2023. november 14. kedd

nov. 14
12:12
Raskó György: húzd meg-ereszd meg játékot űz Bige László - bedől a GDP, ha leáll a Nitrogénművek (Pénzcentrum)
Elképzelhetetlennek tartja Raskó György agrárközgazdász, hogy valóban leálljon a csaknem százéves gyár Nitrogénművek Pétfürdőn - annak ellenére, hogy ezt maga Bige László jelentette be az Agrárszektornak. Ha azonban mégis, akkor azt az egyszeri vásárló alig fogja érezni a boltban - a mezőgazdaságban tevékenykedők már annál inkább.
nov. 14
12:12
Bezár, és 500 embernek mond fel a megszűnő Nitrogénművek (Agrárágazat)
A Nitrogénművek nem tudja áthárítani a rendeletben előírt költségeket a gazdákra, ezért november 6-tól bezár.
nov. 14
12:12
A készpénzt emiatt is használják még mindig sokan (Növekedés)
A magyar fogyasztók digitális fizetéssel kapcsolatos ismeretei jelentősen nőttek tavalyhoz képest. A jövedelmüket digitálisan elköltők aránya 23 százalékra nőtt – derült ki a Mastercard keddi sajtóeseményén, amelyen bemutatták a Mastercard Digitális Fizetési Index elnevezésű kutatás eredményeit.
nov. 14
12:18
Leépítenek a német autógyárak, repülnek a taxisok (Privátbankár)
Az európai tőzsdék emelkednek, a BUX és a forint nem igazán mozdul az olyannyira fontos amerikai inflációs adat előtt. Csökkentették a Richter célárát, ömlik a tőke a bitcoinba. A német autógyárak leépítenek és ez még csak a kezdet. A levegőbe emelkedett egy taxi.
nov. 14
12:18
Városi farmokkal az élhetőbb településekért (Alternatív Energia)
Torinóban jártak a Rejtő Kar kutatói.
nov. 14
12:18
50 éves a Hortobágyi Nemzeti Park (Tiszta Jövő)
Ötven évvel ezelőtt, 1973-ban a Hortobágyon alakult meg Magyarország első nemzeti parkja, amely nemcsak az első, de a legnagyobb és legismertebb nemzeti park is hazánkban - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a "Hortobágy, dicső rónaság."
nov. 14
12:18
Díjazták a kreatív tanárokat, akik újító megoldásaikkal fejlesztik a hazai Stem oktatást (Digital Hungary)
A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, a szintén a fővárosban működő Bmszc Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum és a dombóvári Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nyerte el az ebben az évben az egyenként 800.000 forint pénzjutalommal járó Ejmsz Iskola Díjat. A hazai és nemzetközi nagyváll
nov. 14
12:21
Célzott adóellenőrzésekbe kezdett a NAV (Piac és Profit)
A transzferár dokumentációk szakszerű és pontos elkészítése, valamint az adóhatósági ellenőrzések eddig is kihívás elé állították az adózókat, idéntől azonban szigorítottak a vonatkozó jogszabályokon és ennek eredményeként jelentősen emelkedtek a mulasztási bírságok is, ráadásul a transzferár dokumentációkat a NAV is szigorúbban ellenőrzi. Új elemk
nov. 14
12:24
Elárulta az IEA, mire lehet számítani az olajpiacokon (Portfolio)
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) felülvizsgálta a negyedik negyedévi olajpiaci kilátásait, és kisebb piaci deficitet vár, részben az amerikai és brazil termelés növekedésének köszönhetően - írta meg a Bloomberg.
nov. 14
12:24
Nagy a baj! Nő az importnyomás és a költségek is emelkednek (Agroinform)
Mi lesz így a hazai élelmiszeriparral?
nov. 14
12:24
Idén is megválasztják az év bejglijét (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Cukrász Ipartestület 2023-ban is meghirdette az „Év Bejglije” versenyt, melynek célja a kézműves bejgli népszerűsítése.
nov. 14
12:24
A Crypto.com megszerezte a digitális eszköz licencet Dubajban (BitcoinBázis)
A Crypto.com engedélyt kapott meghatározott virtuális eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatási tevékenységek működtetésére Dubajban – jelentette be kedden a kriptotőzsde. Az engedélyt
nov. 14
12:30
Aláírták: így néz ki a paksi bővítés ütemterve (Forbes)
Aláírták a paksi bővítésről szóló ütemtervet, ami alapján a 2030-as évek elejére már megkezdhetik az új blokkok a termelést. Szijjártó Péter és a Roszatom vezetője közös sajtótájékoztatót tartott.
nov. 14
12:30
Uniós GDP-adatok: magyar mutató is akad a legjobbak között (Üzletem)
Az előző negyedévhez képest nem változott, éves összevetésben pedig 0,1 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2023 III. negyedévében.
nov. 14
12:36
Új feladatot kapott Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter (Menedzsment Fórum)
Módosították a kormány tagjainak munkájáról szóló rendeletet. A védelmi ipart érinti a változtatás.
nov. 14
12:39
A kedvezményes hitelekbe kapaszkodnak a gazdák (Piac és Profit)
Az agrárium hitelállományának közel 70 százalékát az államilag támogatott hitelek teszik ki, amelyek komoly segítséget vagy akár a túlélést jelenthetik az ágazatnak. A finanszírozási nehézségek enyhítésére a K&H is elérhetővé tette az Agrár Széchenyi Kártya kedvező, szabad felhasználású finanszírozási megoldásait a mezőgazdasági szektorban tevé
nov. 14
12:42
700 ezres nettó átlagkereset egy magyar településen? Egyszerű ok állhat a meghökkentő adat mögött (Portfolio)
KSH és NAV statisztikák eltérnek az átlagos havi keresetekről, a NAV szerint rosszabb a helyzet, főleg vidéken. Található azonban kiemelkedő példa is Zala vámegyében, ahol egyetlen településen havi 689 ezer forintos átlagkeresetet regisztráltak  - jelentette az index.hu.
nov. 14
12:42
Megérkeztek az első elemzések a friss GDP adatok alapján: ezek a kilátások a jövőre (Pénzcentrum)
Közzétette a KSH ma reggel az idei harmadik negyedéves GDP-re vonatkozó gyorsbecslését. A gazdaság éves szinten 0,4%-kal csökkent. Negyedéves alapon 0,9%-kal nőtt a GDP, ezzel véget ért a tavalyi második félévben kezdődött recesszió.
nov. 14
12:48
Valóban eljött a bizalmi vagyonkezelés halála Magyarországon? (Adózóna)
2023 májusától egyre több fórumon, sajtócikkben és később az Országgyűlés honlapján közzétett törvényjavaslatból is lehetett olvasni arról, hogy változások lépnek életbe a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó adószabályok tekintetében 2023 szeptemberétől.
nov. 14
12:48
Időről időre – Pető István műveiből nyílik kiállítás (Portfolio)
Pető István munkáival legutóbb tavasszal találkozhatott a hazai közönség, hosszú, majd’ húsz évnyi szünet után. Ennek oka, hogy a művész közel négy évtizede Franciaországban él és alkot. Műveit világszerte számos helyszínen bemutatták, jelentős magán- és közgyűjteményekben őrzik – és szerencsére itthon is egyre nagyobb ismeretségnek örvend. Idén pe
nov. 14
12:48
Brutális áron kelt el a különleges szarvasgomba (Agroinform)
Tudtad, hogy most van a szezonja az isztriai szarvasgombának?
nov. 14
12:48
Lobbipróbálkozás lehet Bige részéről, hogy belengette a Nitrogénművek végleges bezárását (Telex)
Tényleg rossz helyzetben van Bige László műtrágyagyára a kormány extraadói miatt, de a céget és az iparágat ismerő források nem tudnak róla, hogy tényleg gyárzáró hangulat lenne a Nitrogénműveknél.
nov. 14
12:50
Itt lehet a legtöbb pénzt keresni Magyarországon (Portfolio)
A NAV adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset – munkaviszonyból származó jövedelem –, ami nettó havi 285 ezer forintot jelentett, derült ki a GKI kutatásából.
nov. 14
12:54
Szakszerűbb tápanyagellátással is javítható az étkezési hagymatermesztés eredményessége (Agrofórum)
A vöröshagyma a világon az egyik legfontosabb ízesítő növény, jelenleg 3 millió hektáron termesztik, közel kétszer akkora felületen, mint 15 évvel ezelőtt. Az évi 50-60 millió tonna közel felét Kína állítja elő, de jelentős termesztő még az évi 1-2 millió tonna termésével India, az Usa és több arab ország is (Egyiptom, Irán, Líbia).
nov. 14
12:54
68 milliós bírságot szabott ki az MNB a CIB Bankcsoportra (Üzletem)
Jogsértések miatt a pénzügyi felügyelet a CIB Bankra 62,5 millió forint, a CIB Lízingre 5,5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki.
nov. 14
12:57
Működnek a szankciók, több mint felével esett vissza Oroszország külkereskedelmi többlete (Piac és Profit)
Jelentősen csökkent Oroszország külkereskedelmi többlete az idei első kilenc hónapban éves összevetésben.
nov. 14
13:00
Ne használd az open-to-work jelvényt, mert azzal kétségbeesettnek látszol! (HR Portál)
Szabad-e kétségbeesettnek látszani álláskeresőként? Mit gondol erről a Google volt toborzója? Igaza van-e?
nov. 14
13:06
Nagykövet lesz a Fidesz brüsszeli irodavezetőjéből (Menedzsment Fórum)
Horogszegi Szilágyi-Landeck Dániel lehet az új hágai nagykövet.
nov. 14
13:12
Vételen az Alteo részvénye az Erste-nél, célár: 3920 Ft (ProfitLine)
Az Alteo a ma közzétett 2023. harmadik negyedéves gyorsjelentésében éves összevetésben 27 százalékkal csökkenő árbevételről és 21 százalékkal csökkenő, 3,6 milliárd forintos Ebitda-ról adott számot.
nov. 14
13:12
Nagy bejelentést tett a BKK: örülhetnek a vonaljeggyel utazók (Portfolio)
Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évfordulóján, november 17-én, pénteken korlátlanul felhasználható 150 forintos napijegyet kínál a BudapestGO alkalmazásban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – közölte a vállalat a honlapján.
nov. 14
13:12
Közeleg a Polygon 2.0 frissítés, a Bitcoin Spark elhozza az okosszerződéseket a Bitcoin hálózatára (BitcoinBázis)
Itt az ideje, hogy többet is megtudjunk a Polygon 2.0-s frissítéséről, az Arbitrum Orbit mainnetjének megjelenéséről és a Bitcoin Spark
nov. 14
13:12
György László: célunk, hogy 2030-ra minden mai általános iskolásnak legyen szakmája vagy tanuljon tovább (Szakmát Szerzek)
A Tanítsunk Magyarországért! program azzal a céllal indult el, hogy 2030-ra minden mai általános iskolásnak legyen szakmája vagy továbbtanuljon, majd a munkaerőpiacon elhelyezkedve képes legyen magát és a családját eltartani – jelentette ki György László a program koordinációjáért felelős kormánybiztosa kedden Szegeden. György László a kezdeményezé
nov. 14
13:14
Olcsóbb lesz a túró rudi? Megszólaltak a beszállítók és a kereskedők (Portfolio)
Nemrég derült ki, hogy a kormány 2024-től módosít az áfatörvényen és a túró rudit is 18 százalékos áfa terheli majd a 27 helyett. Bár a túró rudi esetében az emberek egy konkrét termékre gondolnak, a paletta széles és voltak olyan "túró alapú" édességek, amelyek eddig is alacsonyabb kulccsal adóztak. A kormány ezzel a döntéssel egységesítette ennek
nov. 14
13:18
Méretes büntetést kapott a CIB az MNB-től (Privátbankár)
Több szabálytalanságot talált az MNB a CIB-csoportnál, de a bank ettől még megbízhatóan működik.
nov. 14
13:18
Egy nagyon profi applikáció érkezik horgászoknak (Agroinform)
Az alkalmazás ingyenes lesz, és a legfontosabb funkciók eléréséhez az sem szükséges, hogy a víz partján internetkapcsolattal rendelkezzünk.
nov. 14
13:18
Komoly szigorítás készülődik: több tízezer rendszámot vonhatnak vissza Magyarországon (Pénzcentrum)
Jelenlegi állás szerint majdnem 35 ezer rendszámot vonhatnak vissza Magyarországon, ha átmegy az Építési és Közlekedési minisztérium szigorítása. A tárca ugyanis megvonná a különleges jogosultságokat biztosító zöld rendszámtáblákat a plug-in hibrid autóktól, így ezekre nem vonatkozna az ingyenes parkolás, sem az adózási könnyítések. A Magyar Elektr
nov. 14
13:18
Sokat vesztettek értékükből egy év alatt a családi házak (Bank360 blog)
A rezsiköltségek emelkedése betett a családi házaknak: egy ilyen ingatlant átlagosan 16,5 millió forintért adtak el 2023 második negyedévében, míg egy évvel korábban még 21,4 millióért. Az átlagos négyzetméterár egy év alatt 17 százalékkal, 173 ezer forintra csökkent. Ha ehhez hozzávesszük az időközben éppen csúcsra járó inflációt is, akkor nagyon
nov. 14
13:18
A hatékonyabb baromfitartás érdekében alapított céget az Óbudai Egyetem (Magyar Mezőgazdaság)
Az Óbudai Egyetem (ÓE) Birdwatcher Zrt. néven digitális agrárinnovációs startup-céget alapított a baromfitartás hatékonyságának növelésére a mesterséges intelligencia lehetőségeinek kihasználásával.
nov. 14
13:21
Újabb szintet lépett az orosz-ukrán háború (Piac és Profit)
Rakétatalálatot kapott egy nemzetközi zászló alatt hajózó teherszállító egy ukrajnai kikötőben.
nov. 14
13:30
Nagy forgalom mellett esik a magyar tőzsde új sztárja (Portfolio)
Az európai tőzsdékhez hasonlóan a magyar piacon is visszafogott mozgásokat látszanak a mai kereskedésben. A midcapek közül viszont kiemelkedik az elmúlt napok sztárjának számító Appeninn, amely az átlagot jelentősen meghaladó forgalom mellett esik ma. Az OTP után az Appeninn a legforgalmasabb részvény ma a magyar tőzsdén.
nov. 14
13:30
A készpénzt emiatt is használják még mindig sokan (Növekedés)
A magyar fogyasztók digitális fizetéssel kapcsolatos ismeretei jelentősen nőttek tavalyhoz képest. A jövedelmüket digitálisan elköltők aránya 23 százalékra nőtt – derült ki a Mastercard keddi sajtóeseményén, amelyen bemutatták a Mastercard Digitális Fizetési Index elnevezésű kutatás eredményeit.
nov. 14
13:36
Aláírásgyűjtést indít a Mi Hazánk a készpénzhasználat alkotmányos védelméért (444.hu)
Mert úgy látják, hogy "a bankkártya nélküli ember már szinte nem tekinthető a társadalom teljes jogú tagjának".
nov. 14
13:36
Lesújtó az amerikaiak véleménye Biden gazdaságpolitikájáról (Növekedés)
Joe Biden megpróbálja "eladni" a szavazóknak az Egyesült Államok újra iparosítását és munkahelyteremtését ösztönző "Bidenomics" tervét, azonban sok szavazó számára továbbra is az infláció és a magas kamatkörnyezer a legégetőbb probléma.
nov. 14
13:42
Putyin tovább korlátozza az orosz médiát (Privátbankár)
Az elnökválasztás előtt álló Putyin újabb korlátozásokat hagyott jóvá az orosz médiában.
nov. 14
13:42
Kezdődik a Desiré kortárs színházi fesztivál Szabadkán (ProfitLine)
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház A hallgatás poétikája című előadásával kezdődik péntek este a 15. Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivál Szabadkán, amely november 17. és 26. között tizenhárom előadással várja a közönséget.
nov. 14
13:42
Most érkezett! Vegyi katasztrófa történt a magyar autópályán: életveszélyes anyag ömlött az útra (Pénzcentrum)
Több kamion ütközött össze az M0-s autóút és a 7-es főút csomópontjában az M5-ös autópálya felé, ezért a forgalmat megállították, hét kilométeres a torlódás - írta a kedden délelőtt az Útinform. A rendőrség azt közölte, hogy az egyik járműszerelvényből lúgos anyag, nátrium-hidroxid ömlött a pályatestre.
nov. 14
13:42
Tegnapra kérem! - Türelmetlenebb vásárlókra számíthatnak az e-kereskedők (Digital Hungary)
A közelgő Black Friday és karácsonyi időszakban az online vásárlók megfelelő kiszolgálása a kereskedők elemi érdeke. Nem elég jó áron, jó minőségben, de időben is hozni kell az elvárásokat és van hova fejlődni. Egy friss hazai felmérés szerint minden második online vásárló tapasztalt már kiszállítási késedelmet (49%) az elmúlt évben, minden harmadi
nov. 14
13:48
Már a gyógyszertárak is várólistáktól szenvednek (Menedzsment Fórum)
Merthogy egyes termékek ára elszállt az infláció miatt, amit csak tetéz, hogy idén tavasztól a gyártók adója 24-ről 40 százalékra emelkedett.
nov. 14
13:48
A K&H; lett a legjobb fenntarthatósági bank Magyarországon 2023-ban (Alternatív Energia)
A K&H elnyerte a Euromoney „Magyarország legjobb fenntarthatósági bankja 2023” díját.
nov. 14
13:48
A hitelek nyújthatják a túlélés esélyét az agráriumban? (Agroinform)
Kedvezményes hitelekbe kapaszkodnak a gazdák.

Keresés