Kötetben is megjelennek a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsversenyen indult magyar csapatok fogásainak receptjei, illetve azok újragondolásai a Magyar Bocuse d'Or Akadémia gondozásában - mondta el Dalnoki Bence séf hétfőn Budaörsön, ahol Nyikos Patrik commis-val együtt mutatott be válogatást a Bocuse d'Or idei világdöntőjén készített fogásaikból.
Tegnap jelentős esést figyelhettünk meg az amerikai piacokon, miután Jerome Powell amerikai jegybankelnök arról beszélt, hogy a kamatszint valószínűleg magasabb lesz a korábban vártnál, emellett pedig a jegybank készen áll a gyorsabb ütemű kamatemelésekre, ha az adatok alapján úgy ítéli meg, hogy erre szükség van. Ezekre a szavakra elkezdtek erősöd
Friss információk alapján az Alameda Research vállalata, amely az FTX kriptotőzsde kereskedelmi cégeként működött, most pert indított a világ legnagyobb
Franciaországban hatodik alkalommal tiltakoztak kedden országos munkabeszüntetéssel és utcai felvonulással a közszférában dolgozók a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, amelyet Emmanuel Macron államfő a mandátumának egyik legfőbb intézkedéseként harangozott be. A részvétel meghaladta a korábbi megmozdulásokét: a rendőrség szerint 1,28 millióan
Éves szinten átlagosan 9,2 százalékra lassult januárban a fogyasztói árak növekedése a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (Oecd) tartozó országokban a decemberi 9,4 százalékról.
Az EU-tagállamok megállapodtak az európai hosszú távú befektetési alapok szabályozásának átalakításáról. Az új keretrendszer pontos szabályokat állapít meg a diverzifikációra és a portfólió összetételére, a tőkeáttételi korlátokra, valamint a forgalmazásra vonatkozóan. A cél az, hogy határokon átnyúlóan a kisebb vállalkozások is tőkét vonhassanak b
A pénz valóban boldogságot ad, és ez az összefüggés jóval túlmutat az évi 75 000 dolláros bérhatáron, amelyet eddig a hatás elérésének felső határának tekintettek, írja a Bloomberg.
2023. februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8%-kal nőttek - közölte a KSH.
A nőnap nem a virágvásárlásról, hanem a női egyenjogúságról, a nők egyenlő emberi jogairól szól – hívja fel a figyelmet Blaumann Debóra, az Erste Marketing és Pr területének vezetője. A nőnapot Magyarországon a szocialista időszak kötelező ünnepségei tették a virágvásárlás napjává. Ugyan a női egyenjogúságért folytatott küzdelem a kezdeti időszak
Az előző havi 25,7 százalékos infláció után néhány tizeddel mérséklődött az adat, de az előző év februárhoz képest még így is 25,4 százalék volt. Januárban többe került a margarin, a sertés – és baromfihús is.
Februárban 25,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon, ami megfelel az előzetes várakozásoknak. Ezzel valószínűleg a januári áremelkedés volt a csúcs, komolyabb esés viszont várhatóan csak az év második felében jön majd.
Habár a nők már a 17. század óta küzdenek egyenjogúságukért, napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük életük során. A világgazdasági fórum 2022-es adatai és az AVON által végzett kutatások is azt bizonyítják, hogy sok a teendő még ezen a területen. Az AVON, amely több mint 135 éve áll ki a nők mellett, és olyan
A januári 25,7 százalék után 2023. februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Februárban már csökkent az áremelkedés éves üteme Magyarországon, de még továbbra is nagyon magas, 25 százalék feletti az infláció. Mi várható a következő hónapokban?
Az idén februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Erősödéssel kezdett szerda reggel a forint az euróval szemben, a most közölt februári inflációs adat pedig csak ráerősíthet erre, hiszen a várakozásoknak megfelelően csökkent az áremelkedés üteme. Ez persze a piac számára azt is üzenheti, hogy az MNB lassan gondolkodhat a kamatcsökkentésen, vagyis a forintra gyakorolt hatása nem egyértelműen pozití
A 2010 óta javuló tendencia eredményeképpen tavaly 2,2 millió nő dolgozott Magyarországon, ami rekordot jelent, még a Kádár-rendszer kötelező munkavállalási időszakát is meghaladja - közölte a Szent István Intézet kedden kiadott közleményében a nők munkaerőpiaci helyzetét 1900-2022 között vizsgáló friss tanulmánya alapján.
Akik arra számítanak, hogy a kamatok hamarosan csökkenni fognak, csalódottak lesznek a Bank of America vezérigazgatója szerint, aki a következő 12 hónapban nem számít kamatvágásra – írja a Yahoo Finance.
Az előző héten 878 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 196 804-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A múlt héten meghalt 11, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 48 762-re emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 2 143 788, az aktív fertőzöttek száma pedig 4254-re nőtt.
Januárban a vártnál jelentősebben bővült a német ipari termelés az előző havihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.
2023. februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább.
Ismét földgázra bukkant a Mol Magyarországon. Az Portfolió információi szerint a termelés még az idén megindulhat. Az előrejelzések szerint éves szinten 12,8 millió köbmétert tudnak majd kitermelni.
Egy Vlagyimir Putyin köreihez tartozó csellóművész, Szergej Roldugin több millió svájci frankot helyezett el svájci bankszámlákon négy helyi bankár közreműködésével. A bankárokat gondatlansággal vádolják, és szerdán tárgyalják ügyüket a zürichi kerületi bíróságon – írja a Reuters.
Januárban a vártnál jelentősebben bővült a német ipari termelés az előző havihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.
Januárban a vártnál jelentősebben bővült a német ipari termelés az előző havihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.
Néhány tizeddel ugyan a januári érték alatt volt a februári infláció, de a drágulás 25,4 százalékos üteme így is igen magas. Az élelmiszerek ára éves összevetésben 43,3 százalékkal emelkedett. A nyugdíjasokat 26,9 százalékos áremelkedés sújtotta.
Bár néhány termék árát sikerült csökkenteni, számos más népszerű árué, többségében zöldségeké viszont elszállt. A nagy fordulat egyelőre elmarad, legfeljebb némi enyhülés látszik.
Tegnap jelentős esést figyelhettünk meg az amerikai piacokon, miután Jerome Powell amerikai jegybankelnök arról beszélt, hogy a kamatszint valószínűleg magasabb lesz a korábban vártnál, emellett pedig a jegybank készen áll a gyorsabb ütemű kamatemelésekre, ha az adatok alapján úgy ítéli meg, hogy erre szükség van. Ezekre a szavakra elkezdtek erősöd
Tegnap jelentős mértékben esett a magyar tőzsde, főleg az OTP és a Mol gyenge teljesítménye miatt, ma reggel azonban a igyekszik legdolgozni az esés egy részét a piac.
A szükségesnél lehet, hogy nagyobb LNG-kapacitásokat épít ki Németország, de a túlzott kapacitásokra biztosításként kell gondolni, amelyek hozzájárulnak a gázárak leszorításához – lényegében ezt mondta a német Der Stern és Capital magazinoknak párhuzamosan adott interjúkban Markus Krebber.
Idén februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).