2023. március 24. péntek

márc. 24
16:26
EU-csúcs: az európai bankrendszer stabil lábakon áll (vg.hu)
Nincs kétség afelől, hogy az uniós bankok erősek maradnak a német kancellár szerint.
márc. 24
16:27
Gulyás Gergely odaszúrt az MNB-nek is (Infostart)
Magyarország az elmúlt évben is folytatta a felzárkózást, a baloldali gazdasági szakértők "károgása" és a jegybanki vélemények ellenére az európai uniós átlag 75 százalékáról 77 százalékára emelkedett a magyar GDP - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Budapesten újságíróknak az Eurostat legfrissebb jelentésére reagálva.
márc. 24
16:27
Nyugati inváziók – tragikus végeredmények (Privátbankár)
Ezen héten van az évfordulója a nyugati hatalmak által külföldi államok ellen megindított három támadásnak. A hadjáratok többnyire megsértették a nemzetközi jogot, és két esetben bukott államot hagytak maguk után. Káncz Csaba jegyzete
márc. 24
16:27
Szöul: Dél-Korea kérni fogja a Montenegróban elfogott „kriptokirály" kiadatását (Adózóna)
A dél-koreai ügyészség bejelentette pénteken, kérni fogja a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítójának kiadatását Montenegrótól. A kriptokirályként emlegetett, nemzetközi körözés alatt álló Do Kvont előző nap fogták el a balkáni ország hatóságai – közölte az MTI.
márc. 24
16:27
Lecsapott a GVH: közel 1 milliárd forintos bírságot kapott a Vodafone (Portfolio)
Mintegy 6 és fél év és több bírósági ítélet – kúriai döntés és alkotmánybírósági határozat – után, végleg lezárult a Gazdasági Versenyhivatal 2016-ban indított eljárása a Vodafone Magyarország Zrt.-vel szemben. A GVH 2019-ben szabott ki közel 1,2 milliárd forintos bírságot a cégre, mert 2015-2016-ban valótlan állításokkal népszerűsítette a szolgált
márc. 24
16:27
Tízmilliós jacuzzitól, az AI fűnyíró-Ferrarin és húsevő növényen át a disznószoborig (Forbes)
A Sportarénában rendezik meg Magyarország (egyik) legnagyobb kerti munkával és szórakozással kapcsolatos kiállítását. Ez a Gardenexpo, mi pedig megnéztük, hogy mi várja az embert ezen a mega kerti partin! Ott ahol általában metálosok tombolnak, technósok táncolnak vagy hokisok törlik fel egymással a jeget, március 23. és 25. között a növények, a ke
márc. 24
16:27
Észak-Korea radioaktív cunamit indíthat el új fegyverével (BitcoinBázis)
Phenjan szerint a rendszer képes “megsemmisíteni az ellenséges hajócsoportokat” észlelés nélkül. Észak-Korea egy új “víz alatti stratégiai nukleáris fegyvert” tesztelt,
márc. 24
16:33
Gáz- és dízelüzemű buszokat állítanak forgalomba Zalában (Portfolio)
Harminckilenc gázüzemű és nyolc korszerű, dízelüzemű autóbusz áll forgalomba Zala vármegyében - közölte Volánbusz Zrt. pénteken.
márc. 24
16:36
Kijev szankciókkal sújtja az ukrán területekre áhítozó román szenátort (vg.hu)
A botrányairól, szélsőséges megnyilvánulásairól elhíresült Diana Sosoaca törvénytervezetben követeli, hogy Románia annektálja azokat az ukrajnai területeket, amelyek a két világháború között az országhoz tartoztak.
márc. 24
16:39
Váratlanul csökkent a tartós cikkek megrendelése februárban az Egyesült Államokban (Portfolio)
Februárban a várt növekedés helyett csökkent a tartós javak megrendelése az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteki jelentése alapján.
márc. 24
16:45
Bérmegállapodás az Audinál (Infostart)
Megállapodott az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) az idei bérekről, miután a szakszervezet a pénteken megtartott bizalmi gyűlésén elfogadta a vállalat újabb ajánlatát.
márc. 24
16:45
Ezúttal a Deutsche Bank árfolyama zuhant nagyot, elemzők irracionális piaci folyamatokról beszélnek (444.hu)
A német óriásbank árfolyama akkorát esett, hogy már Olaf Scholz is a nyilvánosság előtt nyugtatta a kedélyeket.
márc. 24
16:48
Óriási veszteséget termeltek az elektromos járművek a Fordnak (vg.hu)
Évekbe telik, míg nyereséget hoz a szektor.
márc. 24
16:51
Súlyos változás az érettségiknél: minden diákot érint, sokan nem fognak örülni (Pénzcentrum)
Változás jön a pontszámításban és a magyarérettségi megszokott rendjében is, külön irodalmi feladatlapot is kapnak majd a vizsgázók.
márc. 24
16:51
Nem mindenki hisz Európa legnagyobb gazdaságában (Portfolio)
A kamatemelések hozzájárultak a bankszektor közelmúltbéli problémáihoz, de emellett reálgazdasági hatásai is lesznek. A Commerzbank közgazdásza emlékeztet, hogy a német gazdaság az elmúlt ötven évben egyszer sem úszta meg recesszió nélkül a kamatemelési ciklust, és a bank a mostani szigorítás után is recessziót vár az eurózónában. A visszaesés azon
márc. 24
16:54
Kipucolják a Sió siófoki mederszakaszát (Tiszta Jövő)
A Víz Világnapja alkalmából több évnyi szemetet kezdtek összeszedni a vízügyi igazgatóság munkatársai a Sió-csatorna három kilométer hosszú, siófoki mederszakaszán szerdán reggel.
márc. 24
16:57
Bemutatták a főváros terveit az autósforgalom csökkentésére - Egy komoly akadálya már most van a projektnek (Portfolio)
200 milliárd forintos fejlesztési csomagot dolgozott ki a főváros vezetése a 3-as metró vonalának felszínére. A projekt-terv felüljárók elbontását, új bicikliutakat és egy új villamost is tartalmaz. Az uniós források nehézkes kiszabadítása azonban akadályt gördíthet a megvalósulás elé, hiszen a tervet ezekből a pénzekből valósítanák meg - írja a HV
márc. 24
16:57
Februárban 4 millió 691 ezer volt a foglalkoztatottak száma (ProfitLine)
2023 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 691 ezer volt, 26 ezerrel több, mint egy éve. A 2022. december és 2023. február közötti háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak létszáma az egy évvel korábbinál 15 ezerrel több, 4 millió 690 ezer volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 24
16:57
Iszonyú kevés nádat arattak a Balatonon. Mutatjuk, miért! (Agroinform)
Most már többet nem is fognak. Véget ért a nádvágási szezon.
márc. 24
16:57
Akár bruttó 1,7 milliót is kereshet az Aldinál egy regionális vezető (Telex)
A pozíció kezdőfizetése bruttó 1,2 millió, de jár hozzá egy szabadon felhasználható 3-as BMW is.
márc. 24
17:03
Milyen arányban csökkent az orosz gáz aránya a magyar behozatalban? (Infostart)
Tavaly jelentős változás történt, ráadásul a korábban kiépített új vezetékes kapcsolatokban az eddig kihasználtnál több lehetőség rejlik.
márc. 24
17:09
Így újítanák meg Karácsony Gergelyék a Váci, a Bajcsy-Zsilinszky és az Üllői utat (Menedzsment Fórum)
Az észak–déli irányú 3-as metró felújításának végeztével megújulnak az ezzel párhuzamosan a felszínen futó sugárutak, így a Váci út, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Üllői út is. Ennek a koncepcióját ismertette pénteki sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, illetve az érintett Terézváros (VI. kerület), Erzsébetváros (VII. kerü
márc. 24
17:09
Elillan a bankpánik? Javulóban az amerikai gazdaság (Privátbankár)
Több friss mutató is kedvező jelekre utal.
márc. 24
17:09
Századvég: a lakosság várakozásai javultak, a vállalatoké romlottak (TőzsdeFórum)
A lakosság konjunktúraérzete kismértékben javult, míg a vállalatoké enyhén romlott márciusban: a -100 és +100 közötti skálán értelmezett lakossági index -20,3-ről -19,2-re javult, miközben a vállalati mutató értéke -13,0-ról -15,2-re romlott - ismertette a Századvég Konjunktúrakutató legújabb felmérése eredményét pénteken.
márc. 24
17:09
Már a jövő héten egységes béremelést kapnak az Audi dolgozói (Forbes)
Nem tréfa: 17 százalékkal emeli a dolgozók bérét április 1-jétől az Audi Hungária. Júliustól a mozgóbér 3 százalékát is beépítik az alapbérbe.
márc. 24
17:09
„Húsvét zöldítő” pályázatot indít a Nébih Maradék nélkül (Üzletem)
Idén húsvétkor is meghirdeti „Húsvét zöldítő” című pályázatát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék nélkül programja. A több kategóriából álló pályázat célja, hogy az ünnepi időszak közeledtével felhívja a figyelmet az élelmiszerpazarlás csökkentésének fontosságára, valamint a felelős állattartásra. A nevezéseket április 5-ig várják.
márc. 24
17:11
GFM: a családok védelme a pénzügyi tudatosságnál kezdődik (TőzsdeFórum)
A családok védelme a pénzügyi tudatosságnál kezdődik - mondta a gazdaságfejlesztési miniszter Szolnokon, ahol egykori középiskolájában, a Verseghy Ferenc Gimnáziumban tartott előadást a tanulók számára a Pénz7 rendezvénysorozat keretében.
márc. 24
17:15
Egyetlen megyei jogú városban szárnyal a lakásépítési kedv (Piac és Profit)
Egyedül Debrecen szárnyal, a többi megyei jogú városban azonban lanyhul a lakásépítési kedv az Otthon Centrum kimutatása szerint. Egy négyzetméter országos átlagban 947 ezer forintba kerül, az új építésű lakások árszintje pedig három városban is meghaladta az egymilliós határt.
márc. 24
17:15
Nőtt az amerikai gazdasági aktivitás (ProfitLine)
Az amerikai gazdasági aktivitás nőtt márciusban a S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
márc. 24
17:15
Júniusig meghosszabbítják az oroszok az olajtermelés csökkentését (Portfolio)
Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a korábban bejelentett napi félmillió hordós kőolaj kitermelés csökkentésnek a februári napi 10,2 millió hordós szintről kell indulnia, a februári bejelentésen szerint a csökkentés a januári 9,8-9,9 millió hordós napi szintről indult volna - írja a Reuters.
márc. 24
17:18
A Geely kínai járműgyártó rekordbevétellel zárta 2022-t (Tiszta Jövő)
A Geely Auto Group kínai autógyártó rekordbevételt ért el tavaly a tartós chiphiány és a koronavírus-járvány ellenére - közölte a hongkongi tőzsdén jegyzett vállalat kedden.
márc. 24
17:21
Harmincmillió forint értékű Elf Bart foglalt le az adóhivatal (Adózóna)
Kínából rendelt, csaknem harmincmillió forint piaci értékű Elf Bar-szállítmányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai – tájékoztatta a NAV az MTI-t közleményben pénteken.
márc. 24
17:21
Törölték a Pesti Srácok YouTube-csatornáját (Telex)
Hiába kötött itt ki a tavaly megszűnt Pesti TV több műsorvezetője is, szabálysértés miatt eltávolították tartalmaikat.
márc. 24
17:24
Kék bolygó – Áder János: Sopron és Salgótarján várhatóan teljesíteni fogja a klímacélokat (Tiszta Jövő)
Sopron és Salgótarján várhatóan teljesíteni fogja a klímacélokat - erről Áder János volt köztársasági elnök beszélgetett a két város polgármesterével Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.
márc. 24
17:24
„Kettő-öt évünk van, hogy a gázpedálra lépjünk” (Magyar Mezőgazdaság)
Átalakul a világgazdaság, azon belül az állattenyésztés és a takarmányipar. Hogyan érdemes reagálni erre a hosszú távú fennmaradás érdekében? Erről beszélt Varga Ákos, az UBM csoport igazgatósági elnöke a Portfolio Agrárium 2023 konferenciáján, Kecskeméten.
márc. 24
17:27
Megvan a dátum, hogy mikor állítják le a magyar gazdaság ütőerét az oroszok (Portfolio)
Június 5. és 12. között állítja le a Gazprom az éves tervezett karbantartási munkálatok miatt a Török Áramlat gázvezetéken a szállítást – írja az orosz TASZSZ hírügynökség.
márc. 24
17:27
Időjárás: Ránk ront a hidegfront! (Agroinform)
Eső, zápor, kis eséllyel zivatar is lehet.
márc. 24
17:33
Komoly mínuszban zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
A hazai blue chipek közül egyedüliként a Richter papírjai zártak pluszban, az OTP részvényei több mint 5 százalékot estek.
márc. 24
17:45
Magyarország az EU legjelentősebb tormatermelője (ProfitLine)
Magyarország az Európai Unió legjelentősebb tormatermelője; a magyar torma keresett külföldön, a kitűnő minőségű tormából a húsvéti ünnepi asztalra is a hazait javasolja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteki közleményében.
márc. 24
17:45
Jó hír érkezett a Pfizer koronavírus-gyógyszeréről: hatékony lehet a long covid ellen (Portfolio)
Csökkentheti a long covid kialakulásának kockázatát a Pfizer koronavírus-gyógyszere, a Paxlovid – derül ki friss kutatásokból a CNBC szerint.
márc. 24
17:47
Választások jönnek a gigantikus gázkinccsel rendelkező országban (Portfolio)
Március 26-án parlamenti választást tartanak Türkmenisztánban.
márc. 24
18:03
Tanultunk az előző pénzügyi válságból az EU-s vezetők szerint (Portfolio)
Az Európai Unió bankszektora rugalmas, erős tőke-és likviditási pozíciókkal rendelkezik, tanult a régió az előző pénzügyi válságból - foglalhatók össze az uniós vezetők nyilatkozatai a brüsszeli EU-csúcson az európai bankszektor egészségi állapotával kapcsolatban.
márc. 24
18:03
Megint felrobbant egy traktor (Agroinform)
Közel félmillió hektárnyi mezőgazdasági területet kell aknamentesíteni Ukrajnában.
márc. 24
18:05
Több tucat új villamos érkezik Budapestre (Portfolio)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Miniszterelnökség által aláírt támogatói szerződésnek köszönhetően a tavaly októberben megrendelt húsz szerelvény mellett további 31 új modern, alacsony padlós és légkondicionált CAF-villamossal bővül a fővárosi járműflotta. Ezen túlmenően, ami szintén a budapesti kötöttpályás közlekedést illeti, a 3-as me
márc. 24
18:06
Nukleáris fenyegetések és az ukránok nagy terve (TőzsdeFórum)
A háború 400. napjához közeledve a feszültség tovább emelkedett. Oroszország amerikai nagykövete, Anatoly Antonov csütörtökön azzal vádolta a nyugatot, Washington vezetésével, hogy veszélyes helyzetbe hozta az emberiséget. Hozzátette azt is, hogy ezen a szinten túl a nukleáris armageddon forgatókönyve egyre valószínűbbé válik. Az hetekben már Kína
márc. 24
18:08
Adathalász csalókra figyelmeztet az MVM (TőzsdeFórum)
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött hamis számlaértesítőket kaptak - hívta fel a figyelmet az állami energiacég az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
márc. 24
18:09
Megtámadható utólag a közös megegyezés? (Üzletem)
A munkaviszony megszüntetése többféleképpen történhet, például felmondással, azonnali hatályú felmondással vagy közös megegyezéssel is. A közös megegyezés lényege, hogy az a felek közös akarata kell, hogy legyen. Mit lehet tenni, ha az egyik fél később mégsem érzi helyénvalónak? Utólag megtámadható a közös megegyezés? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó
márc. 24
18:09
Elszállt a költségvetési hiány: két hónap után az éves terv 44 százalékára rúg (Telex)
Az 1525 milliárd forintos hiány ráadásul rekordadat a magyar gazdaság történetében.
márc. 24
18:15
Megtiltja a francia kormány a TikTok használatát a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein (Adózóna)
Megtiltja a francia kormány több "szabadidős alkalmazás", köztük a TikTok videómegosztó applikáció telepítését és használatát a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein – jelentette be pénteken Stanislas Guerini közszolgálati miniszter pénteken a Twitteren, közölte az MTI.
márc. 24
18:21
Szörnyű péntek! Valakik a mélybe vetették ma a BUX-ot (Privátbankár)
Közeledik a Mariana-árok alja? Az ezer pontot is meghaladta a csökkenés.

Keresés