2023. december 20. szerda

dec. 20
14:18
Kishalak ezrei fuldokoltak Ráckevén (Agroinform)
A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség számolt be a következőkről.
dec. 20
14:18
Ezért lesz fontos 2024-ben az aranykalászos gazda képzés! (Magyar Mezőgazdaság)
Mezőgazdasági vállalkozás alapításához, földterület vásárlásához, sőt, örökléshez és mezőgazdasági gépek kezeléséhez is szükség lesz a végzettségre, amit gyakorlatorientált módon, viszonylag rövid idő alatt megszerezhetnek az érdeklődők.
dec. 20
14:24
Kairóban tárgyal a tűzszünetről Izrael és a Hamász (vg.hu)
A korábbi tűzszünet alatt több mint 100 túszt engedett el a Hamász.
dec. 20
14:24
Aranykalászos gazda képzés: ezért lesz fontos 2024-ben is (Agrofórum)
Mezőgazdasági vállalkozás alapításához, földterület vásárlásához, sőt, örökléshez és mezőgazdasági gépek kezeléséhez is szükség lesz a végzettségre, amit gyakorlatorientált módon, viszonylag rövid idő alatt megszerezhetnek az érdeklődők.
dec. 20
14:24
Új foglalkoztatási program a generációváltás segítésére (Üzletem)
A program maximum egy évig biztosít támogatást a sikeresen pályázó vállalkozásoknak.
dec. 20
14:27
Céges belső képzések: december 31-e fontos jelentési határidő (HR Portál)
Ha egy cég saját munkavállalóinak 6 óránál hosszabb belső képzést tart, 2020 óta a felnőttképzési törvény hatálya alá esik. Ehhez pedig regisztrációs, adminisztrációs és adatszolgáltatási kötelezettségek társulnak. Melyek is ezek? Mire figyeljünk, hogy megfeleljünk a jogszabályoknak? Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő írása.
dec. 20
14:30
Hatalmas dél-alföldi naperőművet vásárol az MVM (Portfolio)
Egy ma, december 20-án aláírt megállapodás értelmében az MVM Zöld Generáció Kft. megvásárolja a "HO-ME 2000" Vagyonkezelő Kft., a MASPED Első Magyar Általános Szállítmányozási Zrt. és a MET Green Asset Holding AG tulajdonában lévő 63 MWp beépített teljesítményű tázlári napelemes erőművet - derült ki az MVM Csoport közleményéből. A tranzakció várhat
dec. 20
14:30
Így nem veszti el az értékét a lakásbiztosításunk a nagy infláció miatt (Bank360 blog)
Az ingatlanunk értéke változik, a lakásunkat, házunkat modernizáljuk, bővítjük. Ha azonban ezeket a változásokat nem követjük a lakásbiztosításunkban, akkor kellemetlen meglepetés érhet egy váratlanul bekövetkező kár esetén.
dec. 20
14:33
Hatályba lépett a panasztörvény, a BKIK saját fejlesztésű rendszerrel segíti a kkv-kat (Adózóna)
Az Országgyűlés által idén nyáron elfogadott panasztörvény értelmében a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások 2023. december 17-éig kötelesek voltak létrehozni saját belső visszaélés-bejelentési rendszerüket. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) olyan rendszert alakított ki, amely megteremti a lehetőséget a vállalkozások számára a jo
dec. 20
14:36
385 környékén a forint (Portfolio)
Az elmúlt napokban gyengült a forint az euróval szemben, így már nem a 380-as szint határozza meg a kereskedést, hanem feljebb került az árfolyam. Tegnap és tegnapelőtt 385 körül is járt az euró árfolyama, egyelőre a jelek szerint ott lehet a következő komolyabb ellenállás.
dec. 20
14:36
Jellinek Dániel hátradőlhet: lehet vevő a Waberer's pakettjének egy részére (vg.hu)
Újabb spekulációs hullámot indíthat a váratlan MRP-program.
dec. 20
14:36
Átnevezik a Gellért Szállót, 2027-től Mandarin Oriental Gellértként üzemel (Telex)
Az üzemeltetést a Mandarin Oriental Hotel Group végzi majd, az épület felújítását, átalakítását egy londoni belsőépítészeti stúdió felügyeli.
dec. 20
14:39
Hiába perelt a Chelsea volt orosz tulajdonosa a szankciók miatt (Piac és Profit)
Az Európai Unió Bírósága ítéletében fenntartotta a Roman Abramovics orosz milliárdos ellen Ukrajna orosz megtámadását követően bevezetett uniós szankciókat - közölte a luxembourgi székhelyű testület.
dec. 20
14:42
Egyre hasznosabbak a modern vállalatirányítási szoftverek (ProfitLine)
Az ma már alapvető elvárás egy vállalatirányítási rendszerrel szemben, hogy felhőalapon működjön. Így ugyanis az otthonról dolgozók is könnyen használni tudják anélkül, hogy bármilyen programot is telepíteniük kellene a számítógépükre.
dec. 20
14:42
Komoly változás jön a hazai közműszolgáltatóknál: erre készüljön, aki rezsit fizetne, ügyintézne (Pénzcentrum)
Az Országgyűlés megszavazta, így hamarosan életbe lép a digitális államról és digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvény (DÁP törvény), amely az elektronikus ügyintézési törvény (Eüsztv.) helyébe lép.
dec. 20
14:48
Erre készülj, így változnak az adózás szabályai (Agroinform)
Az Országgyűlés elfogadta az egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIII. törvényt.
dec. 20
14:48
Egyre szorosabbra fonódik az orosz–kínai barátság (vg.hu)
Ezúttal Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök járt Kínában és Hszi Csin-pinggel is találkozott.
dec. 20
14:48
Felgyorsultak az események a Binance-ügyben: kezdődhetnek a kifizetések (Forbes)
Elkezdődhetnek a kifizetések az ügyben, amelyben a Binance-t 1,35 milliárd dollárnyi nem jogosan megszerzett tranzakciós jutalék visszafizetésére, valamint további 1,35 milliárd dollárnyi bírság megfizetésére kötelezték.
dec. 20
14:48
Hány kilométer után lesz valóban zöldebb egy elektromos jármű, mint a hagyományos? (BitcoinBázis)
Napjainkban egyre népszerűbbek az elektromos járművek, azonban ezzel együtt az ellenzőik száma is nő. Ugyanis az rendben van, hogy egy
dec. 20
14:54
Egymilliárd forint érkezik hamarosan a méhészeknek (Agroinform)
Az Európai Unióban elsőként Magyarország vezetett be állatjóléti támogatást a méhészek számára, melyet 890 ezer méhcsalád után igényeltek a gazdálkodók.
dec. 20
14:54
Még mindig Budapest a "legbűnösebb" város Magyarországon (vg.hu)
Kiderült az is, hogy melyik az ország legbiztonságosabb vármegyéje.
dec. 20
14:54
Így élhetnek túl a bajba került vállalkozások (MMonline)
Egyik sajátos gazdasági helyzet a másik után: járvány után háborúk, infláció. Vajon hogyan tudnak erre reagálni a hazai cégek, vállalkozások? Tihanyi Nikolett, a csődvédelem.hu ügyvezetője szerint jelenleg több szektorban, de főként a kereskedelmi ágazatban egy olyan negatív spirál lehetősége rajzolódhat ki, melynek elkerüléséhez a fogyasztói magat
dec. 20
14:56
Kényszerből figyelnek a fenntarthatóságra a hazai vállalkozások (MMonline)
Mind magánemberként, mind vállalkozóként erős a magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv-k) felelősségtudata a fenntarthatósági kérdéseket illetően, ugyanakkor nem tudatosan vagy stratégiába építetten foglalkoznak ezekkel, hanem többnyire külső kényszer hatására – állapította meg kutatásában a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Fenntarthatóság
dec. 20
15:00
Még karácsony előtt megint bevásárolt az MVM (Menedzsment Fórum)
Újabb naperőművet vett.
dec. 20
15:00
Az egyik legdrágább ázsiai szállodalánc nyithat luxushotelt a Gellért Szálló helyén (444.hu)
Már neve is van Tiborcz István és a Bpdst leendő ékszerdobozának: Mandarin Hotel Gellért.
dec. 20
15:00
Nem kerül le az EU feketelistájáról Abramovics (vg.hu)
Roman Abramovics keresetet nyújtott be az uniós bírósághoz az őt érő szankciók megszüntetése érdekében, és egymilliárd eurónyi kártérítést is követelt.
dec. 20
15:00
Már elérhető az új technikumi rangsor (Szakmát Szerzek)
Elkészült az idei technikumi rangsor Top 100-as listája.  A legjobb technikumokat tartalmazó lista a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (Nszfh) és az Oktatási Hivatal (OH)közhiteles adatai alapján, a tanulók bemeneti és képzési-kimeneti teljesítményének, az intézmények oktatói létszámának és digitális ellátottságának figyelembevételével
dec. 20
15:06
Okos tantermek készítik fel a gyerekeket a munka világára (Portfolio)
Kreatív problémamegoldás, kritikus gondolkodás, kezdeményezőkészség, csapatmunka – többek mellett ezen képességek fejlesztéséhez szükségesek a hazai oktatásban is egyre inkább teret nyerő digitális alkotóműhelyek. Magyarországon ma már többszáz modern eszközökkel felszerelt műhely áll az iskolák rendelkezésére, egyre több intézmény ismeri fel bennü
dec. 20
15:06
Gigaüzlet lett az MVM karácsonyi ajándéka (Forbes)
A bevásárlással az MVM Zöld Generáció Kft.-hez kerül a Tázlár határában lévő, több mint 100 hektáron elterülő napelemes erőmű.
dec. 20
15:12
Előző hónapban csökkentek a német termelői árak (ProfitLine)
Németországban a termelői árak éves szinten 7,9 százalékkal csökkentek novemberben, ez némileg meghaladta a 7,5 százalékos piaci várakozást, de kisebb volt az októberi 11 százalékos esésnél - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdán.
dec. 20
15:12
Még pár napig 33% kedvezménnyel lehet csatlakozni a Portfolio Signature előfizetői programhoz (Portfolio)
Még tart lapunk akciója, melynek keretében 33% kedvezménnyel, 19 900 forintért lehet előfizetni egy évre a Portfolio Signature programra, így más szolgáltatások mellett hozzáférhetővé válnak kiemelt elemzéseink, lapunk cikkarchívuma és online Signature-klubjaink.
dec. 20
15:12
Tázlári naperőművet vásárol az MVM (TőzsdeFórum)
Az MVM Zöld Generáció Kft. megvásárolja a 63 megawatt peak (MWp) beépített teljesítményű tázlári napelemes erőművet. Az a HO-ME 2000 Vagyonkezelő Kft., a MASPED Első Magyar Általános Szállítmányozási Zrt. és a MET Green Asset Holding AG tulajdonában van. A megállapodást december 20-án írták alá – tájékoztatta ismertette a távirati iroda. A várhatóa
dec. 20
15:12
Zelenszkij közölte álláspontját a nők általános mozgósításáról (vg.hu)
Az ukrán elnök egyelőre nem akarja besorozni a nőket.
dec. 20
15:12
A Fusionist (ACE) és a Retik Finance (Retik) beindítja az altszezont 2024-ben (BitcoinBázis)
A kriptopénzek piaca mindig is dinamikusan és gyorsan fejlődő terep volt. Míg a bitcoin gyakran piacvezetőként és trendteremtőként kerül reflektorfénybe,
dec. 20
15:15
Ez történt ma | újabb egyeztetés történt a BlackRock spot Bitcoin Etf ügyében (Kripto Akadémia)
2024 közepére halasztotta el a SEC a spot Ethereum ETF-ekkel kapcsolatos döntést Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) ismét elhalasztotta döntését arról, hogy jóváhagyja-e vagy sem a Hashdex Nasdaq Ethereum ETF-et. Az Ethereum ETF-et még október 3-án tették közzé véleményezésre, a SEC azonban úgy döntött, hogy meghosszabbítja az értékelési idős
dec. 20
15:15
Új Scania biogáz motorok: Zöldebbé válás 5 százalék üzemanyag-megtakarítással (Alternatív Energia)
Tökéletes kombináció – a Scania új biogáz motorjai az esetek két-harmad részében a Super-hajtáslánccal kerülnek párosításra, kiváló eredményekkel.
dec. 20
15:18
Így lesz a nagybálából kisbála (Agroinform)
A szalma többféleképpen hasznosítható, kétségkívül az egyik legismertebb ezek közül az almozás. Amikor beköszönt a hideg idő, egyre nagyobb igény mutatkozik a szalmabálákra.
dec. 20
15:18
„Karjaidban landolok!”: Megható videón, ahogy öt év után újra egyesül a magyar család a budapesti repülőtéren (Digital Hungary)
A budapesti repülőtér az izgalommal teli várakozások, a nagy találkozások és a rég várt ölelések helyszíne, ahol barátok, családok, szerelmesek borulhatnak ismét egymás karjaiba. Az ünnepi időszakban a megszokottnál is több érzelmes pillanatnak lehetnek szemtanúi azok, akik megfordulnak a légikikötőben. Ilyen volt a Kanadában élő Marcsi és rég nem
dec. 20
15:20
Húsz év az Eu egységes belső piacán – Online szakmai konferencia (Agroinform)
Mutatjuk a rendezvény megtekintéséhez szükséges információkat.
dec. 20
15:24
Garázsvásárt tart a kormány a Budapest Airport megvételére (Menedzsment Fórum)
Miközben egy recessziós évet kell zárni, a kormányzat annyira eltökéltnek látszik a budapesti reptér feletti irányítás átvételében, hogy a korábban kulcsfontosságú vagyontárgyait is kiszórja, kell a fedezet az ügyletre. A kormány eddig több szektorba bevásárolta magát, de jelenleg egymás után válik meg az állami tulajdonrészektől.
dec. 20
15:24
Átnevezik a Gellért Szállót (Portfolio)
Wellneszközpontú luxusszállodává alakítja át az ázsiai gyökerekből multinacionális vállalattá fejlődött Mandarin Oriental Hotel Group a budapesi Gellért Szállót - írja a Telex.
dec. 20
15:24
Átnevezik az ország leghíresebb szállodáját – ez vár a nagy multú épületre (vg.hu)
2027-ben nyitják meg a 2021 decembere óta felújítás miatt zárva tartó szállót, mely a Mandarin Oriental első luxusszállodája lesz Budapesten.
dec. 20
15:30
Ne kövesd el azt a hibát, mint a McCallister-család karácsonykor: csoda, hogy túlélte a gyerek (Pénzcentrum)
Utolsó pillanatos utazások, a karácsonyi vakáció alatt settenkedő betörők, elcserélt lakás egy új ismerőssel, kigyulladt karácsonyfa, háztetőn landoló űrlények. A filmekből jól tudjuk, hogy bármi megtörténhet az ünnepek alatt ahogy az év többi részében is , amikor bizony jól jön, ha van biztosításunk. A közelgő ünnepi időszak alkalmából az Allianz
dec. 20
15:30
Húsz év az Eu egységes belső piacán (Agroinform)
Online szakmai konferenciát rendez a Magyar Közgazdasági Társaság Kereskedelmi Szakosztálya.
dec. 20
15:33
Januártól nem lehet illetékbélyeggel fizetni a bíróságokon (Adózóna)
Január 1-jétől megszűnik a bírósági eljárási illeték illetékbélyeggel történő megfizetésének lehetősége – tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben szerdán.
dec. 20
15:36
Okos tantermek készítik fel a gyerekeket a munka világára (Portfolio)
Kreatív problémamegoldás, kritikus gondolkodás, kezdeményezőkészség, csapatmunka – többek mellett ezen képességek fejlesztéséhez szükségesek a hazai oktatásban is egyre inkább teret nyerő digitális alkotóműhelyek. Magyarországon ma már többszáz modern eszközökkel felszerelt műhely áll az iskolák rendelkezésére, egyre több intézmény ismeri fel bennü
dec. 20
15:36
Nem sikerült tisztára mosnia magát a számlagyárba belebukó jogásznak (vg.hu)
A bukott jogász az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Víg Dávidnak a testvére.
dec. 20
15:36
Már a globális ellátási láncot veszélyeztetik egyes hajótámadások (Forbes)
A konténer- és tankerhajók új útvonalakat keresnek a Vörös-tengeren, hogy elkerüljék a húti milíciák fenyegetését.
dec. 20
15:36
Masszívan veszteséges a hazai hús- és tejipar, az állam mégis rengeteg pénzzel támogatja a gazdaságokat (Telex)
A jóval kevesebb állami támogatásból működő gyümölcs- és zöldségtermesztés gazdaságosabb és kevésbé szennyező is.
dec. 20
15:38
Egyre nagyobb a baj: hetekre kieshet a legfontosabb hajózási útvonal, egy csomó dolog megdrágulhat (vg.hu)
A jemeni lázadók támadásai miatt a globális hajózási iparág a Vörös-tenger elkerülésére készül.

Keresés