A hagyományos értékek és a családok védelméről folytatott megbeszélést Novák Katalin köztársasági elnök Florida állam kormányzójával, Ron DeSantisszal kedden Tallahassee-ban.
Majdnem tíz év után ismét lehet majd üzenetet küldeni a Facebook alkalalmazásban. Az appba ugyanis visszakerül a Messenger funkció - írta a Verg alapján a hvg.hu.
Nanjingi Kínai Orvostudományi Egyetem gyógyszerészei patkánykísérletek elvégzésével arra a következtetésre jutottak, hogy a citromlében található nanorészecskék megakadályozzák a vesekövek kialakulását. A kutatók szerint a módszer akár embereknél is beválthat.
Összeurópai kezdeményezést indított a női vállalkozók helyzetének javítására négy innovációs ügynökség, a magyar Design Terminal, a német SpinLab - The HHL Accelerator, az észt Tehnopol és a cseh DEX Innovation Centre szerdán - közölte a Design Terminal.
Nanjingi Kínai Orvostudományi Egyetem gyógyszerészei patkánykísérletek elvégzésével arra a következtetésre jutottak, hogy a citromlében található nanorészecskék megakadályozzák a vesekövek kialakulását. A kutatók szerint a módszer akár embereknél is beválthat.
Egyre több az idős rászoruló, de egyre kevesebben szerződnek eltartásra - írja a Népszava. A szakértők tapasztalatai szerint a legtöbben más megoldást keresnek, amikor kiderül, hogy nagyon sok a bizonytalanság. Egyre népszerűbb a tartási vagy életjáradék szerződéseknél az öröklési szerződés a közjegyzők szerint.
Jelentősen emelkedett azok aránya, akik nehezebb nyugdíjas évekre számítanak, mint amilyen a szüleiknek volt. Éppen ezért nem meglepő, hogy egyre többen takarékoskodnának idős korukra. Egy év alatt több mint 18 ezerrel, 260 ezerre nőtt az OTP Nyugdíjpénztár taglétszáma.
Hétfőn a régiós devizákkal együtt a forint is csak néhány órára tudott gyengülni az euróval szemben, noha a dollár kitartóan erős a Fed további kamatemeléseivel kapcsolatos piaci várakozások miatt. A jelek arra utalnak, hogy igencsak védi a forintot a kiugróan magas jegybanki kamatkörnyezet, amelynek egyelőre fenntartását tegnap is megüzente az MNB
Homlok Zsolt felesége, Homlok-Mészáros Ágnes a cégpapírok tanúsága szerint visszavette lánykori nevét, a férj pedig új lakcímet jelentett be. Cégbirodalmukban egyelőre még közösen vannak benne.
Jelentősen leszakadtak a hazai, illetve regionális startupok az Európa és a világ más részein működő kezdő vállalkozásoktól. Ennek befektetői oldalról részben az állami pénz túlsúlya és a megfelelő tudástranszfer biztosításának a hiánya az oka. Az induló vállalkozások pedig kellő tőke, tudás, tapasztalat, partnerségek és piacismeret nélkül nehezen
A kifli.hu online élelmiszerkereskedő bevétele erőteljesen bővült egy év alatt, 2023 januárjában 31 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának adatát - ismertették a cég vezetői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Csütörtökön 10 órakor veszi kezdetét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hagyományosan minden évben megrendezett Gazdasági Évnyitó című rendezvénye, amelyen ezúttal Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szólal fel. Az esemény
Zsinórban a harmadik egymást követő napja esett tegnap a Tesla árfolyama, miután körbejárt az interneten Elon Musk kritikája egy elbocsátott Twitter-alkalmazottról - írja a MarketWatch.
Az orosz erők ellenőrzése alá került a Bahmuttól (Artemivszktől) északnyugatra fekvő Dubovo-Vaszilivka község - közölte Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítója.
A bankbetéteknek hátat fordító lakosság az értékpapírpiacon keresett helyet a pénzének az ijesztő inflációs adatok láttán. Az állampapír-eladások és a befektetési alapok nyertek sokat az árak emelkedésén.
Valóságos árháborút indított olcsó járműveivel a Tesla és a BYD Kínában, a csatatér pedig most úgy tűnik, hogy tovább terjedhet a benzin-és dízelmeghajtású járművek piacára is, többek között a Citroen, a Mercedes-Benz és a General Motors Chevroletje is igyekszik mindent bevetni a piaci részesedés megtartása érdekében.
Mind a négy hazai blue chip árfolyama esik a piacnyitás után, a legnagyobb mértékben a holnap hajnalban gyorsjelentést közzétevő OTP részvényét ütötték meg a befektetők.
Aktívan készül arra az Európai Unió, hogy a jövőben már ne engedje új, hagyományos gázkazánok üzembeállítását. A cél az lenne, hogy a fűtésre használt energiát a megújulók által előállított villamos energia felé tolják el. Viszont az iparági lobbi szeretné elérni, hogy a hidrogént és a biogázokat használó kazánok továbbra is zöldjelzést kapjanak.
A bankbetéteknek hátat fordító lakosság az értékpapírpiacon keresett helyet a pénzének az ijesztő inflációs adatok láttán. Az állampapír-eladások és a befektetési alapok nyertek sokat az árak emelkedésén.
Milyen rugalmassággal lehet megválasztani a vámkezelés helyét időben és térben a vámjogszabályok figyelembevételével? Tüske Zsuzsanna vámszakértőt hallhatják.
A cseh parlamenti felsőház, a szenátus is jóváhagyta szerdán a nyugdíjtörvény módosítását, amely alapján a jövőben nagy infláció esetén jóval kisebb mértékben növekedhetnek a nyugdíjak, mint eddig.
Éppen zajlik itthon a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című rendezvénye, amin Orbán Viktor is felszólalt, a miniszterelnök többek között elmondta, hogy Magyarországon 500 ezer új munkaerőre lenne szükség, továbbá a konkrét kormányzati tervek között megemlítette , hogy Kelet-Magyarországon a kormány 2-3 nagyteljesítményű gázerőműv
A 2050-re megfogalmazott uniós és magyarországi környezetvédelmi célok jelentős erőfeszítéseket és befektetést kívánnak minden szereplőtől. Az erre fordítandó források megteremtésének egyik fontos eszköze a vállalati zöldkötvények kibocsátása, melynek uniós szabályozása jelentősen változik a közeljövőben. Az új irányelvek egyfelől támogatják a kötv
Lady Gaga éppen filmet forgat, ezért nem énekli el a vasárnapi Oscar-gálán a Top Gun: Maverick Oscar-jelölt betétdalát, de a legjobb filmdal-kategória többi előadója fellép majd - mondta el szerdán a 95. Oscar-díjátadó sajtótájékoztatóján Glenn Weiss, az élőben sugárzott műsor executive producere.
Az idén februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Saját drónjával kért segítséget egy a havas úton, erdőben rekedt autós az Amerikai Egyesült Államokban. A Willamette-völgy egy 150 mérföld hosszú erdős terület Oregon államban, ahol az autós a nagy
Az MNB 14,1 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Klassis-Z Biztosítási Alkusz Kft.-re a feltárt rendszerszintű nyilvántartási problémák, illetve az ügyfél-tájékoztatás, a termékelemzés és ajánlatadás, valamint az alkusz átkötési gyakorlata kapcsán megállapított jogsértések miatt.
Beperelte a JP Morgan a privátbanki ágazatának korábbi vezetőjét, a Barclays korábbi vezérigazgatóját, Jes Staleyt, aki a vád szerint együttműködött Jeffrey Epsteinnel, valamint ő maga is bűncselekményeket követett el – írja a Reuters.
2022 decemberében jelentősen megugrott a többlethalálozás az azt megelőző hónapokhoz képest, amivel ez lett az év legmagasabb adata. Bár Magyarország bőven az átlag alatt van, de például Németországban nagyobb a többlethalálozás, mint a pandémia idején számolt be a g7.hu.
Az MNB 14,1 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Klassis-Z Biztosítási Alkusz Kft.-re a feltárt rendszerszintű nyilvántartási problémák, illetve az ügyfél-tájékoztatás, a termékelemzés és ajánlatadás, valamint az alkusz átkötési gyakorlata kapcsán megállapított jogsértések miatt.
Egyre nagyobbra nő az OTP Csoport, amiben a felvásárlások is sokat segítenek, így a bevételek és a korrigált profit is rekordközeli szintekre emelkedik, csak hát számtalan egyszeri tétel és újra emelkedő céltartalékolás tartja nyomás alatt a bank eredményét, ezek a trendek látszanak a várakozások szerint a tavalyi negyedik negyedéves számokon is. P
Látra szóló egyenlegre fizet érdemi kamatot egy magyar bank, az évi 8 százalékos kamatért még lekötni sem kell a pénzt. A Gránit Bank által bejelentett – jegybanki alapkamat mínusz 5 százalékot fizető – konstrukció kirívónak számít a folyószámlapénzek után elérhető kamatok piacán, ezeket ugyanis a magyar bankszektor még ma is elhanyagolható mértékű
Az idén fennállása 30. évfordulóját ünneplő Euronews az elmúlt évek veszteségei miatt hatalmas átszervezésbe kezdett: közel 200 állást szüntet meg Lyonban, miközben 120 újságírói állást hoz létre, főként Brüsszelben.
Hatezerrel többen jelentkeztek idén pedagógusképzésre, az ötéves osztatlan tanári képzések azonban továbbra sem népszerűek a diákok körében - írta meg a Népszava.
Az MNB 14,1 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Klassis-Z Biztosítási Alkusz Kft.-re a feltárt rendszerszintű – a társaság közvetítőiről és a szerződésekről vezetett – nyilvántartási problémák, illetve az ügyfél-tájékoztatás, a termékelemzés és ajánlatadás, valamint az alkusz átkötési gyakorlata kapcsán megállapított
Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke és Antonio Guterres Ensz-főtitkár felszólította Moszkvát az Ukrajnával kötött megállapodás meghosszabbítására. Az egyezség lehetővé tette Ukrajnának, hogy a fekete-tengeri kikötőkön keresztül gabonát exportáljon az orosz invázió idején.