Munkaszüneti nap lesz jövő hétfőn a rendőrségen, mivel április 24. Szent György napja, a rendőrség napja – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a rendőrség honlapján, tájékoztatott az MTI.
A Tesla szerda esti tájékoztatója szétzúzta az autógyártók részvénypiacát. A közölt számokból kiolvasható erősödő piaci verseny hatására Európában és a tengerentúlon is nagyot estek tegnap az autógyártók részvényei.
2023 első negyedévében közel 3000 új elektromos vagy plug-in hybrid autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami összesen közel 20 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest, és az összes eladás több mint 10 százalékát adja. Nem csoda, hogy egyre égetőbb kérdéssé válik a nyilvános töltőpontok számának növelése, és a töltés
A munkaerő hiánya és egyéb környezeti hatások okán a nagykörűi tejelő szarvasmarha telepen a robotizáció mellett döntöttek. A 2022 szeptembere óta működő rendszer megfelelt az elvárásoknak és a korábbi istállók átalakításával a tehenek is jobb körülmények között tudnak termelni.
Christian Lindner, Németország pénzügyminisztere mai nyilatkozatában megjegyzést tett arra, hogy bár Kínát a későbbiekben is fontos gazdasági partnernek tekintik, arra fognak törekedni, hogy alternatív megoldásként más országokkal erősítsék kapcsolataikat. - számolt be a Reuters.
Egyetértési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde és a China Construction Bank, amelynek elsődleges célja a magyar és a kelet-európai, valamint a kínai tőkepiacok közötti kapcsolatépítés, illetve tudásmegosztás. A megállapodás egyben az elmúlt években megkezdődött magyar-kínai tőkepiaci együttműködés következő mérföldkövének is tekinthető.
A Penny is csatlakozott a Munch ételmentő platformhoz: elindult a háromhónapos tesztidőszak, ami alatt két budapesti üzletben lehet minimum 50 százalékkal kedvezményesebb áron meglepetés ételcsomagokhoz jutni. Nemcsak itthon, Csehországban is megállapodtak a Pennyvel.
2023 első negyedévében megnőtt a munkavállalói jelentkezések száma az előző év azonos időszakához képest, miközben a vállalatok 18 százalékkal kevesebb állást hirdettek meg.
Az Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a polgári engedetlenségi megmozdulásuk miatt elbocsátott tanárok ügyében – jelentette be Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke pénteki online sajtótájékoztatóján, közölte az MTI.
2023 első negyedévében megnőtt a munkavállalói jelentkezések száma az előző év azonos időszakához képest, miközben a vállalatok 18 százalékkal kevesebb állást hirdettek meg.
Több elismerésben részesült a K&H alapok kezelője. A befektetési alapok teljesítményét rangsoroló Klasszis 2023 versenyen a “Az év ESG alapkezelőjévé” választották az alapkezelőt, amely a K&H Öko Alap eredményével a legjobb globális részvényalap kategóriában is az első helyet szerezte meg.
Soha nem látott nagyságrendű bicikliút-építési programot hirdetett tavaly az osztrák főváros: négy év alatt 100 millió eurót fordítanak kerékpáros infrastruktúrafejlesztésekre. Idén 20 kilométernyi kerékpárút építését tervezik, ami új rekord az osztrák főváros életében.
Ötven természetfilm, összesen több mint száz órányi, ingyenes vetítés és számos egyéb program várja a közönséget május 19. és 21. között a gödöllői Grassalkovich-kastélyban a 9. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztiválon, melynek kiemelt témája ezúttal a vizek állapota lesz.
A vártnál nagyobb mértékben javult az euróövezet gazdasági teljesítménye áprilisban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
Csehországba az első negyedévben egyáltalán nem érkezett földgáz Oroszországból, az ország szükségleteit norvég földgázzal, valamint Hollandiából és Belgiumból származó cseppfolyósított földgázzal (LNG) elégítette ki - közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium pénteken.
A bitcoin bányászok mostanában eléggé aggódva figyelik a fejleményeket, ami a bitcoin bányászatának nehézségével történik. A bitcoin bányászati nehézség ugyanis
Schrödinger macskáját inflációnak hívják, ugyanis még sokáig nem fogjuk tudni, él-e még az inflációs veszély, vagy lassan vége. Gazdaságtörténeti bravúr lenne, ha az év végére egyszámjegyű lenne a hazai infláció. Ám szibériai hideg vagy trópusi meleg kéne ahhoz, hogy a földgáz nagy gond legyen 2024-ben is – mondják a Concorde Értékpapír elemzői.
A Borsodi Sörgyár ötven éve, 1973 áprilisában kezdte meg működését. Azóta a Borsodi Világos a hazai sörkultúra fontos részévé, a hazai baráti sörözések egyik állandó kísérőjévé vált – hangzott el a Borsodi Sörgyár ünnepi sajtórendezvényén. A vállalat tapasztalatai szerint az elmúlt évben folytatódtak a covid előtt megindult tendenciák, a minőség, a
A fejlett világban a legtöbb embernek nem kell aggódnia amiatt, hogy elveszíti a jogát arra, hogy a lakhelyén éljen. Ha van tulajdoni lapunk vagy bérleti szerződésünk, akkor nem valószínű, hogy egy nap valaki felbukkan a saját papírjaival, és kiebrudal minket az otthonunkból. Ez a biztonság azt jelenti, hogy például az új konyhát építő ingatlantula
Csütörtökön kiderült, piacgazdasági viszonyok között sosem látott intézkedést hozott a magyar kormány: kötelező akciókat vezetett be a nagyobb kiskereskedelmi láncoknál. A részletszabályok ugyan még kidolgozás alatt állnak, de Gulyás Gergely kancelláriaminiszter több fontos információt is megosztott a tervezett lépéssel kapcsolatban. Pénteken pedig
A 30 éve megszokott színvonalra számíthatnak a résztvevők és a látogatók – hangzott el Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokhoz kapcsolódó termékverseny díjátadó ünnepségén.
Az orosz-ukrán háború miatt elrendelt szankciók alól mentesített szállításokra vonatkozó igazoláskódokat továbbiakban nem lehet alkalmazni – tette közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A tőkepiaci körülmények függvényében, dollárban denominált kötvénykibocsátásra kerülhet sor nemzetközi kötvénypiaci befektetők részére - közölte az Eximbank.
Több mint 37 milliárd forint, lényegében azonnali ellentételezést kaptak az áramszolgáltatók április 20. csütörtökig a rezsivédelmi alapból a kormány döntése értelmében. A szolgáltatók - elosztóhálózati engedélyesek/elosztók - a lakossági fogyasztók által fizetendő villamosenergia-rendszerhasználati díjak 2023-ra vonatkozó befagyasztására, illetve
Az átmeneti rendelkezésekben meghatározott átmeneti időszakok nagy része lejárt, mivel az átmeneti rendelkezések hatályukat vesztették, így az ezekhez kapcsolódó mentességek sem vehetők igénybe – hívja fel a figyelmet a NAV.
Kinyomtatott, minden oldalon aláírt, majd postán feladott, és a biztonság kedvéért újra visszaszkennelt szerződések… ez minden vállalkozó rémálma, idő- és pénzpazarlás, ráadásul frusztráló is. Különösen akkor, ha a postára adás lépését elmulasztjuk, vagy a szerződő partnereink mulasztják el, és valódi papíros szerződések helyett szkennelt fájlokra
Péntektől vasárnapig változatos programokkal várja az érdeklődőket a Fővárosi Állat- és Növénykert a Föld napja alkalmából megrendezett Föld Fesztiválon.
Az idén januárban indult új Közös Agrárpolitika korábbaikhoz képest jelentősen megváltozott szabályrendszere komoly feladat elé állítja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát, amelynek falugazdászai minden évben mintegy 110 ezer egységes kérelmet nyújtanak be, és segítik ezáltal a támogatások maradéktalan lehívását. Az új előírásokra tekintettel idén nem