2023. március 22. szerda

márc. 22
7:51
Szili Katalin trükkös visszavonulása - az ilyenek miatt bukjuk majd az EU-s pénzeket? (Menedzsment Fórum)
Átlátszó trükknek tűnik, ami Szili Katalin körül történik: lemondott egy kormányzati tisztségről, hogy megfeleljen az uniós kéréseknek, aztán gyorsan elvállalt egy másikat.
márc. 22
7:54
Jó ötlet szellőztetni a szagok és a penész ellen? (Márkamonitor)
A téli és az átmeneti időszakban alacsonyabb a szobahőmérséklet, mint nyáron, ezzel együtt pedig a levegő vízfelvevő képessége is csökken. Emiatt beltérben, a hidegebb felületeken – mint az ablakok, sarkok és falak – pára keletkezik.   „Elterjedt tévhit, hogy a penésszel járó dohos szag csak a régi, korszerűtlen épületekben jelenhet meg, éppen elle
márc. 22
7:54
Két évtizede gördülnek ki Claas erőgépek a franciaországi gyárból (Agrofórum)
Fontos jubileumhoz érkezett a Claas csoport.
márc. 22
7:57
Dőlhet a pénz a következő években Ukrajnába (Infostart)
Négyéves programról egyeztek meg az IMF és Ukrajna tárgyaló delegációi.
márc. 22
7:57
Lakásfelújítási támogatás (Bank360 blog)
Lakásfelújítási támogatás 2022. december 31-ig: feltételek, igénylés, szükséges nyomtatványok.  A Bank360 otthonfelújítási hitel kalkulátor összehasonlítja több magyar bank ajánlatát. Bankonként csak a legkedvezőbb hitelt mutatjuk. Az eredményeket a havi törlesztőrészlet, a teljes visszafizetendő összeg és THM szerint is rendezheted. A kamattámogat
márc. 22
8:00
Tovább mélyül a konfliktus: Tajvanban már a legrosszabbra is felkészültek (vg.hu)
Caj Jing-ven Közép-Amerikába és az Egyesült Államokba utazik.
márc. 22
8:03
Megemelték a kárenyhítési alap forrásait (Piac és Profit)
A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban - közölte Nagy István agrárminiszter. A magyar kormány ennek érdekében az agrárkár-enyhítési alap forrásait több mint négyszeresére emelte.
márc. 22
8:03
Erősödött a forint szerda reggelre (Adózóna)
Erősödött a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
márc. 22
8:06
Most kell kiélvezni a tavaszt, jövő héten cudar idő jöhet (vg.hu)
Szerdán 15 és 20 fok közötti kellemes tavaszi időnk lesz.
márc. 22
8:09
Ismert elméletre cáfolt rá egy kutatás a koronavírus-oltásoknál, ám van, aki nem hisz az eredményeknek (Portfolio)
Azok, akik a koronavírussal a védőoltás felvétele előtt fertőződtek meg, gyengébb immunválaszt mutattak az oltásra, mint azok, akik soha nem kapták el a vírust, és így kevésbé védettek az újrafertőződéssel szemben - derül ki egy új kutatásból, amelyről a CNBC számolt be.
márc. 22
8:12
Megdöbbentő változást jelentett be a Penny, felháborodtak a magyar vásárlók (vg.hu)
Meglepő szabályt vezettek be az egyik legnagyobb kiskereskedelmi láncnál.
márc. 22
8:15
A nagy kérdés: meddig bírja 390 forint alatt az euró árfolyama? (Privátbankár)
Erősödött a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon az MTI összefogalalója szerint.
márc. 22
8:15
Bitcoin elfogadó lett egy budapesti ruhaüzlet (Kripto Akadémia)
Olvasóink jelzése alapján örömmel számolhatunk be arról, hogy újabb hazai vállalkozás nyitott a kriptovalutás fizetési megoldások felé. A Nyugati pályaudvartól 2 percre, a Weiner Leó utca 20. szám alatt található MrSale-ről van szó, aminek logójával és szórólapjaival alighanem már sok fővárosi találkozott. Az alapvetően öltönyökkel foglalkozó keres
márc. 22
8:15
Az északmacedón kormány korlátozta a rizs és a tojás árát (ProfitLine)
Korlátozta a rizs és a tyúktojás árát az északmacedón kormány, egyben arra kötelezte a tyúktenyésztőket, hogy a tojások 70 százalékát Észak-Macedóniában értékesítsék.
márc. 22
8:15
Megvan a legsportosabb hazai cég (MMonline)
2022-ben 11 500 kilométert futottak, 4260 kilométer kerékpároztak és 700 kilométert úsztak a magyarországi Bosch csoport dolgozói. A vállalat sikeres sportközössége mintegy 2000 főből áll és közel 50 különböző sport-, kulturális, és szabadidős tevékenységet szervez.A vállalat idén negyedszer állt a dobogó legfelső fokára a BSI (Budapest Sportiroda)
márc. 22
8:15
Történelmi dealt kötött az IMF és Ukrajna, több ezer milliárd forintnyi hitelről döntöttek (Forbes)
Történelmi jelentőségű hitelről kötött megállapodást az IMF és Ukrajna: ez az első állam, ami háborús helyzetben kap hitelt a szervezettől.
márc. 22
8:18
Ismét légitámadás érte Aleppó repterét (vg.hu)
.
márc. 22
8:18
A terménypiacok is az amerikai kamatemelési döntésre várnak (Agrofórum)
Nem túl jó a hangulat a terménypiacokon, Chicagóban és Európában is kivétel nélkül estek a fontosabb határidős árak. Amerikában a búza 2,8 százalékkal, a kukorica 0,6 százalékkal, a szójabab 1,3 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce é
márc. 22
8:18
Egészséges erdők az egészséges emberekért (Magyar Mezőgazdaság)
Az erdőkkel egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára - emelte ki köszöntő beszédében Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár az Agrárminisztérium Magyar Tudományos Akadémián tartott konferenciáján, melyet az Erdők Világnapja alkalmából rendeztek.
márc. 22
8:21
Kezdi kiheverni a csattanós pofonokat a forint? (Menedzsment Fórum)
Erősebb a forint a bankközi devizapiacon szerda reggel, mint kedd este volt.
márc. 22
8:21
Szerda este ismét kamadöntés (Kripto Akadémia)
Az amerikai jegybank ma tartja következő kamatdöntő ülését. Az eseményt egyébként is kiemelt figyelem övezné, ám a bankpánik miatt most még izgalmasabbnak ígérkezik az esti bejelentés. A jegybank az elmúlt 1 évben 0%-ról a 4.5 – 4.75%-os sávba emelte a banki alapkamatot. A pénzpiacok világában ez egy extrém mértékű beavatkozásnak számít, amihez a g
márc. 22
8:21
A bitcoin birtokosok 72%-a profitban (BitcoinBázis)
A 2022-es kemény kriptotél után úgy tűnik, hogy fordulni látszik végre a trend és most már 2023-as szárnyalásról beszélhetünk. A
márc. 22
8:23
Kripto tárcás támogatást kaphat a Microsoft Edge böngésző (Kripto Akadémia)
Egy fejlesztő által közzétett képernyőfotó szerint kriptopénzek és NFT-k tárolására alkalmas tárcával bővülhet a Microsoft Edge, a Windows operációs rendszer alapértelmezett böngészője. Newest in the gauntlet of questionable upcoming Microsoft Edge features, a crypto wallet ????Not really sure how to feel about this kind of thing being baked into the
márc. 22
8:24
Mintegy nyolcezer ukrajnai menekült érkezett kedden hazánkba (vg.hu)
.
márc. 22
8:24
Gyermekbarát médiumnak nyilvánították a Nők Lapját (Márkamonitor)
Több mint egy év közös munkájának eredményét követően szerezte meg a Central Médiacsoport kiadványa a „Gyermekbarát média és reklám – Felelősen a gyerekekért” védjegyet. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által kiosztott címet a Magyarországon megjelenő sajtótermékek közül elsőként érdemelte ki a Nők Lapja. A lapkiadó a védjegy megszerzését követő
márc. 22
8:27
Jön a hét legfontosabb eseménye, mit csinálnak a tőzsdék? (Portfolio)
Ma este jön a hét legfontosabb eseménye, a Fed kamatdöntése, amit a pénzügyi szektor feszültségei közepette kiemelt figyelem övez. Az amerikai és az ázsiai tőzsdéken jó hangulatban zajlott a kereskedés tegnap este és ma hajnalban, az európai nyitásra azonban elbizonytalanodtak a piacok a meglepetést okozó brit inflációs adatot követően.
márc. 22
8:27
Beindult a szezon, újra a közutakon a mezőgazdasági gépek! (Agroinform)
A közúton mezőgazdasági járművekkel találkozó autósoknak leginkább két dologra kell nagyon odafigyelniük.
márc. 22
8:27
Ajaj, már olcsóbb az európai repceolaj, mint a pálmaolaj (Mezőhír)
Felborult a piac, de a száraz időjárás és az ukrán exportlehetőségek megint fordíthatnak rajta.
márc. 22
8:27
Szükségünk van a vízre – vallomás a víz világnapján (Agrárágazat)
Ha nem lépünk sürgősen, a vízhiány egyre nagyobb károkat fog okozni a mezőgazdaságban, és más területeken is.
márc. 22
8:27
Palack-világ: árulja már el valaki, mi a csoda ez?! (Transpack)
Gyerekrajzok egy szörpön? Sportikonok egy üdítőn? Vagy egy világhírű gasztro- és borút boros palackjainak mellbevágó címkedizájnja?
márc. 22
8:27
Lemken iQblue connect (GépMax)
Precíz mezőgazdaság: nyílegyenes barázda, tökéletes magágy és nyomkövetés, kevesebb művelet – is tudja a Lemken intelligens grubbere.
márc. 22
8:27
2023. március 22. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
márc. 22
8:30
Tovább vette saját részvényeit az OTP (vg.hu)
.
márc. 22
8:32
A régiónkat is elérik a svájci nagybanknak dobott mentőöv hullámai (vg.hu)
Ha van olyan befektetés, amit most mindenki kerül, az a régiós bankok által kibocsátott vagy kibocsátás előtt álló kötvények.
márc. 22
8:39
Sokszorosára emelkedik a bírság a helyközi közlekedésben (Portfolio)
2023. április 1-jétől módosul a Volánbusz üzletszabályzata. Az utazási igazolvány, kedvezményes vagy díjtalan utazásra jogosító okmány nélkül, illetve érvénytelen jeggyel, bérlettel utazók által a helyszínen fizetendő pótdíj mértéke emelkedik - adta hírül a cég.
márc. 22
8:42
Elképesztő mennyiségben vásárolunk CD-ket az interneten (vg.hu)
A CD-k újrafelfedezése mögött valószínűleg az állhat, hogy még a streaming-zeneszolgáltatásokon is sokszor foghíjasak az előadói életművek.
márc. 22
8:45
Átestek a ló túloldalára: Pekinget is utolérte a demográfiai válság (Privátbankár)
Nem is olyan rég még megtiltották a legtöbb párnak, hogy egynél több gyermeket vállaljanak - most már adókedvezménnyek támogatnák a gyermekvállalási kedvet.
márc. 22
8:45
A streaming hozza a hangfelvételipar legtöbb bevételét (ProfitLine)
A zeneipar nemzetközi szervezete, az Ifpi kedden közzétett adatai szerint a streamingből jön a teljes globális bevétel 67 százaléka, Magyarországon ez az arány csaknem 80 százalékos.
márc. 22
8:45
Letarolta a koronavírus Kínát, de még csak most engedélyezték az első mRNS oltást (Portfolio)
Kína jóváhagyta első hírvivő RNS-vakcináját a Covid-19 ellen, engedélyezve egy helyi gyógyszergyártónak a vakcináját hónapokkal azután, hogy a világ legnépesebb országa felhagyott a világjárvány elleni korlátozásokkal, írja a Bloomberg.
márc. 22
8:48
Két számjegyű maradt a brit infláció (vg.hu)
.
márc. 22
8:51
Tovább veszi a saját részvényeket az OTP (Portfolio)
Újabb 100 ezer darab saját részvényt vásárolt az OTP javadalmazási politikája részeként - tette közzé a vállalat a BÉT-en.
márc. 22
8:51
Négyszeresére növelte a kormány a kárenyhítési alap forrásait (Demokrata)
A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére több mint 22 ezer termelő részesül mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban.
márc. 22
8:53
Áttörést értek el a magyar kutatók: újfajta küzdelem indulhat a járványok ellen (Portfolio)
A koronavírus terjedését vizsgáló tanulmány nemcsak korábban nem ismert koronavírus-forrásokat azonosított, de alapul szolgálhat más kórokozók – például influenza vagy RSV – terjedésének fékezésére és járványok megelőzésére is, írja a Semmelweis Egyetem.
márc. 22
8:54
Egy vendégmunkás három magyar munkahely megmaradásához is hozzájárulhat (vg.hu)
Hiába lenne olcsóbb a hazai munkaerő, ha egyszerűen nincs.
márc. 22
8:57
Egész Európát érintő energiahiánnyal fenyeget a kevés hó (Infostart)
Az olasz Alpokban tapasztalható súlyos hóhiány a nyár folyamán a víztározók készleteit és a Pó folyó vízszintjét is veszélyezteti – közölték az ICIS elemzőcéggel a Nemzetközi Környezetfigyelő Központ (CIMA) szakértői. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy mindez az áramtermelésre is kihatással lesz, ráadásul Svájcban és Franciaországban is vízhián
márc. 22
8:57
Új rendelet: kötelező a tájékoztatás az élelmiszerben lévő rovarfehérjéről (Adózóna)
A Magyar Közlöny 2023. évi 40. számában március 21-én megjelent agrárminiszteri rendelet szerint a jogszabály kihirdetését követő harmadik naptól élelmiszer-értékesítés esetén tájékoztatni kell a fogyasztót a késztermékben jelen lévő rovarfehérjéről.
márc. 22
8:57
Celeb börtönben töltené 10 éves büntetését a világ egyik legnagyobb sikkasztási botrányában résztvevő bankár (Portfolio)
A Goldman Sachs volt bankárát, Roger Ng-t március elején ítélték 10 év börtönbüntetésre a malajziai 1MDB állami vagyonalapból származó dollármilliárdok elsikkasztásában való közreműködéséért. Az egykori bankár a büntetését a connecticuti Danburyben töltené le, amelyet alacsonyabb biztonsági intézkedéseiről ismernek.
márc. 22
8:57
Odacsap a kormány a rovarfehérjéknek, két nap múlva új szabályozás jön (Forbes)
Új szabályozás lép életbe két nap múlva, mostantól kötelező lesz nagy betűkkel feltüntetni, ha egy élelmiszer rovarfehérjét tartalmaz.
márc. 22
9:00
Ötvenmilliárd forint jut a bajba került gazdáknak (vg.hu)
Agrárminiszter: négyszeresére növelte a kormány a kárenyhítési alap forrásait.
márc. 22
9:03
10 százalék felett a brit infláció (Piac és Profit)
A várakozásokkal ellentétben gyorsult és így tíz százalék felett maradt az éves brit infláció februárban.

Keresés