Eséssel indult a hét az ázsiai tőzsdéken, a kínai piacokat részben az ingatlanrészvények húzták magukkal, míg Európában szintén gyengélkednek a tőzsdék, itt az energiaipari részvények esése hat negatívan. A magyar tőzsdén is közben vannak mozgások, az MBH Jelzálogban ma ismét jelentősen emelkedett, míg a Waberer's hétvégi bejelentése után megugrott
A nagy megmondásairól híres (vagy inkább hírhedt) Robert Kiyosaki ismét üzent a követőinek a legfrissebb X-bejegyzésében. A Rich Dad Poor Dad szerzője az aranyár emelkedésére hívta fel a figyelmet, ezzel párhuzamosan óva intette a jelenlegi pénzügyi rendszertől az embereket.
A hazai kkv-tulajdonosok mindössze 3 százaléka szeretne nemzetközi céget építeni, de a nagyvállalattá növekedés is csupán 5 százalékuk céljai között szerepel. A magyar vállalkozók több mint kétharmada nem tűz ki ambiciózus üzleti célokat maga elé. Mindez aggodalomra adhat okot, mert nagy ambíciók nélkül kevesebb lesz a hazai nagyvállalkozás, és ha
A hetedik leggazdagabb magyarként ismert Jellinek Dániel cégcsoportja a harmadik legnagyobb magyarországi kiskereskedelmi lánccá fejlesztené a "madaras teszkót".
A magyar kormány már nyáron felvetette, hogy el kellene halasztani egy fontos oroszellenes szankció hatályba lépését a Mol pozsonyi finomítójánál, ami az orosz nyersolajból készült feldolgozott termékek csehországi exportját blokkoná december 5-től, és most a cseh miniszterelnök is beállt a szlovákok által is szorgalmazott javaslat támogatása mögé.
A hazai kkv-tulajdonosok mindössze 3 százaléka szeretne nemzetközi céget építeni, de a nagyvállalattá növekedés is csupán 5 százalékuk céljai között szerepel. A magyar vállalkozók több mint kétharmada nem tűz ki ambiciózus üzleti célokat maga elé. Mindez aggodalomra adhat okot, mert nagy ambíciók nélkül kevesebb lesz a hazai nagyvállalkozás, és ha
A Deutsche Bank előrejelzése szerint az S&P 500 index a 2024-es évet a jelenlegi szintekhez képest 12 százalékkal magasabban zárja még akkor is, ha egy esetleges enyhe recesszióba került az Egyesült Államok.
Keltike Ház néven ökoturisztikai központot hoztak létre önkormányzati beruházásban Várgesztesen - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei település polgármestere az MTI-vel.
Az 1873-as év mérföldkövet jelentett az állatorvoslás oktatásában, és fordulópont volt a magyar állattenyésztés és az állategészségügy történetében is.
Virágzik a kriptoszektor, aminek ékes bizonyítéka az Ethereum (ETH) 7%-os árfolyamnövekedése is, ami a Blast vadiúj második rétegű hálózatának köszönhető.
Közzétette negyedik negyedéves számait a Deere, a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártója, az eredményeknek örülhettek a befektetők, az előrejelzésnek nem.
Ismételten felelősnek mondta ki a francia államot az éghajlatváltozás elleni küzdelem elmulasztásában az ország igazságszolgáltatása, amelyhez francia civil szervezetek nyújtottak be keresetet egy állampolgárok által aláírt petíció kíséretében.
A Raiffeisen Bank újabb mérföldkőhöz érkezett a digitális pénzügyi szolgáltatások terén. A bank ugyanis bejelentette, hogy osztrák leányvállalata kriptovaluta-kereskedési szolgáltatást fog nyújtani.
2026-ig összesen csaknem 24 milliárd forintot kap a Századvég Alapítvány kormányzati tanácsadásért. A kormánypárti think-tank a közbeszerzési eljáráson egy másik Fidesz-közeli agytrösztöt, a Nézőpont-csoportot győzte le.
Öt stratégiai befektetővel tárgyal a Német Labdarúgóliga az élvonalbeli és másodosztályú bajnokság marketing és reklámjogainak részleges értékesítéséről.
Hó végéig van idő újrakötni a jövő évtől érvényes kötelező biztosításukat az autótulajdonosoknak. Aki még nem lépett, számolnia kell azzal is, hogy drágultak a szerződések, és megemelkedett büntetésre számíthatnak azok, akiknek nincs kötelező fedezet az autóján.
Kivárással indul a tőzsdehét az amerikai hosszú hétvége után, az indexek kissé lefelé csorognak. De számos esemény várható a héten, ami nagyobb mozgást okozhat. A forint erősödött, amire az energiaárak és a dollár oldaláról is volt oka. Reménykedhetnek az aranybefektetők, és emelkedést jósolnak az S&P 500 indexre.
Néhány napja maradt 850 ezer gépjármű, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb); a felmondásoknak péntek éjfélig el is kell jutniuk a biztosítókhoz - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fb
Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket, és büntetésekre is számíthatnak, ha nem teljesítik az adatszolgáltatási kötelez
A világszerte egyre több "vegán-barát" városhoz Budapest is szépen zárkózik fel, és sorra nyílnak itthon is az olyan helyek, ahová a növényi alapú diétát követők is betérhetnek. Viszont magyar, ázsiai, mediterrán és közel-keleti ételek fúziós vegán konyháját felvonultató hely csak egy van a városban: a Vegan Garden hangulatos oázisa nem csak a vegá
2023 decemberében a 95-ös benzin literje 615, a gázolajé 645 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV. Az előbbi összeg 35, az utóbbi 37 forinttal kevesebb a novemberi "irányárnál".
Az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin egy törökországi látogatása során az NFT platform Defiantnak adott interjújában az Ethereum hálózaton történő staking
Idén 13. alkalommal rendezi meg az Árukereső.hu Az Ország Boltja versenyt, amely az ország legnépszerűbb webáruházait keresi a fogyasztók szavazatainak segítségével, mindezt az online vásárlási szezon legaktívabb időszakában. Kiderül majd az is, hogy a 2023-ban gyűjtött összes vásárlói értékelés alapján mely boltok a legjobbak.
A technológia rohamos fejlődésével egyre fontosabb, hogy meglegyen az együttműködés az épületek tervezése, kivitelezése, üzemeltetése és fenntartása között. A Building Information Model (BIM) mindenki által ismert, mégsem használják ki a benne rejlő lehetőségeket az ingatlanpiac szereplői. Elsőre költségesnek tűnik, de a BIM használatának köszönhet
A kriptopénzek világa dinamikus átalakuláson megy keresztül. A közelmúltban a Bitcoin piaci kapitalizációja október óta jelentős, 40%-os növekedést tapasztalt, ami
Emberrablásra is lehet biztosítást kötni akár Magyarországról is, igaz, elképzelhetetlenül drága, s a szerződéshez valószínűleg az adott biztosító külföldi vezetésének jóváhagyása kell hozzá. A CLB független biztosítási alkusz cég az Izraelben élő magyar állampolgárok túszul ejtése kapcsán utánajárt, mi mindent tartalmaz egy ilyen konstrukció, és m
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) körúti oldalának kerítésén látható az intézmény december 14-én nyíló Magyar Menyasszony nagyszabású időszaki kiállításának pop up változata hétfőtől.
2022 augusztusa óta először mutatott növekedést a reálbér Magyarországon - igaz, egyelőre meglehetősen apró mértékben, csak 1,7 százalékkal nőtt ez az adat szeptemberben. A Pénzcentrum által megkérdezett elemzők szerint ez távolról sem jelenti azt, hogy minden egy csapásra a régi: ahhoz még hónapoknak kell eltelniük, és akkor sem biztos, hogy ugyan