2023. december 21. csütörtök

dec. 21
11:57
Az EU bírósága elítélte a FIFA-t és az UEFA-t a Szuperliga miatt (Privátbankár)
Az Európai Unió bírósága szerint a nemzetközi (FIFA) és az európai futballszövetség (UEFA) az uniós joggal ellentétesen döntött korábban amellett, hogy megakadályozza az úgynevezett Európai Szuperliga (ESL) létrehozását.
dec. 21
12:00
Varga Mihály: az euróbevezetés feltételeinek teljesítése a cél jelenleg (Infostart)
A pénzügyminiszter közölte: a jövő évi költségvetésben 381 forintos árfolyammal számol a kormány,  a gazdaságpolitika eredményességét pedig szerinte nem az euró léte határozza meg. A tárcavezető az év egészére mínusz 0,4 százalékos éves GDP-t vár.
dec. 21
12:00
Pénzkérdés: hogyan védekezzünk az internetes csalások ellen? (Bank360 blog)
Szinte iparág épül a bankszámlás csalásokra, a karácsony pedig a bűnözők számára is “ünnep”. Dina és Léna azért fordultak a Pénzkérdés szakértőihez, mert tavaly már ők is bedőltek egy ilyen csalónak, és szerették volna tudni, hogyan kerüljék el a hasonló eseteket a jövőben.
dec. 21
12:00
Láthatáron a Warner és a Paramount összeolvadása? (Forbes)
Még csak tárgyalnak, de a hírek szerint nagyon is komoly lehetősége van a Warner Bros Discover és a Paramount Global összeolvadásának.
dec. 21
12:02
Az IKEA is megsínyli a hajótámadásokat (Forbes)
A svéd bútorvállalat alternatív opciókat mérlegel, hogy biztosítsa a termékek elérhetőségét.
dec. 21
12:06
Varga Mihály: az euróbevezetés feltételeinek teljesítése a cél jelenleg (Infostart)
A pénzügyminiszter közölte: a jövő évi költségvetésben 381 forintos árfolyammal számol a kormány,  a gazdaságpolitika eredményességét pedig szerinte nem az euró léte határozza meg. A tárcavezető az év egészére mínusz 0,4 százalékos éves GDP-t vár.
dec. 21
12:06
Fény az alagút végén: kissé optimistábbak a németek (vg.hu)
Derűlátóbbak a német fogyasztók és a termelők árai is csökkentek
dec. 21
12:06
Újabb 5 Sztárbox-adás miatt indít eljárást a Médiatanács az RTL ellen (Media1)
A Médiatanács szerint káros hatással lehet a 12 és 16 év közötti gyermekek személyiségfejlődésére az RTL Sztárbox című műsorában bemutatott erőszak és vulgaritás, a grémium ezért több epizód miatt is eljárást indít a médiaszolgáltató ellen. A testület továbbá két, külföldi joghatóság alá tartozó műsorral kapcsolatban is intézkedett.
dec. 21
12:06
Újabb öt Sztárbox-epizód vizsgálata után indított eljárást a Médiatanács (Digital Hungary)
Káros hatással lehet a 12 és 16 év közötti gyermekek személyiségfejlődésére az RT „Sztárbox” című műsorában bemutatott erőszak és vulgaritás, a Médiatanács ezért több epizód miatt is eljárást indít. A testület továbbá két, külföldi joghatóság alá tartozó műsorral kapcsolatban is intézkedett.
dec. 21
12:08
Figyelmeztet a BKK: durván drágul a tömegközlekedés, ha kivonul a MÁV és a Volán (vg.hu)
A legrosszabbul a HÉV-vonalak mentén élők járnak.
dec. 21
12:09
A vevők vannak nyeregben az ingatlanpiacon (Piac és Profit)
Idén szeptember-novemberben ismét nagyobb tér nyílt az alkuk előtt a lakáspiacon, ez tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Különösen a családi házaknál és a községekben élhettek szabadabban ezzel a lehetőséggel a vevők. Ezzel szemben a fővárosban és a nem panel lakások esetében inkább az eladók pozíciója erősödött.
dec. 21
12:12
Megújult a pápai Petőfi-ház (ProfitLine)
Csaknem 130 millió forintból újult meg a pápai Petőfi-ház, amelyben látogatóközpontot alakítottak ki - közölte a Veszprém vármegyei település önkormányzata az MTI-vel.
dec. 21
12:12
OTP, Tesla, Nvidia? Egy frászt - Mutatjuk az év legcombosabb tőzsdei menetelését! (Portfolio)
Egészen elképesztő kisbefektetői őrület tombolt idén Dél-Koreában az EV-akkumulátorokkal kapcsolatos vállalatok részvényei körül, egy gyártócégnél hajmeresztő árfolyamalakulást láthattunk egy short squeeze-nek köszönhetően, amely során valósággal menekültek a részvényárfolyam esésére váró befektetők a piacról. Bár még van pár kereskedési nap 2023-b
dec. 21
12:18
Fiatal gazdálkodókat érintő változás! (Agroinform)
A záró kifizetési igénylés benyújtásának végső határideje módosul a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás esetében.
dec. 21
12:18
Akár 50 milliót hozhat a konyhára a megújult sorsjegykirakós – érkezik a Puzzle+ (Márkamonitor)
Kilenc gyors, mégis összetett játékmenettel, vidám külsővel és a papíralapúnál nagyobb nyerési eséllyel jön a Puzzle+ elektronikus sorsjegy. Magyarország első sorsjegykirakósának digitális változatával akár 50 millió forintot nyerhetnek a szerencsések, de további három, egyenként 1 millió forintos jutalom is várja a kaparós játékok kedvelőit.     A
dec. 21
12:18
Kulcsélmények mint a környezettudatosság mozgatórugói (Tiszta Jövő)
Nagy Bence, az ELTE PPK doktorandusza a középiskolások környezetvédelemmel kapcsolatos élményeit vizsgáló kutatásával első helyet szerzett a VIII. Ipszilon Konferencia Értékteremtés a pszichológia és a neveléstudomány határterületein szekciójában.
dec. 21
12:18
Vörösbor, kacsahús, puncs : ezeket választjuk télen az éttermekben (Magyar Mezőgazdaság)
A magyarok többsége télen legalább egyszer elmegy étterembe, amit leginkább az ízletes ételek, a barátságos helyszín, udvarias kiszolgálás tesz emlékezetessé számukra – mutat rá A Kert Bisztró és az Opinio piackutató közös, reprezentatív felmérése.
dec. 21
12:18
A Trezor hardvertárcák már a Solana-t és az SPL tokent is támogatják (BitcoinBázis)
A prágai székhelyű hardvertárca gyártó vállalat két újabb kriptovalutával bővítette a támogatott eszközök listáját. A Trezor az X-en hozta nyilvánosságra,
dec. 21
12:20
Nincs többé téli gumi? Új találmány, ami mindent megoldhat (Agroinform)
Itt az autókerekekbe integrált hólánc.
dec. 21
12:21
Csak semmi földgázpánik, kiújulhat a kereskedelmi háború (Privátbankár)
Az európai tőzsdéken esés van, de az USA-ban lehet, hogy felfelé indulnak majd az árfolyamok. A BUX is korrigál az új történelmi csúcsról, főleg az OTP húzza le. Ma emelkedik, de hosszú távon nézve egész olcsó az európai földgáz. Felülvizsgálják a kínai termékekre kivetett vámokat, amiből még lehet adok-kapok.
dec. 21
12:24
Átlagosan 40 ezer forintot szánnak ajándékokra a fiatalok (Menedzsment Fórum)
Átlagosan 40 ezer forintot szánnak ajándékok vásárlására a fiatalok a tavalyi 37 ezer forint után, de jelentősek a különbségek - derül ki a K&H ifjúsági indexből, ami a 19-29 évesek karácsonyi vásárlási szokásait vizsgálta.
dec. 21
12:24
Küszöbön az euro-rali - tíz százalékot erősödhet jövőre a közös deviza a dollárral szemben (vg.hu)
Az euró várható erősödése mögött több indok is meghúzódik.
dec. 21
12:36
Gigaüzlet készülődik Hollywoodban! (Portfolio)
Kedden több órán keresztül folytatott tárgyalást egymással a Warner Bros. és a Paramount vezérigazgatója, David Zaslav és Bob Bakish. Az Axios információ szerint a felek egy lehetséges fúzióról tárgyaltak.
dec. 21
12:42
2% alatt a 10 éves német hozam (ProfitLine)
Megegyeztek az EU-s költségvetési szabályoktól: Régóta tartó vita ért véget tegnap a pénzügyminiszterek megállapodásával.
dec. 21
12:42
Ferihegyi reptér visszavásárlása: Orbán Viktor szerint eldőlt, francia partnerünk lesz (vg.hu)
A miniszterelnök a csütörtöki kormányinfón elmondta, Budapest hiába mágikus hely, jelenleg nem megközelíthető.
dec. 21
12:45
WHO: Észak-Gázában már nincs működő kórház (Privátbankár)
Gáza északi részében gyakorlatilag már nincs működő kórház az üzemanyag, személyzet és utánpótlás hiánya miatt - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön.
dec. 21
12:45
LLC magyar magánszemélynek nyereségrészesedést fizet: bonyolultabb az adózás, mint gondolnánk (Adózóna)
Az alábbiakban egy amerikai illetőségű LLC-ből (limited liability company) magyar adóügyi illetőségű magánszemély részére történő nyereségrészesedés kifizetésnek a magyar adóztatásával kapcsolatos kérdésekre keressük a válaszokat, tekintettel az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország közötti kettős adóztatás kizárására irányuló egyezmény megszűn
dec. 21
12:48
Nem jött be a manőver a közösségi adószámmal (Agroinform)
Egy vadkamerát eladó cég spanyol vevője magánszemély volt, az eladó mégis adómentes közösségi termékértékesítés jogcímen akarta visszaigényelni a beszerzési ár áfáját.
dec. 21
12:54
A bio fűszernövények iránti kereslet csúcsokat dönget az ünnepi szezonban (Agrofórum)
Ki gondolta volna, hogy az év végén, az ünnepi szezonban épp a bio fűszernövények lesznek azok, amelyek minden más zöldség és gyümölcs előtt átveszik a vezetést az Usa-ban?
dec. 21
12:54
Az emberek 14% miatt nem hibáztatják az állattenyésztést (Agrárágazat)
Az emberek nem teszik fő felelőssé a mezőgazdaságban az állattenyésztést az éghajlatváltozást érintő kibocsátásért.
dec. 21
12:54
Egy lépéssel a vihar előtt (Transpack)
Cikkünkben igyekszünk bemutatni a logisztikai és a szállítmányozási iparág legfrissebb történéseit. Elemezzük az elmúlt üzleti év makro- és mikroszintű statisztikáit, illetve rávilágítunk az aktuális trendekre és a várható folyamatokra. A…
dec. 21
13:00
Anton, nem Tonya: nemet váltott az ukrán hadköteles, de elkapták a határon (vg.hu)
Sok hadköteles férfi hagyja el Ukrajnát nyugat felé.
dec. 21
13:00
Michael Jordan, Kobe Bryant, LeBron James és az Nba sztárjai karácsonykor a Sport Tv-n (Digital Hungary)
Immár hagyományosnak tekinthető, hogy a magyar nézők is megnézhetik december 25-én, karácsonykor az NBA alapszakaszának legfontosabb mérkőzéseit.
dec. 21
13:09
Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama (Privátbankár)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
dec. 21
13:12
A csempevágás művészete és praktikái (ProfitLine)
A csempevágó a csempe és padlólapok pontos méretre vágásának legfontosabb eszköze, amely elengedhetetlen a konyhák, fürdőszobák és egyéb helyiségek burkolásakor. Ismerd meg a csempevágás főbb technikáit, eszközeit, és néhány hasznos tippet a tökéletes vágás eléréséhez!
dec. 21
13:12
2040 körül megborul az egész magyar nyugdíjrendszer (Portfolio)
Drámai gyorsasággal öregszik a magyar lakosság, akárcsak a világ majdnem mindegyik fejlett társadalma. Magyarországon 2030-ra a 65 évesnél idősebb emberek száma kétmillió százharmincötezerre növekszik. Ma minden ötödik magyar, 2030-ban már majdnem minden negyedik magyar - és 2060 után minden harmadik magyar - 65 évesnél öregebb lesz.
dec. 21
13:12
Az ősz híreire jobban olvadtak a lakásárak (vg.hu)
A községekben és a családi házak esetében nőtt az alkupozíció, a fővárosban volt, ahol csökkent.
dec. 21
13:18
Kiadták az utolsó figyelmeztetést: pokoli lesz a következménye, ha ezt nem vesszük komolyan (Pénzcentrum)
Egyre nehezebb elérhető közelségben tartani a globális felmelegedés 1,5 fokra való korlátozásának célját. Az már bizonyossá vált, hogy a Párizsi Megállapodás céljainak eléréséhez minden kormányzati szint aktív részvételére szükség lesz, amiben a Régiók Európai Bizottsága (CoR) szerint a szubnacionális éghajlat-politikai diplomácia fog kulcsszerepet
dec. 21
13:18
Húsz tenyészállattal indult, 9 év alatt nagyot nőtt a családi gazdaság (Agroinform)
Kilenc év alatt 180 egyedből álló charolais húsmarhaállományt hozott létre Várvölgyön két gazdálkodó, akik szerint ez az ágazat az egyik, mely rentábilisan tud működni ma Magyarországon.
dec. 21
13:18
A költségvetés biztosítja a nyugdíjak értékének megőrzését (Demokrata)
A kormány évről évre tovább csökkenti a hiányt és az államadósságot.
dec. 21
13:18
Újabb öt Sztárbox-epizód miatt indított eljárást a Médiatanács (Forbes)
Káros hatással lehet a 12 és 16 év közötti gyermekek személyiségfejlődésére az RTL Sztárbox című műsorában bemutatott erőszak és vulgaritás – állítja a Médiatanács, amely ezért több epizód miatt is eljárást indított.
dec. 21
13:18
Átlátszó autóantennát mutatnak be (Gyártástrend)
Az Lg Electronics (Lg) a 2024-es Ces-en mutatja be az autók számára tervezett, közvetlenül a jármű szélvédőjére helyezhető, átlátszó fólia típusú antennáját, amelyet a neves francia üveggyártóval, a Saint-Gobain Sekurittal együttműködve alkotott meg. A vállalat transzparens telematikai megoldása egy olyan, az iparágat átalakító távközlési technológ
dec. 21
13:24
A CIG Pannónia fogja biztosítani a Magyar Telekom termékeit (Portfolio)
Mostantól legalább három évig a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. nyújt kiterjesztett garancia biztosítást a Magyar Telekom egyes termékeire - derült ki a CIG Pannónia tőzsdei közleményéből.
dec. 21
13:24
Felcsillan a török félhold - a JPMorgan szerint Törökország lehet a jövő év nagy sztorija (vg.hu)
A török monetáris fordulat és Hafize Gaye Erkan elnyerték a nemzetközi tőke bizalmát.
dec. 21
13:24
A Shiba Inu a .shib domain indítását tervezi (BitcoinBázis)
Most már szinte minden napra jut egy hír a Shiba Inu világából. December 19-én most azt jelentette be az internet
dec. 21
13:27
MNB-igazgató: az év végére 6 százalék alá is eshet az éves infláció (Privátbankár)
Év végére 6 százalék alá is süllyedhet az éves fogyasztóiár-index, a 2023-ban elindult érdemi dezinflációs hatás 2024 első hónapjaiban is folytatódik, és az infláció 2025-ben tér vissza tartósan a jegybanki toleranciasávba - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön a jegybank decemberi Inflációs jelentését bemutató
dec. 21
13:30
Küszöbön az EV-k otthoni vezeték nélküli töltése (Üzletem)
A vezeték nélküli, indukciós otthoni töltő EV-k számára még pár éve is álomképnek tűnt, de a technológia a legnagyobb amerikai gyártónál célegyenesbe fordult. Ha piacra dobják, a megoldás tovább növelheti az elektromos autók értékesítését, de már inkább az önvezetés felé mutat.
dec. 21
13:33
Egyetlen hónap alatt 100 ezer menedékkérő az EU-ban (Piac és Profit)
Szeptemberben 98 240 nem uniós állampolgár nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában, ez a szám 10 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
dec. 21
13:36
Szuper optimista MNB-vélemény az idei inflációról (Menedzsment Fórum)
Év végére 6 százalék alá is süllyedhet az éves fogyasztóiár-index, a 2023-ban elindult érdemi dezinflációs hatás 2024 első hónapjaiban is folytatódik, és az infláció 2025-ben tér vissza tartósan a jegybanki toleranciasávba - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön a jegybank decemberi Inflációs jelentését bemutató
dec. 21
13:36
MNB: Most már biztos, hogy mínuszos lesz idén a magyar gazdaság, de az infláció kisebb lett a vártnál (Telex)
Megjelent a jegybank negyedéves jelentése a magyar gazdaság helyzetéről.

Keresés