2023. március 30. csütörtök

márc. 30
11:21
A technológiai ipar vezető szereplői a mesterséges intelligencia fejlesztések felfüggesztését követelik (ProfitLine)
A technológiai ipar vezető szereplői nyílt levélben sürgették szerdán a mesterséges intelligencia fejlesztések azonnali felfüggesztését a társadalmat fenyegető kockázatok miatt.
márc. 30
11:24
Vakarják a fejüket a spanyolok: örüljünk-e, hogy szakadt az infláció, vagy ne (vg.hu)
Hasonló dilemma elé került az Európai Központi Bank is.
márc. 30
11:24
Hogyan védenék meg az Ethereum felhasználóinak adatait a lopakodó címek? (BitcoinBázis)
A lopakodó címek (stealth addresses) az Ethereum tranzakcióinak a titkosságát biztosítják, azzal, hogy a címzett személyazonosságát rejtik el. A módszer
márc. 30
11:27
Véget érhet az ukrán mezőgazdasági dömping, csökken a vetésterület (Piac és Profit)
Az elmúlt év eseményei sok hazai kukoricatermelőt elbizonytalanítottak, miközben a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az idei évben már eddig is csapadékosabb időjárásnak, a megfelelő vetőmagfajtáknak, valamint a magyarországi feldolgozóipar által biztosított stabil felvevőpiacnak és az ukrán szállítmányok okozta zavarok enyhülésének köszö
márc. 30
11:27
Megdöbbentő letartóztatás Oroszországban: a hidegháború óta nem történt hasonló (Privátbankár)
Egy nyugati portál újságíróját vette őrizetbe az FSZB.
márc. 30
11:27
Magyar kutatók megalkották: a mesterséges intelligencia a hangod alapján mondja meg, depressziós vagy-e (Portfolio)
Beszédelemzésen alapuló, a depresszió felismerését segítő nyelvfüggetlen szoftvert fejlesztenek közösen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Semmelweis Egyetem szakemberei. A technológia elsősorban az alapellátásban segíthetné a világszerte milliókat érintő mentális betegség szűrését, időt és pénzt spórolva az egészségügynek. Az al
márc. 30
11:29
Módosulhat az orosz-magyar gázszerződés az ársapka miatt (Portfolio)
Ha az uniós gázársapka kezelése tényleg fejfájást okoz a magyar állami cégnek, és szükségesnek látszik, akkor módosulhat a hosszútávú orosz-magyar gázvásárlási szerződés – jelezte a RIA Novosztyinak adott, csütörtökön megjelent interjúban a Budapestre akkreditált orosz nagykövet. Jevgenyij Sztanyiszlavov a Paks II. projekt kapcsán is fontos dolgot
márc. 30
11:36
„Az orosz propaganda már azt sulykolja az emberekbe, hogy az atomháború nem olyan rossz dolog” (Forbes)
Mintha csak kutyakaja lenne: a betiltott, Nobel-békedíjas orosz főszerkesztő szerint így szeretteti meg a Kreml propagandagépezete az orosz néppel az atomháborút.
márc. 30
11:39
Szépen búcsúzik Mészáros Lőrinc bankja (Menedzsment Fórum)
Közzétette utolsó éves jelentését az MKB Bank, amely május 1-jén a Takarékbankkal összeolvadva MBH Magyar Bankholding néven fut tovább.
márc. 30
11:39
A chatbotok romba dönthették volna a hirdetési piacot, a Microsoft viszont egy vezércsellel megakadályozta ezt (Portfolio)
A Microsoft mesterséges intelligenciával működtetett chatbotja, a Bing hamarosan hirdetéseket is meg fog jeleníteni. Egyelőre viszont még nem egyértelmű, hogy ez, hogy néz majd ki - írja a The Verge.
márc. 30
11:41
Zászlót bontott Szijjártó Péter: ezek az idei célok a külgazdaságban (Menedzsment Fórum)
Az export és a magyar vállalati kifektetések segítését, a bejövő nagy beruházások támogatását, valamint a hazai nukleáris energiatermelő kapacitások felpörgetését nevezte az idei fő külgazdasági céloknak Szijjártó Péter a Magyar Külkereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Fókuszban a külpiacok című külgazdasági évnyitó konferenciáján.
márc. 30
11:41
Összeomolhat az eddig ismert időjárásunk a jégolvadás miatt (Portfolio)
Ausztrál tudósok tanulmánya szerint az Antarktisz jégtakarójának gyors ütemű olvadása drámaian lelassítja az óceán mélyének áramlatait, ami katasztrofális hatással lehet az éghajlatra.
márc. 30
11:42
Letartóztatták az oroszok a The Wall Street Journal tudósítóját (vg.hu)
Evan Gershkovich Oroszországról, Ukrajnáról és a Szovjetunió utódállamairól írt tudósításokat.
márc. 30
11:45
Szijjártó Péter: ránk rúgta az ajtót a háború (Privátbankár)
Az export és a magyar vállalati kifektetések segítését, a bejövő nagy beruházások támogatását, valamint a hazai nukleáris energiatermelő kapacitások felpörgetését nevezte az idei fő külgazdasági céloknak Szijjártó Péter a Magyar Külkereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Fókuszban a külpiacok című külgazdasági évnyitó konferenciáján.
márc. 30
11:45
Magyarország túljutott a nehezén? (Piac és Profit)
Januárban tetőzött a magyarországi infláció, a külső és a belső tényezők is a dezinfláció irányába mutatnak - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság igazgatója a jegybank márciusi Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.
márc. 30
11:45
Miért kerül a húsvéti sonka 4-5 ezer forintba? (Adózóna)
Több tényező együtt dönti el, hogy mennyit fizetünk a húsvéti ünnepen fogyasztott füstölt húsárukért a boltban. A miniszterelnök európai manőverei áttételesen felelnek azért, hogy épp hány forintot kérnek egy euróért, az euró-forint árfolyam pedig akkor is hat a sertéshús-piacra, ha a magyar húsgyártó a magyar disznótenyésztőtől veszi meg a sonkára
márc. 30
11:45
Tojástermelők szövetsége: nem lesz hiány tojásból a következő napokban sem (ProfitLine)
Nem lesz hiány tojásból a következő napokban sem, de a húsvéti szükségletet még nem fedezi teljes mértékben a belföldi termelés - mondta az MTI megkeresésére a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (Mttsz) alelnöke.
márc. 30
11:48
Szatmár keserű likőrt hívtak vissza a forgalomból (Magyar Mezőgazdaság)
Határérték feletti béta-azaron tartalom miatt Szatmár keserű likőrt hívott vissza a forgalomból a Várda-Drink Zrt. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
márc. 30
11:51
Itt az OKFŐ válasza a meddőségi klinikák egybeolvasztásáról (Menedzsment Fórum)
Múlt héten írtunk arról, hogy év elején hat államosított meddőségi klinikát gyúrtak egybe. Az Országos Kórházi Főigazgatóság elmondta, mi volt az egyesítés célja.
márc. 30
11:54
Kína elkötelezett a gazdasági nyitás és a reformok mellett (TőzsdeFórum)
A kínai miniszterelnök szerint országa elkötelezett, hogy megnyitja a világ második legnagyobb gazdaságát, és olyan reformokat hajt végre, amelyek elősegíthetik a növekedés élénkülését. A geopolitikai feszültségek csak visszafogják a fejlődést világszerte - tette hozzá.
márc. 30
11:54
Túl a csúcson: elindult az infláció lassú csökkenése az MNB szerint (vg.hu)
Egész évre nézve az MNB szerint feleződhet a pénzromlás üteme.
márc. 30
11:54
Nem lesz baja a már most kihelyezett leandernek? (Agrofórum)
Mikor tehető ki a leander? Sok helyen láttam már, hogy kihelyezték telelésből, nem lesz baja?
márc. 30
11:54
Hogy lett megoldva a kuratóriumok ügye? Kormánytagok helyett Mészároshoz és Tiborczhoz köthető emberekkel (Forbes)
A kormánytagok lemondtak egyetemi kuratóriumi tagságukról az EB nyomására, néhány helyen már tudni lehet, kik kerülnek a helyükre. Hát Mészáros Lőrinchez és Tiborcz Istvánhoz köthető emberekkel.
márc. 30
11:56
A román parlament kiterjesztette az extraprofitadót (TőzsdeFórum)
Kiterjesztette a bukaresti képviselőház azon energiavállalatok körét, amelyeket 60 százalékos extraprofitadó befizetésére köteleznek Romániában. A román média szerint a szerdán megszavazott jogszabállyal az OMV Petromot vették célba a törvényhozók.
márc. 30
12:03
Eurizon: Problémás a helyzet, de nem lesz újra 2008 (Portfolio)
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Eurizon Asset Management Hungary írását olvashatják:
márc. 30
12:03
Idén újra nyereséges lehet a kukoricatermelés (Agroinform)
A kereslet a kukoricára továbbra is biztosított.
márc. 30
12:03
A hazai lakások hetven százaléka nagyon alulbiztosított (Demokrata)
Április 30-tól új, az ügyfelek érdekeit szolgáló változások lépnek életbe a lakásbiztosítások piacán.
márc. 30
12:06
Ki az a Julia Wendell? Egy 21 éves lengyel nő azt állítja, hogy ő a 16 évvel ezelőtt eltűnt brit kislány (vg.hu)
A lengyel nő szülei szerint lányuk mentális beteg, akinek gyógyszerekre és orvosi segítségre lenne szüksége.
márc. 30
12:12
Kiszámolták, mit hoz a Molnak a különadók átrendezése (vg.hu)
A magyar kitermelés erősítésében érdekeltté tette az állam a hazai olajcéget, az orosz olajról való leválást viszont nem támogatja az adóterhek átrendezése.
márc. 30
12:12
„Kínáltak már pozíciót csak azért, mert nő vagyok, fel is álltam” (Forbes)
A Forbes Power Women's Summiton két vezérigazgató beszélgetett arról, hogyan lehet több női vezető Magyarországon.
márc. 30
12:15
Ez sokaknak fájhat: váratlan korlátozást jelentett be a Google (Portfolio)
A Google Drive mostantól 5 millió elemre korlátozza a feltölthető fájlok számát, attól függetlenül, hogy a felhasználó mekkora tárhelyre fizetett elő a felhőszolgáltatásban. A Google Workspace szóvivője hétfő este erősítette meg a változást a CNET-nek.
márc. 30
12:18
Lélektani határ alá csúszik a dízel ára pénteken, a benziné viszont emelkedik (vg.hu)
.
márc. 30
12:18
AM: a beporzók megóvása közös kötelesség (Tiszta Jövő)
Közös faültetéssel hívta fel a figyelmet a beporzók védelmére és a biológiai sokféleség megóvására Nagy István agrárminiszter és Marjan Cencen, Szlovénia nagykövete - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
márc. 30
12:18
Csökkent a búza és a kukorica termelői ára tavalyhoz képest (Magyar Mezőgazdaság)
Jelentősen csökkent az étkezési búza, valamint a takarmánybúza és a takarmánykukorica ára Magyarországon tavalyhoz képest, de még egyik se érte el a 2021-es szintet - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentésében.
márc. 30
12:20
A szlovákok lecsaptak a Porschéra – Egymilliárd eurós akkugyár épül (vg.hu)
Szlovák konkurenciát kap a magyar autóakkumulátor-gyártás.
márc. 30
12:21
A magyar gazdaság egyik legvirulensebb része a csomagautomaták terjedése (Piac és Profit)
2022-ben az előző évhez képest 13 százalékkal növekedett az 1 főre jutó átlagos online vásárlások száma, ebből adódóan egyre fontosabbá válik a csomaglogisztikai szolgáltatók szerepe az e-kereskedelmi piacon. A növekvő csomagszámmal egyidejűleg a vásárlók csomagátvételi preferenciái is változnak, amely igényekre reagálva a GLS Hungary alig több min
márc. 30
12:21
Az uniós tagállamok jóváhagyták dízel- és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását (Alternatív Energia)
Az uniós tagállamok energiaügyekért felelős miniszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon jóváhagyták az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról szóló rendeletet, amelynek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az EU-ban, és minden
márc. 30
12:21
Egyre több külföldi hallgató dolgozna Magyarországon (ProfitLine)
Több mint 150 kiállító négyezer állásajánlata közül válogathattak a hallgatók a tavaszi Műegyetemi Állásbörzén, ahol ismételten a villamosmérnökök iránt volt a legnagyobb kereslet. A K épületben a szakértői tanácsadás kapott új köntöst, a Q épületben pedig neves cégek tartottak előadásokat kiemelt szakmai témákban. A kétnapos eseményre közel húszez
márc. 30
12:21
Ehető tavaszi vadnövény: most érdemes zamatos turbolyát gyűjteni! (Agroinform)
Ánizsos illatával a zamatos turbolya igazán különleges fűszernövény.
márc. 30
12:27
Ennyit költ lőszerekre a dúsgazdag magyar elit: igazi luxushobbi lett a vadászat (Pénzcentrum)
Egyre kevesebb lőszer jut a polgári védelmi, rendészeti és vadászati célokra, mivel az európai fegyver- és lőszergyártók teljes kapacitásukkal igyekeznek kielégíteni az ukrán hadsereg megnövekedett lőszerigényét - írta meg a 24.hu.
márc. 30
12:27
Internetfelhasználók millióira hozzák a frászt egy új törvénnyel, de van egy csavar (Portfolio)
Riadalmat keltett egy, az amerikai kongresszus elé beterjesztett törvényjavaslat, amely bizonyos esetekben súlyos következményekkel járhat a VPN-felhasználókra nézve az Egyesült Államokban. A törvénnyel az ellenséges országokhoz kapcsolódó technológiával kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázatokat akarják vizsgálni, tiltani vagy más módon enyhíteni.
márc. 30
12:30
Ébredeznek a bálnák egy csendes év után, széttépik a Metacade-t (BitcoinBázis)
2022 kemény év volt a kriptoszektorban. A kriptobálnák várták a medvepiac okozta bizonytalanság elmúlását, miközben új piaci stratégiákkal készültek. A
márc. 30
12:33
Nem tud elszakadni a 380-tól az euró, kiárusítás van ingatlanrészvényekből (Privátbankár)
Jó a hangulat a tőzsdéken, kivéve Budapesten, ahol a Richter a fő visszahúzó erő. A Mol adóterheinek átvariálása után a részvény esett, de nem túl nagy mértékben. A forint pedig stabil. Jön a német inflációs adat, olcsók a német ingatlanrészvények. Eljárás indul a legnagyobb kriptotőzsde ellen.
márc. 30
12:36
Kína szorosabbra fűzné a katonai kapcsolatait Oroszországgal (vg.hu)
Oroszország és Kína nemzetközi téren a tisztesség és az igazságosság közös védelmezésére törekszik.
márc. 30
12:39
Forradalmi döntés Brüsszelből (Piac és Profit)
Az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács és az Európai Parlament ideiglenes megállapodásra jutott arról, hogy a megújuló energiaforrások részarányát a jelenlegi 22 százalékról 45 százalékra emelik 2030-ig - közölte a tanács.
márc. 30
12:42
Parragh László és Szijjártó Péter sms-ben intézi a dolgait (vg.hu)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint remek a kapcsolat a minisztériummal, ami elengedhetetlen a gazdaságunk sikeréhez. Egyúttal felhívta a figyelmet Belső-Ázsiára mint hatalmas kereskedelmi potenciállal rendelkező területre.
márc. 30
12:45
Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
márc. 30
12:51
Pénzügyi csőd is jöhet egy megörökölt lakáshitellel (Privátbankár)
Az emberek sokszor meglepődnek azon, hogy a felvett lakáshitel öröklődik, amennyiben a hitelfelvevővel tragédia történik. Ebben az esetben a hitelt a családnak kell visszafizetnie, máskülönben elveszítik az otthonukat. A Bankmonitor szakértői sorba vették a megoldási lehetőségeket, amelyekkel kivédhető ez a helyzet.
márc. 30
12:51
Itt a kormányrendelet: ezekre a változásokra kell figyelni a hazai közúti fuvarozók napidíjánál (Adózóna)
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium 2023. március 13-án megjelent közleményéből már értesülhettünk arról, hogy a hazai közúti fuvarozói vállalkozások versenyképességének javítása érdekében az adómentesen adható napidíj külföldi kiküldetés esetén 60 euróról 85 euróra, míg belföldi kiküldetés esetén 3 ezer forintról 9 ezer forintra emelkedik.
márc. 30
12:51
Változás történt a Tesco pénztárainál és több részlegen (Portfolio)
A Tesco 25 áruházát újította fel a február végéig körülbelül egy év leforgása alatt. Az átalakítások 12 hipermarketet és 13 kényelmi üzletet érintettek szerte az országban.

Keresés