2023. május 11. csütörtök

máj. 11
10:45
Elképesztő képek, drónnak adja meg magát egy orosz katona (Piac és Profit)
Az ukrajnai háború azt bizonyítja, hogy hihetetlen szerepük lett a drónoknak a modern hadviselésben.
máj. 11
10:45
A temetkezések árairól konzultált az országos szolgáltatóval a GVH (Adózóna)
Az élelmiszerek inflációja harmadik hónapja lassul, köszönhetően – számos tényező mellett – a meghozott kormányzati intézkedéseknek és a GVH aktív fellépésének., irja a hivatal. Ugyanakkor a piaci szolgáltatások árai növekedtek, ezért a nemzeti versenyhatóság az elkövetkező időben nagy hangsúlyt helyez a fogyasztókat közvetlenül érintő szolgáltatás
máj. 11
10:48
Együttműködési megállapodást kötött a magyar és a szerb közmédia (ProfitLine)
Együttműködési megállapodást írt alá a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., valamint a Szerbiai Rádió és Televízió szerdán Belgrádban.
máj. 11
10:48
6 millióba került az új városi autó: mindössze 80-nal lehet vele menni (Pénzcentrum)
Mostantól Magyarországon is elérhető a részben 3D nyomtatással készülő városi elektromos kisautó, a YOYO írta meg az MTI.
máj. 11
10:48
Yellen: Az egész világot veszélybe sodorja az amerikai belpolitikai patthelyzet (Portfolio)
Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter csütörtökön sürgette a Kongresszust, hogy emelje meg a 31,4 ezermilliárd dolláros szövetségi adósságlimitet, és előzze meg a példátlan fizetésképtelenséget, amely globális gazdasági visszaesést váltana ki, és veszélyeztetné az Egyesült Államok globális gazdasági vezető szerepét - írja a Reuters.
máj. 11
10:51
Agrárkamara: idén nem kell fizetni az állami tulajdonú vízilétesítményekből vételezett öntöző vízért (Alternatív Energia)
Tekintettel a tavalyi történelmi aszályra, a háború okozta nehéz gazdasági helyzetre, illetve az energia- és az inputanyagárak soha nem látott emelkedésére, a kormány úgy döntött, hogy a klímaváltozás elleni küzdelmet támogatva az idén - a termelők versenyképességének megőrzése érdekében - az állami tulajdonú vízilétesítményeken keresztül díjmentes
máj. 11
10:54
Mindjárt jönnek a kormánybejelentések (Portfolio)
A szerdai kormányülés után, amelyen a 2024-es költségvetés tervezésével is foglalkozott a kormány, ma délelőtt 11-től kezdődik a Kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mondják el a friss kormánydöntéseket. Az eseményről a Portfolio szokás szerint élő hírfolyamban tudósít.
máj. 11
10:54
A vetőmag árát az értéke határozza meg, ne a pillanatnyi gazdasági helyzet (Agroinform)
Sándorfy Andrással a hódmezővásárhelyi állattenyésztési kiállításon beszélgettünk terménypiaci aktualitásokról, az agro-ökológiai programról és az új martonvásári búzafajtáról.
máj. 11
10:54
Minimálisan gyengült a forint (TőzsdeFórum)
Gyengült kissé csütörtök reggelre a forint a nemzetközi devizakereskedelemben miután szerdán idei legerősebb árfolyamát érte el az euró és a dollár ellenében.
máj. 11
10:54
Agrárkamara: erősödött a fertőzésveszély a gyümölcsösökben (Tiszta Jövő)
Nem viselte meg jelentősen a fagy az almaültetvényeket az elmúlt hetekben, inkább a gyümölcsösöket fenyegető fertőzésveszély erősödött az esős idő miatt - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján hétfőn közzétett növényvédelmi összefoglalóban.
máj. 11
10:54
Startol az idei #közlekedjbiztonságosan kampány (Növekedés)
Havi e-matricát nyerhetnek a NÚSZ Zrt. online felmérésében részt vevők.
máj. 11
10:54
Pénteken újra csökken az üzemanyag nagykereskedelmi ára (Transpack)
Nem mindig éri el a nagykereskedelmi szintet, de többnyire megjelenik a kutakon az üzemanyagár-csökkenés.
máj. 11
10:56
Kifakadt a milliárdos magyar cégvezető: a mai helyzethez képest a 2008 csak egy válságocska volt (Portfolio)
Olyan évnek futunk neki, melyet általam korábban sosem látott turbulenciák jellemezhetnek – mondta Székesfehérváron egy üzleti fórumon Sinkó Ottó. A Videoton társ-vezérigazgatója szerint, ha az inflációt nézzük, akkor a 2008-as válság mai szemmel már csak egy válságocska volt.
máj. 11
10:56
Gyengén kezdte az évet a Masterplast (TőzsdeFórum)
A Masterplast Nyrt. 5,837 millió euró adózás utáni veszteséggel zárta az első negyedévet az egy évvel korábbi 3,218 nyereséggel szemben. A társaság árbevétele 27 százalékkal 37,602 millió euróra csökkent - jelentette be a Budapest Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett nemzetközi pénzügyi szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált jele
máj. 11
10:58
Veszi a saját részvényeit a Richter, már több mint 2 milliárd forintot költött (Portfolio)
Újabb nap, újabb vásárlás a Richter részvény-visszavásárlási programja keretében. Ezúttal 113 millió forint értékben vett részvényeket a cég, így már összesen több mint 2,15 milliárd forintot költött a program keretében.
máj. 11
10:58
Két éves mélyponton a kínai infláció (TőzsdeFórum)
Áprilisban a várakozásoknál jobban, több mint két éves mélypontra lassult az infláció Kínában a nemzeti statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint.
máj. 11
11:00
Éles fordulat a forintnál, egyéves csúcsról ütötték le (Portfolio)
A viszonylag kedvező nemzetközi befektetői hangulatban, kiugróan magas magyar kamatszint mellett egyre erősebb szintekre kapaszkodott a forint az utóbbi napokban, sőt csütörtökön reggel átmenetileg bő egyéves csúcsra ért 369,5-nél az euróval szemben, de aztán éles fordulattal esett. Ebben technikai szintek mellett szerepe lehet annak is, hogy az am
máj. 11
11:00
Innovatív LED világítótesteket fejleszt a Hofeka Kft. és a Pannon Egyetem (TőzsdeFórum)
Innovatív, környezetbarát LED világítótesteket fejleszt 599,14 millió forint uniós forrás segítségével a Hofeka Elektromos Ipari és Kereskedelmi Kft. és a Pannon Egyetem konzorciuma - közölte az egyetem az MTI-vel.
máj. 11
11:00
Nagydíjas takarmány: magyar szója a pálmaolaj helyett (Agrárágazat)
Magyar szójával helyettesíti az ázsiai pálmaolajat a tejelő szarvasmarhák takarmányában az Ubm nagydíjas terméke.
máj. 11
11:00
A hatóság zöld utat kapott: elkobozzák a Terra alapítójának brutális vagyonát (BitcoinBázis)
Egy helyi jelentés szerint a dél-koreai ügyészek zöld utat kaptak a szöuli déli kerületi bíróság bűnügyi osztályától, hogy lefoglalják a
máj. 11
11:03
Nem akármilyen áfacsalásra derült fény (Piac és Profit)
Milliárdos áfacsalás miatt tartott összehangolt akciót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): hét embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük két embert őrizetbe vettek a nyomozók.
máj. 11
11:06
A csehek mutatják nekünk az utat: megint nagyot csökkent az inflációjuk (vg.hu)
Náluk hamarabb indult és tetőzött a drágulási hullám.
máj. 11
11:09
Döntött a kormány: marad a kamatstop - percről percre a Kormányinfóról (Menedzsment Fórum)
Ma 11 órakor kezdődik Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szokásos Kormányinfója. Itt követheti a történéseket.
máj. 11
11:12
Egy hónap múlva érkezhetnek az uniós pénzek Magyarországra – élő tudósítás a kormányinfóról (vg.hu)
Heteken belül elfogadhatja a jövő évi büdzsét a parlament. Minden akadály elhárult az uniós pénzek elől, Magyarország júniusban már számlákat állít ki Brüsszelnek. Tárgyalták a Déli Körvasút projektjéről is és vizsgálják, miért nem érkezett ki időben a mentő Gálvölgyi Jánoshoz.
máj. 11
11:18
Innovatív LED világítótesteket fejleszt a Hofeka Kft. és a Pannon Egyetem (ProfitLine)
Innovatív, környezetbarát LED világítótesteket fejleszt 599,14 millió forint uniós forrás segítségével a Hofeka Elektromos Ipari és Kereskedelmi Kft. és a Pannon Egyetem konzorciuma - közölte az egyetem az MTI-vel.
máj. 11
11:18
Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord (Portfolio)
Az eddigi online forrásgyűjtési csúcstartó a Fehér Nyúl sörgyár volt, 2022-ben 120 milliós közösségi forrásbevonással, most a Brancskozosseg.hu gyűjtött össze 124 milliót.
máj. 11
11:18
Egységes EU szabályozás a greenwashing elkerülésére (vg.hu)
A vállalatok zöldítésének leghatékonyabb piaci alapú ösztönzője a zöld finanszírozás, ami úgy tesz lehetővé olcsóbb forrásbevonást a fenntartható módon működő vállalatok számára, hogy közben a finanszírozó bankok és kötvényvásárlók is jól járnak.
máj. 11
11:18
Újabb műanyagevő mikrobákat találtak (Magyar Mezőgazdaság)
Egy svájci kutatóintézet tudósai olyan mikrobákat fedeztek fel, amelyek alacsony hőmérsékleten képesek megemészteni a műanyagokat - számolt be róla szerdán a The Guardian.
máj. 11
11:21
700 forintért 100 km, új városi villanyautó érkezik (Piac és Profit)
A nagyvárosi közlekedésre kínál környezetbarát alternatívát a YOYO, az olasz hátterű, tisztán elektromos városi kisautó. A 150 kilométeres hatótávú (WLTP), 80 km/órás végsebességű autóból a hazai forgalmazó Royal-Kert Kft. az évtized második felében több ezer darabszámos értékesítéssel tervez. A 22 éves múltú cég az üzleti tervét és a kialakított s
máj. 11
11:24
Ezt a pénzt az öntözéssel kapcsolatos tudás bővítésére szánják (Agroinform)
A szemléletformálás lesz a célja annak a programnak, amelyet a helyreállítási alapból fognak finanszírozni.
máj. 11
11:24
Trump megzsarolná a demokratákat az adósságplafonnal (vg.hu)
A volt elnök sürgette a republikánusokat, hogy engedjék a fizetésképtelenséget.
máj. 11
11:36
Barna Zsolt: tovább csökkenhet a szereplők száma a magyar bankszektorban (vg.hu)
Az MBH Bank további terjeszkedésre is készül.
máj. 11
11:36
Fiktív számlák miatt valóságos kényszerintézkedés: 1,3 milliárd forint a „tét” (Üzletem)
Több, fuvarozási tevékenységet végző gazdasági társaságnál hajtott végre kényszerintézkedéseket a NAV. Az ingó és ingatlan vagyon mellett kriptovalutát is lefoglaltak a nyomozók a több mint 1,3 milliárd forint vagyoni hátrány megtérítése érdekében.
máj. 11
11:39
Rendet vágnak az e-rolleres káoszban, nem heverhetnek a járdán keresztben (Piac és Profit)
Elfogyott az osztrák főváros türelme, 2023. május 19-től csak a kijelölt mobilitási pontokon illetve parkolóhelyeken lehet letenni a közösségi e-rollereket. Nem lehet majd rollerrel behajtani kórházak, lakóövezetek környékére sem, és a Stephansplatzon, a Kärtner Straßén vagy a Naschmarkton is automatikusan leállnak majd a járművek. Szigorúbb lesz a
máj. 11
11:42
A különadók 2025-ben is velünk maradhatnak, középtávon muszáj lesz újra gyengülnie a forintnak (Portfolio)
Idén az export mentheti meg a magyar gazdaságot a belső kereslet gyengélkedése mellett, így sikerülhet elérni egy stagnálást – mondta a Videoton által rendezett székesfehérvári üzleti fórumon Németh Dávid. A K&H Bank vezető elemzője szerint a tavaly bevezetett extraprofitadók nélkül a költségvetés nagy bajban lenne, lehet, hogy még 2025-ben sem leh
máj. 11
11:48
Pluszban nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Emelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
máj. 11
11:48
Paradigmaváltáshoz érkezett az adatfelhasználás, és ez teljesen megváltoztatja, hogyan gondolkozik rólunk a cégünk (Portfolio)
Az adatközpontúság teljesen átalakítja a vállalatok HR tevékenységét - derült ki a KPMG 2023 tavaszi, sorrendben 11. sajtóbeszélgetésén. Az adatalapú HR a nagy adatmennyiséggel dolgozó cégek számára jelent megoldást számos akut gazdasági eredetű és belső elégedettséget érintő problémára.
máj. 11
11:51
Reggeli Tükör 2023. május 11 – Pozitív rajt (TőzsdeFórum)
Emelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. A STOXX 600 index 0,22 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,24 százalékkal kezdett magasabban. Londonban az FTSE-100 index 0,04 százalékos emelkedéssel nyitott, a frankfurti DAX 0,19 százalékos, Párizsban a CAC-40 index 0,30 százalékos erősödést ért el a kezd
máj. 11
11:53
Janet Yellen: az Egyesült Államok nem válhat fizetésképtelenné (TőzsdeFórum)
Az Egyesült Államok fizetésképtelenné válásának globális gazdasági és pénzügyi következményeire és a kínai "gazdasági kényszer" elleni fellépés fontosságára a hívta fel a figyelmet a világ legfejlettebb iparosodott országait tömörítő G7-ek pénzügyminisztereinek háromnapos tanácskozása előtt a japáni Niigatában tartott sajtótájékoztatón Janet Yellen
máj. 11
11:54
Itt a bejelentés: legalább fél évig marad még a kamatstop (Portfolio)
Meghosszabbítja a kormány a háztartásokat és a kkv-kat védő kamatstopot és az intézkedés addig lesz hatályban, amíg a jegybanki alapkamat egy számjegyű tartományba süllyed – jelentette be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szavai azt jelentik, hogy még legalább fél évig megmarad a kamatstop intézménye, és azza
máj. 11
11:54
Megfizethetetlen lett a zsír, luxus lesz a zsíros kenyér (Agroinform)
A szakértők szerint az árstopok hatására emelkedett meg ennyire az ára.
máj. 11
11:54
A Nádudvari folyamatos beruházásokkal fokozza hatékonyságát (Agrofórum)
Közel 35 százalékkal 16,7 milliárd forintra növelte az árbevételét tavaly a Nádudvari Élelmiszer Kft.
máj. 11
11:54
A pénzügyminisztériumban már tárgyalnak a 2024-es költségvetésről (Demokrata)
A jövő évi költségvetésről tárgyalt Varga Mihály pénzügyminiszter a legfontosabb állami szervek vezetőivel.
máj. 11
11:56
Külföldre kacsingat és önálló befektetési bankot alapít az MBH Bank (Portfolio)
2 milliós ügyféltáborral, ezen belül 1,6 millió lakossági ügyféllel rendelkezik a május 1-jén elindult MBH Bank, amelynek jövőbeni célkitűzéseiről egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen beszélt a menedzsment. Mint kiderült, kihasználná a bank a fúziós lendületet: a külföldi akvizíciós lehetőségek közül négy-öt felvásárlási célpontot már meg is vizsgálta
máj. 11
11:57
Óriás naperőmű épül Magyarország legnaposabb térségében (Piac és Profit)
Magyarország egyik legnagyobb naperőműparkja kezdheti meg nyáron a termelést Kiskunhalas mellett, annak is köszönhetően, hogy a Forest-Vill Kft. szakemberei rövidesen befejezik a napelemparkhoz csatlakozó alállomás és a kapcsolódó infrastruktúra kivitelezését. A 48 megawatt teljesítményű napelempark éves szinten mintegy 30 ezer háztartás ellátáshoz
máj. 11
12:00
Hatalmas újítások jöhetnek a magyar egészségügyben (Portfolio)
A lakosság által használható EgészségAblak mobilalkalmazás az induló funkciók (digitális Covid igazolvány, kiváltható receptek) után hamarosan újabb megoldásokkal bővül. Mint például a leletek lekérdezhetősége, a foglalt időpontok megjelenítése, valamint az időpontfoglalás online lehetősége - jelentette ki az IME Adatvezérelt egészség és kiberbizto
máj. 11
12:00
Sokan megsérültek, amikor egy gyalogoshíd beomlott Finnországban (vg.hu)
.
máj. 11
12:06
Mesterséges intelligenciával váltana ki dolgozókat az egyik legnagyobb amerikai gyorsétteremlánc (Portfolio)
Amikor a mesterséges intelligencia a ChatGPT sikere miatt berobbant a köztudatba, sokan elkezdték találgatni, hogy milyen munkahelyek kerülhetnek veszélybe az AI miatt. Most úgy tűnik, hogy a vendéglátásban már kezd látszani egy olyan terület, amelyet átalakíthat a mesterséges intelligencia, hiszen a Wendy's bejelentette, hogy a Google-lel közösen
máj. 11
12:09
Kormányinfó: 2,9 százalékos hiány a 2024. évi költségvetésben, marad a kamatstop (Adózóna)
Tegnapi ülésén egyebek között a 2024. évi költségvetés tervezetéről tárgyalt a kormány, jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón.
máj. 11
12:12
Észak-Korea a határok megnyitására készül (vg.hu)
Phenjan kereskedelmének 90 százalékát Pekinggel folytatja.

Keresés