2023. április 11. kedd

ápr. 11
9:09
Teljesen más okozhatta az amerikai bankok csődjét, mint amire néhányan gondoltak (Portfolio)
A New York-i Fed elnöke szerint nem az amerikai jegybank kamatemelései okozták a két márciusban becsődölt pénzintézet, a Silicon Valley Bank és a Signature Bank problémáit, hanem a felkészületlenség – írja a Reuters.
ápr. 11
9:12
Kína is beszáll a Chat GPT-buliba, komoly versenytársat fejleszt (Forbes)
A kínai techóriás, az Alibaba is profitálna a Chat GPT-őrületen. Nem ő az egyetlen, aki a Microsoft sikerét szeretné meglovagolni.
ápr. 11
9:15
Kínában is csökken az infláció (Piac és Profit)
Kínában 2021 szeptembere óta a legalacsonyabb szintre lassult az éves infláció márciusban elsősorban azért, mert mérséklődött az élelmiszerárak emelkedése, miközben gyorsult a termelői árcsökkenés.
ápr. 11
9:15
Kezdődnek a banki gyorsjelentések, egyetlen dologra kíváncsi mindenki (Portfolio)
Pénteken kezdődik az amerikai bankok gyorsjelentési szezonja, a négy legnagyobb hitelintézettől összesen csaknem 100 milliárd dollárnyi betét szivároghatott el az első negyedévben. Az első, a második és a harmadik számú dolog, amit nézni kell ebben a negyedévben, az a betétek, a betétek és a betétek - fogalmazott a Barclays elemzője.
ápr. 11
9:15
Az amerikai egészségügyi miniszter bírálta az abortuszgyógyszer engedélyének felfüggesztéséről szóló bírósági döntést (ProfitLine)
Az amerikai egészségügyi miniszter vasárnap élesen bírálta egy szövetségi bíró döntését, amely a héten felfüggesztette a terhesség-megszakításra használt legelterjedtebb gyógyszer engedélyét.
ápr. 11
9:18
Egyre több nyaralót kínálnak eladásra (Azenpenzem)
A nyaralók iránti kereslet országszerte átlagosan 50 százalékkal csökkent. A Balaton mellett és a Tisza-tó környékén viszont „mindössze” 30 százalékos volt a visszaesés – derül ki a hirdetési portál elemzéséből. Közben mintha egyre többen szabadulnának nyaralójuktól.
ápr. 11
9:18
Az öregedő társadalom mentheti meg a japán dolgozókat (vg.hu)
A népesség csökkenésével az üzleti kultúra és a foglalkoztatási kilátások mélyreható és előnyös változásokon mehetnek keresztül.
ápr. 11
9:21
Elérhető lesz a Lightning Network a Coinbase-en? (Kripto Akadémia)
A nemzetközi sajtó a Coinbase vezérigazgatójának egy tweet válaszától zeng. Brian Armstrong egy április 8-i tweetben utalt rá, hogy integrálni fogja a tőzsde a Bitcoin Lightning megoldást. Armstrong nem adott további információt arról, hogy ez az integráció mikor fog megtörténni. A közösség pozitívan reagált Armstrong nyilatkozatára, még maga a Mic
ápr. 11
9:24
Működik a kínai recept: másfél éves mélyponton az infláció (vg.hu)
Gyorsult a termelőiár-csökkenés márciusban, megtorpant az élelmiszerek drágulása.
ápr. 11
9:27
Nincs több haladék: utolérte Amerikát a MiFID, ami Európának is fájhat (Portfolio)
Az amerikai felügyeleti szerv nem hosszabbítja meg a befektetési elemzésekre érvényben lévő eddigi haladékot, így a nagy Wall Street-i bankok kénytelenek lesznek megfelelni azoknak az új szabályoknak, amelyeket az EU-s MiFID 2 irányelv váltott ki, hacsak nem akarják elérhetetlenné tenni az általuk készített elemzéseket az európai ügyfeleik számára–
ápr. 11
9:27
2028-tól ismét változik az Európai Unió agrárpolitikája – érzékenyen érintheti a támogatásokat is (Agroinform)
A kialakult magas infláció miatt az agrárköltségvetés reálértéken a harmadával zsugorodott.
ápr. 11
9:29
Új fegyvert vet be az OTP a bűnözők ellen, az ügyfelek használhatják (Portfolio)
Adatlopás gyanúja esetén az OTP internet- és mobilbank új funkciója egy kattintással letiltja a belépést, így, ha fennáll a veszély, hogy a belépési adatok adathalászok kezébe kerülhettek, illetéktelenek nem tudnak hozzáférni a számlákhoz (például egyenleget nézni vagy utalni) az OTP InternetBankban és az OTP MobilBankban - közölte a bank.
ápr. 11
9:30
Felfelé indult reggel a BUX (vg.hu)
.
ápr. 11
9:30
Az örök nyári sláger: muskátli minden mennyiségben (Magyar Mezőgazdaság)
Egy szép muskátli balkonládába, cserépbe és virágágyásba ültetve igazi nyári hangulatot varázsol, és a gondozása is szinte gyerekjáték. Ha betartunk pár kulcsfontosságú ültetési- és gondozási szabályt, akkor hálája jeléül a legjobb formájában tündököl tavasztól kezdve egészen őszig.
ápr. 11
9:31
Kritikus szintről pattanhat a forint (Portfolio)
A forint a hétfői ünnepi kereskedésben áttört egy rövid távú trendvonalat, kedden pedig a gyengülés felé mozdult, ami egy nagyobb technikai kép alapján nem is meglepő. Közben persze nyilván támogatja továbbra is a forintot a magas kamatszint, így nagy kérdés, hogy a szerda reggeli inflációs adat hozzájárul-e majd annak megalapozásához, hogy az MNB
ápr. 11
9:33
Szijjártó Péternek inkább most kellene sok gázt vennie (Menedzsment Fórum)
Közel a 40 euró.
ápr. 11
9:33
Komoly hiany van ezekből a tömeggyogyszerekből: nehéz helyzetben a magyar patikák, betegek (Pénzcentrum)
Nemcsak Magyarország, hanem egész Európa rég nem látott gyógyszerhiánnyal néz szembe. A tavalyi év végén kifogyóban voltak az amoxicillin tartalmú antibiotikumok és a paracetamol tartalmú készítmények is, mely még idén is éreztette hatását. A hiány csökkent, viszont a hiányt okozó problémák nem szűntek meg - írja a G7. A gyógyszeripar még nem léleg
ápr. 11
9:36
Új fizetőeszközzel találkozhatunk a mai naptól (vg.hu)
Lehet velük vásárolni, de nem érdemes, idővel sokkal többet érhetnek a névértéküknél.
ápr. 11
9:39
Gyalázatosan fogytak a Macintoshok az első negyedévben (Portfolio)
Meredeken zuhant a személyi számítógépek globális értékesítése az első negyedévben, különösen nagyot estek az Apple eladásai az előző év azonos időszakához képest – derül ki az IDC friss PC-értékesítési statisztikáiból a Fox Business cikke szerint.
ápr. 11
9:41
Jó a hangulat, folytatódik a magyar tőzsde menetelése (Portfolio)
A hosszú hétvége után folytatódik a magyar tőzsde emelkedése, múlt hét eleje óta már több mint 5 százalékot emelkedett a BUX.
ápr. 11
9:45
Nevet vált egy fontos fizetési eszköz (Infostart)
Új neve lesz az MKB SZÉP Kártyának. Akinek van ilyenje, az azért ne aggódjon!
ápr. 11
9:45
1200 embert próbálnak kimenteni a Földközi-tengerből (Privátbankár)
Líbiából indultak a halászhajók.
ápr. 11
9:45
Ausztria nem akar engedni a szigorításból (Piac és Profit)
Az ellenőrzés meghosszabbítását tervezik a magyar és a szlovén határon.
ápr. 11
9:45
Nincs megállás, folytatódik az emelkedés a tőzsdéken (Portfolio)
A hosszú hétvégéről visszatérve tegnap csak mérsékeltek voltak az elmozdulások a tengerentúli tőzsdéken, vegyesen zárt a három vezető amerikai benchmark. Ezzel szemben az ázsiai piacokon kifejezetten jó volt a hangulat ma reggel, miután a kevésbé szigorú jegybanki jelzések és néhány javuló gazdasági mutató kedvezően hatott a piacra, ezen felül pedi
ápr. 11
9:45
Itt a váratlan bejelentés: ebben a magyar városban nyithat meg a legújabb McDonald's (Pénzcentrum)
Még idén megnyithat Szentes McDonald's étterme. A beruházásról egy új transzformátorház árulkodik, amelyen a McDonald's étterem felirat olvasható. Ha megnyit, ez lesz a negyedik Meki Csongrád-Csanád megyében.
ápr. 11
9:47
Megmentenék a Credit Suisse és a UBS veszélyben lévő dolgozóit (Portfolio)
Függesszék fel a Credit Suisse és a UBS leépítéseit az összeolvadás idejére – javasolja a Svájci Bankárok Szövetége (SBVP) a parlamentnek is eljuttatott nyílt levelében.
ápr. 11
9:48
Duna House: megvolt a fordulat az ingatlanpiacon (vg.hu)
Beszámolt az első negyedéves trendekről az ingatlanközvetítő: Lengyelországban már növekedés látható és Magyarországon is megtörtént a fordulat márciusban.
ápr. 11
9:51
A nap kérdése: mikor lehet az üzemanyagköltség anyagköltség az iparűzési adózáskor? (Adózóna)
Tekinthetik-e anyagköltségnek az üzemanyagköltséget az szja-törvény hatálya alá tartozó adóalanyok az iparűzésiadó-kötelezettség megállapításakor? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
ápr. 11
9:51
Visszaesett a tajvani TSMC bevétele (TőzsdeFórum)
Jelentősen, 15 százalékkal csökkent a tajvani TSMC félvezetőalkatrész-gyártó vállalat bevétele márciusban éves szinten. A világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója, egyebek között az Apple és a Qualcomm beszállítója 145,41 milliárd tajvani dollár (4,78 milliárd dollárt) bevételre tett szert márciusban az egy évvel korábbi 171,97 milliárd tajva
ápr. 11
9:53
Erősödött a forint kora reggel (TőzsdeFórum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest. Az euró jegyzése 375,21 forintra gyengült hat órára a hétfő esti 375,51 forintról. A svájci frank árfolyama 380,18 forintról 379,55 forintra csökkent, a dolláré pedig 346,15 forintról 344,78 forintra süllyedt. Az euró jegyzése a hétfő esti 1,0848
ápr. 11
9:54
Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fertőző gombabetegségek jelenléte a gabonán (Agrofórum)
Az elmúlt hetek szélsőségesen változékony időjárása igencsak próbára tette az élőlények tűrőképességét.
ápr. 11
9:54
Az XRP nem egy értékpapír, magyarázza egy ügyvéd (BitcoinBázis)
Habár a SEC vs. XRP peres ügy vége még mindig nagyon bizonytalan, április 9-én a Hogan & Hogan ügyvédi iroda
ápr. 11
9:55
Tizennyolc havi mélyponton a kínai infláció, (TőzsdeFórum)
Kínában 2021 szeptembere óta a legalacsonyabb szintre lassult az éves infláció márciusban elsősorban azért, mert mérséklődött az élelmiszerárak emelkedése. Közben gyorsult a termelői árcsökkenés. A kínai statisztikai hivatal kedden azt közölte, hogy a fogyasztói árak növekedése 0,7 százalékra lassult márciusban a februári 1 százalékról. Az elemzői
ápr. 11
9:57
Jórészt híztak az ázsiai piacok (TőzsdeFórum)
Pluszban zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden és jórészt erősödést jeleztek a térségben még nyitva tartó börzék. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 1,12 százalékkal, 27 944 pontra nőtt az irányadó Nikkei225 index. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,74 százalékkal erősödött. Kedden az ausztrál tőzsde vezető mutatója 1,26 száza
ápr. 11
9:57
A márkaváltás a leglátványosabb bizonyítéka annak, hogy innovatívak vagyunk – interjú Peter Gazikkel (MMonline)
Peter Gaziket még 2021-ben nevezték ki a Yettel Magyarország vezérigazgatójának, tavaly pedig ő is egyike volt annak a 14 döntéshozónak, aki Signature CEO díjban részesült. A vele készült interjúban – aminek lendületességét még olvasva is érezni – Gazik nem csupán felvillantotta hazai és külföldi tapasztalatait, de közben arról is mesélt, hogy mily
ápr. 11
10:00
Órákig haldoklott helikopter-balesete után Csehország leggazdagabb embere, de nem értek el hozzá időben (vg.hu)
Petr Kellner még 2021-ben zuhant le Alaszkában.
ápr. 11
10:03
Nagyértékű közbeszerzésen nyert a Delta Technologies (Portfolio)
Egy 20 milliárd forintot meghaladó értékű közbeszerzési eljárásban hirdették ki nyertesként a Delta Technologies leányvállalatát, mint a konzorciumi tagot - közölte a társaság a BÉT holnapján.
ápr. 11
10:09
Indul a razzia: 300 ezres bírságot is kaphat, aki így locsol a kertjében (Pénzcentrum)
A szaktárca szerint ingyenes az eddig nem regisztrált fúrt és ásott kutak bejelentése, melyre december 31-ig van idő. Az Inforadio szerint azonban árnyalja a képet, hogy számos kivétel van, és az ezzel foglalkozó szakemberek szerint is lehetnek költségek egy ilyen eljáráskor.
ápr. 11
10:12
Az új kazah külügyminiszterrel tárgyal Szergej Lavrov (vg.hu)
Oroszország az egyik legfontosabb partnerének tekinti Kazahsztánt.
ápr. 11
10:12
Óriási a baj a Tupperware-birodalomban, csődbe is mehet a vállalat (Forbes)
A Magyarországon is népszerű márka, a Tupperware részvényei közel 50 százalékot estek húsvéthétfőn. Nagy bajban lehet a vállalat.
ápr. 11
10:15
Feleakkora az élelmiszer infláció Ukrajnában, mint nálunk (Privátbankár)
Éves alapon csökken a pénzromlás üteme, de az év végére így is 23-25 százalék lehet.
ápr. 11
10:15
Súlyos kockázatnak tartja az amerikai kormány a titkos katonai dokumentumok kiszivárgását (ProfitLine)
Nagyon súlyos kockázatot jelent az amerikai nemzetbiztonságra a fokozottan minősített katonai dokumentumok kiszivárogtatása - közölte a védelmi minisztérium vezető szóvivője hétfőn az üggyel kapcsolatban, amelyről múlt héten az amerikai sajtó számolt be elsőként.
ápr. 11
10:15
Autósok, figyelem: ennyibe kerül a járművek fenntartása! (Portfolio)
Sokan, akik autóvételre adják adják a fejüket, csak egy pénzösszeget látnak a történettel kapcsolatban, mégpedig a vételárat. A gépkocsi fenntartásával járó költségekbe viszont nem feltétlenül gondol mindenki bele, pedig ha kiszámolja az ember a különböző extra tételek mentén felépülő havi ráfordítások mértékét, akkor akár kétszer is meggondolhatja
ápr. 11
10:18
A szibériai tigrisek személyiségjegyeit vizsgálták (Magyar Mezőgazdaság)
A szibériai tigrisek két személyiségjegyét azonosították a tudósok, akik szerint a tulajdonságaik alapján a "fenségesség" és az "állhatatosság" csoportjaiban helyezhetők el.
ápr. 11
10:21
Roskadozik a világ szegényebb fele az adósságteher alatt, államcsődök egész sora jöhet (Portfolio)
Az alacsony jövedelmű országoknak negyedszázada nem volt ilyen magas az adósságszolgálati költségük, mint idén, ez pedig veszélyezteti az egészségügyi és oktatási kiadásokat – írja a Financial Times.
ápr. 11
10:21
BDFF: megvannak a nyertesek (MMonline)
A Budapest Debut Film Forum (BDFF) filmes díját a Lady Sunshine című magyar filmterv nyerte el, a legjobb sorozat díját a litván Cold című projekt vihette haza. BDFF nyertesek (fotó:Sivák Zsófia) Március 27-31. között negyedik alkalommal rendezte meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál csapata a Budapest Debut Film Forumot, ahol az e
ápr. 11
10:24
Félre ChatGPT, jön a Tongyi Qianwen, és az Alibaba nem fél használni (vg.hu)
A kínai óriás minden platformjába beépíti majd a mesterséges intelligenciára építő termékét.
ápr. 11
10:27
Újabb, költségekkel járó részletek derültek ki a fúrt kutak engedélyeztetésével kapcsolatban (Agroinform)
Az eljáráshoz szükséges dokumentáció elkészítésének a díját a vállalkozó határozza meg.
ápr. 11
10:27
Megállíthatatlanul pörög az ESG: aki most lemarad, az nagyon rosszul fog járni (Portfolio)
Az AutoWallis márciusban tette közzé első fenntarthatósági jelentését, amivel fontos lépést tett az ESG-minősítés megszerzése felé, amely a tervek szerint 2024-ben várható. Az ESG által meghatározott irányvonalak fontossága elvitathatatlan, viszont a megvalósítást gyakran megkapja azt a kritikát, hogy az eredeti szándéktól eltér, vagy nincsenek tén
ápr. 11
10:29
Ittasan vezette a traktort – de nem ebből lett a legnagyobb baj (Agroinform)
Az ittas traktoros beszorult a felboruló traktor alá, majd összeverekedett a segítségére siető másik traktorossal.

Keresés