Akormány olyan reformot vállalt az unió felé, amely lehetővé teszi a "lakossági fogyasztók és mikrovállalkozások számára, hogy az egyetemes szolgáltatási szerződés mellett önkéntes villamosenergia-vásárlási szerződést is kössenek dinamikus árképzéssel".
A titokzatos maja civilizáció vizuális világa elevenedik meg a Szerencsejáték Zrt legújabb e-sorsjegyén, amely hagyományos elődje után a Kincsvadász+ nevet kapta. A szerencsejatek.hu honlapon már elérhető, egy hosszabb és három látványos és gyors játékot kínáló digitális kaparós a papíralapú változatnál is jobb nyerési eséllyel várja a játékosokat.
Idén tavasszal a Magyar Kórházszövetség konferenciáján jelentették be, hogy év végéig az összes kórházban beléptető rendszert kell felállítani. Mágneskártyás blokkolóórával és videófelvétellel akarják ellenőrizni a dolgozókat, valóban letöltik-e a teljes munkaidejüket. Úgy tűnik, csúszik a projekt.
A foglalkoztatottak létszámának emelkedése elsősorban a külföldön munkát vállalóknak köszönhető. A változás nélkülük minimális lenne októberben. Leszámítva egy idén nyári (szezonális) javulást, 2022 tavasza óta lassú, trendszerű romlás látszik a munkanélküliségi mutatóban.
Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), miután a BUX előző nap 316,11 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 56 511,84 ponton zárt.
A 380 körüli szinteken mozog az elmúlt napokban a forint az euróhoz képest, ami erősödést jelent a hét eleji leértékelődéshez viszonyítva. Pénteken a legizgalmasabb a német GDP-adat lesz, ami akár a magyar devizaárfolyamát is megmozgathatja, de az Egyesült Államokból a hálaadás miatti ünnepi hétvégén nem várunk híreket.
A Magyar Államkincstár szerint nem volt jogi akadálya annak, hogy ha a főváros önként nem tesz eleget a jogszabályon alapuló adófizetési kötelezettségének, a kincstár beszedési megbízást nyújtson be.
Meglévő ingatlanukat nem kell eladniuk majd a CSOK pluszt igénylő házaspároknak – derült ki az új szabályok újabb verziójából. Feltétel viszont, hogy az új lakás drágább legyen a réginél. Jelentős fejlemény még, hogy a hitel összege szempontjából a meglévő gyerekek is számítanak.
Az OTP Bank idén ősszel ismét megmérettetésre hívta az informatika iránt érdeklődő diákokat és junior fejlesztőket. Az IT Hackathon fókuszában a jövőtudatos befektetési és kereskedelmi kérdések álltak, valamint az ezekre adható megoldási javaslatok. A verseny két fordulóból állt, az első online zajlott, majd a legjobb tíz csapat vehetett részt a no
Szinte nem változott a forint árfolyama péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 379,35 forinton jegyezték az előző esti 379,49 után. A dollár 347,75 forinton áll 348,03 után, a svájci frank pedig 393,78 forinton 393,88 után. Péntek reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a hé
Az Európai Unió ötven határőrrel támogatja Finnország határvédelmének megerősítését – tájékoztatott az EU határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex. A varsói központú uniós ügynökség közleményében azt közölte, hogy a határőrök mellett egyéb feladatokat is ellátó személyzetet, valamint felszerelést, köztük járőrözésre alkalmas autókat telepít a fi
A szaloncukor az adventi időszak hagyományosan népszerű terméke. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképe szerint egy-egy háztartás évente 1 kilónyi szaloncukrot vásárol, a legkedveltebb a zselés, a marcipános, a kókuszos, a karamellás és a csokoládékrémes.
A befektetők az elmúlt egy év leggyorsabb ütemében szabadulnak a dollártól, ami azt jelzi, hogy egyre többen hisznek abban, hogy az amerikai jegybank befejezte agresszív kamatemeléseit, és a következő évben többszörös kamatvágásra készül. A dollár gyengülése a feltörekvő piacok, így Magyarország számára is pozitív következményekkel járhat.
A Lidl Magyarország ezúttal a húskészítmények fogyasztói árát csökkenti holnaptól, így többek között a magyar vásárlók kedvencei, mint a párizsi, a sonka, a téliszalámi, a lecsókolbász, vagy a tepertő is olcsóbb lesz. Az árcsökkentésben érintett termékekhez a vásárlók jelentősen, akár 20 százalékkal olcsóbban is hozzájuthatnak. Január eleje óta
Új nonprofit egyesület alakult Belgrádban, Szerbia fővárosában, amelynek célja a Bitcoin oktatásának, kutatásának és fejlesztésének támogatása. A HUB21 egyesület azért
Tegnap jelentették be, hogy ismeretlen tettes ellen hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tesz a fővárosi önkormányzat. A Magyar Államkincstár 5,6 milliárd forint értékben inkasszót gyakorolt a főváros számlája felett, amely a kincstár közlése szerint teljesen jogszerű volt.
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) negyedik alkalommal rendezi meg a Budapest Eurasia Forumot november 23-24. között "Fenntartható átmenetek" címmel. A konferencia hat tematikus paneljében az eurázsiai régió neves döntéshozói, szakértői és gondolkodói vitatják meg a fenntartható fejlődés és az eurázsiai együttműködés legaktuálisabb kérdéseit.
A Lidl Magyarország ezúttal a húskészítmények fogyasztói árát csökkenti holnaptól, így többek között a magyar vásárlók kedvencei, mint a párizsi, a sonka, a téliszalámi, a lecsókolbász, vagy a tepertő is olcsóbb lesz. Az árcsökkentésben érintett termékekhez a vásárlók jelentősen, akár 20 százalékkal olcsóbban is hozzájuthatnak.
Az ünnepi vásárlási szezon előtt Green Friday néven kampányt indított a Mastercard partnereivel, hogy felhívják a figyelmet a tudatos költekezésre, a környezettudatos vásárlásra.
Az ingatlanok magas négyzetméterára, a magas hitelkamatok és az építőipari költségek növekedése miatt visszaesett a kereslet az új építésű lakások iránt - közölte a Balla Ingatlan hétfőn az MTI-vel Budapest, a Balaton és a Velencei-tó ingatlanpiacának elemzése alapján.
Az infokommunikációs szakma elismeréseként idén Ozorai Dénes, a K&H informatikai vezetője kapta a "Legjobb Ict menedzser" díjat hazánkban. Az Ict Global magazin által alapított Kiválóság díj célja az, hogy kategóriadíjakkal ismerje el az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó, útmutató szakemberek munkásságát. Olyan szakembereket kerestek, ak
Helyi idő szerint péntek reggel megindult az ideiglenes tűzszünet Gázában Izrael és a Hamász között, a palesztin terrorszervezet várhatóan délután négykor engedi szabadon az első túszokat.
Hajtástechnikai és lineáris technikai labor kiépítését támogatja a budapesti székhelyű Power Belt Kft. a kecskeméti a Neumann János Egyetem (NJE), GAMF Műszaki és Informatikai Karának innovatív járművek és anyagok tanszékén - jelentették be hétfőn Kecskeméten.
Az Ifo intézet szerint az ország üzleti kilátásai már a harmadik egymást követő hónapban javultak, ami optimizmusra ad okot a meggyengült német gazdaságot illetően. A piaci várakozásokat mérő mutató novemberben hathavi csúcsra, 85,2-re emelkedett, bár kissé elmaradt a Bloomberg felmérésében szereplő 85,8-as középértéktől.
Már nominálisan is kevesebbet tud költeni egy magyar polgár a boltokban, mint egy román. Ráadásul a magyar a pénzéért még kevesebbet is kap a hipermagas itthoni áfa miatt.
Lassan már elfogynak a jelzők arra a jelenségre, ami az MBH Jelzálogbank és az MBH Bank részvénye körül alakult ki: ma is tovább folytatódik az elképesztő rali, az elmúlt napok forgalmai alapján nem kizárt, hogy már nem "csak" kisbefektetői őrületről beszélünk.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a CSOK Plusz hitelprogramról szóló rendelettervezetet. A már bejelentetteknek megfelelően 2024. január 1-jétől új, államilag kamattámogatott lakáshitelt vehetnek igénybe a jogosult házaspárok akár 50 millió forint összegben, amelyre a második újonnan érkező gyermektől kezdve gyermekenként 10-10 millió fo
Vízummentes belépést tesz lehetővé Kína többek között Franciaország, Németország és Olaszország állampolgárai számára. Peking ezzel újabb lépést tesz a nyitás és a határokon átnyúló kapcsolatok javítása felé – írja a Bloomberg.
A Colas közel 100 éve a kontinens egyik meghatározó építőipari vállalata, változatos tevékenysége sokszínű jármű- és eszközparkot igényel. A bányagépektől a kishaszonjárművekig, az úthengertől a személygépkocsikig minden megtalálható a flottában, amellyel összesen 22 millió kilométert tesznek meg egy évben. Az autók között számos összkerékhajtású S
A legtöbb hazai bank jóváírást biztosít a náluk Babaváró hitelt igénylő pároknak, ez alól csupán az OTP kivétel. A legnagyobb jóváírásra a Gránit Banknál lehet számítani, míg a legkevesebb pénz a Raiffeisen Bank ügyfeleinek jár.
A munkanélküliek száma 2023 októberében 202 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,1% volt. 2023. augusztus–október az egy évvel korábbihoz képest: A munkanélküliség korcsoportok szerinti alakulása a 15–74 évesek* körében,2023. augusztus–október Korcsoport, éves Létszám Munkanélküliségi ráta ezer fő változás, ezer főa) % változás, százalékponta) 15–24
A VOSZ, azaz a Vállalkozók Országos Szövetsége minden évben megválasztja vármegyénként az év vállalkozóit. Ebben az évben a legmeghatározóbb megyében és Budapesten Hajós István lett a kiválasztott, akinek nem ez az első díja. Tavaly és idén is többször elismerték kiemelkedő karitatív tevékenysége és innovatív cégvezetési megoldásai miatt.