Megszülettek azok a megállapodások Oroszországgal, amelyek biztosítják Magyarország zavartalan és folyamatos földgáz- és kőolajellátását az elkövetkezendő időszakban is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint összességében minimálisan romlottak a globális gazdaság idei kilátásai a szervezet előző, januári előrejelzése óta. Az IMF kedden ismertetett, legfrissebb előrejelzése szerint idén a globális gazdaság 2,8 százalékkal nő a januárban várt 2,9 százalékkal szemben, a jövő évi GDP-növekedési adatot 3,1 százalékról 3
Májusban új, hiánypótló művészeti központot hoz létre a Magyar Bankholding Hungarian Art & Business (HAB) néven. A kezdeményezés komplex kortárs művészeti ökoszisztéma lesz, saját kiállítótérrel, rendszeres időszaki kiállításokkal, amelyek alapja az MKB Bank műgyűjteménye. A HAB ezt bővíti, gondolja újra, és tárja a látogatók elé 2023 júniusától. A
A jelenlegi gazdasági helyzetben és a különböző élethelyzetekben érdemes megfontolni azt, hogyan mérsékelhetjük a mindennapi életünkben fellépő kockázatokat. Szerencsére számos olyan termék érhető el a piacon, amelyek kisebb anyagi teherrel járó, de fontos helyzetre nyújtanak biztosítást.
Az Anne Frank bújtatója (A Small Light) című új minisorozat Miep Gies inspiráló, valós történetét mutatja be, aki kulcsszerepet játszott Anne Frank és családja elrejtésében a náci megszállás alatt. Főszereplők, a BAFTA-jelölt Bel Powley (The Morning Show), Joe Cole (Londoni bandák) és az Emmy-jelölt Liev Schreiber (Ray Donovan). Az ABC Signature és
A budapesti klímastratégiában a napenergia hasznosítására vonatkozó célok nem érhetőek el a fővárosi társasházakban történő napelemes beruházások nélkül - mondta Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Budapesti Szolárkonferencián.
Sikeres volt a Takarék Jelzálogbank idei második zöld jelzáloglevél-kibocsátása, a bank az eredetileg négymilliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-aukcióján csaknem 10 milliárd forintos befektetői igény mutatkozott.
A Takarék Jelzálogbank Nyrt. idei második zöldjelzáloglevél-kibocsátásán a tervezett 4 milliárd forintos ajánlatra 10 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot a tőkepiaci szereplők, amelyből 6 milliárd forintot fogadtak el - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
Idén is saját színdarabbal és izgalmas programkavalkáddal várja a Művészetek Völgye a fesztiválozókat július 21-30. között Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre. A 10 napos fesztivál már közel 500 programot jelentett be, a Panoráma Színpad mellett már teljes a Kaláka Versudvar, a Poket Udvar, a Cirque du Tókert, a Színház Színpad, a Hobo Udva
A költészet napján új 200 forintos, a fizetési forgalomban is használható érmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Emellett Petőfi születésének bicentenáriuma alkalmából különlegesen nagyméretű emlékérméket is verettek. Utóbbiak címlete 7,5 ezer és 30 ezer forint.
Két állandó fővel bővül a Central Médiacsoport vezetői testülete: a legfőbb stratégiai döntések meghozatalánál ezentúl a lapkiadó két legnagyobb szerkesztőségének, a 24.hu-nak és a Nők Lapjának a főszerkesztője képviseli a tartalomgyártás szempontjait. A tapasztalt főszerkesztők, Akovács Éva (Nők Lapja) és Pető Péter (24.hu, nyitó képünkön) konzu
Megszületett a megegyezés Oroszországgal a paksi bővítés kivitelezési és finanszírozási szerződésének módosításáról - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.
2023. február 6-án a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság (Naih) 30 milliós bírságot szabott ki egy budapesti szépségközpontot üzemeltető vállalkozásra. Ez a döntés egy sor olyan kérdésben foglal állást, amely a vállalkozások adatgyűjtési gyakorlatára, adatok kezelésére, adatkezelési célok meghatározására, szenzitív adatok gyűjtésére és végül a kamerás megf
Az utóbbi időkben nyugtalanító híreket kaptak a startup világ szereplői. Egyelőre még nem látszik, hogy a szektort finanszírozó amerikai SVB Bank bedőlésének hatásai milyen messzire érnek el, de Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke és Szluha Dénes, a Hiventures startup üzletágvezetője szerint nincs ok az aggodalomra: a konjunkturális időszakok utáni korre
Amikor elhatároztam, hogy vadász leszek, elképzeltem, ahogy puskával járom az erdőt, terítékre hozom a kapitális szarvasbikát, és barátaimmal büszkén megosztom élményeimet. Mondják, hogy nem volt tervem kiváló… Igen ám, csakhogy ezeknek az álomképeknek a megkomponálásakor elsiklottam olyan „jelentéktelen” feladatok fölött, mint a vadásztanfolyam ab
Több megoldást is megvitatnak most a Bitcoin natív Ordinals protokollban talált kódhiba javítására, amely több mint 1200 felirat érvényesítését akadályozta
A Takarék Jelzálogbank Nyrt. idei második zöldjelzáloglevél-kibocsátásán a tervezett 4 milliárd forintos ajánlatra 10 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot a tőkepiaci
Elindult a házi kerti vetőmag értékesítési szezon. A tasakos vetőmagfajtákból a becslések szerint az idei szezonban mintegy 20 milliót értékesítenek a forgalmazók, megközelítőleg 5 milliárd forint értékben.
Új pénzügyi igazgatót nevezett ki a magyar tulajdonú Euronics Műszaki Áruházlánc. A pozíciót márciustól a nemzetközi pénzügyi tapasztalattal rendelkező Kiss Gergely tölti be, aki a Decathlon Magyarországtól igazolt a vállalathoz. Az új vezető a gazdasági, jogi és HR igazgatóságokat irányítja, fő feladata pedig többek között az Euronics nemzetközi e
Sikerrel zárult március 31-én a magyar kormány által indított Baross Gábor tőkeprogram ingatlan- és értékpapíralapok alprogramjaira meghirdetett pályázat. A Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz (GFM) tartozó Nemzeti Tőkeholding (NTH) számottevő túljelentkezést tapasztalt mind a hazai ingatlanalap-kezelők, mind az értékpapíralap-kezelők részéről - je
Az utóbbi időben Magyarországon is egyre elterjedtebbek az adathalász oldalak, amelyek sok esetben nagyon megtévesztő webcímeket használnak. Mit tehetünk azonban, ha nem szeretnénk, hogy a személyes adataink illetéktelenek kezébe kerüljenek?Az utóbbi néhány évben gombamód elszaporodtak az adatokkal visszaélő oldalak. Sokan még ma sem elég körülteki
Hiába nem emelkedett februárról márciusra a műtétre várakozók száma Magyarországon, az összkép így sem néz ki valami jól, ugyanis a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő infrmációi szerint közel negyvenezren vannak azok, akik már jelentkeztek valamilyen ellátásra, de még nem kapták azt meg.
Sümegi Elemér hangszerei – hegedűk és csellók – kivételes műgonddal és odaadással készülnek. A Xiaomi 13 Pro professzionális tripla Leica kamerarendszerével rögzített képeken festményszerűen elevenedik meg a hangszerkészítő mester műhelye, lovai, birtoka és irigylésre méltóan sokszínű, derűs élete. Mikor a koncertterem falai között felcsendül egy h
Idén 0,5 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő a magyar gazdaság a tavalyi 4,9 százalékos emelkedést követően a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint. Az infláció a tavalyi 14,5 százalék után idén 17,7 százalék, jövőre 5,4 százalék lesz, míg a munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,6 százalék után 4,1 százalék lesz idén és 3,8 százalék jövőr
A bolgár DSK Bank, amely az OTP csoport része, közölte, hogy megkapta a részvényesek jóváhagyását arra, hogy a 2022-es adózás utáni eredmény egy részét, 250 millió levát (127,8 millió euró, 48 milliárd forint) osztalékként kifizesse - írja a Reuters. Az idei osztalékfizetés a DSK Bank tavalyi adózás utáni eredményének mintegy 44 százalékát teszi ki
A Facebookon tett nemrég közzé egy bejegyzést Karácsony Gergely, a főpolgármester szerint ingyenessé kéne tenni az M0-ás autópálya használatát, illetve az is fontosnak tartja, hogy a HÉV-hálózat fejlesztése ne álljon le.
Több mint nyolcezer, többnyire a kritikus infrastrukturális hálózatok elleni kibertámadást észleltek és hárítottak el Iránban az utóbbi egy évben - közölte az ország vezető távközlési vállalatának vezérigazgatója kedden.
A siker érdekében a mai informatikai vezetőknek érteniük kell többek között a technológiához, az üzemeltetéshez és az üzlethez egyaránt. De taktikai előrelátás és iparági szaktudás is szükséges, hogy megtalálják azokat a megoldásokat, amelyekkel elérhetők a vállalatuk digitális átalakulással kapcsolatos céljai. Az edge egy ilyen megoldás, nem megle
Nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és előbb a Dunántúlon, majd estétől már keletebbre is elszórtan várható jellemzően kisebb eső, zápor.
A Nemzeti Adatvédelmi Hatóság (NAIH) 30 milliós bírságot szabott ki egy budapesti szépségközpontot üzemeltető vállalkozásra. Ez a döntés egy sor olyan kérdésben foglal állást, amely a vállalkozások adatgyűjtési gyakorlatára, adatok kezelésére, adatkezelési célok meghatározására, szenzitív adatok gyűjtésére és végül a kamerás megfigyelő rendszerek h
Az elmúlt időszakban az infláció és az árak emelkedése egyre nagyobb terhet jelentett a családok számára, különösen a nyaralások és a szabadidős tevékenységek területén. Ennek ellenére a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a nyári táborok iránti kereslet továbbra is növekszik.
Az utóbbi hónapok keresleti adatai bebizonyították, hogy új kedvenc befektetése lett a magyaroknak: a kötvények, de az minden formában. Veszik az állampapírt, a banki kötvényeket és a kötvényekbe fektető befektetési alapokat is. Az MNB friss statisztikái szerint februárig már több mint 500 milliárddal bővült a lakosság állampapír-állománya, ennek h
A parlagfű jó példa a rosszra, amikor a témában minden megtalálható az interneten keresgélve, és annak az ellenkezője is. Van ahol gyógyhatásait méltatják, mások óva intenek attól, hogy ezt komolyan vegyük…
A vendéglátás sikerembere, jelene és jövője, egy folyton bővülő cégcsoport vezetője. Semsei Rudolf a Budapest Party Service Kft., a VakVarjú étteremcsalád és a Dobay Cukrászda tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének alelnöke,a MaReSz rendezvénygasztronómia tagozatának vezetője. Négy-gyermekes családapa, a munkája és
2023. február 6-án a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság (NAIH) 30 milliós bírságot szabott ki egy budapesti szépségközpontot üzemeltető vállalkozásra. Ez a döntés egy sor olyan kérdésben foglal állást, amely a vállalkozások adatgyűjtési gyakorlatára, adatok kezelésére, adatkezelési célok meghatározására, szenzitív adatok gyűjtésére és végül a kamerás megf
Még világszinten sem mindennapi, hogy valakiért az USA legjobb egyetemei és brit intézmények is versenyezzenek. Ezt sikerült elérnie egy magyar diáknak. Szepesi Mór a Yale, a Princeton, a Columbia, a Wharton, a Brown és a Duke egyetemek közül válogathat.
A Nemzetközi Valutalap (IMF) arra figyelmeztet, hogy túl korai lenne még megnyugodni a világ pénzügyi rendszerét megrázó banki összeomlások után, amelyek kapcsán kihangsúlyozta, hogy az elkövetkezendőkben még hátráltatni fogják a globális gazdasági növekedést - írja a Bloomberg.