A prágai központú Shoptet 2021 közepén kezdte el magyarországi működését. Saját fizetési kapuja, a Shoptet Pay most debütált hazánkban. Egyszerű fizetési folyamatot tesz lehetővé az online kereskedőknek. Minimálisra szűkítették benne a vásárlás befejezéséhez szükséges kattintások számát, mindez jótékony hatással van a konverzióra. A régióban már tö
Kihúzták az Ötöslottó 19. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem született telitalálat, így a várható főnyeremény XXX millió forint lesz a 20. héten.
Helyi idő szerint vasárnap reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 7 órakor) Törökország-szerte megnyíltak a szavazóhelyiségek a köztársaságielnök- és parlamenti választásokon.
Miközben a kormányok világszerte a belsőégésű motoros autók kivonására ösztönző szabályokat hoznak, vannak gyártók, amelyek ezzel szembe mennek, ilyen a Ferrari is, amely még a 2030-as évek végéig tervezi benzines autók gyártását, írja a BBC.
Romániában a nyers adatok szerint 3,8 százalékkal, a naptárhatással kiigazított érték szerint pedig 4,6 százalékkal csökkent az ipari termelés az első három hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken az országos statisztikai intézet.
Három településen tartanak ma időközi helyi önkormányzati választást: Dörön polgármestert, Gödön polgármestert és képviselőt, Kiskőrösön pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
Számos tanulmány kimutatta már, hogy a kollektív tárgyalások által lefedett munkavállalók aránya világszerte kiemelt szerepet játszik a bérnövekedés, valamint a jövedelemi egyenlőtlenségek csökkenése terén. A kollektív tárgyalások lefedettsége terén azonban nagy eltérések tapasztalhatók az egyes országok között. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (IL
A Magyar Szarvasmarha Tenyésztők Szövetsége 1999-ben Csukás Zoltán professzor emlékére díjat alapított, amelyet 2023-ban szakmai tevékenységének elismeréseként Veres Zoltán, a Génbank-Semex Magyarország Kft. ügyvezetője érdemelte ki.
Drónokkal és rakétákkal támadtak az oroszok, Kíjev fölött is megjelentek a támadó drónok de légi támadásokról adtak hírt a kelet-ukrajnai Harkiv és a nyugat-ukrajnai Ternopil megyéből is.
A spanyol labdarúgó-bajnokságot utcahosszal vezető Fc Barcelona ma este már bajnok lehet. A katalánok a 2018-2019-es szezon óta várnak az újabb aranyéremre. Barcelonában trófeákat kell nyerni. A Bartomeu-korszak (2014-2020) értelmetlen pénzszórása, a klub totális eladósítása után a katalán gigász az idei szezon,ban Xavi vezetésével ismét hasonlí
A téli időszakban általában nem fogyasztunk elegendő mennyiségű zöldséget, ezáltal nem jutunk olyan mértékben természetes vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz, mint amennyire a szervezetünknek az egészséges működéshez szüksége lenne. Ha nem pótoljuk ezeket valamilyen formában, tavaszra könnyen kiürülhetnek a szervezetünkből, így megtapasztalhatjuk az
A világcégek egyre gyarapítják digitális szolgáltatásaikat, keresve ügyfeleik kegyeit, akik viszont arra vágynak, hogy minél gyorsabban tudják intézni mindennapos ügyeiket. Szeretnék, hogy mindig a kezük ügyében legyenek azok a dokumentumok, engedélyek, igazolások, amelyekre szükség lehet. „A digitális szolgáltatások terjedésével és kiszélesedéséve
Új szintre léptek a hamis videók: óriási képadatbázisokból összeállított, mesterséges megjelenésű emberekkel készítenek pornót, ami hosszú ideig lebeghet a Reddit jogi szürkezónájában.
Az Év Fáját 1996 óta minden évben megválasztja az Országos Erdészeti Egyesület. Kezdetben az egyesület kuratóriuma döntött arról a fafajról, hogy az adott évben melyik kapjon nagyobb figyelmet a média és a természetvédelmi események által, azóta 2013-tól nyílt szavazással dől el, hogy a szakemberek által kijelölt három hazai fafaj közül melyik vise
A rendszerváltás sokakat tett kényszervállalkozóvá, így történt ez a milejszegi Szak Gáborral is, aki akkor kezdett el főállásban olajtöktermeléssel foglalkozni.
Előre be nem jelentett látogatásra Németországba utazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap, a hazája elleni orosz támadás megindítása óta először.
Megjelent az a kormányrendelet, amely több könnyítést is bevezet a csok és a falusi csok lakástámogatásoknál. A családoknak több ideje lesz például a lakásfelújításra, és egy alkalommal az építési munkálatok és azok költségvetése is módosítható - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
A jövő héten teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a márciusi építőipari termelés adatait és a bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi alakulásának első becslését.
Előre nem bejelentett látogatásra Németországba utazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap, a hazája elleni orosz támadás megindítása óta először.
A tiltással azt szeretnék elérni, hogy biztosak legyenek abban, hogy a partnerek ne gondolják meg magukat a jövőben – állítja egy a Financial Times által idézett tisztviselő.
Austin Russell három éve felkerült az amerikai magazin 30/30-as listájára és mint a legfiatalabb selfmade dollármilliárdos szerzett ismertséget. Most bevásárolt.
Több mint 100 órányi ökológiai témájú filmet láthat a közönség a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztiválon, amelyet május 19. és 21. között rendeznek meg a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Emelkedik a növényi alapú termékek népszerűsége Magyarországon egy felmérés szerint, amelynek megállapításairól csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t a Danone Magyarország Kft..
Szombaton lépett életbe az az uniós rendelet, amely felváltja a tagállami rendeleteket az ukrán gabonaimport ügyében - jelentette ki az agrárminiszter a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen tartott sajtótájékoztatóján.
A magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a rendkívül nehéz háborús helyzetben is támogatást nyújtson a kárpátaljai magyarságnak, ezért idén is meghirdeti a kárpátaljai szociális programcsomagot - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán közzétett videójában.
A Sophos „State of Ransomware 2023” jelentése szerint a megkérdezett szervezetek 66 százaléka számolt be arról globálisan, hogy zsarolóvírus áldozatává vált. Magyarországon viszont sokkan többen szenvedtek el támadást: a megkérdezettek közel 80 százaléka.
A 30. Alföldi Állattenyésztési Napok legnépesebb versenye a tejhasznú szarvasmarháké volt. Ahogy az már szokás, showbírálaton döntöttek a helyezésekről.
A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) vezetői megállapodtak abban, hogy “ösztönzik a helyi valuták használatát a gazdasági és pénzügyi tranzakciókban.” A
Szélsőségesen alakult az időjárás az elmúlt hetekben, az Alföld nagy részén május elejére már gondot okozott az aszály a mezőgazdaságnak - ismerteti a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) összesítésében, amelyet pénteken tett közzé a honlapján.
Volodimir Zelenszkij azzal nyerte el a nyugati kormányok bizalmát, hogy rögzítette, nem használják a megkapott fegyvereket Oroszország területén végrehajtott akciókhoz, ehelyett egyértelműen az Ukrajna területére lépő orosz erők ellen vetik be azokat, csakhogy zárt ajtók mögött nagyon mást is tervezett a politikus. Javasolta például orosz falvak
Jelentősen, 0,4-0-1,1 százalékponttal csökkent egy hónap alatt a lakáshitelek kamatszintjét befolyásoló mutató, a BIRS (Budapesti Kamatswap Ügyletek) értéke - közölte a money.hu. Közben a Hitelintéző szolgáltatás adatai alapján a lakáshitelek iránti érdeklődés 17 százalékkal nőtt áprilisban az előző hónaphoz képest. Ha tartós marad ezt a trend, akk
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a termékek ökocímkéinek a tartósságra, valamint a környezetbarát jellegre utaló megtévesztő állítások, az úgynevezett zöldrefestés (greenwashing) tilalmára vonatkozó javaslatot - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
Április végén tartották a „Speed” páneurópai sebességellenőrző akciót, amelyben a magyar rendőrség is részt vett. Az akció keretében április 17 és 23 között minden nap az átlagosnál nagyobb számban végzett sebességellenőrzést a rendőrség, és összesen 13 919 járművezetővel szemben intézkedtek, írja a kreszvaltozas.hu.