2023. december 7. csütörtök

dec. 7
10:18
Ennek nem fognak örülni az ügyvédjelöltek – átveheti a feladatkörüket a ChatGPT? (vg.hu)
A mesterséges intelligenciával szemben a bojtárok húzhatják a rövidebbet.
dec. 7
10:24
MNB: ez a hét bankcsoport számít rendszerszinten jelentősnek Magyarországon (Portfolio)
2024 januárjától a már előirányzott és megkezdett pálya mentén építi vissza a rendszerszinten jelentősként azonosított hitelintézetek tőkepufferére vonatkozó előírásait az MNB. Idei felülvizsgálatában a tavalyihoz hasonlóan hét bankcsoportot azonosított rendszerszinten jelentősként a jegybank, az érintettek köre az év folyamán nem változott - közöl
dec. 7
10:24
Ezért maradnak magasan az élelmiszer- és műtrágyaárak még egy darabig (Agrofórum)
A globális népességnövekedés és a különböző válsághelyzetek is hozzájárulnak a mezőgazdaság és élelmiszeripar kulcsszerepéhez a gazdaságokban. Stratégiai jelentősége miatt az agrárágazat kiemelt támogatási rendszerrel bír, de egy lassuló gazdaságban, ahol a vis major kockázatok mindennaposak, ennek a szektornak is komoly kihívásokkal kell szembenéz
dec. 7
10:24
Elfogták az orvvadászokat, lefoglalták az illegális fegyvereket (Magyar Mezőgazdaság)
Tapolcai rendőrök intézkedtek azokkal a 49 és 59 éves férfiakkal szemben, akik Sümegen a Fehérkő Vadásztársaság területén vadásztak jogosultság nélkül.
dec. 7
10:24
KPMG: Veszélyben a nettó zéró kibocsátás elérése 2050-ig (Üzletem)
A KPMG új jelentése szerint nagyon sok még a tennivaló, hogy a globális hőmérséklet-emelkedést 1,5 Celsius-fokra korlátozzuk.
dec. 7
10:24
Januártól 41,3 forinttal fog drágulni a benzin és a dízel (Telex)
Egy európai uniós szabály miatt januártól jövedékiadó-emelés lesz.
dec. 7
10:30
Ha egy üzlet beindul: újabb afrikai országgal kötött üzletet az ANY Nyomda (vg.hu)
Angola után Ghána is a magyar társaságtól rendeli meg az útlevelek legyártását.
dec. 7
10:30
A Pr digitalizációja csak most kezdődik! (Digital Hungary)
A marketing egyre szervesebb része a vállalati PR, aminek fontos szerepe van az értékteremtésben és a kockázatok kezelésében.
dec. 7
10:36
Kemény figyelmeztetést kapott Magyarország: hamar megbüntethet a piac, ha a KSH trükközik az adatokkal (Portfolio)
Egyre komolyabb kétségek merülnek fel a magyar statisztikai adatok megbízhatóságával kapcsolatban, ha pedig kiderül, hogy ennek felülről érkező nyomás az oka, akkor az már a piaci szereplőkre is hatással lehet – írja csütörtök reggeli kommentárjában a Commerzbank. A bank szakemberei szerint eddig jellemzően a hitelminősítők által befektetésre nem a
dec. 7
10:36
Ki örökölheti meg a földet végrendelettel? (Agroinform)
A termőföldek végrendeleti öröklésénél a kormányhivatal is vizsgálja, hogy az örökös földművesnek minősül-e és nem lépi-e túl a 300 hektárt. Érdekes jogi helyzetet mutatunk.
dec. 7
10:36
Új megoldással segíti ügyfeleit a Yettel (MMonline)
Számos előnye miatt máig növekvő népszerűségnek örvend a mobilszámlára történő "vedd meg most, fizesd később" típusú kisértékű vásárlás, mint a mobilparkolás, az autópályamatrica, a lottó vagy a közösségi közlekedési jegy vásárlása. A Yettel alkalmazásban megjelent új fejlesztés most a mobilparkolás területén hoz el egy sokak számára jelentős kénye
dec. 7
10:36
Erre nem lesz elég a nyugdíj-kiegészítés (Forbes)
Havi szinten elég stabilan negatív értéket mutat a nyugdíjas árkosár-index, és akár tovább is csökkenhet. De éves szinten nézve, két év alatt tovább csökkent a nyugdíjak vásárlóereje.
dec. 7
10:38
Jelentős béremeléssel számolnak a hazai munkaadók (MMonline)
Az idén a januári tervekhez képest végül jóval több vállalat emelt a munkavállalók bérén, ráadásul a növelés mértéke is meghaladta az eredeti elképzeléseket. Ennek elsődleges oka a munkaerő megtartása volt és az inflációt hivatott kompenzálni, de végül nem érte el annak szintjét. A 2024-re vonatkozó béremelési elképzelések az ideinél szerényebbek,
dec. 7
10:39
KSH: 6,5 százalékkal nőtt a mezőgazdasági kibocsátási érték (Adózóna)
2023-ban a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer milliárd forintot, ez 6,5 százalékkal Az ágazat teljes kibocsátási árszínvonala 15 százalékkal csökkent. A növénytermesztés volumene 44 százalékkal nagyobb, az állattenyésztésé 0,5 százalékkal kisebb volt. Az egyes szántóföldi növények rekordmagas volumennövekedése az előző év
dec. 7
10:42
Elindult a társadalmi egyeztetés a magyar villamosenergia-rendszer hálózatfejlesztési tervéről (Portfolio)
Elindult a rendszerhasználókkal a nyilvános egyeztetés a magyar villamosenergia-rendszer 10, illetve 15 éves hálózatfejlesztési tervéről, amelyhez az érdekeltek idén év végéig küldhetik meg szakmai észrevételeiket – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
dec. 7
10:42
Kifakadt Nagy Márton: ez már gazdaságpolitikai thriller! (Pénzcentrum)
A német gazdaságpolitikai thriller címmel közölte legújabb véleménycikkét a gazdaságfejlesztési miniszter. Nagy Márton ebben többek között arról értekezik, hogy a német vezetés trükkök százaival adtak hamis képet az állam pénzügyi folyamatairól, amivel a saját jövőjüket sodorták veszélybe. Emellett azt is kifejti, hogy amíg az Európai Unió vezető á
dec. 7
10:42
Zuhanórepülésben marad a német ipari termelés (vg.hu)
Az elemzők erősödésre számítottak, de csalódniuk kellett.
dec. 7
10:44
Újabb elbocsátások jöhetnek a kínai Tesla-riválisnál (Portfolio)
További elbocsátások jöhetnek a Nio-nál azt követően, hogy novemberben már bejelentették, hogy a munkaerő mintegy 10 százalékától válnának meg.
dec. 7
10:45
Novák Katalin nem a túlnépesedésben látja a problémát (Alternatív Energia)
A család nem oka, hanem megoldása az éghajlati válságnak, a fenntartható jövőhöz fenntartható demográfiára van szükség - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök pénteken az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) Dubajban.
dec. 7
10:48
Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központot alakította ki az SZTE-n (Öko-drive)
Uniós támogatással, több mint 5,4 milliárd forintból Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központot alakította ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.
dec. 7
10:51
Meglepő adat, a kínaiak gazdagabbak már mint a magyarok (Piac és Profit)
Az egykor gyarmati sorban szenvedő oly elmaradott ázsiai országok igazán szépen felzárkóztak Európához a személyes vagyonokat tekintve.
dec. 7
10:51
6,5 százalékkal bővült a mezőgazdasági kibocsátás értéke (TőzsdeFórum)
2023-ban a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer milliárd forintot, ez 6,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési volumen 25 százalékos emelkedése járult hozzá. Az ágazat teljes kibocsátási árszínvonala 15 százalékkal csökkent – közölte csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztik
dec. 7
10:53
Technológiai robbanás – Rohamosan növekszik a chipek iránti kereslet (TőzsdeFórum)
Az Advanced Micro Devices (AMD) félvezetőáramkör-gyártó konszern az adatközponti felhasználásra készült processzorok új generációjának bemutatása alkalmából jelentős mértékben megemelte a kifejezetten a mesterséges intelligencia alkalmazások futtatására szabott mikrochipek iránti globális keresletre vonatkozó becslését. Az AMD becslése szerint az a
dec. 7
10:54
Több tucat, terroristák által használt alagutat semmisített meg az izraeli hadsereg (vg.hu)
A Hamász csapatai páncéltörő rakétákkal támadják az izraeli harckocsikat, és mesterlövészekkel célozzák a katonákat.
dec. 7
10:54
Áder János: elengedhetetlen az alkalmazkodás a megváltozott klímához és hidrológiai viszonyokhoz (Tiszta Jövő)
Elengedhetetlen a megváltozott klímához és hidrológiai viszonyokhoz való alkalmazkodás - hangoztatta Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, korábbi köztársasági elnök az ENSZ klímaváltozási keretegyezménye részes államainak csúcstalálkozójához (COP 28) kapcsolódó Víz és Klímaügyi Vezetők tanácskozásán, pénteken.
dec. 7
10:54
Az atomenergia reneszánsza: az urán termelői úgy áraznak, ahogy nem sajnálják (Forbes)
A világjárvány és a háború után az atomenergia újra fókuszba került, Fukushima már a múlté. Lesz-e drágább az áram, ha drágul az urán?
dec. 7
10:55
Reggeli Tükör 2023 december 7. – Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken (TőzsdeFórum)
Az előző napi pozitív zárás után indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. Az összeurópai STOXX 600 index 0,15 százalékkal, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,20 százalékkal kezdett alacsonyabban. Londonban az FTSE 100 index 0,37 százalékkal gyengült a kezdéskor, a frankfurti DAX 0,17 százalékkal nyitott
dec. 7
10:56
Három a magyar igazság: megháromszorozzák az atomerőmű-kapacitásokat – beszállt a Roszatom is a globális vállalásba (vg.hu)
Hatalmas súllyal vennének részt az atomipari vállalatok az éghajlatvédelmi célok elérésében.
dec. 7
10:57
Csányi Sándor nagy tranzakciót bonyolított le (Privátbankár)
Kihasználta a kedvezményes részvényvásárlási programot.
dec. 7
11:00
Varga Mihály nagy bejelentést tett, ami sokakat érdekelhet (Menedzsment Fórum)
December 11-én indul a mainál jóval egyszerűbb és gyorsabb azonnali online értékpapírszámla-nyitás – jelentette be Varga Mihály a Magyar Államkincstár (MÁK) Pénztártermében tartott sajtótájékoztatón.
dec. 7
11:00
Az Mbh Bank szerint 2025-re helyre billenhet a világ (Mezőhír)
Ma jobb állattartónak lenni, mint növénytermesztőnek, de vannak jelei a normalizálódó piacnak.
dec. 7
11:00
Deutz-Fahr az Agritechnica 2023 kiállításon (GépMax)
Tizenkilenc modellből álló kínálat, a legkisebb, 59 lóerős 3-as szériától a legnagyobb, 336 lóerős 9 Ttv sorozatig.
dec. 7
11:12
December 10-től új menetrend lép életbe a Volánbusznál (ProfitLine)
Országszerte számos módosítást vezet be menetrendjén a Volánbusz december 10-től - tájékoztatta szerdán az MTI-t az állami társaság.
dec. 7
11:12
Figyelmeztet az MVM: komoly változás jön a gázszámláknál, minden lakossági ügyfelet érint (Pénzcentrum)
Visszatér az éves gázóra-leolvasás rendszere az MVM-nél, vagyis megszűnik az a gyakorlat, hogy elég lefényképezni és beküldeni a mérőállást, netán egy cetlire felírni a leolvasott értéket, és hátrahagyni a szolgáltató munkatársának írja a vg.hu.
dec. 7
11:12
Magasabb fokozatba kapcsolt az AutoWallis, várhatóan felfelé módosítja a tervszámokat (Portfolio)
Kifejezetten izgalmas környezetben működik az AutoWallis, hiszen az autóipar nagyon komoly átalakuláson megy át, részben az elektrifikáció miatt, ráadásul a jelenlegi makrokörnyezet általánosságban is kihívásokat támaszt az iparági szereplők elé. Eközben az AutoWallis jelentős növekedési pályán mozog, egymás után kebelezi be az akvizíciós célpontok
dec. 7
11:12
Komoly könnyítést jelentett be Varga Mihály az állampapíroknál (vg.hu)
A felnőtt lakosság tizenkét százaléka rendelkezik állampapírral.
dec. 7
11:12
Tovább csökkenek az üzemanyagárak (Transpack)
Egy héten belül immáron másodszor csökkentek az üzemanyagárak. Egyelőre nincs egyezség a kitermelés-csökkentéséről.
dec. 7
11:14
Az ESG elvárások hatásai az ingatlanpiacra (vg.hu)
Eljött a vertikálisan integrált ingatlan fejlesztő-kezelő-üzemeltető vállalatok ideje.
dec. 7
11:15
2024-től emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege (HR Portál)
Az összeg a bizonyítvány kiállításának napjától számított egy éven belül igényelhető.
dec. 7
11:18
A növénytermesztés volumene 44 százalékkal nőtt idén (Agroinform)
KSH: 6,5 százalékkal bővült a mezőgazdasági kibocsátási érték.
dec. 7
11:18
Kiderült, mi mentette meg Magyarországot a hatalmas recessziótól (Portfolio)
Az már biztos, hogy idén visszaesik a magyar gazdaság. Most viszont már azt is tudjuk, hogy a recesszió igazán mély lenne, ha a mezőgazdaság nem teljesített volna kiemelkedően. A KSH az egyes szántóföldi növények rekordmagas volumennövekedéséről számolt be ma.
dec. 7
11:18
Úszó-eb: Szinte minden magyar továbbjutott az előfutamokon (vg.hu)
Az előfutamokon remekeltek a magyar versenyzők a romániai versenyen.
dec. 7
11:21
Túl a nyolcezredik fiókán (Alternatív Energia)
A gyöngybaglyok tekintetében az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. A templomtornyokba és padlásokra kihelyezett 161 költőládából idén 59 db-ot (36,6%) foglaltak el a madarak.
dec. 7
11:24
A megtorlástól tartva otthon maradtak a hitelminősítő dolgozói amikor megjelent a véleményük Kínáról (Portfolio)
Kedden jelentette be a Moody’s, hogy stabilról negatívra rontja Kína adósbesorolásának kilátását. Az amerikai hitelminősítő pekingi és shanghaji irodáinak dolgozóinak azonban már múlt pénteken jelezték, hogy ezen a héten dolgozzanak inkább otthonról – írja a Financial Times. A lap szerint a vezetőség attól tartott, hogy a negatív vélemény megjelené
dec. 7
11:24
Leállás jön a kincstári rendszerben (Azenpenzem)
A jövő hétfőn indul az azonnal online nyitható kincstári értékpapírszámla. Ezért az informatikai rendszereket is át kell állítani, így a WebKincstár, MobilKincstár és TeleKincstár szolgáltatások holnap délután négytől december 11 reggeléig nem lesznek elérhetőek.
dec. 7
11:24
Külföldön két kézzel szórjuk a pénzünket: rekordösszeget tapsoltak el a magyarok idén (Forbes)
Többször utaztunk és sokkal több napot töltöttünk július-szeptemberben külföldi utazásokon, mint tavaly ilyenkor. Az idei kilenc havi, rekord összegű, 1200 milliárdos költés már jóval meghaladja a tavalyi egész évest.
dec. 7
11:24
Kárpáti Zsolt: Sokat dolgozunk azon, hogy a szakmánk legjobbja legyünk (Üzletem)
Fontos, hogy a célokhoz vezető úton legyenek mérföldkövek, amelyek elérésekor ünnepeljük meg a sikereinket – mondta az Üzletemnek Kárpáti Zsolt, VECTRA-LINE Plus Kft. ügyvezető igazgatója.
dec. 7
11:27
A magyar kreativitás határtalan, saját magát nyilvánította halottnak, hogy ne kelljen börtönbe mennie (Piac és Profit)
Közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt szerdán Érden elfogtak egy férfit, aki hamis okiratok benyújtásával igyekezett állítólagos halálát igazolni, és így próbálta megúszni börtönbüntetését - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
dec. 7
11:30
A DK reagált a Számvevőszék 260 milliós büntetésére (Menedzsment Fórum)
A Demokratikus Koalíciót nem tudja elhallgattatni az Állami Számvevőszék pártállami büntetése.
dec. 7
11:30
14 milliárd forintot juttatott a magyar tőzsdére a kormány (Portfolio)
A Baross Gábor Tőkeprogram ingatlan- és értékpapíralapok alprogramjai március 1-jén indultak, keretösszegük 164 milliárd forint. A forrásokra 10 hazai, jelentős tapasztalattal, szakmai tudással és eredményekkel rendelkező piaci befektetési alapkezelő 13 alapja pályázott sikeresen. A források folyósítása szeptember közepéig lezárult - derül ki a Nem

Keresés