2023. március 16. csütörtök

márc. 16
13:51
Visszaestek a cégalapítások az építőiparban (Telex)
Az ágazat sikeresen jött ki a járvány miatti válságból, de a háború, az energiaválság és a magas infláció hatásait nem tudta kivédeni. Öt éven át tartó emelkedés ért ezzel véget.
márc. 16
13:57
Növekszik az Usdt dominanciája (Kripto Akadémia)
Az amerikai bankszektort ért káosz következményei a stabilcoinokra is kihatnak, aminek a nyertese nagyon úgy néz ki, hogy eddig a Tether (USDT). Az USDT piaci kapitalizációja csütörtök reggelre közel 75 milliárd dollárra duzzadt, ami ráadásul majdnem a kétszerese az USDC kapitalizációjának, a CoinGecko adatai szerint. AZ USDT kapitalizációjának ala
márc. 16
14:03
Családi vagyonkezelőbe kezdte el átcsoportosítani vagyonát Csányi Sándor (Portfolio)
Csányi Sándor és családja egy vagyonkezelő alapítványba csoportosította át egyes vagyonelemeit. A 2022 végén alapított Unity Vagyonkezelő Alapítvány látható a céginformációs rendszerekben is, az információkból pedig az is kiderült, hogy a MOM Parkban van a székhelye – írja a Telex.
márc. 16
14:03
Elkezdte átrendezni vagyonát a leggazdagabb magyar (Forbes)
Csányi Sándor tavaly év végén került vissza a gazdaglista élére. Ezzel egyidőben új vagyonkezelő alapítványt is létrehozott, ami 700 millió forinttal és a Csányi-birodalom egyik jelentős cégével indult el.
márc. 16
14:09
Korrupció miatt figyelmeztették Németországot (Privátbankár)
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) csütörtökön ismét felszólította Németországot, hogy tegyen több erőfeszítést a korrupció megelőzése érdekében, mivel Berlin a testület több korábbi ajánlását nem hajtotta még végre.
márc. 16
14:09
JPMorgan: eladhatják a bajba jutott svájci nagybankot (Portfolio)
A JPMorgan elemzői három lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel a Credit Suisse számára, ezek közül szerintük a legnagyobb esélye annak van, hogy eladják a nagybankot – írja a Bloomberg.
márc. 16
14:15
Húsz százalékkal nőtt Oroszország és Kína kereskedelmi forgalma egy év alatt (Piac és Profit)
Ötvenöt konténerrel megrakott tehervonat indult csütörtök reggel Pekingből Moszkvába - jelentette a kínai média. Ezzel a kínai főváros is csatlakozott a közvetlen Kína-Európa tehervonatjáratokat menetrendszerűen indító kínai városok közé.
márc. 16
14:15
Kincstár: karbantartás miatt nem lesznek elérhetők az elektronikus forgalmazási csatornák (Adózóna)
Az állampapír-forgalmazási tevékenységhez kötődő elektronikus forgalmazási csatornákat érintő munkálatokat végeznek 2023. március 16-án – közölte honlapján a Magyar Államkincstár.
márc. 16
14:21
Perceken belül jön az EKB kamatdöntése (Portfolio)
Ez a hét alapvetően átrajzolta a monetáris politikai kilátásokat, és a kérdés az, hogy az Európai Központi Bank mai kamatdöntő ülésén hogyan reagál az amerikai bankcsődökre. Az eseményre 14:15-kor kerül sor, ezt követően Christine Lagarde jegybankelnök 14:45-kor tart sajtótájékoztatót.
márc. 16
14:21
Vakcinával védekezne a madárinfluenza ellen az Egyesült Államok (Agroinform)
A szárnyasoknak beadott oltóanyaggal akadályoznák meg, hogy emberre is átterjedjen a vírus.
márc. 16
14:23
A kihívások ellenére stabil évet zárt a győri Audi (Portfolio)
Az Audi Hungaria a kihívások ellenére stabil eredménnyel zárta a 2022-es üzleti évet. A világ legnagyobb motorgyárában 1 677 545 járműhajtás készült, míg a járműgyártásban 171 134 autó gördült le a gyártósorról (beleértve a brazil SKD-gyártás számára készült gépkocsikat is). A vállalat a tavalyi évben 8,4 milliárd euró árbevételt ért el és összesen
márc. 16
14:25
Legutóbb a 2008-as válságban esett ilyen hosszan a hazai áramfogyasztás (Portfolio)
Februárban ugyan mérséklődött a magyarországi áramfogyasztás éves összevetésű visszaesésének üteme nagyrészt az enyhe időjárás hatására, de ezzel már megszakítás nélkül sorozatban 9 hónapja tart a negatív folyamat. Egészen a 2008-as gazdasági válságig kell visszatekintenünk ahhoz, hogy ennél hosszabb ilyen időszakot találjunk.
márc. 16
14:33
Rákaptak a magyarok a mobilos fizetésre (Privátbankár)
Nagyon népszerűek az okostelefonos fizetési megoldások, 2022-ben az egy évvel korábbinak a többszörösére nőtt a tranzakciók száma és az azokhoz köthető forgalom.
márc. 16
14:33
A jegybankok infláció elleni kamatemelései megrendíthetik a bankrendszert, mert az ott lévő értékpapírok veszítettek árfolyamukból (Piac és Profit)
Megnyugvással fogadták az értékpapírpiacok a Credit Suisse banknak nyújtott likviditási hitelt, de elemzők szerint ezzel még nem hárult el a bankrendszer stabilitását fenyegető veszély.
márc. 16
14:33
Itt az EKB kamatdöntése: a bankcsődök nem riasztották meg a jegybankot (Portfolio)
Az Európai Központi Bank mai ülésén 50 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot, azaz kitartott a februárban előrejelzett emelési mértéknél. Ez alapján az látszik, hogy a jegybank egyelőre nem riadt meg az európai és amerikai befektetőket látványosan aggasztó bankcsődöktől, noha a közleménybe több helyen beleírták, hogy a jegybank figyelni fogja
márc. 16
14:33
Elérhetők az adóbevallási tervezetek (Üzletem)
A NAV az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is.
márc. 16
14:39
Nálunk becsülik meg legkevésbé az informatikusnőket (MMonline)
Bár az IT-iparágban dolgozó magyar nők fizetése a gazdasági válság ellenére nőtt, jelentős részük elégedetlen a jelenlegi bérezésével. Legnagyobb kihívásnak a jólétről való gondoskodást és a stressz kezelését, a motiváció csökkenését, valamint a változó világgazdasági helyzetet nevezték meg. A No Fluff Jobs nemzetközi IT-állásportál negyedik alkalo
márc. 16
14:45
Végre kifelé megyünk az influenzajárványból (Menedzsment Fórum)
Enyhe mértékben indult csökkenésnek, de négy megyében – Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér – tovább nőtt a betegek száma.
márc. 16
14:45
Bankcsőd: nem mindegyik európai bank van biztonságban az EKB szerint (Portfolio)
Az EKB alelnöke, Luis de Guindos szerint néhány európai bank nincs biztonságban a Silicon Valley Bank bedőlésének hatásaitól – írja a Bloomberg.
márc. 16
14:47
Megsérülhet a magyar gazdaság ütőere! - Fontos döntést hoztak Washingtonban (Portfolio)
A legfrissebb amerikai szankciók megtiltották a gázturbinák és alkatrészeik exportját Oroszországba, ez pedig bajba sodorhatja a Török Áramlaton keresztül a gázszállítást, mert amerikai cég licensze alapján gyártották eddig az oroszok a turbinák alkatrészeit – tudta meg az üzleti ügyekben jól értesült orosz Kommerszant iparági forrásoktól.
márc. 16
14:48
Az éghajlati stresszhelyzetben lévő Irak 5 millió fát ültet el (Magyar Mezőgazdaság)
Irak miniszterelnöke kampányt hirdetett az éghajlatváltozás súlyos hatásainak leküzdésére a vízhiányos országban, többek között ötmillió pálma és egyéb fa ültetésével. Az olajban gazdag, de háború sújtotta Irak rendkívüli nyári hőségtől, gyakori aszályoktól, elsivatagosodástól és rendszeres porviharoktól szenved, melyeket a melegedő bolygó tovább s
márc. 16
14:51
Ukrajnában épít gyárat az Unilever (Privátbankár)
A 20 millió eurós beruházással új sampon- és tusfürdőgyár épül, amivel megduplázzák ukrajnai dolgozók számát.
márc. 16
14:51
Komoly leállás jön a magyar nagybanknál: ezek a szolgáltatások teljesen elérhetetlenek lesznek órákon keresztül (Pénzcentrum)
Egyes szolgáltatások március 19-ről 20-ra virradó éjjel elérhetetlenek lesznek az OTP rendszerében.
márc. 16
14:51
Az agrárminiszter fontos bejelentést tett a földadóról (Agroinform)
Nagy István egyben a kormány álláspontját is ismertette.
márc. 16
14:51
Itt az EKB kamatdöntése: a bankcsődök ellenére is szigorítottak (Növekedés)
Az Európai Központi Bank 50 bázisponttal emelte az irányadó kamatot. A döntés az elemzői várakozásoknak ugyan megfelel, de a bankcsődök miatt kialakult piaci pánik miatt a szigorítás elmaradását is reálisnak tartották. A forint a kamatdöntés után gyengült.
márc. 16
14:51
Takarmánypiac: jön a nagy lehetőség agráripari szereplőknek (Agrárágazat)
Európai mezőgazdaság: a nagyüzemi állattartás keletre tolódik, ami hatalmas lehetőséget nyit a hazai takarmánypiaci szereplőknek – mondja az élvonalbeli Ubm.
márc. 16
14:57
Az Audit nem lőtték lábon a szankciók, sőt sorra dőltek rekordjai (Piac és Profit)
Az Audi AG német autóipari konszern rekordbevétellel és rekordszintű működési eredménnyel zárta a tavalyi évet - derült ki a vállalat honlapján közzétett sajtóközleményéből.
márc. 16
14:57
Friss portfóliójától várja a növekedést a BMW (ProfitLine)
A várakozásoknál jobb éves előrejelzést tett közzé tegnap a BMW.
márc. 16
14:57
Csányi Sándor egy családi vagyonkezelőbe kezdte átpakolni a vagyonát (444.hu)
A tavaly év végén alapított Unity Vagyonkezelő Alapítvány kurátorai az üzletember gyerekei, akiknek „megbízása" a nyolcvanadik életévük betöltéséig szól.
márc. 16
14:57
Itt a kormány új terve, nehezedhet az agglomerációban építkezők dolga (Forbes)
A természeti környezet megóvására hivatkozva a Lázár János vezette építési minisztérium szigorú keretek közé szorítaná az új beépítésre szánt területek kijelölését.
márc. 16
15:09
Akvizíciót jelentett be az Akko Invest (Portfolio)
Akvizíciót jelentett be az Akko Invest, amit saját részvényekből finanszíroz a vállalat.
márc. 16
15:12
Április 3-tól Tillával érkezik az Ütős Ötös a TV2-n (Márkamonitor)
Vajon, hogy gondolkodik az átlag? Ez pofonegyszerű! Vagy talán mégsem? Április 3-tól minden kiderül… Till Attilával érkezik az Ütős Ötös a Tv2-n, amelyben hazánk hírességei 5 fős csapatokban küzdenek meg az akár 10 millió forintos nyereményért.   Április 3-tól Ütős Ötös címmel egy rendkívül izgalmas és szórakoztató családi vetélkedő veszi kezdetét
márc. 16
15:15
Ezek a leggyakoribb kérdések az szja-bevallásról (Adózóna)
A NAV összeállította az adóbevallási tervezettel kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésekre adott válaszokat.
márc. 16
15:15
A bankpánikban megint az arany befektetők jártak jól (ProfitLine)
Az arany jegyzésára 1.916 dollárra ugrott meg. A befektetők eladták kockázatos eszközeiket és biztonságosnak tekintett nemesfémeket és devizákat vásárolták.
márc. 16
15:21
Azonnali hatállyal megtiltotta a brit kormány a TikTok használatát a hivatali eszközökön (Portfolio)
Azonnali hatállyal megtiltotta csütörtökön a brit kormány a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a minisztériumok és más kormányintézmények munkatársainak hivatali informatikai eszközein.
márc. 16
15:21
Azonnali hatállyal megtiltotta a brit kormány a TikTok használatát hivatali informatikai eszközökön (Növekedés)
Azonnali hatállyal megtiltotta csütörtökön a brit kormány a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a minisztériumok és más kormányintézmények munkatársainak hivatali informatikai eszközein.
márc. 16
15:24
Országos önkéntes békamentés (Magyar Mezőgazdaság)
A tavasz előcsalogatta a kétéltűeket telelőhelyeikről. Óvatosan megindultak szaporodóhelyeik, a közeli állóvizek felé. Ez az út számukra azonban sokszor megpróbáltatásokkal teli, sok közülük autók, madarak áldozataivá válik. Hogy épségben eljussanak a vízig, szervezett békamentés keretében nemzeti parkok és természetvédelmi egyesületek várják önkén
márc. 16
15:27
Azonnali hatállyal megtiltotta a brit kormány a TikTok használatát hivatali informatikai eszközökön (Piac és Profit)
Azonnali hatállyal megtiltotta a brit kormány a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a minisztériumok és más kormányintézmények munkatársainak hivatali informatikai eszközein.
márc. 16
15:27
Lagarde: Ha kell, megsegítjük a bankokat, de most az infláció elleni harcra fókuszálunk (Portfolio)
Az Európai Központi Bank mai ülésén 50 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot, azaz kitartott a februárban előrejelzett emelési mértéknél. Ez alapján az látszik, hogy a jegybank egyelőre nem riadt meg az európai és amerikai befektetőket látványosan aggasztó bankcsődöktől, noha a közleménybe több helyen beleírták, hogy a jegybank figyelni fogja
márc. 16
15:27
A kukorica ára hamarabb indul majd felfelé, mint a búzáé, de így is sokan termelnek majd veszteséget (Agroinform)
Ráadásul az ukrán kukorica tartósan jelen lesz a piacunkon a szakértő szerint.
márc. 16
15:27
Itt a döntés, a bankcsődök sem vetettek véget a kamatemeléseknek – és ennek a forint sem örül (Forbes)
A bankcsődök láttán sem remegett meg az Európai Központi Bank keze: folytatták a kamatemelést.
márc. 16
15:27
A Bitpanda listázza a Floki Inu (Floki) tokenjét (BitcoinBázis)
Az egyik legnagyobb kriptotőzsde, az osztrák székhelyű Bitpanda bejelentette, hogy március 17-én listázza a népszerű mém ihlette Floki Inu ($FLOKI)
márc. 16
15:33
Megtorpedózta a GVH a dunai hajóskartellt (Üzletem)
Négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrendszerinti hajójáratainak üzemeltetését. Minden résztvevő beismerte a jogsértést, ezt figyelembe véve a GVH enyhítette a kiszabott bírságot.
márc. 16
15:39
Lagarde: Szó sincs pénzügyi problémákról, emiatt nem adjuk fel az infláció elleni harcot (Portfolio)
Az Európai Központi Bank mai ülésén 50 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot, azaz kitartott a februárban előrejelzett emelési mértéknél. Ez alapján az látszik, hogy a jegybank egyelőre nem riadt meg az európai és amerikai befektetőket látványosan aggasztó bankcsődöktől, noha a közleménybe több helyen beleírták, hogy a jegybank figyelni fogja
márc. 16
15:45
Ősi tengeri lény maradványaira bukkantak (Infostart)
Svéd kutatók egy szigeten találtak rá az értékes leletre.
márc. 16
15:45
Bejött a cégeknek a digitalizáció, de az újabb forduló előtt erőt gyűjtenek (ProfitLine)
Hozzáértő adatelemzőkre, szoftvermérnökökre lenne szükségük a cégeknek, mivel napjainkban a szakemberhiány nehezíti meg leginkább a digitális technológiák alkalmazását. Egyebek mellett ezt állapítja meg a Kpmg Global Tech Report 2022 felmérése. A kutatás készítői több mint 2200 felsővezetőt, iparági szakértőt kérdeztek az általuk követett IT straté
márc. 16
15:45
Generációváltás: a magyar agrárium versenyképessége múlik ezen (Agroinform)
Első alkalommal szerveztek Ifjú Gazda Kongresszust.
márc. 16
15:48
Az enyhébb idő a mandula és a kajszi teljes virágzására kedvező lesz (Agrofórum)
A böjti szelek csillapodnak, a jövő hét közepéig napközben várhatók élénk, helyenként erős széllökések – hívja fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
márc. 16
15:57
Mi történik Csányi Sándor vagyonával? (Menedzsment Fórum)
Lapinformáció szerint az OTP-vezér és családja egy vagyonkezelő alapítványba csoportosította át bizonyos vagyonelemeit.
márc. 16
16:03
Új szint a háborúban, Lengyelország szuper modern vadászgépeket ad át Ukrajnának (Piac és Profit)
Lengyelország a legközelebbi napokban, a szállítmány első részleteként négy MiG-29 vadászgépet ad át Ukrajnának - jelentette be Andrzej Duda lengyel elnök Varsóban, a Petr Pavel cseh elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén.

Keresés