2023. április 7. péntek

ápr. 7
9:33
Drága lesz a húsvét az árstopokkal trükköző boltoknak (Demokrata)
Több mint 330 millió forint értékben szabott ki bírságot a fogyasztóvédelem.
ápr. 7
9:36
Fel kell újítani a hazai vízvezetékrendszert, mert elfolyik a víz harmada (NRGreport)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokkoló számokkal mutatta be a haza vízvezetékrendszer elavultságát: a hálózati vízveszteség ma 20-60% között van Magyarországon, azaz ez a mennyiség mind elfolyik, mielőtt a fogyasztóhoz érne.
ápr. 7
9:39
Harmadik hete drágul a kőolaj (hirado.hu)
Az olajpiacot ezen a héten befolyásolta az is, hogy a múlt héten az amerikai olajkészletek 3,74 millió hordóval, a benzinkészletek pedig 4,12 millió hordóval csökkentek.
ápr. 7
9:45
Idén indult az új Közös Agrárpolitika: elérhetők az idei egységes kérelemhez kapcsolódó jogszabálytervezetek (Adózóna)
Az új Közös Agrárpolitika (KAP) támogatási időszaka 2023. január 1-jén elindult; az új szabályok lényeges szakmai tartalmát a gazdálkodók az elmúlt hónapokban kiadványokból és tájékoztató fórumokon már megismerhették, a részletszabályokat tartalmazó végrehajtási rendeletek a társadalmi egyeztetést követően válnak véglegessé – közölte az Agrárminisz
ápr. 7
9:54
Ukrajna megtizedelte az oligarchákat, de jönnek az újak (vg.hu)
A sikeres ukrán újjáépítés a korrupció felszámolásán múlna, a posztszovjet berendezkedés azonban folyamatosan újratermeli a kleptokráciát.
ápr. 7
9:54
Így készül az immunerősítő ital homoktövisből! (Agrofórum)
A homoktövis egy széles körben ismert kiváló immunerősítő, melynek extrán magas C-vitamin-tartalma hívta fel magára a figyelmet. Termesztése is viszonylag könnyű, de a szüretelés már kitartást igényel, hiszen egy szúrós növényről beszélünk, akárcsak a kökény esetében.
ápr. 7
9:57
Ismét erőre kapott az üzemanyag-turizmus (Agroinform)
Több szomszédos országban is olcsóbban lehet üzemanyagot vásárolni.
ápr. 7
10:03
Durván visszaesett a Samsung nyeresége (hirado.hu)
Az üzemi eredmény csökkenését a Samsung az információs és kommunikációs iparág termékei iránti gyenge kereslettel indokolta.
ápr. 7
10:06
Elfordultak a vásárlók a Samsungtól, hatalmasat zuhant az eredmény (vg.hu)
A szakértők azzal számolnak, hogy a csipgyártó ágazatnak rekordszintű 1,6 milliárd dollár vesztesége keletkezett az első negyedévben.
ápr. 7
10:12
Orosz-ukrán háború 408. nap – friss hírek (vg.hu)
Hevesen bombázták az oroszok Ukrajnát, diverzánscsoportot vertek vissza az oroszok a határon, Bahmut vasútállomása elesett, hatalmas az emeberveszteség mindkét oldalon.
ápr. 7
10:15
Aranykeresésre hasonlít a megfelelő magas beosztású munkavállalók megtalálása (ProfitLine)
Hosszú, fáradságos, időt és energiát nem kímélő folyamat a magas beosztású vagy speciális skilleket igénylő pozíciónak megfelelő jelölt megtalálása , emiatt a tavalyi évben jelentősen meg is nőtt a toborzási folyamatok ideje, derül ki az Enloyd friss kutatásából. A Recruitment Trends névre hallgató felmérés szerint az alkalmasnak talált jelöltek le
ápr. 7
10:21
Húsvét 2023: mit ünneplünk húsvétkor, mi történik az ünnepek ünnepén, miér éppen húsvét a neve? (Pénzcentrum)
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az "ünnepek ünnepe" (sollemnitas sollemnitatum). Idén a húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt április 9-én és 10-én ünneplik a nyugati keresztény egyházak.
ápr. 7
10:21
Hogy lehet felpörgetni a legkisebb cégeket Debrecenben, Miskolcon és országszerte? (Portfolio)
A magyar vállalkozásoknak napról napra újabb kihívásokkal kell szembe nézniük, az elmúlt néhány hónap mutatói alapján jól látható, hogy nem kezdte túl jól az évet a magyar gazdaság. A Portfolio és a KAVOSZ országos rendezvénysorozatán április 12-én Debrecenben, április 13-án pedig Miskolcon szakemberek segítségével járunk utána, mégis mi vár idén a
ápr. 7
10:23
Megfordult a világ: páriából kedvenc lett a forint (Portfolio)
A tavalyi év nem a forint éve volt: egyre másra döntötte a negatív árfolyamrekordokat az orosz-ukrán háború kitörése után, és csak egy rendkívüli, 500 bázispontos kamatemelés tudta októberben megállítani a teljes lefagyást. Idén viszont az egyik legjobban teljesítő deviza a világon, és a befektetők kedvencévé vált. Mi történt? Vajon meddig folytató
ápr. 7
10:24
Mit gondol Bill Gates a kriptovalutákról? (BitcoinBázis)
Érdekes módon annak ellenére, hogy Gates rendszeresen beszél a technológiai fejlődés fontosságáról, még mindig nagyon szkeptikus – ha nem egyenesen
ápr. 7
10:27
Matolcsy Györgyéktől is függ, hogy mikor lesz olcsóbb az Ön lakáshitele (Privátbankár)
Egyebek között ez derül ki a Duna House pénzügyi felméréséből.
ápr. 7
10:30
Indul a Wizz Air mentőjárata a Madeirán rekedt utasokért – Minden költséget megtérít a fapados társaság (vg.hu)
A kártérítési igényeket a Wizz Air felületein vagy ügyfélszolgálatánál kell elindítani – írja közleményében a cég.
ápr. 7
10:32
Durva válaszcsapást mért Izrael a Gázai övezetre (vg.hu)
Súlyosbodik a fegyveres konfliktus Izrael és Libanon között, egymást követik a rakétacsapások.
ápr. 7
10:33
Egyre kevésbé tudnak a fiatalok pénzt félretenni (Piac és Profit)
Az idei első negyedévben alig 50 százalékuknak volt tartaléka, szemben az előző negyedéveket jellemző 56-60 százalékos aránnyal - derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült, a 19-29 éves fiatalok pénzügyi helyzetét vizsgáló felmérésből. A megtakarítással rendelkező fiatalok közül tízből négy mindössze egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik
ápr. 7
10:36
A sertéságazatban terjeszkedik az UBM csoport (Üzletem)
A sertéságazatban terjeszkedik az UBM Csoport a Mangal Ilona Sertéshizlalda Kft. 50 százalékának megvásárlásával.
ápr. 7
10:39
Óriási negyedéves esésről számolt be a Samsung (Portfolio)
A gyenge kereslet és a memóriachipek áresése miatt jelentősen, 95,8 százalékkal esett a Samsung Electronics dél-koreai vállalat működési eredménye az idei első negyedévben éves összevetésben a cég pénteken ismertetett előzetes adatai szerint.
ápr. 7
10:45
Támadnak a dízelek, a magyar autósok nem adják fel (Infostart)
Jobban drágulnak ezek a használtak, mint az elektromosok.
ápr. 7
10:48
Ma este kiderül, ki nyeri meg az Ide süss! – Húsvéti kihívást (Márkamonitor)
Elérkezett az Ide süss! – Húsvéti kihívás fináléja, ma 21 órától a három döntős utolsó alkalommal izzítja be a sütőket, hogy desszertkreációikkal elkápráztassák a zsűrit. A 9 nap 18 édes megmérettetése után Király Peti, Sipos Tomi és Szabó Simon maradtak versenyben, közülük kerül majd ki az ország legnagyobb cukrászversenyének győztese. Március 27-
ápr. 7
10:48
Felmérés: a belgák kétharmada támogatja az atomenergiát (Tiszta Jövő)
A belgiumi lakosok kétharmada támogatja az atomenergia-termelést, a nukleáris erőművek bővítését, továbbá azt is, hogy a kormány növelje a beruházásokat az atomenergiába - írta kedden a The Brussels Times hírportál az Ipsos közvéleménykutató-intézet felmérésére hivatkozva.
ápr. 7
10:51
20 éve bizonyítanak a Sampo kombájnok a Nagykunság fővárosában (Agroinform)
Mindig számíthatnak rájuk.
ápr. 7
10:51
Alaposan megzuhant Samsung Electronics nyeresége (TőzsdeFórum)
A gyenge kereslet és a memóriachipek áresése miatt jelentősen, 95,8 százalékkal esett a Samsung Electronics dél-koreai vállalat működési eredménye az idei első negyedévben. Éves összevetésben a cég előzetes adatai szerint. A március végével záródott három hónapban a Samsung működési nyeresége 600 milliárd won (157 milliárd forint) volt. 2009 első n
ápr. 7
10:53
Borzalmas állapotban van a hazai vízvezeték-hálózat (Agroinform)
Nincs pénz a karbantartásra és a felújításra.
ápr. 7
10:53
Alig változott a forint árfolyama reggelre (TőzsdeFórum)
Alig változott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben pénteken reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve. Reggel hét órakor az euró árfolyama 375,49 forintra csökkent a csütörtök este jegyzett 375,55 forintról. A svájci frank jegyzése 380,08 forintról 380,27 forintra emelkedett, a dollár pedig 343,84 forintról 344,02 forintra drágult. A
ápr. 7
10:54
Miért feketedik meg a spájzban tartott sárgarépa? (Agrofórum)
Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy vajon miért feketedik meg a spájzban tartott sárgarépa?
ápr. 7
11:03
Adakozott Mészáros Lőrinc alapítványa (Menedzsment Fórum)
Összesen 58 magánszemélyt és civil szervezetet részesített mintegy 250 millió forintos támogatásban a Pro Filii Alapítvány az első negyedéves pályázati ciklusban.
ápr. 7
11:09
New York Times: vizsgálódik a Pentagon az ukrajnai haditerv ügyében (Privátbankár)
Kiszivárogtak az elképzelések, most főleg az orosz közösségi média terjeszti.
ápr. 7
11:18
Beer Miklós: itt az idő, hogy komolyan beszéljünk a halálról (vg.hu)
A váci egyházmegye nyugalmazott püspöke szerint a népszokások mellékvágányra viszik húsvét üzenetét. Pedig az élet életveszélyesen komoly, ezért felnőtt hittel át kell gondolni, hogy értjük-e Jézus nagypénteki kereszthalálát.
ápr. 7
11:21
Egy dolog mentette meg az amerikai bankbetétesek pénzét (Portfolio)
Az elmúlt hetek bankcsődjei sokaknak felhívták a figyelmét arra, hogy nem biztos, hogy egy helyen tartani a megtakarításokat a legjobb befektetési döntés, érdemes diverzifikáltabb megoldásban gondolkodni. A Silicon Valley Bank és a Signature Bank eseményei után rengetegen aggódni kezdtek, hogy a csődbe ment hitelintézeteknél tartott pénzeiket telje
ápr. 7
11:21
Ezt mindenképp érdemes tudni idén húsvétkor: minden budapesti lakost érint a bejelentés (Pénzcentrum)
A hulladékszállítást a szokásos munkarend szerint végzi a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió a húsvéti ünnepek idején, a lakossági hulladékudvarok és az ügyfélszolgálati irodák viszont zárva tartanak.
ápr. 7
11:23
Ambiciózus célt tűzött ki a japán autógyártó (Portfolio)
A Toyota Motor vezető japán autóipari konszern tíz új elektromos járműmodellt kíván kifejleszteni 2026-ig - közölte a cég vezérigazgató-helyettese pénteken
ápr. 7
11:24
A környezetkímélő termesztést segíti a Biocont (Magyar Mezőgazdaság)
Húszéves hazai és nemzetközi tapasztalat, bizonyítottan hatékony, biológiai növényvédelmi eljárások – ezt kínálja a 2003-ban alapított Biocont Magyarország Kft. A cég ma 15 munkatárssal dolgozik és piacvezető szereplő az ökológiai gazdálkodás terén. A születésnapján több újdonságot jelentettek be a Lajoskomáromban tartott sajtótájékoztatón: bővítik
ápr. 7
11:27
A Toyota tíz új elektromosautó-modellt fejleszt ki 2026-ig (hirado.hu)
A Toyota célul tűzte ki, hogy 2030-tól csak elektromos és hibrid járműveket értékesítsen Európában.
ápr. 7
11:33
Ősi szakmák végnapjai: nem kell a gyapjú és lassan nyírók sem lesznek (Agroinform)
A somogyi juhtartó gazdák szerint nincs igény a gyapjúra, még a három évvel ezelőtti is zsákokban áll.
ápr. 7
11:36
Kína előbb figyelmeztetett, most pedig büntetett (vg.hu)
Az üzenet egyértelmű: a pekingi kormány és nép soha nem fogja engedni, hogy bárki megkérdőjelezze az egy Kína elvet.
ápr. 7
11:39
Ezt jelentette be Nagy István a támogatásokról (Agroinform)
Rekordösszegű kifizetések történtek az agráriumban.
ápr. 7
11:48
Kevésbé pörög a lakáspiac (TőzsdeFórum)
Fokozódott a lakáspiac lassulása tavaly év végére, ezt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összevont lakáspiaci árindexe is megerősíti. Ezt közölte az OTP Ingatlanpont a KSH adatai alapján. Rámutattak, hogy a KSH lakáspiaci árindexe hosszú idő után először 2022 utolsó negyedévében csökkent. A július-szeptemberi 261,4 százalékos csúcstól elmaradva
ápr. 7
11:48
Hamarosan betilthatják a műanyag nedves törlőkendőket az Egyesült Királyságban (NRGreport)
Az Egyesült Királyság be akarja tiltani a műanyag nedves törlőkendőket, amelyek eltömítik az ország csatornáit. A kormány a vízszennyezés elleni küzdelemre irányuló terv keretében nyilvános konzultációt indít arról, hogy megszabaduljanak-e a műanyag törlőkendőtől. Néhány kiskereskedő, például a Tesco és a Boots egészségügyi és szépségápolási vállal
ápr. 7
11:50
Erősödtek az indexek az ázsiai piacokon (TőzsdeFórum)
Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, és pluszban álltak a még nyitva tartó piacok is. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 0,11 százalékos emelkedéssel, 27 502 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 0,26 százalékkal nőtt. A már szintén bezárt tajpeji tőzsde irányadó mutatója 0,16 száza
ápr. 7
11:51
Megvalósult Nagy Márton álma: alacsony bérekkel harcolnak az infláció ellen az állami cégek (Menedzsment Fórum)
Csak álom maradt az inflációkövető béremelés az állami vállalatoknál. A munkavállalók aligha örülnek, hogy a csökkenő fogyasztás elvileg letörheti a pénzromlás ütemét.
ápr. 7
11:51
Hatalmas feladat előtt áll az Orbán-kormány (Portfolio)
Elérhetőnek tűnik az idei költségvetési hiánycél, ám a 2024-es büdzsére ez már nem igaz: az eredeti 2,5%-os GDP-arányos deficitcél tartása érdekében a kormány érdemi költségvetési kiigazításokra kényszerülhet - így lehet összefoglalni a Portfolio és a piaci elemzők költségvetési helyzetértékelését. Mindez azért is kifejezetten érdekes, mivel a korm
ápr. 7
11:52
Óriások színpadán – Amerika harca a szaúdi olajért (TőzsdeFórum)
Nem volt mindig ekkora feszültség a két ország vezetői közt. Bizalommal kezdődött kapcsolatuk hét évtizeddel ezelőtt, amikor szoros szövetséget hoztak létre. Az Egyesült Államokat és Szaúd-Arábiát, az emberi jogok és az arab-izraeli konfliktus különbségei ellenére az olaj nagyon közel hozta egymáshoz. Az Egyesült Államok védelmet biztosított a szaú
ápr. 7
11:54
Egységes kérelem: már megismerhetők a kapcsolódó jogszabályok (Agrofórum)
Az új Közös Agrárpolitika (Kap) támogatási időszaka 2023. január 1-jén elindult. Az új szabályok lényeges szakmai tartalmát a gazdálkodók az elmúlt hónapokban kiadványokból és tájékoztató fórumokon már megismerhették. A részletszabályokat tartalmazó végrehajtási rendeletek a társadalmi egyeztetést követően válnak véglegessé.
ápr. 7
11:54
Craig Wright a Bitcoin fehér könyv szerzői jogainak megsértésével vádolja az Apple-t (BitcoinBázis)
A magát Satoshinak valló ausztrál üzletember azzal vádolta az Apple-t, hogy megsértette a szerzői jogokat, amikor a Bitcoin fehér könyvét
ápr. 7
11:57
Drága lesz az idei kertészkedés (Agroinform)
Mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha idén is szeretnénk kertet otthonra.
ápr. 7
12:00
Figyelmeztetés a hosszú hétvégére: még ne rakjuk el a télikabátot! (vg.hu)
.

Keresés