2023. március 3. péntek

márc. 3
7:51
A Lidl hivatalos élelmiszerpartnerként szponzorálja a 2023-as Nemzetközi Kerékpáros Szövetség világbajnokságát (Márkamonitor)
Augusztus 3. és 13. között Glasgowban és Skócia-szerte rendezik meg az Uci összkerékpáros világbajnokságot, a történelem egyik legnagyobb kerékpáros eseményét, amely első alkalommal egyesíti mind a 13 Uci-világbajnokságot egy nagyszabású rendezvénybe.   A Lidl számára mind nemzetközi, mind hazai szinten stratégiai fontosságú az egészségtudatos élet
márc. 3
7:51
Vegyes februárjuk volt az agrárcégeknek a tőzsdén (Agrofórum)
A február vegyesen alakult a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cégnél, hiszen 13 tőzsdei árfolyama emelkedett saját devizában nézve és 12 vállalaté pedig csökkent. Januárban valamivel jobb volt a helyzet, hiszen 16 vállalat részvényeinek kurzusa emelkedett, decemberben viszont csak 7 cég papírjainak kurzusa emelkedett, novemberben még 22-en mondhattá
márc. 3
7:51
Az Audi bemutatta a jövő gyártására vonatkozó terveit (newtechnology.hu)
Teljes mértékben elkötelezett az elektromos mobilitás mellett az Audi: 2026-tól a négykarikás márka kizárólag tisztán elektromos új modellekkel kíván megjelenni a világpiacon, 2033-ig pedig fokozatosan leállítja belsőégésű motorral készülő modelljeinek gyártását. Ezen egyértelmű döntése alapján és „Vorsprung 2030” vállalati stratégiája keretében az
márc. 3
7:57
Eddig tartott a hegymenet? Elvesztette a lendületét a forint (Menedzsment Fórum)
Csütörtökön komolyabb forintgyengülést láthattunk és a péntek reggeli kereskedésben sem jött fordulat.
márc. 3
7:57
Ukrajna is terítékre került a Quad-külügyminiszterek találkozóján (vg.hu)
A közös nyilatkozatban azonban nem szerepel az orosz agresszió nyílt elítélése.
márc. 3
7:57
Ilyen bérekre számíthatnak a pedagógusok – részleteket közölt a Belügyminisztérium (Forbes)
A béremelés mértékéről és üteméről, új foglalkoztatotti jogviszonyról és más juttatási szempontokról is érkeztek részletek.
márc. 3
7:57
2023. március 3. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
márc. 3
8:03
A Vodafone hamarosan teljesen lekapcsolja a 3G hálózatát Magyarországon (Portfolio)
A Vodafone 2022-től fokozatosan vezeti ki 3G-s hálózatát, ezt követően már csak legalább 4G-képes mobilokkal lesz használható a szolgáltató mobilnet-hálózata.
márc. 3
8:03
Rendkívül megnőtt a kivégzések száma Iránban (vg.hu)
A vádak szerint hamis bizonyítékok alapján szabnak ki halálbüntetéseket Iránban.
márc. 3
8:05
Írásba foglalta a tanároknak szóló bérígéreteit a kormány (Portfolio)
Társadalmi és szakmai egyeztetés céljából a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön közzétette a pedagógusok további béremeléséről és a köznevelést érintő kérdésekről szóló jogszabálytervezeteket a kormány honlapján.
márc. 3
8:09
Egy jogegységi határozatot és 3 rendeletet hirdettek ki a Magyar Közlönyben (Adózóna)
A Magyar Közlöny 2023. március 2-ai 2023/32. számában egy jogegységi határozat és három rendelet jelent meg.
márc. 3
8:09
Mire lehet ma számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
Gazdasági adatok tekintetében ma itthon a turizmus januári számai és a felülvizsgált külkereskedelmi statisztika érkezik, illetve érkezik majd az MNB szokásos havi hitelintézeti statisztikája ám ez sem valószínű, hogy jelentősen befolyásolná a befektetők viselkedését. Késő este azonban fontos lehet a Moody’s hitelminősítői felülvizsgálata, de várha
márc. 3
8:15
Csalók próbálnak meg visszaélni az MNB nevével (ProfitLine)
Csalók hívnak telefonon magánszemélyeket és a jegybank nevében próbálják megszerezni az ügyfelek adatait, pénzét - figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében.
márc. 3
8:15
Dráma Hongkongban: kigyulladt egy 42 emeletes felhőkarcoló (vg.hu)
A lángok késő este csaptak fel, több száz tűzoltó egész éjjel dolgozott a tűz megfékezésén.
márc. 3
8:17
Pornó miatt maradt el a Fed-kormányzó beszéde (vg.hu)
.
márc. 3
8:21
Dollármilliárdokat égetnek el: ma kezdődik minden idők legkülönlegesebb F1-szezonja (vg.hu)
Kezdődik minden idők legnagyobb szabású Formula–1-es idénye – kétséges partnerségben a kriptopiaccal, rugalmas viszonyban a pénzügyi szabályokkal, de tele látvánnyal és érdekességgel.
márc. 3
8:21
A költségvetés fontos, de nem a legfontosabb faktor, amikor a következő úticélunkról döntünk (Márkamonitor)
A Kiwi.com arról készített reprezentatív felmérést Magyarország mellett Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában, hogy mi alapján választanak úticélt azok, akik az elmúlt hat évben legalább kétszer jártak külföldön, és hogy mi az, amit sosem hagynak ki, amikor egy új országban járnak.   Míg régiós átlagban a költségvetés a legmeg
márc. 3
8:21
Túl nagy volt az árcsökkenés a hét elején (Agrofórum)
Amerikában vegyesen mozogtak a terményárak csütörtökön, Európában azonban a vevők egyértelmű fölénye volt megfigyelhető. Chicagóban a búza 0,3 százalékkal, a szójabab 1 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal drágult, ám a kukorica árszintje 0,4 százalékkal visszaesett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce
márc. 3
8:27
Fődíjjal ismerték el a feldolgozóipari cég fejlesztését (Agrárágazat)
Fenntarthatóság: egy papírmentes, az adminisztrációt okoseszközzel megvalósítható fejlesztés minden agárcég álma.
márc. 3
8:27
A mezőgazdasági gépipar több mint 12 milliárd eurós forgalmat bonyolít le (GépMax)
Az innovatív mezőgazdasági gépekre olyan nagy a kereslet itthon és külföldön, mint ritkán korábban.
márc. 3
8:27
Májusban nyitja kapuit a csomagolóipar meghatározó szakvására (Transpack)
Az interpack idén májusban is a legnagyobb nemzetközi piaci áttekintést kínálja a csomagolóipar számára.
márc. 3
8:27
Lucza kertész praktikum – továbbképzések kertészek és szőlészek számára (Magyar Mezőgazdaság)
Gyakorlatias és a legújabb kutatási eredményeket, a legfrissebb tudományos újdonságokat és naprakész információkat tartalmazó, nyolchelyszínes, országos továbbképzés indul márciusban gyümölcs- és szőlőtermesztők számára. A hazai kutatóintézetek ültetvényeibe várják az érdeklődőket, akik a kutatási témák és eredmények mellett megismerkedhetnek a hel
márc. 3
8:27
Ma már litecoinnal menő fizetni, de miért? (BitcoinBázis)
A kriptofizetésekre specializálódott CoinGate adatai szerint 2022-ben online vásárláskor a litecoin volt a negyedik leggyakrabban használt kriptovaluta. A platform 88
márc. 3
8:33
Nő a kukorica ára: eladom, elvetem, lekötöm – de mikor? (Mezőhír)
Jó tudni, milyenek az árkilátások a kukorica piacán, mikor érdemes az új termést is részben lekötni.
márc. 3
8:33
Már jövő héttől fizethetnek a magyar Tesla-tulajdonosok: vége az ingyenességnek (Forbes)
Fizetősek lesznek a Tesla töltői Magyarországon, és a töltés mellett bevezetnek egy extra díjat is az üresjáratokért.
márc. 3
8:39
Újabb okoskészülékkel rukkolt elő az IKEA (MMonline)
Ahogyan az utcán, úgy az otthonunkban sem mindegy, hogy milyen levegőt lélegzünk be. Ennek tudatosítása és az emberek jóllétének fejlesztése érdekében dobja piacra az IKEA a VINDSTYRKA levegőminőség-érzékelőt. Az áprilistól elérhető termék lehetővé teszi a beltéri levegőt szennyező anyagok mérését és monitorozását. Az Egészségügyi Világszervezet (W
márc. 3
8:45
2023-tól negyedéves az átalányadózó egyéni vállalkozó adó- és járulékbevallása (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján elérhető az átalányadózó egyéni vállalkozó negyedéves adó- és járulékbevallásáról szóló tájékoztató.
márc. 3
8:45
Komoly változások jönnek a magyar biztosítási piacon - alulbiztosítottság a fő probléma (ProfitLine)
Több tényező is arra mutat, hogy komoly változásoknak néz elébe a hazai biztosítási piac. A kormányzat, az MNB, a Mabisz tagbiztosítói és az alkuszok is elérkeztek ahhoz a ponthoz, mely újabb lendületet adhat az elmúlt években téli álomba merült szektornak. A Biztosítási Elemző Központ - több vezető biztosító véleményét - is tartalmazó összefoglaló
márc. 3
8:51
Cudarul áll a külkereskedelmünk, de legalább csökkent a hiány (Menedzsment Fórum)
Decemberben 168 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, novemberhez képest ugyanakkor javult a helyzet, derült ki a KSH pénteken reggel közölt adataiból.
márc. 3
8:51
Tényleg talpra ugrott a turizmus a Covid után (Infostart)
A KSH friss számokkal állt elő.
márc. 3
8:51
Látványos változást hozott a magyar állam számára is az energiaárak esése (Privátbankár)
Decemberben 168 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, novemberhez képest ugyanakkor javult a helyzet, derült ki a KSH pénteken reggel közölt adataiból.
márc. 3
8:51
Hatalmas dugókra számíthatnak a budapestiek: teljesen átalakul a közlekedési rend fővárosban (Pénzcentrum)
Megváltozik a forgalom Budapest egyik legforgalmasabb kereszteződésénél, az Üllői út és a Könyves Kálmán körút találkozásánál. Az intézkedés a Világgazdaság szerint körülbelül 15 ezer autóst érinthet, de nem csak ők fognak a dugóban rostokolni.
márc. 3
8:51
Meglódult a külföld vendégforgalom januárban (Portfolio)
Idén januárban 570 ezer vendég 1,4 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, ez azt jelenti, hogy vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 18%-kal emelkedett 2022 januárjához viszonyítva
márc. 3
8:51
Ítéletnapi vetőmagbank: már 1,2 millió vetőmagmintát őriznek a létesítményben (Agroinform)
Minden korábbinál változatosabb összetételű szállítmánnyal lett gazdagabb az intézmény.
márc. 3
8:51
Ezért nyitnak újra a szállodák Magyarországon (vg.hu)
A bruttó árbevétel folyó áron 55 százalékkal ugrott meg.
márc. 3
8:51
„Ezt a pulcsit még megveszem, de aztán soha többet” (Márkamonitor)
Sokunk számára az év eleje a megújulásról, az újrakezdésről, a rossz szokásainkról való leszámolásról szól. Mégis ez érdekes kontrasztban áll az év végével, ami jellemzően az ünnepi beszerzések, nagybevásárlások és vásárlási akciók időszaka. A tudatos vásárlás témakörét járja körbe a Publicis Groupe Hungary 2022. év végi médiapiaci felmérése, amely
márc. 3
8:53
Még egy kicsit nagyobb lett a tavalyi horror magas külkereskedelmi hiány (Portfolio)
Az előzetesen jelzett 8,3 milliárd euró helyett 8,6 milliárd euró volt a 2022-es külkereskedelmi hiány - derül ki a KSH ma közzétett jelentéséből.
márc. 3
8:53
Egyre több életjelet ad magáról a magyar külkereskedelem (vg.hu)
A közúti jármű exportvolumene közel nyolcadával nőtt decemberben.
márc. 3
8:55
Már több mint egymillió elektromos autó van Németországban (Portfolio)
Kijöttek a legfrissebb, januári statisztikák a németországi autóállományról. Most először több mint egymillió tisztán elektromos autó van az országban.
márc. 3
8:57
Meglódult a külföldi vendégforgalom januárban (Portfolio)
Idén januárban 570 ezer vendég 1,4 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, ez azt jelenti, hogy vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 18 százalékkal emelkedett 2022 januárjához viszonyítva - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból.
márc. 3
8:57
KSH: A vendégéjszakák száma 18 százalékkal nőtt 2022 januárjához képest (hirado.hu)
Az összes vendégéjszaka 51 százalékát belföldi vendégek töltötték el.
márc. 3
8:57
Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén (vg.hu)
.
márc. 3
8:59
Csökkent a török infláció, már csak 55% (Portfolio)
A török infláció egy éves mélypontra csökkent februárban, de még így is rendkívül magas. A földrengés miatti állami költekezés és a laza monetáris politikai miatt azonban begyorsulhat az áremelkedés - írja a Bloomberg.
márc. 3
9:01
Jelentést tett közzé az Appeninnről a hitelminősítő (Portfolio)
Az Appeninn tájékoztatja a befektetőket, hogy a Scope Ratings március 2-án közzétette a kibocsátó és annak az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében kibocsátott kötvényei monitoringjáról készült jelentését.
márc. 3
9:03
Szálláshelyek, 2023. január: 1,4 millió vendégéjszaka, 32 milliárd forint bevétel (Üzletem)
2023 januárjában a kereskedelmi szálláshelyeken 570 ezer vendég 1,4 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 18 százalékkal emelkedett 2022 januárjához viszonyítva – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
márc. 3
9:09
Morgan Stanley: ez egy bikacsapda, visszatérhet a medvepiac (Portfolio)
További esés várhat az amerikai részvénypiacokra a Morgan Stanley szerint, mivel a gyenge vállalati eredmények és a magas kamatlábak nyomást helyeznek a piacra - írja a Fox Business. Michael Wilson, az Morgan Stanley vezető stratégája, a héten azt írta az egyik elemzésében, hogy a részvénypiac márciusban folytathatja a csökkenést.
márc. 3
9:09
ValóVilág: vajon ki lesz a győztes ma este? (Márkamonitor)
Esélylatolgatásba fogtak a villalakók, miközben Kriszti és Melina beauty szekciója szépítette őket és kiderült, hogy Reni annak ellenére Lisszát támogatja, hogy ő maga tette rá a kendőt. Az őket meglátogató Vv Zsuzsuval is megbeszéltek mindent, aki ételszobrászatra tanította a játékosokat. Volt villabuli is, de mióta megcsappant a létszám, már nyom
márc. 3
9:09
Nagy vihart kavaró témával jön az új dokusorozat (MMonline)
Megdöbbentő dokusorozat, romatikus reality és megosztó párkereső is érkezik a TLC csatornára.A csatorna havi újdonságai közül érkezik egy megdöbbentő dokusorozat, a Hammer háza (House of Hammer, premier: 03.12, vasárnap 22 óra). A 3 részes sorozatban megismerhetjük a hollywoodi színész és családja nem mindennapi történetét. Armie Hammer ellen több
márc. 3
9:11
A semmiből bukkant fel a titokzatos mesterséges intelligencia, amely kulcs lehet a robotok öntudatra ébredéséhez (Portfolio)
A Microsoft kutatói bemutattak egy új mesterséges intelligenciát, a Kosmos-1-et, amely állítólag ki tudja elemezni a képeket azok tartalma alapján, meg tud oldani vizuális rejtvényeket és IQ-teszteket is. A mesterséges intelligencia többféle bemeneti módot is ismer, szöveget, hangot és képet is fel tud dolgozni – írja az Ars Technica.
márc. 3
9:15
Robbanással kezdte az évet a hazai turizmus (Piac és Profit)
A vendégéjszakák száma 18 százalékkal nőtt 2022 januárjához képest.

Keresés