A Galamboki Termelői Piac a helyi közösség találkozási helye, ami egyúttal minőségi választékot is kínál a vásárlóknak. Aki ellátogat hozzánk, az a friss zöldség-gyümölcstől kezdve a házi készítményeken át a szezonális árukig mindent megtalál – fogalmazott Szabó Tamás, a település polgármestere.
Két szelvény is nyertesnek bizonyult szombaton az ötöslottón. Mindketten több, mint 2 milliárd forintot vihetnek haza, de néhány feltételnek meg kell felelniük.
Az állam az egyházaknak adott forintokat kamatostul kapja vissza, hiszen a megmentett életek, a megvédett családok a nemzetet gazdagítják - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterelnöki irodát vezető államtitkára vasárnap az alcsútdobozi református templom és gyülekezeti ház felújítására rendezett hálaadó istentiszteleten.
A közép- és kelet-európai régióban a legtöbb munkavállaló 20-30 százalék közötti béremelést tart szükségesnek 2023-ban az infláció kompenzálására, de országtól függően 60-77 százalékuk még nem kapott munkaadójától emelésről szóló tájékoztatást. A foglalkoztatottak csupán 7-9 százaléka lenne elégedett a különféle béren felüli juttatások növelésével,
Egykor gyakori, a szántóföldekhez, mezőgazdasághoz köthető madárfajok állományai drasztikusan megfogyatkoztak, egyes fajok a kihalás szélére sodródtak napjainkra. Pedig talajmegújító, a biodiverzitásra nagyobb hangsúlyt fektető mezőgazdasággal és jobban átgondolt vadgazdálkodással lényegesen több vadfaj, madár találhatná meg életfeltételeit mezőgaz
A Trust Machines Bitcoin-ökoszisztéma vállalat azt mondta, 2023 első negyedévében „robbanásszerűen növekedtek a Bitcoin felhasználási esetei” – derül ki a
A Napoli csak 1-:1-et játszott otthon a Salernitanával, így egyelőre nem bonthattak pezsgpőt. A Napoli hatalmas fölénnyel vezeti a Serie A tabelláját, de ma még nem ünnepelhetnek a nápolyiak. A kékek hat fordulóval a vége előtt 18 pontos előnnyel állnak a második helyezett Lazio előtt. Bár annak elég kicsi az esélye, hogy a Napoli
2022. augusztus végéig kataalany tételes iparűzési adót fizetett. 2022. szeptembertől átalányadózást választott. 2022.09.01. és 2022.12. közötti időszakra választható-e az szja-törvény szerinti átalányadózókénti iparűzésiadó-megállapítás? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
Szimulációk szerint a század közepére, azaz már akár 20 év múlva több mint megduplázódhat (33 millióról 77 millióra) Európában a parlagfűre érzékeny emberek száma. A különösen érintett területek között szerepel Magyarország is - írta szerdai cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.
Az orgona gyönyörű, illatos és ott találjuk a biztonságosan fogyasztható virágok színes csapatában. Azonban az még kevésbé ismert, hogy gyógyhatásai is vannak.
Bár a világ rendelkezik megfelelő „eszközökkel, tudással és megoldásokkal”, nem megfelelő a megvalósítás üteme. Ha nem hajtanak végre a kormányzatok felgyorsított éghajlati fellépést nagyobb kibocsátáscsökkentéssel, a világ egyirányú úton halad a pusztulás felé. Káncz Csaba jegyzete.
Az amerikai betétbiztosítási felügyelet (FDIC) vasárnapig adott időt a bankoknak arra, hogy megtegyék végső ajánlatukat a First Republic megvásárlására. A beérkező ajánlatokkal pedig az is eldőlhet, sikerülhet-e életben tartani a pénzintézetet állami segítség nélkül, vagy be kell avatkoznia az FDIC-nek.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Binance Felmondta a Binance.US a Voyager Digital eszközeinek felvásárlásár
A kommunizmus korábbi veszélyeit váltó - jól eltervezett - konzumizmus veszélyeire figyelmeztetett Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (Ppke) információs technológiai és bionikai karán mondott beszédében vasárnap délután.
Az Adria kőolajvezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaf vállalat az év első három hónapjában 35,8 millió euró összbevételt könyvelt el, 38 százalékkal többet, mint az előző év ugyanezen időszakában; nettó nyeresége 15,1 millió euró volt, 68 százalékkal több, mint 2022 első negyedévében - közölte a cég pénteken.
Szeptemberre enyhülhet az élelmiszerárak emelkedése – mondta a Bloomberg tudósítása szerint Olivia Gregoire francia kisvállalatokért, kereskedelemért és turizmusért felelős miniszter.
Változékony lesz az időjárás május első hetében: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani kell. Hajnali fagyok már nem várhatók, és helyenként bőven 20 Celsius-fok feletti csúcsértékek is lehetnek
Vasárnap a többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, a Duna-Tisza közi összeáramlás mentén és a keleti határnál valószínű zápor, zivatar.
Az Mkb Bank és a Takarékbank a hosszú hétvégén április 30-tól egyesül és létrejön a Magyar Bankholding (Mbh), amely egységes arculattal működik tovább, és Magyarország második legnagyobb mérlegfőösszegű pénzintézetévé válik
A szombati sprintfutamon is diadalmaskodó Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Azeri Nagydíjat, ezzel hat pontra csökkentette a hátrányát az összetettben élen álló, kétszeres világbajnok és címvédő csapattársával, Max Verstappennel szemben.
Uniós támogatással 749 millió forintból csaknem ötven férőhelyes bölcsődét alakítanak ki az év végére a Csongrád-Csanád vármegyei Mindszent központjában - tájékoztatta az önkormányzat pénteken az MTI-t.