Két hetes késéssel kezdték el a tavaszi vetést a gazdák Tolnában. A talaj hőmérséklete most érte el a nyolc fokot, így kedden elkezdték a napraforgót vetni a vármegye több településén. Idén sokan óvatosak a kukorica vetésterületének növelésével, mert az elmúlt években ráfizetéses volt ez a növény a tavaszi aszály miatt.
Szaniszló Sándor azt is elárulta, hogy mindössze három utat újítanak fel a fővárosban az idén, majd arról beszélt, kétségbeesett és vállalhatatlan ötlet a felüljárók elbontása.
További reformokat sürgetett a Világbank vezetősége és Janet Yellen, hogy a pénzintézet képes legyen reagálni az éghajlatváltozásra, világjárványokra és a válságokra – írja a Reuters.
A 4iG racionalizálja mobilhálózati portfóliójának működését, ezért értékesítési céllal külön vállalatba szervezi a DIGI mobilhálózati infrastruktúráját. Mától leállt a DIGIMobil előfizetések értékesítése, a társaság ügyfelei belföldi hívásaikat és adatforgalmukat június 1-től a Vodafone országos hálózatában bonyolíthatják, szolgáltatójuk továbbra i
Csoport szinten nettó 1 320 millió forint értékű nyitott első negyedéves rendelésállománnyal zárta a Gloster 2023 első negyedévét, a negyedévi rekord összeg 60 százalékkal magasabb, mint a 2022. első negyedévi állomány volt és mintegy 500 millió forinttal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakának mutatóját - olvasható a vállalat közleményében.
A hazai közepes és nagyvállalatok vezetése nyitottan és érzékenyen viszonyul a fenntarthatóság problémaköréhez, a szavakat azonban kevés tett követi. A K&H fenntarthatósági indexe rámutat arra, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzetben a vállalati programok minden bizonnyal halasztást fognak szenvedni. Suba Levente, a K&H fenntarthatósági programjána
Az ipari termelés volumene az idén februárban 4,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól; a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése alapján.
Mi minősül elektronikus számlának, miben különbözik ettől a távnyomtatású bizonylat? Mit mond a jogszabály a számlák nyilvántartásáról, kontírozásáról az egyes számlatípusok esetén? Greff Magdolna okleveles adószakértőt hallhatják.
Csökkent a kereslet az építőiparban az elmúlt egy évben, összességében borúlátóbbak a cégek az építési piac helyzetével kapcsolatban - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) szerdán az MTI-vel felmérése alapján.
Nagyot rontott tegnap a befektetői hangulaton, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed közzétette a legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, amiből kiderült, hogy a bankszektor problémáinak következtében elkerülhetetlennek tűnik a recesszió az idei évben az Egyesült Államokban. Ami pedig a mai napot illeti, gazdasági adatok tekintetében itthon az i
A szőlészeti, borászati témakörben érdeklődő közönség számára remek lehetőséget kínált a Mate Szőlészeti és Borászati Intézete, a Mate Georgikon Campus és a Mate Tangazdaság Nonprofit Kft. szervezésében megvalósult március 11-i Metszési bemutató – Szőlészeti és borászati szakmai nap, mely szinte rekordszámú, 140 fő részvételével zajlott. Az ágazato
Az átlagosnál 2-3 fokkal enyhébb tél után az első tavaszi hónapot is összességében meglehetősen enyhe, de igen mozgalmas, változékony időjárás jellemezte.
Az ipari termelés volumene 2023. februárban 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól; a statisztikai hivatal jelentéséből kiderül, melyik ágazat hogyan teljesített.
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 150 millió forint bírságot rótt ki az Uniqa Biztosító Zrt.-re, többek között életbiztosítások értékesítését érintő hiányos ügyféltájékoztatás, egyes termékek szerződési feltételei, gépjármű-kárrendezés, valamint az informatikai biztonság nem megfelelősége miatt.
Sokak kedvenc streaming szolgáltatója, az HBO Max komoly átalakításon esik kereszül, melyből az egyik leglátványosabb a névváltoztatás lesz. A Discovery+ nevű oldallal összeolvadó alkalmazásra ráadásul egy rakás friss címet is bejelentett a szolgáltató.
Hatékonyabbá válhat a duális képzés a szakképzési törvény társadalmi egyeztetésen lévő módosítása értelmében – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). A 2020 januárjában hatályba lépett szakképzési törvény társadalmi egyeztetésre bocsátott módosítása értelmében hatékonyabbá válhat a vállalatok és az iskolák kapcsolatrendszere – közöl
Korábbi cikkünkben már utaltunk arra, hogy a kreatív terület (hasonlóan az IT területéhez) nyelve elsősorban az angol. A grafikus mellett a fotós, a mozgókép- és animációkészítő vagy a nyomdaipari technikus szakma esetén is elemi elvárás ezeknek a speciális fogalmaknak az ismerete. A szoftverek, a szakirodalom, az online kurzusok döntő többsége a
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 150 millió forint bírságot rótt ki az Uniqa Biztosító Zrt.-re, többek között életbiztosítások értékesítését érintő hiányos ügyféltájékoztatás, egyes termékek szerződési feltételei, gépjármű-kárrendezés, valamint az informatikai biztonság nem megfelelősége miatt - olvasható a Magyar Nemzeti Bank közleményében.
Április 16-ig lehet nevezni az idei Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál keretében meghirdetett Zsigmond Vilmos-díj elnyerésére. A legkiemelkedőbb operatőri munkáért járó díjra fiatal filmesek pályázatát várják. 2023. október 24-28 között hetedik alkalommal rendezik a magyar származású Oscar-díjas operatőrről elnevezett Zsigmond Vilmos Nemze
A hulladékmentes sport népszerűsítésére edukációs programot indított a Magyar Diáksport Szövetség. A Diákolimpia meghatározott versenyein a szövetség standjánál a diákok játékos módon kapnak tippeket a hulladékmentes sportoláshoz. A Sport #WithoutWaste (SWW, Hulladékmentes Sport) projekt az Európai Unió ERASMUS+ programja támogatásával megvalósuló
Még korainak tűnik a nyári szünidőre gondolnunk, de valójában nem az. Időben körül kell néznetek, és mérlegelnetek a lehetőségeket! Kreatív és élményteli nyári táborok keresése Van, aki a pihenést helyezi előtérbe a hosszú tanév után, de van, aki összeköti a pihenést, a szórakozást és a tanulást. Igaz, úgy látszik, hogy sokat tudtok a digitális esz
Rovarszennyezettség miatt a Spar Magyarország kivonta a forgalomból az egy kilogrammos kiszerelésű, saját márkás hosszú szemű rizs termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden a honlapján.
Ma délelőtt áttörte az 1,1-et az euró a dollárral szemben, az amerikai deviza ezzel egy fontos szintet vitt át. Tavaly ősszel még paritás alá erősödött a dollár, nagyot fordult azóta a világ.
150 milliós forintos európai uniós támogatásból felújították a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium tantermeit, tanműhelyét. Az 1983-ban épült tanépületben 150 millió forintos, EU-támogatásból megvalósult beruházás révén 2022 augusztusa és decembere között felújították a tantermeket, a folyosókat, a közlekedőket. Korszerűsíte
Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzésekhez képest csütörtökön kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
A Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális Kalandjáték-készítő pályázatot hirdetett pedagógusok számára a “Digitális Témahét 2023” programjának keretében egy projekt megvalósítására. A pályázók 3 kategóriában nyújthatnak be pályamunkákat, amelynek határideje: 2023. május 2. A pályázat azoknak a pedagógusoknak szól, akik fontosnak tartják a fejlő
Kína kivitele minimálisan nőtt, behozatala erőteljesebben csökkent az idei első három hónapban éves összevetésben - közölte az ázsiai ország vámhivatala csütörtökön.
A húsvét mozgó ünnep, de mindig április elejére esik, így már március közepén-végén elkezdhetünk készülni az ünnepre. Csokitojást és csokinyulat veszünk, díszbe öltöztetjük a lakásunkat, dekorációs ötleteket gyűjtünk a netről. Akik vallásosak és követik a keresztény hagyományokat, azok a böjt miatt már húsvét előtt másfél hónappal készülni kezdenek
Fontos hír orvosnak, betegnek egyaránt, hogy a mobiltelefonra ingyenesen letölthető myEESZT alkalmazás már az adott személynek felírt recepteket és a neki rendelt gyógyszereket is megjeleníti.
A télen bezárt hotelek egy része már kinyitott vagy hamarosan megnyitja kapuit a vendégek előtt. A magas energiaárak miatt a téli, kora tavaszi időszak – kiegészülve a gyenge kereslettel – a nyitva tartók számára komoly veszteséget termelt, de most abban bíznak, hogy a nyári szezon ezt kompenzálja majd. Ugyanakkor a munkaerőpiaci problémák idén is
Jelentősen lassult az éves szintű infláció Oroszországban márciusban, 2020 júliusa óta a legalacsonyabb szintre került és egy éven belül először süllyedt a jegybanki 4 százalékos inflációs cél alá, részben a tavalyi magas bázis miatt.
Ezek lehetnek a jövő szakmái számodra is – VR-építész, cyberhadnagy, hulladékanyag-tervező Hihetetlen gyors fejlődésen keresztül megy az emberiség, a mai középkorúak már el semtudják képzelni milyen munkák várnak a gyermekeikre – melyek lesznek a jövő szakmáirövidesen. Ezekből adott ízelítőt a minap a Makronóm. Mint tudjátok, manapság senki sem ker