A Rail Cargo Hungaria megduplázza a szociális tűzifa fuvarozásához szükséges kapacitását, az eddigi heti 50-60 vasúti teherkocsi helyett 100-110 vagont biztosít a feladathoz - közölte a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. nemzetközi vasúti fuvarozó vállalat.
A késedelmi pótlékkal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) az idegen pénz használatát szankcionálja, tehát azt a helyzetet, amikor az adózó a fizetési kötelezettségének nem tesz eleget a jogszabályokban meghatározott fizetési határidőig (esedékességig), illetve a költségvetési támogatást esedékesség előtt veszi igénybe.
A Mol csoport közgyűlésén a részvényesek jóváhagyták a 2022-es év pénzügyi teljesítményéről szóló jelentést, és közel 280 milliárd forintos rekord osztalékfizetésről döntöttek. Elsősorban a megugró energiaáraknak és a relatíve olcsón érkező orosz olajnak köszönhetően tavaly minden tekintetben rekord évet zárt a társaság, ezután lehetett számítani a
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) 2008 óta rendezi meg a Szakma kiváló tanulója versenyt és az Országos szakmai tanulmányi versenyt, melyek országos döntője a budapesti Szakma Sztár Fesztivál, ahol idén 54 szakma majdnem 200 versenyzője mutatkozott be.
Mol-csoport elnök-vezérigazgatója minden idők legjobb éve után részvényenként nagyjából 350 forint osztalékot javasolt, és a közgyűlés ezt el is fogadta.
A geopolitikai körülmények és a szankciók miatt Oroszország vezetékes gázexportja a FÁK-országokon kívüli államokba a felére csökkenhet, 100 milliárd köbméterről 50 milliárd köbméterre 2023-ra egy orosz belső kormányzati jelentés szerint. A csökkenés ellensúlyozására a hazai fogyasztás növelését, több kis LNG-üzem építését és az ipari ágazatok fejl
A nemrég még halálra ítélt Deutsche Bank közzétette negyedéves jelentését. A számok alapján elmondható a bankról, hogy kilábalt abból a viharos időszakból
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke kézhez kapta azt a hivatalos dokumentumot, amelyben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökségének tagjai lemondtak tisztségükről - tudatta a hatóság.
Szigorít a kormány a befektetési alapoknál: 2023. július 1-től kezdődően a kötvényalapok, részvényalapok és vegyes alapok portfóliójában legalább 60%-nak kell lennie az értékpapírok súlyának - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A cél nem más, mint hogy bankbetétek helyett az állampapírpiacra tereljék az alapokban lévő befektetések minél na
Mosolyogva pillanthatott rá a Microsoft grafikonjára tegnap Bill Gates, miután a részvény kilőtt az első negyedéves gyorsjelentést követően. De nem csak az árfolyam lőtt ki, hanem Gates vagyona is, hiszen a meglévő részvénycsomagja durván 2 milliárd dollárral (közel 700 milliárd forint) lett értékesebb. Perspektívába helyezve ezt a számot, a leggaz
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke kézhez kapta azt a hivatalos dokumentumot, amelyben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökségének tagjai csütörtökön lemondtak tisztségükről - tudatta a hatóság az MTI-vel.
A vállalat az első negyedévben 6,6%-os árbevétel-csökkenést tapasztalt az előző év azonos időszakához képest. A belföldi forgalom 7,2 milliárd forint volt, míg az export 28%-kal nőtt, elérve a 169 millió forintot.
Reagált a Lidl Magyarország is a hatalmas tejakcióról szóló, a csütörtöki nap folyamán megjelent sajtóinformációkra. A német multinacionális vállalat nyugtat mindenkit: szó sincs az akció visszavonásáról, évtizedek óta nem látott áron kapható a 2,8%-os tej, ráadásul akár két kartonnal is haza lehet vinni.
Az éves beszámoló szerint a befektető társaság sikeresen alkalmazkodott a radikálisan megváltozott gazdasági és üzleti környezethez, mivel bevont forrásait, kezelt vagyonát és befektetési portfóliója értékét egyaránt növelni tudta, miközben működésének nyereségességét is biztosította.
Egy CryptoBot nevű kártevőt terjesztettek több Google alkalmazáson keresztül, amelynek segítségével a vállalat szerint több százezer felhasználó adatait lopták el. A Google most úgy tűnik, elhárította a problémát – írja a TechCrunch.
Új kinevezést és posztot kapott egy állami vállalatnál Varga Judit válófélben lévő férje. Ide a Diákhitel Zrt.-től az élelmiszeriparon keresztül vezetett az útja.
A Wizz Air 5 millió fontot (több mint 2,1 milliárd forintot) fektet bioüzemanyag előállításába, ebből elláthatja az Egyesült Királyságban működő bázisainak szükségletét - közölte a légitársaság kedden az MTI-vel.
Az átviteli rendszerirányító Mavir előzetes adatai már pénteken is minden korábbit felülmúló áramtermelési csúcsot mutattak az ipari naperőműveknél, az abszolút rekordot a szombat hozta el a déltájban mért 2541 megawattal, ettől csak minimálisan maradt el a vasárnap 2540 megawatton tetőző összesített érték - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM)
Akár több millió forint értékben is befolyásolhatja a lakásvásárlások végső költségét, hogy milyen fizetési konstrukcióban történik az ingatlanok vételárának kiegyenlítése. Annak érdekében, hogy a potenciális lakásvásárlók figyelmét felhívja a kérdésre, és segítse őket a megalapozott döntések meghozatalában, a WING lakófejlesztésekre specializálódo
Hatalmas kék lyukat fedeztek fel Mexikó partjainál. A kutatók szerint potenciális átjáró lehet más életformákhoz. A kutatók megdöbbentették a tudományos
A MÁV, a MÁV-Start és Volánbusz vezetésében is elválik egymástól az elnöki és a vezérigazgatói pozíció. Új tagok kerültek a cégek igazgatóságába és felügyelőbizottságába is.
Több mint 100 ezer egészségügyi dolgozó béremeléséről dönthet a Belügyminisztérium. A rendelettervezetben közzétették a bértáblát is, amelyből világosan látszik, hogy mely beosztásokban, milyen fizetésekre számíthatnak az érintettek. A költségvetés ötéves távlatban súlyos kiadással számolhat.
A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert ala
A NAV közzétette azon magánszemélyek listáját, akik 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkeztek 2023. március 31-én. A listán 2454-en szerepelnek.
Az Artisjus 2022-ben 8,67 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek. Ez 29%-os növekedést jelent 2021-hez képest, de még nem éri el a koronavírusjárvány előtti szintet. A nemzetközi zenei streaming elhangzásokra tavaly már 273 millió forintot fizetett az Artisjus a hazai szerzőknek, ez pedig igen jelentős, több mint hároms
Rekordmennyiségű közösségi kampány (14) fut egyszerre a nem egészen egy éves első ilyen hazai platformon, a Brancson, illetve rekordidő alatt, 10 munkanap alatt összejött a 100%-os kampánycél egy játékfilmnek. Hogy még több ilyen hazai történet lehessen, a 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt.
Argentína áttér a jüanra a kínai import ellenértékének kiegyenlítésében a kormány közleménye szerint, azzal a céllal, hogy enyhítse az ország egyre fogyatkozó dollártartalékára nehezedő fizetési terheket.
Az elmúlt egy évben a gázpiac radikális átalakulásának tanúi lehettünk. A háború kirobbanását követően elértük minden idők legmagasabb értékeit, és reménytvesztve sodródtunk a sötét téli időszak felé. Az Európai Unió összefogásának köszönhetően túléltük a téli időszakot, melyben nagy segítséget nyújtott az enyhébb időjárás is. Az uniós országok az
A jogérvényesülésért felelős biztos szerdai tájékoztatása alapján a kormány kezdeményezte az Európai Bizottsággal egyeztetett igazságügyi csomag benyújtását az Országgyűlésnek.
Müller Nándor 2021-ben megjelent két új könyve a Bakony vadregényes vidékét és annak rejtett kincseit tárja fel az olvasók előtt. A két különálló, mégis összefüggő kötet páratlan fotókkal és szebbnél szebb túraútvonal-leírásokkal mutatja be a vidék látnivalóit és természeti környezetét.