Szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között is üzemképes kínai fejlesztésű új lítium-akkumulátort mutatott be a Sencsenben zajló CHTF (China Hi-Tech Fair) fejlett technológiai kiállítás- és vásáron a Shenzhen Institutes of Advanced Technology (SIAT) kutatóintézet.
Továbbra is azonos bánásmódban részesülnek majd a Ferrari Forma-1-es csapatának versenyzői — erről Fred Vasseur, az olasz istálló csapatfőnöke beszélt nemrég.
A Stuttgart melletti Sindelfingenben található Mercedes-gyárban történt a kettős gyilkosság. A stuttgarti regionális bíróság megállapította a bűnösség különös súlyát is. Ebben az esetben a börtönből 15 év után szabadulás jogilag lehetséges, a gyakorlatban viszont szinte lehetetlen. Az akkor 53 éves vádlott tavaly májusban egy gyártócsarnokban a kor
Az 507-es út Dunatőkés és Nagyudvarnok közti szakaszán lévő duplakanyarnál szerdán 10 óra környékén esett le a Dunatőkés felé haladó daruskocsi pótkereke, és épp egy szemből érkező személykocsit talált telibe, szétzúzva annak elejét. Lelkes Istvántól, a járási tűzoltók igazgatójától megtudtuk, hogy az autó sofőrje megsérült, mentővel kórházba száll
A nemrégiben bemutatott Toyota FT-3e koncepció kifinomult formatervvel rendelkezik, mely a modern stílust és esztétikát minimalista vonalakkal és felületekkel ötvözi, így egyedülálló élményt kínál az autósoknak. A futurisztikus tanulmányautó fejlesztésekor a Toyota mérnökeinek célja az volt, hogy ideális egyensúlyt teremtsenek a teljesítmény, az el
Miközben a versenyautók folyamatosan javulnak aerodinamikai szempontból, a Pirelli 2024-ben is ugyanolyan gumispecifikációval dolgozik tovább, mint idén, ez pedig komoly kihívásokat is jelenthet a királykategória csapatai számára.
Az Útinform a honlapján azt írta: a baleset miatt az 5-ös utat a 135-ös kilométernél teljes szélességében lezárták, aki teheti, Ópusztaszer vagy Kiskunmajsa felé kerüljön. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére azt közölte, hogy az autó lesodródott az útról, és egy fának ütközött. A balesetben a jármű utasa meghalt, v
Nem próbálja meg újra feltalálni a spanyol viaszt 2024-re a Red Bull Forma-1-es csapata, az osztrák istálló új autója az idei, RB19-es modell erősségeire épül majd. Christian Horner csapatfőnök azonban szorosabb küzdelemre számít majd, és szerinte egyre több rivális autója fog hasonlítani az övékre.
Karácsony. Különös szó ez. Jelentése sokkal több, mint pusztán a vallási ünnepre vonatkozó értelmezés. A naptár szerinti Szenteste és az azt követő két piros betűs ünnep tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa. Vannak, akik fürdőznek a készülődésben, a ráhangolódásban, díszítik a lakást, a házat kívül és belül, gondosan vásárolnak, csomagolnak, menüt
A harmadik CATL-üzem kapott Lighthouse Factory minősítést Világszerte újabb 21 gyártóüzem kapta meg a Global Lighthouse Network minősítést a Világgazdasági Fórum december 14-i ülésén. A Világgazdasági Fórum által odaítélt minősítést minden évben olyan gyárak kapják, amelyek működésük során a leghatékonyabban alkalmazzák a gyakorlatban az ipar 4.0 t
A Széchenyi István Egyetem számára kiemelkedően fontos, hogy együttműködjön a gazdasági szféra szereplőivel. Az intézmény ennek jegyében kötött megállapodást a Management Partners Holding Zrt.-vel (MPH Zrt.), amely főképp alumínium nyílászárórendszerek, térhatároló szerkezetek gyártásával, beépítésével, illetve kapcsolódó építőipari projektek támog
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megnövekedett nemzetközi forgalomra figyelmeztet minden közlekedőt a következő egy hétben. A Nyugat-Európa felől érkező tranzitforgalom főként az M1-M0-M5-ös útvonalat érinti majd, de gyakorlatilag minden nyugat-kelet irányú úton megnövekedett forgalomra kell számítani karácsonyig. A tranzitforgalom újbóli megerősödése
Sikerült némi agresszivitást csempésznie a Ferrarihoz az olasz istálló csapatfőnökének, Fred Vasseurnek, ez pedig az évad hajrájában tizedmásodperceket hozott a csapatnak.
Az autóipar – ahol ma már az elektromos járművek jelentik a normát, illetve hamarosan megérkeznek az autonóm és szoftveresen definiált járművek is – az összekapcsolhatóság forradalma előtt áll. Ez az átalakulás olyan élvonalbeli távközlési környezeteket igényel, amelyek képesek a valós idejű adatcserére a csúcstechnológiájú személyes terekben. Fot
Egy biztos, az interneten található, leginkább szabálykövető végsebesség feszegetős videót nem alább láthatjátok. A korlátlan autópályaszakaszokon padlóig nyomni ugyanis egy
A SBS dél-koreai tévé híradása szerint az észak-koreai vezető egy Mercedes-Benz Maybach S650-sel érkezett a minap az anyák nemzeti kongresszusára, amelyet Phenjanban rendeztek. Az BT vonatkozó szankciós határozata szerint ilyen autókat 2006 óta sem importálni nem szabad Észak-Koreába, sem értékesíteni ott, mivel luxuscikkeknek számítanak. Az SBS s
Nagyon erős munkakapcsolata van a Red Bull tanácsadójával, Dr. Helmut Markóval az energiaital-gyárosok Forma-1-es csapatát irányító Christian Hornernek, így nem igazak azok a szóbeszédek, melyek szerint hatalmi harcok dúlnak kettejük között.
A hidrogén üzemanyagcellás elektromos és hidrogén belsőégésű technológiák vezető fejlesztőjeként a japán autógyártó a zéró emissziós, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó járművektől (targonca, hajó, vonat, busz, teherautó és személyautó) az épületenergetikán át számos területen kínál ügyfeleinek környezettudatos megoldást. A vállalat most beje
A Ferrari spanyol versenyzője, Carlos Sainz azt mondja, még a következő szezont megelőzően tudni szeretné, hol folytatja pályafutását 2025-ben. Azt mondja, a prioritás számára az, hogy Maranellóban maradjon még jó néhány évig.
Hétfő délelőtt érkezett meg budapesti látogatására Recep Tayyip Erdoğan török elnök, akit egy nappal előzött meg a Török Légierő Airbus A400 Atlas közepes katonai szállító repülőgépe. Ez hozta ugyanis az elnök autóflottáját, amivel a budapesti utakat szelte látogatása során. Ugyanakkor a Telex fényképes tudósítása szerint ezúttal nem egy hatalmas,
A Fukuokában szerzett aranyérem és világbajnoki cím után egyértelművé vált, hogy a kiemelkedően sikeres játékosokat és edzőjüket támogatni szeretné a Rack Autó Kft., méghozzá valódi prémiumkategóriás modellekkel. Külön öröm, hogy a csapatnak eddig is számos pozitív élménye volt a BMW modellekkel. A Rack Autó részéről büszkeség, hogy az 1998-ban ala
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Fac