2023. április 19. szerda

ápr. 19
7:21
Illegális-e az ethereum forgalmazása? A tőzsdefelügyelet vezetőjét két órán át kérdezték, de nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre (Kripto Akadémia)
A törvény egyértelmű – mondta tegnapi meghallgatásán a tőzsdefelügyelet vezetője, miközben két órán át nem volt hajlandó kimondani, hogy az ethereumot egy illegálisan forgalmazott pénzügyi eszköznek tartja-e, vagy sem. Gary Gensler-t a tőzsdefelügyelet munkásságáról kérdezték a washingtoni képviselők. A szervezet az elmúlt két évben úgy indított el
ápr. 19
7:21
Importtilalom, módosuló családtámogatások – új kormányrendeleteket hirdettek ki (Adózóna)
A Magyar Közlöny 2023. évi 57. számában, április 18-án hat új kormányrendelet jelent meg.
ápr. 19
7:24
Az Alfa Egészségközpont a Prima Medica EgészségKözpontok tagjaként folytatja működését (Márkamonitor)
2021-ben négy magánegészségügyi felvásárlás valósult meg, a jövőben pedig várhatóan további akvizíciókkal erősítik a nagyobb szereplők pozíciójukat. A 2023-as év az EgészségKözpontok további bővülésével indult, az Alfa Egészségközpont 2023. január 30-tól a Prima Medica EgészségKözpontok tagjaként folytatja működését.   “Az együttműködés azért is ha
ápr. 19
7:30
Az Európai Bizottság javaslatot tett a banki válságkezelés és a betétbiztosítási keretrendszer reformjára (Növekedés)
Az Európai Bizottság javaslatot fogadott el az EU jelenlegi banki válságkezelési és betétbiztosítási keretének kiigazítására és további megerősítésére, különös tekintettel a közepes és a kisebb bankokra - tájékoztatott az uniós testület.
ápr. 19
7:36
Csaknem nyolcszázmillió dolláros peren kívüli megállapodással zárult a Fox News és a Dominion jogvitája (Növekedés)
Peren kívüli megállapodással zárult a FoxNews hírtelevízió és a Dominion választási rendszereket gyártó cég bírósági eljárása kedden.
ápr. 19
7:36
Hol tart jelenleg az afrikai sertéspestis? (Magyar Mezőgazdaság)
Az afrikai sertéspestis már-már globális terjedése és pusztítása kihívások elé állítja a szakembereket. Magyarországon eddig csak vaddisznóban mutatták ki a fertőzést, a vírust házisertés-állományokban még nem, és hogy ez ne is történjen meg, határozott és célirányos tevékenységet kell folytatnia a hazai vadgazdálkodásnak, amely komoly nehézségeket
ápr. 19
7:42
Tiltólista Ukrajnának: nem csak a búzát rakta rá a kormány (Forbes)
Hosszú listát tett közzé a kormány azokról az ukrán élelmiszerekről, amelyek csak átszállíthatók Magyarországon, de nem hozhatók forgalomba.
ápr. 19
7:45
Borús képet fest az az első félévről a Kopint-Tárki (Infostart)
Csaknem félszázalékos gazdasági visszaesést és átlagosan 19 százalékos éves inflációt vár 2023-ra a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet.
ápr. 19
7:45
Ne pánikoljon, ha tegnap bealudt, még mindig nagyon jó árfolyamon válthat eurót! (Menedzsment Fórum)
A keddihez képest ugyanis csak minimálisan kell most több forintot leszurkolni az uniós fizetőeszközért.
ápr. 19
7:45
Újabb amerikai retorzió közeleg a magyarokkal szemben (Privátbankár)
Jövőre már a jelenleginél mintegy háromszor nagyobb adót kell majd fizetniük a hazai befektetőknek az amerikai értékpapírokból származó osztalék vagy kamat után.
ápr. 19
7:51
Kezdődik? Jövő héten hozzányúlhat a kamathoz a Magyar Nemzeti Bank! (Portfolio)
A monetáris tanács jövő heti ülésén döntés születhet a kamatfolyosó szűkítéséről, a felső kamatplafon jelentős csökkentésével - derül ki Virág Barnabás szavaiból. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke a vg.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy a 18 százalékos irányadó kamat változtatására csak az ezt követő üléseken kerülhet sor.
ápr. 19
7:54
Összefogott a Penny és a Munch (Márkamonitor)
Az áruházlánc együttműködési megállapodást írt alá a Munch online platformmal, hogy közösen lépjenek fel az élelmiszerpazarlás ellen. Az április 17-i indulás napjától Budapesten, a Lehel téri és a József körúti Penny-üzletekben háromféle munch csomagból választhatnak a vásárlók. A kínálatban szerepelnek majd zöldség-gyümölcs, szárazáru és vegyes me
ápr. 19
7:54
25 mezőgazdasági termékkör importját tiltotta meg hazánk Ukrajnából (Agrofórum)
A kormány a magyar gazdák és fogyasztók védelme érdekében szerdai hatállyal átmeneti tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó fontosabb gabonafélék, valamint azon mezőgazdasági termékek importjára, amelyek esetében az uniós lépések hiánya kiszolgáltatta a magyar gazdálkodókat egy általuk kivédhetetlen piaci helyzetnek – közölte a kedden megjelent
ápr. 19
7:54
SZEnergy: újra a világ legjobbjai között a Széchenyi István Egyetem hallgatói versenycsapata (newtechnology.hu)
A győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy Team hallgatói csapata a tavalyi sikerek után újabb jelentős nemzetközi eredményt ért el: második helyezést szerzett a 2023-as Shell Eco-marathon autonóm programozási versenyen (Autonomous Programming Competition – APC). A verseny online formában zajlott, így a világ bármely egyeteméről jelentkezhettek hall
ápr. 19
8:00
Irány a benzinkút, 600 felé kacsintgat a benzin ára (Forbes)
Figyelmesebb autósok több olyan benzinkúttal is találkozhatnak, ahol ma már ötössel kezdődik a benzinár. A dízel továbbra is olcsóbb.
ápr. 19
8:03
Ha euróra van szüksége, jobban teszi, ha most elrohan váltani! (Privátbankár)
Bár a keddihez képest minimálisan gyengült a forint, még mindig éves csúcson a jegyzése.
ápr. 19
8:03
Kiszámíthatóbb energiaköltségek mellett is zöldíthetnek a cégek (Portfolio)
A vállalatokra egyre fokozódó nyomás nehezedik, hogy növeljék tevékenységük fenntarthatóságát, miközben a magas és volatilis energiaköltségekkel is meg kell küzdeniük, de több lehetőségük is van arra, hogy e két kihívásra egyszerre feleljenek meg.
ápr. 19
8:09
Mi mozgatja ma a tőzsdéket? (Portfolio)
Vegyes hangulatban telt ma reggel a kereskedés az ázsiai piacokon, ezt követően Európában iránykeresésre, Amerikában pedig kisebb esésre van kilátás a tőzsdéken. Idehaza nem várhatóak nagyobb piacmozgató események, délelőtt azonban Európából inflációs adatok érkeznek, este pedig a Fed bézs könyve adhat további iránymutatást a befektetőknek.
ápr. 19
8:12
Ezt teszi a K&H; a fenntarthatóságért (MMonline)
A pénzintézeteknek jelentős szerepe van a fenntarthatóságra való átállásban, hiszen saját működésükön kívül a lakosság és a vállalatok számára nyújtott hitelekkel és befektetési lehetőségekkel is előre mozdíthatják az alacsony karbonkibocsátású gazdaságot. A K&H fenntarthatósági hónappal is felhívta a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, az i
ápr. 19
8:15
A Magyar Posta új csomaglogisztikai üzemet nyitott Zalaegerszegen (ProfitLine)
Több mint hetven új munkahelyet teremtett a Magyar Posta az új, automatizált csomaglogisztikai üzemcsarnokában Zalaegerszegen - közölte a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel.
ápr. 19
8:24
A lakosság közel felének van vagy volt valaha aranyérbetegséggel összefüggő tapasztalata (Márkamonitor)
Bár a legtöbben nem beszélünk róla, mégis sokunkat érint: a közelmúltban egy országos kutatásból kiderült, hogy a hazai lakosság közel felének van vagy volt valaha aranyérbetegséggel összefüggő tapasztalata, ehhez képest a téma továbbra is tabunak számít. A betegséggel kapcsolatos problémák azonban folyamatosan megnehezíthetik az érintettek mindenn
ápr. 19
8:24
Több mint 10 millió dollárnyi ethert loptak kriptoveteránoktól (BitcoinBázis)
Egy Tay néven ismert MetaMask fejlesztő szerint 2022. decembere óta több mint 5000 ethert loptak el különféle MetaMask tárcákból. Már
ápr. 19
8:27
Húsbavágó döntést hoztak a svédek az oroszokkal szemben (Menedzsment Fórum)
Beszüntetik az Absolut vodka oroszországi exportját. A háború és az azzal kapcsolatos legfrissebb fejlemények - dióhéjban.
ápr. 19
8:27
Újabb elbocsátások jönnek a Metánál (Portfolio)
A Facebook anyavállalata, a Meta Platform már a mai napon újabb elbocsátásokat jelenthet be, egyes információk szerint ezúttal mintegy 4 000 dolgozójától tervez majd megválni a vállalat – írja a Marketwatch.
ápr. 19
8:30
Hatékony posztemergens kukorica-gyomirtás változó körülményekre (Agrárágazat)
Kukorica: az időjárás-változás a gyomirtás új technológiáit követeli meg a mezőgazdaságban. Íme, a Bayer növényvédelmi javaslata!
ápr. 19
8:30
Idén tavasszal tényleg megússzuk az aszályt (Mezőhír)
Sőt, a május vége még egy kicsit hidegebb és esősebb is lesz a megszokottnál, ami jó hír a mezőgazdaságnak.
ápr. 19
8:30
Gödöllőn mérték össze a fiatal nehézgép-szerelők tudásukat (GépMax)
A szakmai elismerés és felkészítés munkaerő piaci előnyökhöz juttathatja a fiatal agrárgépészeket.
ápr. 19
8:30
Digitalizált üzemcsarnok, automatizált csomagszortírozó (Transpack)
Az új technika a csomagok hitelesített tömeg- és térfogatmérését, azonosítását és irányítását is elvégzi.
ápr. 19
8:32
Mechanikus gyomirtás, sorközművelés (GépMax)
Gyomirtás, sorközművelés a Steketee-vel: egészséges talaj, ellenálló növények és felelős növénytermesztés az agráriumban.
ápr. 19
8:33
Ukrajnai háború: fontos bejelentést tettek a lengyelek (Privátbankár)
Ezek az elmúlt órák legfontosabb háborús és azzal kapcsolatos fejleményei.
ápr. 19
8:33
Gyors gyengüléssel kezdi a napot a forint (Portfolio)
Igazán fontos nemzetközi híreket sem várunk szerdán, de Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy reggel megjelent interjúban már arról beszélt, hogy a jegybank hamarosan hozzányúlhat a kamatokhoz. A hírre reagálhatott gyors gyengüléssel a forint, amely ezzel ki mozdult a keddi 370-371 közötti sávból, amely támasza volt az euróval szemben.
ápr. 19
8:36
Hazánk megtiltotta 25 mezőgazdasági termékkör importját Ukrajnából (Magyar Mezőgazdaság)
A kormány a magyar gazdák és fogyasztók védelme érdekében szerdai hatállyal átmeneti tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó fontosabb gabonafélék, valamint azon mezőgazdasági termékek importjára, amelyek esetében az uniós lépések hiánya kiszolgáltatta a magyar gazdálkodókat egy általuk kivédhetetlen piaci helyzetnek – közölte a kedden megjelent
ápr. 19
8:36
2023. április 19. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
ápr. 19
8:39
Nyilvánosságra hozta 2022-es adóbevallását Joe Biden és Kamala Harris (Adózóna)
Nyilvánosságra hozta kedden 2022-es adóbevallását Joe Biden amerikai elnök és felesége, Jill Biden, valamint Kamala Harris alelnök és férje, Doug Emhoff is.
ápr. 19
8:39
Osztalékfizetésről és új igazgatósági tagok választásáról határozott a Waberer’s közgyűlése (Portfolio)
Részvényenként 100 forintos osztalék fizetéséről döntött a Waberer’s éves rendes közgyűlése, miután a vállalat tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb eredményét érte el 2022-ben. A részvényesek emellett két új Igazgatósági és két új Felügyelőbizottsági tagot is választottak, valamint a társaság beszámolójának elfogadásáról is döntöttek.
ápr. 19
8:45
Még mindig két számjegyű a brit infláció (Portfolio)
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak a múlt hónapban átlagosan 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
ápr. 19
8:51
Kiber harckészültségbe lép az EU (Portfolio)
Az Európai Bizottság kedden 1,1 milliárd eurós támogatási tervet jelentett be a növekvő kiberbiztonsági fenyegetések elhárítására. Brüsszel szerint az elmúlt időszakban hackerek sorra próbáltak meg feltörni fontos rendszereket - írja a Reuters.
ápr. 19
8:54
Minek az import zöldség, ha itthon is megterem? (Agroinform)
Tavaszi zöldségkavalkád fékezi az import beáramlását.
ápr. 19
8:54
Egyre többen indulnak többnapos túrákra (Márkamonitor)
Függetlenül a túraútvonal hosszától, az időjárási körülményektől és az egyéni teljesítőképességtől, a túrázás minden korosztály számára olyan szabadidős programot jelent, amely a testi és a lelki feltöltődéshez egyaránt hozzájárul. Ennek elkötelezett híve a svéd outdoor márka, a Fjällräven, amely egy friss magyarországi, reprezentatív kutatás keret
ápr. 19
8:54
Már lehet jelentkezni a Nébih mezőgazdasági pilóta nélküli légijármű irányítói nyilvántartásába (Agrofórum)
A Nébih tájékoztatja az érdeklődőket, hogy keddtől kérelmezhetik a mezőgazdasági pilóta nélküli légijármű irányítói nyilvántartásba történő bejegyzésüket. A hatósági nyilvántartásban való rögzítés előfeltétele a drónnal történő mezőgazdasági repülésnek.
ápr. 19
8:54
A hazugság ára: elképesztő összeget fizethet Trump tévéje (Forbes)
Elismerte a Fox News, hogy hazudtak, ezért történelmi összeget kell fizetniük a választási rendszert működtető cégnek.
ápr. 19
8:57
Jókora összegeket mozgatott meg a kormány (Infostart)
Nagy átcsoportosítást hajtottak végre a költségvetésben egy kedd esti határozottal.
ápr. 19
9:06
Nemzetközi díjakat nyert a HUMDA kampánya (MMonline)
A világ egyik legrégebbi és legnagyobb kreatív versenyén, a dallasi Hermes Creative Awards-on két platina díjat is kapott a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. 2022-es őszi-téli közlekedésbiztonsági kampánya. A díj marketing és kommunikációs területen ismeri el a kiemelkedő munkákat, az elismerése több ezren pályáztak. A HUMDA rendezé
ápr. 19
9:06
A lyoni világversenyre mehet a hazai bajnok nehézgépszerelő (Agrárágazat)
Hazai bajnok lett: Lyonban, a franciaországi világversenyen képviselheti hazánkat, Szabó Sámuel nehézgépszerelő
ápr. 19
9:09
Müller Cecíliáék megint sokkolták a közvéleményt (Menedzsment Fórum)
A Koronavírus Sajtóközpont arról számolt be ugyanis, hogy még mindig tízen haltak bele a világjárványba.
ápr. 19
9:09
Ismét csökkeni az árakat a Tesla (Portfolio)
Tovább folytatódik az árháború az EV-piacon, miután a Tesla tovább csökkentette több járművének árait a kereslet felpörgetésének érdekében - írja a Bloomberg.
ápr. 19
9:11
Bevittek egy gyomrost Európa digitális sztárbankjának: kiszáll belőle egy régi befektetője (Portfolio)
Az Allianz biztosító kockázati tőkés leányvállalata nagy árengedménnyel kínálja eladása az N26-ban lévő mintegy 5 százalékos részesedését. A német neobank ezzel a sokadik fintech lehet a sorban, amelynek az elmúlt időszak befektetői bizonytalansága miatt drasztikusan csökken az értékeltsége – írja a Financial Times.
ápr. 19
9:15
Jelentős változásokra került sor egy, milliókat érintő területen (Menedzsment Fórum)
Márciusban 12 százalékkal több személygépkocsi cserélt gazdát, mint februárban.
ápr. 19
9:15
Fordulat a Hableány balesetének ügyében: mégsem csak a Viking kapitánya a felelős? (Pénzcentrum)
Új bizonyíték került elő a Hableány balesetének ügyében: a sétahajó kormánya beleakadhatott egy kötélbe közvetlenül a baleset előtt. Ha mindez beigazolódik, az hatással lehet a büntetőügyre és a kártérítési perekre is hatással lehet.
ápr. 19
9:15
Megütötték a forintot a közelgő első kamatcsökkentés hírére (Portfolio)
A viszonylag kedvező nemzetközi befektetői hangulatban arra a szerda reggeli hírre, hogy már a jövő keddi ülésen hozzányúlhat az MNB a kamatfolyosó felső széléhez, azaz egyfajta kamatcsökkentés bekövetkezhet, megütötték a forintot, hiszen 371 közeléből majdnem 375-ig esett az euróval szemben.

Keresés