A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács felülvizsgálja a nyerstej árát meghatározó árprognózis módszertanát - erről állapodtak meg a tejpiaci szakmaközi szervezet és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vezetői.
Románia villamosenergia-fogyasztása 8,8 százalékkal (12,7 millió megawattórára) csökkent 2023 első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest, ezen belül a lakossági fogyasztás 15,1 százalékkal (3 millió MWh alá) csökkent - közölte hétfőn az országos statisztikai intézet.
A polgárháború sújtotta Szíria vezetőjét, Bassár al-Aszodot is elhívták az ENSZ COP28 rövidítésű, év végi klímakonferenciájára - írta meg a Sky News, hozzátéve, hogy ez számos ellenérzést váltott ki a nemzetközi jogvédő szervezetekből.
Tizenhárom ponton változnának meg a közlekedési rendszabályok, ha elfogadják a kormány által kedden benyújtott javaslatcsomagot. A Pénzcentrum által megkérdezett szakértő egyetértett abban, hogy a mostani formájában fél évszázda létrejött rendszabályok alapos modernizációra szorulnak, ennek ellenére nem világos, pontosan hogyan számítsunk az újítás
Gondolatok a magyar élelmiszeripar jelenéről és közeljövőjéről címmel tartott online előadást a Magyar Közgazdasági Társaság Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztályának meghívására Éder Tamás, a Bonafarm Zrt. vállalati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója. Úgy véli, az élelmiszer-drágulást hosszú távon nem lehet árszabályozáss
Olaszország külkereskedelmi többlete 20 havi csúcsra emelkedett márciusban, jelentősen felülmúlva az elemzői várakozásokat - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett adataiból.
Elsőként Magyarországon debütálnak a hazai fejlesztésű, hibrid ügyfélszolgálatok, a magyar FaceKom által fejlesztett kioszkokat először az MBH Bank ügyfelei használhatják majd - olvasható a pénzintézet közleményében.
Elkészült a Magyar Lízingszövetség idei első jelentése, amely bár 2008 óta nem látott, rekordnak számító eredményekről számol be, arról is árulkodik, hogy az elmúlt év kedvezőtlen piaci folyamatai még erre az évre is elkerülhetetlenül rányomják bélyegüket.
Az üzleti megoldásokba épített mesterséges intelligenciával, a vállalati externáliák méréséhez szükséges karbonlábnyom-könyvelési rendszerrel, valamint az ellátási lánc tűrőképességét és rugalmasságát erősítő iparág-specifikus hálózati megoldásokkal erősít az SAP – jelentette be a vállalat.
A Nemzetközi Valutaalap igazgatóhelyettese szerint különösen a feltörekvő piacok jegybankárainak kell figyelniük, mert a túl korai monetáris lazítás tartós inflációhoz vezethet.
A világ egyik legnagyobb autógyártójának számító Stellantis vezetői szerdán tárgyaltak az Egyesült Királyság minisztereivel, mivel a Brexit utáni kereskedelmi megállapodások komoly veszélyt jelentenek a cég tevékenységére az országban - írja a CNBC.
Díjmentessé tenné a lengyel kormány a lengyelországi autópályáknak az Országos Közúti és Autópálya Főigazgatóság által felügyelt szakaszait július 1-jétől – jelentették be a szerdai rendkívüli kormányülést követő, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Andrzej Adamczyk infrastrukturális miniszter részvételével tartott sajtóértekezleten.
A gazdagabb országoknak meg kell emelniük a szegényebb államoknak nyújtott pénzügyi támogatást, ezzel is segítve őket a klímaváltozás elleni küzdelemben - idézte a Reuters a japán környezetvédelmi minisztérium egy magas rangú tisztviselőjét.
Áprilisban jelentősen nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az Acea honlapjára szerdán felkerült adatok szerint.
Amerikai államcsőd, a pénzügyi rendszer összeomlása, bankválságok - finoman szólva sincs könnyű dolga a mai bizonytalan makrogazdasági környezetben a befektetőknek, egy ilyen helyzetben értékelődik talán fel leginkább a "nagy öregek" tapasztalata, ilyenkor egyre nagyobb figyelem fordul a több válságot is megélt, veterán befektetési guruk tőzsdei lé
Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján feltételekhez kötve jóváhagyta, hogy a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. felvásárolja az OMV Slovenija szlovén olajipari vállalatot.
A kormány korábbi ígéretének megfelelően 18 százalékkal emelik az ápolók és az egészségügyi intézmények nem gyógyítással foglalkozó dolgozói bérét. A Magyar Közlönyben részletes bértáblákat is közzétettek.
Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján feltételekhez kötve jóváhagyta, hogy a Mol felvásárolja az OMV Slovenija szlovén olajipari vállalatot - tájékoztatott az uniós bizottság szerdán. A brüsszeli közlemény szerint a jóváhagyás feltétele, hogy a Mol csoport elad a szlovén vállalat birtokában levő töltőállomásokból 39-
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a Baidu kínai multinacionális technológiai vállalat nyeresége és a bevétele az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. A pekingi székhelyű, internet alapú szolgáltatások és termékek előállítására, valamint mesterséges intelligencia fejlesztésére szakosodott cég, amely a legnagyobb kínai
A gazdasági nehézségek hatására növekszik a lakosság megtakarítási hajlandósága, emelkedett a havonta rendszeresen megtakarítók száma, ugyanakkor csökkent az átlagos megtakarítási összeg, az ügyfelek egyre inkább a rugalmas megtakarítási megoldásokat keresik – mondta Takács Domokos, az OTP Bank Daily Banking területének vezetője szerdán sajtóbeszél
Az EP Magyarországon járt delegációja lát pozitív jeleket, de addig nem támogatja az uniós pénzcsapok megnyitását, amíg a magyar kormány nem teljesít maradéktalanul minden feltételt. Szerintük nem szálltak rá Magyarországra, csak szeretnék betartatni a jogállamisági normákat.
Az indokolatlanul szigorú előírások és magas megfelelési terhek hátráltathatják a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztéseket, amelyek az új uniós szabályozás (AI Act) életbe lépése idézhet elő - ismertette az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (Ivsz) az MTI-vel szerdán.
A világsajtó az elmúlt napokban attól volt hangos, hogy vajon meghosszabbításra fog-e kerülni az Oroszország és Ukrajna között létrejött gabonaegyezmény. Ugyanakkor a korábbi esetek alapján szinte biztosra vehető volt, hogy a május 18-án lejáró megállapodás kiterjesztésére a határidő előtti órákban sor fog kerülni. A Bloomberg beszámolója szerint e
Az autokratikus dinamika és az izraeli szélsőjobb térnyerésével az amerikai-izraeli kapcsolatok alapjaiban változnak meg. A demokrata szavazók már inkább támogatják a palesztinok ügyét, mint Izraelt. Káncz Csaba jegyzete
Noha a takarékoskodás általánossá vált, a magyarok mégis kevesebbet tudnak félretenni és egyre inkább a rugalmas, azonnal hozzáférhető megtakarítási megoldásokat keresik az OTP Bank kutatása szerint. A hitelintézet sajtóháttérbeszélgetésén a szakértők arról nyilatkoztak, a terület legnagyobb kihívása, hogy leszámoljanak a hiedelemmel, miszerint kis
Futótűzként terjed a Skipton nevű lakás-takarékpénztár (building society) által meghirdetett jelzáloghitel, melynek segítségével akár önerő nélkül is lehet lakást venni – írja a FT Adviser.
Zúgások, suttogások és fura szaggatott jelek: a tudósok megpróbálják megérteni, honnan származnak a sztratoszférában észlelt zajok. A kísérletet új bolygók
A korábban tervezett 2023. május 15. helyett szeptember 18-án élesíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az online számla rendszer új, blokkoló ERROR-üzenetét („INVALID_LINE_OPERATION”). Ettől az időponttól a nem megfelelő adatszolgáltatás már nem lesz sikeres a rendszerben, ezért mielőbb gondoskodni kell az elvárt adatszolgáltatás kialakításáról –
A Hulladékmentes Tisza programot a Tiszai PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság hozta létre a The Coca-Cola Foundation – a The Coca-Cola Company globális alapítványának támogatásával 2019-ben a folyó műanyaghulladéktól való megtisztításának céljával. A projekt legújabb eredménye Budapesten is megtekinthető lesz júniusban: a víztisztító és köz
A szilikátos műtrágyázás jelentősen növelheti a búzatermést, miközben növeli a talaj szén- és víztartalmát. Ez annak a tanulmánynak az eredménye, amelyet Dr. Jörg Schaller kutató irányításával végeztek, a Leibnizi Mezőgazdasági Tájkutató Központban (Zalf).