Az Egyesült Államoknak csődöt kell jelentenie, ha a következő hetekben nem sikerül megállapodni az adósságplafon megemeléséről – mondta pénteken Janet Yellen pénzügyminiszter a Bloomberg TV adásában. A piac is egyre idegesebb a sürgető határidő előtt, hogy sikerül-e megegyezni a demokratáknak és a republikánusoknak.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában harmincötmillió forintra bírságolta az O.F.SZ. Országos Fizetési Szolgáltató Zrt-t. A Pénzforgalmi intézménynek az MNB kötelezése alapján 2023. október végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket – tette közzé honlapján az MNB.
Lemondott Linda Yaccarino, az NBCUniversal globális hirdetési vezetője – írja a CNBC. Ő lesz a Twitter új vezérigazgatója, aki Elon Musk szerint hat héten belül munkába állhat.
A jó állagú és finom sajt titka a kiváló alapanyag, de azon kívül maximális odafigyelésre és precizitásra is szükség van hozzá, ahhoz pedig arra, hogy az ember teljesen beleélje magát a munkába – fogalmazott hivatásáról Bardon Henrietta, aki a Veszprém vármegyei Káptalanfán készít sajtot.
„A válság óta a hazai vállalkozások egyre jobban keresik a külföldi üzleti kapcsolatokat, lehetőségeket, ebben pedig segíteni szeretnénk” – mondta a vosz.hu-nak Inotay Petra, a VOSZ Ifjúsági és Kezdő Vállalkozás szekciójának elnöke.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában 35 millió forintra bírságolta az O.F.SZ. Országos Fizetési Szolgáltató Zrt-t. A pénzforgalmi intézménynek az MNB kötelezése alapján 2023. október végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket - közölte honlapján a jegybank.
Philip Jeffersont jelöli a Fed alelnöki posztjára Joe Biden – jelentette be az amerikai elnök pénteken. Az ő megüresedő kormányzói székét pedig Adriana Kugler kaphatja, míg Lisa Cook újabb cikluson át lehet a jegybank döntéshozója.
A kormány azon dolgozik, hogy egyre több területen növelje Magyarország önellátását, és tovább csökkentse a külső kitettségét - mondta a pénzügyminiszter a Somogy vármegyei Csákányban.
Gálvölgyi János még szerda reggel lett rosszul, azonban a mentő későn ért ki, így jelenleg a 74 éves színész az intenzívosztályon fekszik. Nemrég az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot indított, hogy miért nem érkezett ki időben a mentő, most pedig a Magyar Nemzet információi szerint a rendőrség is elkezdett nyomozni.
Elővásárlási joga lehet a jövőben az államnak bizonyos építőanyagokra ,és piaci átalakítást is tervez. Az ágazatban jelenleg a legnagyobb problémát az okozza, hogy kevés és drága a cement, ami számos más terméknek is az alapanyaga.
A texasi képviselőház és a szenátus elfogadta az 591. számú törvényjavaslatot, amely megnyitja az utat a bitcoinbányászok előtt a fáklyázandó gáz legális felhasználásához. A törvényjavaslattól a kőolaj- és földgázbányászat során légkörbe bocsátott üvegházhatású gázok és szén-dioxid-kibocsátás csökkenését várják. A Texas Blockchain Council egy tweet
Romániában több mint három százalékponttal, 11,2 százalékra lassult áprilisban az éves infláció - közölte pénteken az országos statisztikai intézet (INS). Márciusban még 14,5 százalékos volt a román infláció.
A költségvetési kiadások lefaragásáról fogadott el sürgősségi rendeletet pénteken a román kormány, amelyben egyebek mellett létszámstopot vezet be év végéig a közszférában, és felére csökkenti a minisztériumi tanácsadók számát – közölte az MTI.
A bankoknak rövid távon, az átlagembereknek pedig hosszú távon, a gazdaság változásai miatt nem jó, ha még sokáig marad a kamatstop - ezt mondták a Pénzcentrumnak a megkérdezett szakértők arra reagálva, hogy a kormány döntése értelmében még több hónapig marad velünk a 2022 elején bevezetett kamatstop.
Hibahatáron belül mérséklődik csak az infláció: miközben az élelmiszerár-emelkedés tempója fékeződni látszik, felbukkant a drágulásért felelős új főbűnös. Miről van szó? Elképesztő mértékben sújtja az áremelkedés a nyugdíjasokat, a kiskereskedelmi fogyasztás pedig meglepő régióban esett vissza a legjobban. Ezekről a témákról beszélgetett Gáspá
Botrányos, hogy Ukrajna a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezte a semmiféle jogszabályt nem megsértő OTP-t, s amíg ezt nem vonják vissza, addig a magyar kormány "nagyon nehezen" tárgyal további áldozatokat kívánó szankciókról - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Stockholmban.
Márciusban az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,0 százalékkal mérséklődött - erősítette meg pénteken második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Egyesült Államok gazdasági erőszakot alkalmaz Kínával szemben, a világ legfejlettebb iparosodott országait tömörítő G7-csoport tagjainak emiatt tartózkodnia kell attól, hogy ezekben a gazdasági kényszerítésben Washington cinkosaivá váljanak - jelentette ki pénteken Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő.
Újratervezné és egységesítené Kína-politikáját az Európai Unió (EU), elsősorban gazdasági, kereskedelmi függőségét szeretné enyhíteni a kelet-ázsiai óriástól - erről egyeztettek az EU külügyminiszterei pénteken Stockholmban.
A fogyasztói árakra és a globális fémkereskedelemre is jelentős hatással lesz az EU új karbonvámja. Az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer szigorodása pedig lemaradásuk miatt a magyar kibocsátókat is igen hátrányosan érintheti – írja a hvg.hu.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jóváhagyta pénteken az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) új szankciók bevezetéséről szóló határozatát. A bűntető intézkedés azokat sújtja, akiken keresztül Oroszország ellenőrzése alatt tartja Ukrajna negyedik legnagyobb acélgyártó vállalatát, a Zaporizssztalt.
Hatalmas telek, óriási wellness részleg, belső medence, bor- és moziszoba, üvegház, kockás torony teszik egyedivé a korábban Rubik Ernő tulajdonában lévő luxusvillát.
Tavasszal a romantikus történeteket, a szépirodalmi alkotásokat, valamint a gyerek- és ifjúsági könyveket egyre több olvasó keresi, ez a tendencia pedig a nyár végéig fennáll. A Bookline áprilisi sikerlistája is ezt a képet mutatja, emellett az is látható, hogy az önismereti könyvek népszerűsége továbbra sem csökken, az elmúlt két-három évben folya