A bank úgy véli, a Nazk május 5-én bejelentett, az Otp Bankot megbélyegző döntése alátámasztására több téves, valótlan érvet hozott fel, ezért ezek közül a legjelentősebbeket a helyzet tisztázása érdekében közleményben cáfolta meg, amelyet az Mti-hez juttatott el. Az Otp megerősítette: Oroszországban 0,17 százalék piaci részesedéssel rendelkezik,
A ballagás sok diák számára nemcsak a búcsút jelenti az iskolájától, hanem egy jókora pénzösszeget is, amit ilyenkor a rokonoktól, ismerősöktől kap. Nagy a csábítás az elköltésére, de egyben kezdőtőke is lehet a takarékoskodáshoz. Ha még nincs bankszámlája, jobb alkalom nem is kell a megnyitásához.
A kimagasló termelési és tenyésztési eredményeket felmutató gazdaságok tenyésztést irányító szakemberei közül évente egy alkalommal, egy személy részére Az Év tenyésztője címet adja át a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete. Ezt idén Láncz Miklós, a Mocsai Búzakalász Szövetkezet telepvezetője kapta.
Megszűnik a háztartási, kerti kutak és a mezőgazdasági öntözésre használt kutak létesítésekor jelenleg szükséges bejelentési kötelezettség és engedélyeztetésre sem lesz szükség – írja a Napi.hu.
A Tour de Hongrie kerékpárosverseny miatt késésekre kell számítani szombaton a székesfehérvári, valamint a Komárom és Esztergom közötti vasútvonalakon; a korlátozások a Volánbusz számos járatát is érintik – tudatta a Mávinform az MTI-vel.
Az Országos Sajtószolgálat osztotta meg a Honvédelmi Minisztérium közleményét, amelyben beszámoltak a Magyar Honvédség technikai átcsoportosításáról és figyelmeztettek az azzal kapcsolatos tudnivalókra.
Bár a műtrágya összességében még mindig drágább, mint egy éve, néhány termék ára már a tavalyi szintre csökkent az első negyedévben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (Aki) honlapján közzétett összefoglalóban.
A német Rheinmetall vegyes vállalatot hozott létre az ukrán Ukroboronprom állami konszernnel tankok gyártására és karbantartására Ukrajnában. Ezt idézte a Handelsblatt német gazdasági lap a német vállalat vezérigazgatóját. „A vonatkozó szerződések megszülettek” – mondta Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója. A vállalatvezető hozzátette, h
Németországban áprilisban +7,2% volt a fogyasztóiár-index az előző év áprilisához képest, és nem meglepő módon az élelmiszerek drágulása átlagon felüli, 17,2%-os. A zöldség, és főleg a gyümölcs viszont kevésbé drágult, derül ki a statisztikai hivatal frissen közölt adataiból.
Budapesten zárta tavaszi vállalkozói fórumsorozatát a jubileumát ünneplő VOSZ. Kulcsfontosságú a közös munka és az információmegosztás a vállalkozások boldogulása szempontjából, amelyre az idén 35 éves érdekképviselet a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt fektet – hangzott el a rendezvényen.
Bóknak álcázott alattomos célzások. Fontos információmorzsák szándékos visszatartása. Félreértelmezhető, homályos válaszok. A csapat többi tagjával való együttműködés megtagadása. Felelősséghárítás. A határok folyamatos - és szükségtelen - feszegetése. Figyelmen kívül hagyott határidők. A passzív-agresszív viselkedésmintát követő kollégák nemcsak a
A WWF Magyarország által kifejlesztett ÉnErdőm mobilalkalmazással bárki létrehozhatja saját virtuális erdejét, és kipróbálhatja az erdő ellenálló képességét segítő erdészeti megoldásokat, valamint megismerkedhet a klímaváltozás által érintett állatfajokkal is - tájákoztatta a WWF Magyarország szerdán az MTI-t.
Újabb vízkorlátozási intézkedések léptek életbe szerdán a dél-franciaországi Pyrénées-Orientales megyében, ahol a történelmi szárazság miatt a legmagasabb szintű riasztást léptette életbe a prefektúra.
Feketefenyőmről a képen látható hernyók potyognak igen nagy számban. A lárvák picik, legfeljebb 5 mm hosszúak. A fán nem látok szövedéket. Mik ezek, mit lehet tenni ellenük?
A várakozásoknak megfelelően még fél évig marad a kamatstop, derült ki a tegnap esti Magyar Közlönyből. A rendeletek szerint a kamatstop 2023. december 31-ig marad érvényben.
Elon Musk vezérigazgató péntek este arról posztolt, hogy több időt fog a Tesla-ra szentelni. Elon Musk péntek este megosztotta azon terveit, melyek szerint a jövőben több időt szentelne a Tesla-ra. A hír az után érkezett, hogy Musk bejelentette, hogy lemond a Twitter Inc. vezérigazgatói posztjáról és Linda Yaccarino-ra bízza a vállalat irányítását.
A MetaMask kriptotárca megkezdte a PayPal-on keresztül történő ether vétel bevezetését az összes amerikai felhasználója számára. Annak ellenére, hogy a
Hibahatáron belül mérséklődik csak az infláció: miközben az élelmiszerár-emelkedés tempója fékeződni látszik, felbukkant a drágulásért felelős új főbűnös. Miről van szó? Elképesztő mértékben sújtja az áremelkedés a nyugdíjasokat, a kiskereskedelmi fogyasztás pedig meglepő régióban esett vissza a legjobban. Ezekről a témákról beszélgetett Gáspár And
Hatékonyabb közigazgatást szeretnének, reformokat pedig elsősorban az egészségügy és az oktatás területén várnak az európaiak – derül ki az Eurobarométer friss felméréséből.
Az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján szereplő adatok szerint áprilisban az átfogó árindex 127,2 pont lett, ami 0,8 pont (0,6 százalék) emelkedés márciushoz viszonyítva. Ez volt az első növekedés 12 egymást követő hónap csökkenés után.
Az érettségik után jönnek a felvételik, az idén közel 80 ezren jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézmény nappali tagozatos képzésébe. Ez pedig azt jelenti, hogy nyár végén több tízezren kereshetnek majd albérletet a különböző egyetemvárosokban.
Az építési és közlekedési miniszter nem csak hogy részt vett a Vasutasok Szakszervezete kongresszusán, hanem tíz év alatt 5 milliárd dollár (jelenlegi árfolyamon mintegy 1700 milliárd forint) külső tőke bevonásáról beszélt.
Janet Yellen pénzügyminiszter szombaton „a korábbinál nehezebbnek” nevezte az amerikai adósságplafon emelésével kapcsolatos vitát, de reményét fejezte ki, hogy sikerül megoldást találni az első amerikai államcsőd elkerülésére.
Az infláció, a jövő évi költségvetés mellett a Magyarország és az Európai Unió viszonya is terítékre került az Mfor.hu és a Privátbankár.hu közös online rendezvényén, a Klasszis Klubban, ahol Dobrev Klára európai parlamenti képviselő, árnyék-miniszterelnök volt a vendégünk szerdán. Hazánk helyzetéről szólva kifejtette: nemcsak a szövetség szélére s
Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben pénteken kora este a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama 370,15 forintra gyengült röviddel 18 óra után a reggel hét órakor jegyzett 371,70 forintról. Az euró jegyzése pénteken 369,41 forint és 371,87 forint között mozgott. A svájci frank árfolyama a reggeli 381,12 forintról 379,85
A baromfiágazat az időről-időre visszatérő állatbetegségek, a covid-járvány, az energiaválság és a háborús nehézségek ellenére is verseny- és exportképes állattenyésztési ágazat maradt – fogalmazott a Baromfi Világnap alkalmából az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára.
A világ egyik legmodernebb, kifejezetten a nagyvárosi közlekedésre tervezett elektromos buszát, a Mercedes-Benz eCitaro legújabb generációs, akkumulátoros hajtású járművét tesztelik csütörtöktől a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A tegnap esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján a kormány számos állami beruházást állít le. Az érintett miniszterek 2023. május 19-ig nyújthatnak be felmentési javaslatot, amelyekről Lázár János állami beruházásokért felelős miniszter dönt, nyolc napos határidőn belül.
Egy svájci kutatóintézet tudósai olyan mikrobákat fedeztek fel, amelyek alacsony hőmérsékleten képesek megemészteni a műanyagokat - számolt be róla szerdán a The Guardian.