Május elején már volt egy próbálkozás minden idők legmagasabb aranyárfolyamának áttörésére, azonban sikertelennek bizonyult. Túlságosan erős ellenállás van a 2100-as szint alatt, ezért sokkal kitartóbb bikákra lesz szükség, ha történelmet akarunk írni. Jó hír viszont, hogy most már lassan két hete a 2000 dolláros szint felett tartja magát az arany.
Az I. negyedévben a gazdasági teljesítmény 0,9%-kal elmaradt a 2022. I. negyedévitől Magyarország bruttó hazai terméke 2023 I. negyedévében a nyers adatok szerint 0,9%-kal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,1%-kal csökkent. Az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest – a sz
Németországban csaknem megháromszorozódott a kihasználatlan irodai munkaállomások aránya 2019 óta a koronavírus miatt 2020-ban szélesebb körben bevezetett és azóta is alkalmazott otthoni munkavégzés folytán - derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet friss felméréséből.
Jim Farley, a Ford vezérigazgatója bejelentette, vállalata csökkenti a jövőbeni kínai beruházásait, mivel "nincs garancia" arra, hogy a nyugati autógyártók győzni tudnak a helyi elektromos járművekkel szemben – számolt be róla a Financial Times.
A környékbeliek nagy bánatára végleg lakat került az újlipótvárosi Fischer cukrászda ajtajára. A Fischer Aurél által 1973-ban alapított, és pár évvel ezelőttig a saját maga által is vezetett cukrászda több mint 50 éven át működött pontosan ugyanazon a helyen, a Hollán Ernő utca és a Balzac utca sarkán, és olyan süteményeket árult, amiket az
Mérsékelt pozitív korrekció várható kedden nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén, de egyelőre nem látszanak határozott irányok - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében.
Kihívásokkal teli év után, 9,9%-os éves növekedést követően 1323 milliárd forintos forgalommal zárt 2022-ben a belföldi online kiskereskedelem. A 2020-21-es kiemelkedő évek után – igazodva a nemzetközi trendekhez – 2022-ben a magyar online piac is jelentősen vesztett a sebességéből. A magyar vásárlók azonban egyre jobban kedvelik az online vásárlás
A szellemi tulajdon védelme magában foglalja az iparjogvédelmet és a szerzői jogokat. Az iparjogvédelem körében többek között a védjegy, a használati minta, a dizájn védelme mellett a szabadalmi oltalom az egyik alapvető forma. Nem minden újdonság kaphat azonban szabadalmi védelmet, hanem csak azok, amelyek találmánynak minősülnek. Mi tekinthető sz
A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló törvény mellett kettő új kormányrendelet és hat kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny 72. számában.
Befejeződött a rijekai finomító tervezett nagyleállása, így ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot - jelentette be csütörtökön az INA horvát olajipari vállalat.
Az orosz ural olajkeverék rubelben kifejezett ára május elején 14%-kal az idei szövetségi költségvetésben feltételezett nullszaldós szint alá esett, mutatták a Reuters számításai, ami tovább súlyosbította az államkassza már így is hatalmas hiányát.
A baromfiágazat az időről időre visszatérő állatbetegségek, a koronavírus-járvány, az energiaválság és a háborús nehézségek ellenére is verseny- és exportképes állattenyésztési ágazat maradt - fogalmazott az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a Baromfi Világnap alkalmából a tárca agrárpiacért felelős helyettes államtitkára.
Az idei első negyedévben tovább zsugorodott a magyar GDP, ezzel folytatódott a technikai recesszió. Az elemzők kiemelték, hogy hasonlóan hosszú recesszióra 2008-2009 óta nem volt példa Magyarországon, és nem biztos, hogy most láttuk a mélypontot.
A magyar gazdaság az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók ellenére jövőre visszatérhet a magas ütemű növekedési pályára – közölte a Pénzügyminisztérium.
Az Ikea mobil átvételi pontokat nyitott Debrecenben és Miskolcon. Ezek előnye, hogy a régióban élők a házhozszállításnál kedvezőbb áron vehetik át a termékeket - írja a cég.
A 2023-as személyi jövedelemadó bevallási határideje május 22. Eddig a napig kell számot adni a 2022-ben megszerzett jövedelmekről, egyben rendelkezni az adókedvezmény visszaigényléséről is. Minden egészség- vagy nyugdíjszámlára befizetett összeg után húsz százalék, akár évi 150 ezer forint adókedvezmény jár. Fontos azonban tudni, hogy a NAV e
Folytatta hétfőn is a saját részvény vásárlásokat a Richter az április elején meghirdetett részvény-visszavásárlási programja keretein belül – derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
Annak ellenére, hogy ma kiderült, immár harmadik negyedéve van a magyar gazdaság recesszióban, a forint nem mozdult, az euróval szemben továbbra is a 370-es szint alatt tanyázik. A hazai blue chipek vegyesen kezdtek, az OTP és a Richter mínuszban, a Mol és a Magyar Telekom pluszban. Az olajárak emelkednek, a gázárak viszont most éppen lefelé tartan
Az Eurostat a foglalkoztatás eredményességét, új értéktermelő képességét vizsgálja a valódi munkatermelékenységi mutató segítségével. Ezzel méri, hogy egy munkavállaló euróban kifejezve mekkora új hozzáadott értéket állít elő.
A Délalföldi Erdészeti Zrt. több, mint hat évtizede gondozza Csongrád- és Békés vármegye állami erdőterületeit. A kezelésében lévő ásotthalmi Rívó-erdő különlegessége a hét, több mint 100 éves kocsányos tölgy egyedekből álló facsoport. A tölgyfák által körülvett terület, mint egy bölcső, hívogatja az arra járókat. Az utóbbi 5 évben 1498 hektár erdő
Mínuszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,05 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,21 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,33 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,28 százalék mínuszt jelzett a keddi nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 9 centtel (0,12 százal
Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, és mínuszban álltak a térségben még nyitva tartó börzék. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 0,75 százalékkal, 29 848 pontra nőtt az irányadó Nikkei225 index. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,54 százalékkal emelkedett. Kedden az ausztrál tőzsde vezető mutatója 0,36 százalék mínu
A világ legnagyobb fosszilisüzemanyag-termelői felelősek az elmúlt negyven évben Észak-Amerika nyugati részén tomboló erdőtüzek által felperzselt terület több mint egyharmadáért - derült ki az Environmental Research Letters című tudományos folyóiratban frissen közzétett tanulmányok egyikéből.
KAz ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. (ANY) első negyedéves konszolidált adózás utáni eredménye 474 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 1,086 milliárd forintról. Közben árbevétele 4 százalékkal, 11,2 milliárd forintra esett – közölte a vállalat a tőzsde honlapján. A negyedéves jelentés szerint az exportbevételek 3,8 milliárd forintról 4,8 milli
Az előző negyedévhez mért növekedés tekintetében hátulról a negyedik, éves bázison pedig a második legrosszabb volt a magyar növekedési adat az EU-ban az első negyedévben. Emellett Magyarország azon kevés ország közt van a kontinensen, ahol recesszió van, és idehaza tart az egyik leghosszabb ideje a recesszió. Sovány vigasz, hogy van pár ország, ah
Az eddig tervezett 18 milliárd köbméter helyett „csak” 10 milliárd köbméter lenne az éves kapacitása annak a két úszó LNG-terminálnak és visszagázosítónak, amelyet az észak-keleti Rügen sziget Mukran kikötőjében állomásoztatnak majd – jelezte egy névtelenséget kérő német kormányzati forrás a Reutersnek.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,1 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Beismerő vallomást tett a müncheni tartományi bíróságon Rupert Stadler, a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Audi autógyár igazgatótanácsának volt elnöke a VW dízelbotrányának eddigi legnagyobb szabású büntetőperében.
Hamarosan a parlement elé kerülhet egy új versenyképességi csomag a Gazdaságfejlesztési Minisztérium gondozásában, melynek társadalmi egyeztetése a múlt héten zárult le és parlamenti elfogadása még a nyáron várható - hangzott el a tárca háttérbeszélgetésén. A csomag egyik legfontosabb eleme és legnagyobb újdonsága az építményjog intézményének létre
Az OpenAI korábbi szakemberei által alapított vállalat egy olyan egyedi „alkotmánnyal” rendelkező mesterséges intelligenciát (MI) fejleszt ki, amely minimális emberi
A "szervezett bérmunkás-import" megszüntetését, ezáltal a hazai bérek védelmét sürgette budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.
A román bruttó hazai termék (GDP) 2,3 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden gyorsjelentésében az országos statisztikai intézet (INS).
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója új szabályokat állított fel a cég életében. Ennek értelmében a vállalat csak akkor vehet fel új munkatársakat, ha ő személyesen jóváhagyja őket, beleértve a vállalkozókat is - számolt be róla a Reuters.