2023. április 20. csütörtök

ápr. 20
17:45
Litkei Máté: az atomerőmű-bezárás súlyos törést okozott Németországban (Infostart)
A múlt hét végén leállították az utolsó német atomerőműveit is. Az okokról az InfoRádió a Klímapolitikai Intézet igazgatóját kérdezte.
ápr. 20
17:45
Itt a Versenyhivatal jelentése a magyar tejpiacról (ProfitLine)
Társadalmi konzultációra bocsátotta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tej és tejtermékek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálat eredményeit összefoglaló jelentéstervezetét. A GVH szakértői az élelmiszerpiacokon elsőként a tej és tejtermékek piacán elemezték a fogyasztói árak nagymértékű emelkedése mögött rejlő – a versenyjogot érintő – okokat
ápr. 20
17:45
Változik a közlekedés a Nyugati pályaudvarnál (Portfolio)
Felújítják az útburkolatot a Nyugati pályaudvarnál lévő buszvégállomáson és a Teréz körútnak a végállomás előtti részén, ezért ezen a hétvégén a járatok egy része a megszokottól eltérő helyen áll meg - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 20
17:51
Bátor húzás: Kína orra előtt gyakorlatozott Tajvan (Portfolio)
Tajvani vészhelyzeti egységek egy általuk ellenőrzött, ám Kína partjaihoz közeli szigeten gyakoroltak válaszlépéseket egy szimulált kínai támadás esetére. A gyakorlat alig egy héttel azután történt, hogy Peking hadgyakorlatot rendezett a Tajvani-szoros körül - adta hírül a Reuters.
ápr. 20
18:00
Biztonságos, jó minőségű élelmiszerrel látják el a hazai lakosságot (Agroinform)
Ismét megrendezték a nagy múltú Hungalimentaria konferenciát és kiállítást.
ápr. 20
18:03
Belenyúl a kormány a családtámogatásokba és egy sor szabályba, kijött a rendelet tervezete (Portfolio)
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a családtámogatási rendszer adminisztratív szempontú felülvizsgálatát az adminisztráció csökkentése és a támogatások igénybevételének gyorsítása érdekében.
ápr. 20
18:06
A GVH feltárta, mitől drágul a tej (Üzletem)
Versenypártoló javaslatokkal és szakmai konzultációval járul hozzá a GVH az infláció csökkentéséhez.
ápr. 20
18:09
Viszik a hőszivattyúkat, mint a cukrot, mert nagyon megéri (Menedzsment Fórum)
Magyarországon 100 százalékkal nőtt a 2022-ben eladott készülékek száma.
ápr. 20
18:15
Nagy béremelés volt a dohánycégnél (Adózóna)
A több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt. 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét, a cafeteria keretösszegét 10 százalékkal növelte, és bruttó 214 millió forintnyi jutalmat is szétosztott – közölte Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója az MTI-vel csütörtökön
ápr. 20
18:15
A magyar monetáris politika normalizálódásának lehetséges útja (ProfitLine)
Tavaly október óta lényegében egy rendkívüli keretrendszerben működik a magyar monetáris politika. Virág Barnabás a Világgazdaságnak adott interjúja most megadta a jelzést, hogy hamarosan elkezdődhet a kamatrendszer normalizálása. Ennek apropóján az Erste Befektetési Zrt. szakértőinek szemüvegén keresztül áttekintjük, hogyan is épül fel a jelenlegi
ápr. 20
18:21
Kegyetlen év vár a kiskeresetű magyarokra: remény sincs a bérek rendezésére? (Portfolio)
Már a harmadik egymást követő hónapban haladja meg a 25%-ot az infláció Magyarországon, kellemetlen meglepetést okozva az elemzői közösségnek. Ráadásul a legalacsonyabb keresetűeket arányaiban még jobban sújtja a 40% feletti élelmiszerinfláció. Egyre több jel utal arra, hogy év közben újra tárgyalóasztalhoz kellene majd ülniük a munkaadók és a munk
ápr. 20
18:23
Yellen: minden szükséges lépést megtesz Amerika, hogy ne legyen bankválság (Portfolio)
Az amerikai bankrendszer továbbra is stabil, és az amerikai kormányzat "minden szükséges lépést" megtesz annak érdekében, hogy továbbra is a világ legerősebb és legbiztonságosabb pénzügyi rendszere maradjon - mondta csütörtökön Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter.
ápr. 20
18:24
Miért éppen Ausztrália? (Magyar Mezőgazdaság)
Ha belépünk egy klasszikus díszhal-, madárkereskedésbe, a kanári és a japáni sirálykapinty kivételével jobbára csak Ausztráliából származó madarakat találunk. A népszerűségi listát a hullámos papagáj vezeti, őt követi a nimfapapagáj és a zebrapinty – a sort még sokáig folytathatnánk. Ám miért éppen az Ausztráliából származó díszmadarak lettek roppa
ápr. 20
18:27
Messziről elkerülték ma a pesti börzét (Privátbankár)
Felemás napja volt a vezető részvényeknek.
ápr. 20
18:30
Íme a 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj pályázatának díjazottai (Agroinform)
Ismerd meg te is a őket!
ápr. 20
18:36
Fokozottan ellenőrzi az ukrán gabonaszállítmányokat a NAV (Üzletem)
2023. április 14. óta fokozottan ellenőrzi az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát a NAV és a Nébih.
ápr. 20
18:45
Kitört az optimizmus tőlünk nyugatra (Privátbankár)
Az euróövezetben és az EU-ban is javult a fogyasztói hangulat.
ápr. 20
18:45
Felére csökkenhet a falak építésének ideje ezzel a technológiával (ProfitLine)
Akár a felére csökkentheti a falazási munkák idejét a hagyományos megoldásokhoz képest a Wienerberger által is használt Porotherm Rapid technológia. A simára csiszolt kerámia téglák pontosabb illeszkedése és bordaszerkezete révén olyan egyrétegű falazat készíthető, amely kiegészítő külső hőszigetelés nélkül képes a legszigorúbb, modern kori épülete
ápr. 20
18:48
Norvég légifegyverekkel fogják védeni az országot (Növekedés)
Norvégia jelentősen hozzájárul Magyarország védelmi képességeinek egy fontos területéhez, légvédelmének biztosításához - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Oslóban.
ápr. 20
18:51
Ideje hozzászkni a brutál magas rezsiárakhoz? Lassan már hihetetlen, ami Magyarországon folyik (Pénzcentrum)
Tovább erősödött és lassan elérheti a pozitív tartományt a K&H kkv bizalmi index, ami az első negyedévben 3 pontos emelkedést követően jelenleg -4 ponton áll. A pozitív változás annak köszönhető, hogy a közterhek és a vállalati hitelkamatok változásában kedvezőbb fordulatra számítanak a cégek. A várakozásokban azonban hatalmas a különbség cégmé
ápr. 20
18:57
Csúnya adok-kapok kezdődött Trump republikánus kihívója és a Disney között (Portfolio)
A Disney kiadta a lobbistáinak: fokozzák a harcot az amerikai elnökségre hajtó Ron DeSantis floridai kormányzó és politika szövetségesei ellen.
ápr. 20
19:00
A Pentagon több mint 650 UFO-észlelést jelentett – Amerika a földönkívüliek célpontja? (BitcoinBázis)
Az amerikai kormány nemrégiben hírül adta, hogy több mint 650 UFO-észlelést jegyzett fel az erre szakosodott hatósági szerv, tavalyi létrehozása
ápr. 20
19:00
Lila gőzük sincs a boltoknak, hogy fogja őket kötelező akciókra kényszeríteni a kormány (Telex)
Meglepetésként érte az üzletláncokat a kormány új intézkedése, és még ők sem tudnak részleteket. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint sem volt egyeztetés, és amikor a kereskedőnek árengedményt kell adnia, észszerű, hogy azt valahogy ellensúlyozza. A kormány a görögökkel és franciákkal példálózik, ahol egyelőre felemás
ápr. 20
19:09
A nap végére összekapta magát a forint (Privátbankár)
Magára talált a magyar fizetőeszköz.
ápr. 20
19:09
Megvan a megoldás az ökológiai katasztrófával fenyegető olajtartályhajó ügyére (Portfolio)
Egy holland vállalat megállapodott az ENSZ-szel, hogy kiszivattyúzza a kőolajat a Jemen partjainál hét éve rozsdásodó, ökológiai katasztrófával fenyegető tartályhajóból.
ápr. 20
19:18
Kötelező akciókat vezet be a kormány az élelmiszerre (Azenpenzem)
Június 30-ig hosszabbította meg a kormány az árstopokat, legkésőbb júliustól pedig akciók meghirdetésére kötelezi majd a nagy élelmiszer-kereskedelmi láncokat – derült ki a mai kormányszóvivői tájékoztatón. Pedig a versenyhivatal ma megjelent tanulmánya nem ezt az utat jelöli ki az extrém nagy áremelkedés letörésére. Európában egyébként nálunk drág
ápr. 20
19:21
Felállt a mai pofonból a forint (Menedzsment Fórum)
Estére magára talált a magyar fizetőeszköz.
ápr. 20
19:27
Ezeket az ételeket sose edd mielőtt alkoholt innál: rengetegen nem tudják, az egészségükkel játszanak (Pénzcentrum)
A legtöbben tudják, hogy mielőtt valaki alkoholt iszik, érdemes előbb valamilyen ételt fogyasztani. Azzal viszont már jóval kevesebben vannak tisztában, hogy mely ételek lehetnek különösen hasznosak, míg más kaját kifejezetten károsak egy bulizós vagy meccsnézős estén. Pedig jó tudni, mi az, amit érdemes kerülni és milyen ételeket javalott fogyaszt
ápr. 20
19:33
Kitiltott szállítmányok – kell-e félnünk az ukrán gabonától? (Privátbankár)
Egymás után tiltotta be a vámmentes ukrán mezőgazdasági termékek importját több közép- és kelet-európai ország, köztük hazánk az elmúlt egy hétben. A bojkottot a hazai termelők védelmével és részben egészségügyi kockázatokkal indokolták. A tranzit továbbra is lehetséges, de Magyarország a szállítmányokat lezárja és az ország egész területén nyomon
ápr. 20
19:33
Hatalmas összegeket kell átmozgatniuk a globális nagybankoknak Európába (Portfolio)
Több százmilliárd dollárnyi eszközt kell átcsoportosítaniuk a globális befektetési bankoknak Európába az Európai Központi Bank úgynevezett "desk-mapping" felülvizsgálata miatt – írja a Bloomberg.
ápr. 20
19:39
Már májusban elindul a Wizz Air előfizetéses szolgáltatása (Portfolio)
Tegnap mi is beszámoltunk róla, hogy bérletszerű szolgáltatást indít a Wizz Air, a hvg kérdésére azonban most a légitársaság elárulta, hogy már május elején elindulhat a MultiPass nevű szolgáltatás.
ápr. 20
19:45
Okoslabort adott át Hatvanban a Bosch, a BGE és Hatvan városa (ProfitLine)
A versenyképest tudás megszerzését segíti a Bosch, a BGE és Hatvan városa együttműködésében létrehozott laboratórium. Mesterséges intelligencia, digitális iker és okosgyár-megoldások segítik a hallgatók kompetenciáinak fejlesztését. A Bosch elkötelezetten támogatja a jövő szakembereinek képzését.
ápr. 20
19:45
Szép lassan leigázza a világot a ChatGPT? Aggasztó dolog derült ki a mesterséges intelligenciáról (Pénzcentrum)
Az évek óta várt és beharangozott AI-forradalom végül tavaly év végén tarolta le a világot, az emberként kommunikáló ChatGPT-vel pedig ma már több mint 100 millióan beszélgetnek világszerte ilyen gyors sikert még a techsztár Instagram és Spotify sem tudott felmutatni.
ápr. 20
19:51
MÁV: fennakadások és változások jönnek a vasúti közlekedésben a német sztrájk miatt (Portfolio)
A péntekre beharangozott német vasutassztrájk miatt a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre lehet számítani és a munkabeszüntetés a csütörtök este Budapestről induló járatokat is érinti - közölte a társaság a Mávinform oldalán csütörtök délután.
ápr. 20
20:06
Fokozottan ellenőrzi az ukrán gabonaszállítmányokat a NAV (Növekedés)
2023. április 14. óta fokozottan ellenőrzi az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a NÉBIH-hel közösen.
ápr. 20
20:15
Eljárás indult a Hír TV szolgáltatója ellen (ProfitLine)
Sértheti az emberi méltósághoz való jogot és a kirekesztés gyanúját is felveti a Sajtóklub március 26-án sugárzott adásának egy részlete a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa szerint, a testület ezért hatósági eljárást indított a Hír TV szolgáltatója ellen - közölte az Nmhh kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 20
20:21
Óvatosan ezekkel a mobilokkal: könnyen befürödhet, aki ilyet vásárol (Pénzcentrum)
Egy új okostelefon beszerzéséhez sokan kérnek tanácsot a családtagoktól, barátoktól, de a vásárlás után a készülék beállításához is jól jöhet a segítség. Ráadásul a kellő tudatosság nélkül a mindennapi használat közben is belefuthatunk olyan veszélyekbe, mint például az adathalász SMS-ek, a telefonon belüli költések, vagy az óvatlan adatmegosztás.
ápr. 20
20:27
Március havi bitcoinbányász teljesítmények (Kripto Akadémia)
Április közepéig szinte az összes észak-amerikai tőzsdén jegyzett bitcoinbányász is közzétette 2023 március havi frissített bányászati jelentését, amelyekből többek közt megtudhatjuk, hogy mennyi BTC-t bányásztak és milyen hatékonysággal tették mindezt az elmúlt hónapban.  A bitcoinbányászat nehézsége 2023 február végén közel 10 százalékot emelkede
ápr. 20
20:27
Hiányosságok miatt bírságolta az Equilor Alapkezelőt az MNB (Adózóna)
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 16,3 millió forintos bírságot szabott ki az Equilor Alapkezelő Zrt.-re elsődlegesen javadalmazás és tőkemegfelelés területeken.
ápr. 20
20:51
Klasszis: megvannak a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők (Privátbankár)
A befektetési alapok vagyona tovább nőtt tavaly, meghaladta a 9300 milliárd forintot, ami bő 19 százalékos emelkedés. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2023 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb vagyonkezelő szakembereinek. Az Év Alapkezelője a HOLD Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Büki András, az Év Feltörekvő Portfóliómene
ápr. 20
20:51
Lecsapott a GVH: benzinkutak kerültek most a hatóságok célkeresztjébe (Pénzcentrum)
Vizsgálatot indított a GVH a kiskereskedelmi üzemanyag-ellátásban, azaz a benzinkutakon írta meg ipari forrásokra hivatkozva az Index.
ápr. 20
21:09
Bezárja kapuit egy díjnyertes amerikai híroldal (Portfolio)
Bezárja kapuit a BuzzFeed News nevezetű amerikai híroldal, miután a BuzzFeed nevű anyacég mintegy 15 százalékos létszámcsökkentést hajt végre - írja a Politico.
ápr. 20
21:15
BÉT: Pozitív korrekció a pesti tőzsdén (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,14 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 43 538,96 ponton zárt csütörtökön.
ápr. 20
21:21
Kevesen tudnak erről a kedvező kölcsönről: életük lehetőségét szalasztják el? (Pénzcentrum)
Jelentős adókedvezményt vehetnének igénybe a hazai vállalkozások a saját beruházásaik után, 2022-ben pedig tovább bővült a kedvezményezettek köre, mégis sokan nem élnek a lehetőséggel. A lehetőség alanyi jogon jár, és mindössze néhány fontos kritériumnak kell megfelelni hívta fel a figyelmet Dr. Vargha Máté, a BDO Magyarország Adótanácsadás szakért
ápr. 20
21:27
7 milliárd forintos, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás gyanújával tartóztattak le két férfit (Adózóna)
Bűnszövetségben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt rendelték el csütörtökön két budapesti férfi letartóztatását Pécsen, mivel a gyanú szerint az általuk működtetett, fiktív számlákra épülő cégláncolattal több mint hétmilliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek – közölte a Pécsi Törvényszék a
ápr. 20
21:27
Megszólalt az Aldi, a Lidl és a Spar: itt a reakció a kormány legújabb tervére (Portfolio)
Egyelőre maguk a boltok sem tudják, hogy fognak reagálni a kormány legfrissebb döntésére a kötelező akciók bevezetéséről – derült ki három kiskereskedelmi lánc reakciójából, amelyet a Telexnek küldtek.
ápr. 20
21:33
Jó hír a bicikliseknek: kilométerpénz járhat azoknak, akik kerékpárral járnak munkába (Portfolio)
Elkészült a Nemzeti Kerékpáros Stratégia, amely 2030-ig jelöli ki a kerékpáros közlekedés legfontosabb fejlesztési céljait. A stratégiában mintegy 30 intézkedést fogalmaztak meg, a legfontosabb fejlesztendő területként pedig a mindennapi kerékpározást fogalmazták meg - írja az infostart.
ápr. 20
21:45
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
ápr. 20
21:54
Volt tuskó, nincs tuskó! Nézd meg a videóban, hogy lehet eltüntetni pillanatok alatt! (Agroinform)
A fakivágás után bennmaradó tuskó nagyon zavaró lehet, de van rá mód, hogy eltűnjön az útból.
ápr. 20
22:06
Nyugdíjak: ketyeg a demográfiai bomba (MMonline)
A Covid19-járvány ellenére is töretlen tempóban folytatódik a társadalmak elöregedése, a várható demográfiai változásokra azonban csak alig néhány ország készült fel – derül ki az Allianz kutatásából. A magyar nyugdíjrendszernél is nagy szükség van további reformokra.Az Allianz közzétette Globális Nyugdíjjelentésének második kiadását, amelyben a vi

Keresés