Amikor Michael Lewis először találkozott vele, Sam Bankman-Fried volt a világ legfiatalabb milliárdosa és a kriptopénz világ Nagy Gatsby-je. Vezérigazgatók, hírességek és kis országok vezetői versengtek az idejéért és a pénzéért, miután gyakorlatilag egyik napról a másikra a Forbes milliárdos listájára került. Ki volt ez a különös térdnadrágot és p
Eltérően reagálnak a kiberbiztonsági fenyegetésekre a gazdasági szektorok, a kereskedelmi szektor nagyon, a technológiai és távközlési ágazat kevéssé bízik a saját biztonsági ismereteiben - derül ki az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója, az ESET elemzéséből.
A lehulló csapadékvíz általi erózió, lepusztulás és lemosódás kialakulásának okai összetettek. A természetföldrajzi tényezőkön túl az emberi tényezők is szerepet játszanak benne, kezdve a haszonelvűséggel, azaz, hogy a gazdálkodók a földjükből a lehető legtöbb hasznot termeljék ki. Ennek érdekében ugyanis minél kiterjedtebb területet vonnak művelés
Júniusban nyitja meg kapuit a Hungarian Art & Business (HAB), amely új, művészeti központként a magyar kortárs művészet támogatását célozza - áll az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében.
Többféleképpen is felhasználható lakhatásra az egészség- és önsegélyező pénztári megtakarítás, amelyhez állami támogatás formájában 20 százalékos adó-visszatérítés jár.
Több generáció is elmondhatja: málna vagy narancsszörpön nőtt fel, gyermekkorában nem fordulhatott elő, hogy ne legyen belőlük néhány üveggel a kamrában. Akkoriban még nem volt ennyiféle üdítőital, mint ma, és szörpök terén is főként e két íz közül lehetett választani. Napjainkban elképesztően széles kínálatban van részünk szomjoltók terén is, azon
Bár megtehette volna, Tompa Mihály református lelkész hűségesen kitartott Hanva mellett. A népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője annak ellenére maradt hűséges a Sajó völgyében fekvő településhez, hogy többször is hiába kínálták fel neki a legnépesebb és leggazdagabb alföldi református egyházközségek lelkészi állását. Az ál
Újabb négy évre Pásztor Istvánt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (Vmsz) elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén az észak-bácskai Kishegyesen.
A kétoldalú energetikai, gazdasági és pénzügyi együttműködés fokozása, újabb beruházási lehetőségek feltérképezése, valamint a világpolitika aktualitásai szerepelnek a napirendben.
Bajban van a Worldcoin, mely kriptorojekt megalkotója az utóbbi időben agyonhájpolt, OpenAI által fejlesztett ChatGPT vezérigazgatója, Sam Altman. Az írisz-szkennelő
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel Dohába utazott, ahol Katar miniszterelnökének meghívására hivatalos látogatáson vesz részt, valamint Katar emírjének meghívására felszólal a katari gazdasági fórumon - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Noha a hazai lakosság 40 százaléka használ legalább heti gyakorisággal kerékpárt, e járművekre továbbra sem egyszerű az igényeknek megfelelő biztosítást találni a hazai kínálatban. Az érintett biztosítók többsége csupán más vagyonbiztosításokhoz (főként lakásbiztosításhoz) kapcsolt kiegészítő biztosításként nyújt védelmet a biciklikre, az egyes ter
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel Dohába utazott, ahol Katar miniszterelnökének meghívására hivatalos látogatáson vesz részt, valamint Katar emírjének meghívására felszólal a katari gazdasági fórumon - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A földgázfogyasztás az október közepétől április közepéig tartó időszakban az eggyel korábbi fűtési szezonhoz képest 24,5 százalékkal, a felhasznált villamos energia mennyisége 7,5 százalékkal csökkent Magyarországon; gázból ez hozzávetőleg 2 milliárd köbméteres, áramból 1900 gigawattórás megtakarítást jelent - tájékoztatott az Energiaügyi Miniszté
Idén környezetvédelmi témában hirdetik meg az Álljon meg egy novellára! című irodalmi pályázatot: olyan alkotásokat várnak egyoldalas terjedelemben, amelyek megoldásokat fogalmaznak meg környezetünk jobbá tételére, vagy éppen a Föld megmentésére - tájékoztatták a szervezők az MTI-t csütörtökön.
A XIX. század elején még a Nyírségben gyakori fajról emlékeztek meg róla. Egészen a XX. századig költőfaja volt a magyar madárfaunának, még az 1920-as években is költött Magyarországon. A feljegyzések szerint 1966-ból származik az utolsó adat hazai természetes előfordulásáról, Jávorkút környékén láttak utoljára nyírfajdot felrebbenni Magyarországon
Hétfőn éjfélkor jár le a személyi jövedelemadó bevallási határideje. Eddig több mint 2,3 millióan nézték meg a tervezetüket - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A korszerű hőszivattyú berendezések energiahatékony fűtési megoldást jelentenek az otthonok számára, ugyanis környezetbarát módon, alacsony károsanyag-kibocsátás mellett a zöldenergiákat hasznosítva biztosítják azt.
A szorongás az élet természetes velejárója: mindannyian szorongunk bizonyos dolgok miatt, azonban, ha nem valós, hanem vélt veszélyek, irreális gondolatok váltják ki belőlünk a szorongást, vagy ha indokolatlanul, állandóan jelenlévő érzéssel gyűlik meg a bajunk, feltehetően valamilyen szorongásos pszichés zavar állhat lelki állapotunk hátterében. C
Jövő vasárnap tartják a török elnökválasztás második fordulóját, melyen eldőlhet, ki irányítja az országot a következő években. Most Recep Tayyip Erdogan jelenlegi elnök esélyei tűnnek jobbnak, ami az eddigi unortodox gazdaságpolitika folytatását vetíti előre. A török jegybank most minden eszközzel azon dolgozik, hogy elkerülje a líra komolyabb esé
Kaliforniában Aaliyah Nitoto, a Free Range Flower borászat alapítója rendhagyó módon, virágok felhasználásával készít bort. Még főiskolás évei alatt kezdett érdeklődni a borkészítés és a gyógynövények iránt, és felfedezte, hogy kedvenc virágaiból is tud bort készíteni.
Utoléri-e a forintkamat az inflációt a következő egy-két évben? Mely állampapírnak van erre a legnagyobb esélye? Érdemes-e eurót tartani? Olcsó-e a forint? Ezekről a témákról beszélgetett Csabai Károly főszerkesztő és Eidenpenz József főmunkatárs A hét videójában.
Jó ütemben folynak a tavaszi szántóföldi munkálatok, rövidesen végeznek a gazdák a vetéssel. A kedvező téli és tavaszi időjárásnak, valamint az utóbbi hetekben lehulló csapadéknak köszönhetően várhatóan az őszi vetésű növények jó termésátlagával számolhatnak a hazai gazdák.