgyorsultak és
Oroszországban tíz éven belül eltűnhet a kis és közepes bankok túlnyomó része - áll a Yakov and Partners (a McKinsey korábbi orosz részlege) elemzőinek kedden ismertetett tanulmányában.
A jelentős változás hátterében a német anyacég döntése áll, amely a tejmárka egységesítésétől költségcsökkentést vár. Azt ígérik, csak a csomagolás változik.
Húszmilliárd eurós költségvetési kiigazító csomagon dolgozik a német kormány, mely elsősorban kiadáscsökkentéseket tartalmazhat – írja a Bloomberg. A lap cikke szerint Olaf Scholz kancellár és Christian Lindner pénzügyminiszter állnak a terv mögött.
Május 22-én, hétfőn este tartották az Audi-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálát: az Év Étterme díj nyertese a frissen 2 Michelin csillaggal jutalmazott tatai Platán Gourmet Étterem lett, az Év Alternatív Vendéglátóhelye pedig a miskolci Il BAFFO by Avalon. A Pénzcentrum utánajárt, mennyibe kerül a menü az ország legnívósabb éttermeiben.
Várhatóan tovább emeli majd a kamatot a következő üléseken az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa. Ugyanakkor a jegybank alelnöke is elismerte, hogy egyre aggasztóbb a monetáris és a fiskális politika közti esetleges konfliktus lehetősége.
Az Agrárminisztérium számára kiemelten fontos a biológiai sokféleség megőrzése, éppen ezért tavaly a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központtal közösen elindította az "Év tájfajtája és haszonállata" szemléletformáló kezdeményezést, ezzel is ráirányítva a figyelmet az egyedi és változatos genetikai értékeink megőrzésének fontosságára - hívta
Több olvasónk is arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyan az szja-bevallását sikerült beadnia, az 1+1%-ról szóló rendelkező nyilatkozatokat nem tudják benyújtani. UPDATE: egy olvasónk jelezte, hogy az oldal jelenleg karbantartás miatt nem elérhető.
Az MNB most közzétett lakáspiaci jelentéséből emellett az is kiderült, hogy otthonteremtési támogatás nélkül már szinte lehetetlen hitelből lakást venni átlagos kereset mellett, de azzal együtt is keveseknek van erre lehetőségük.
Felemás bmi-adatok jelentek meg kedd délelőtt Európában: a francia gazdaság a vártnál gyengébben muzsikálhat a következő időszakban, a német viszont kellemes meglepetést okozott.