2023. november 24. péntek

nov. 24
8:57
Több ezer dolgozót bocsáthat el a brit nagybank (Portfolio)
Egymilliárd font (mintegy 1,25 milliárd dollár) költségcsökkentési terveken dolgozik a Barclays, ami akár 2000 munkahely megszüntetésével is járhat, elsősorban a brit bank back office részlegénél – nyilatkozta a Reutersnek egy, az ügyhöz közel álló forrás.
nov. 24
8:57
Ilyen lesz az új CSOK Plusz - megjelentek a részletek (Bank360 blog)
Megjelentek a januártól elérhető CSOK Plusz részletszabályai, egyelőre jogszabálytervezetként. A kormányzati bejelentések alapján ismert feltételek nem változtak, számos szabály terén pedig a jelenlegi CSOK-ot másolja a január 1-jén startoló CSOK Plusz. A kormány december 1-jéig várja az észrevételeket a tervezettel kapcsolatban.
nov. 24
9:03
Komoly fizetésemelést ad a Jysk (Portfolio)
A Jysk 94 áruháza országszerte zárva tart december 24-én. Ez nem új döntés a láncnál, ugyanis már az elmúlt 6 évben sem nyitottak ki ezen a napon. Emellett azonban a cég komoly béremelésről is döntött.
nov. 24
9:03
Nőtt októberben a foglalkoztatottak száma Magyarországon (hirado.hu)
Az augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 745 ezer volt.
nov. 24
9:03
Több száz németországi Amazon dolgozó kezdett sztrájkolni fekete pénteken (vg.hu)
A Verdi szakszervezet fizetésemelésért küzd a német Amazonnal.
nov. 24
9:05
Egyre mélyebben a német gazdaság (Portfolio)
Németországban, Európa gazdasági erőközpontjában az idei harmadik negyedévben is csökkent a GDP. Főként a lakossági fogyasztás hiányzik a növekedéshez, de több ipari ágazat is szenved.
nov. 24
9:06
Növekedésnek indult a munkanélküliség (Infostart)
Friss adatokat közölt a KSH erről és a friss foglalkoztatottsági helyzetről is.
nov. 24
9:09
Uniós forrásból jött létre az új gyermekpszichiátriai centrum Szegeden (ProfitLine)
Elkészült a Szegedi Tudományegyetem (Szte) új gyermekpszichiátriai centruma, az uniós támogatással kialakított és berendezett épületet csütörtökön adták át.
nov. 24
9:09
A palesztinok már veszítettek Izrael megtámadásával: teljesen megsemmisült Gáza gazdasága (Portfolio)
Gáza gazdasága romokban hever a Hamász és Izrael közti konfliktus miatt. Az enklávé munkanélküliségi rátája mostanra megközelíti a 100%-ot, a gazdasága gyakorlatilag határozatlan időre leállt - tudósított a CNBC. Az ENSZ előrejelzése szerint Gáza fejlődése 16-19 évvel esne vissza a gazdasági, egészségügyi és oktatási mutatók alapján.
nov. 24
9:09
Erős napja lehet az OTP-nek (vg.hu)
.
nov. 24
9:09
Minden háztartást érint: így változhat a csomagolóanyagok begyűjtése – Fenntarthatósági körkép (NRGreport)
A zöld trendek közötti eligazodásban a Denkstatt független tanácsadói cég munkatársát, Bajnóczki Csongor vezető fenntarthatósági tanácsadót kérdeztük.
nov. 24
9:15
Megjelent a CSOK Pluszról szóló rendelet tervezete – mutatjuk a részletes feltételeket, előírásokat (Adózóna)
2024. január 1-től érdemben átalakul a lakástámogatási rendszer. Egy új elem a CSOK Plusz jelenik meg, melyről már sokat hallhattunk, de a részletszabályokat eddig nem ismerhettük. Éjszaka azonban megjelent a tervezet, melyből számos eddig nem ismert feltétel, részletszabály kiderül – írja a Bankmonitor.hu.
nov. 24
9:15
Súlyos olajkatasztrófa történt, 13 éve nem volt ilyen (Portfolio)
Egy tenger alatti csővezeték megrepedése miatt 26 ezer hordónyi, azaz két olimpiai méretű úszómedence térfogatának megfelelő mennyiségű olaj folyt ki a Mexikói-öbölben, Louisiana közelében. Számos olajipari vállalat tengeri kitermelését leállították a Deepwater Horizon katasztrófa óta a legsúlyosabbnak nevezett olajkiömlés miatt.
nov. 24
9:15
Kegyetlenül elszállt a magyar államadósság: már a gyógyászati ellátásoknál is több pénzt visznek a kamatok (Pénzcentrum)
Október végére az állam többet költött az államadósság finanszírozására, mint az egészségügyi ellátás gyógyító-megelőző kiadásaira. Ebbe tartoznak a szűrések, a műtétek és többek között a gyógyszerrendelés is.
nov. 24
9:15
120 ezer hektáron termeljük és ezzel a világ élvonalába tartozunk (Agroinform)
A magyar vetőmagtermesztés az agrárium egyik legversenyképesebb ágazata.
nov. 24
9:15
A hazai céges felhasználók panasza: tartósan drágább a magyar áram a németnél (vg.hu)
Intő jel volt a naperőművi túltermelés miatt július elején kialakult negatív tőzsdei áramár, de az új szélerőművek építésével fordulat várható.
nov. 24
9:15
Jóváhagyták az EU és Új-Zéland közötti szabadkereskedelmi megállapodás megkötését (Magyar Mezőgazdaság)
A megállapodás oltalmat biztosít 163 európai élelmiszeripari földrajzi jelzés elnevezésének, valamint közel 2000,  földrajzi jelzéssel rendelkező uniós bornak és szeszes italnak, köztük 48 magyar bornak és élelmiszernek.
nov. 24
9:21
Kecskeméti, szegedi, békéscsabai és budapesti csapatok a pénzügyi verseny döntőjében (Piac és Profit)
Megvan a 20 legjobb csapat: kiderült, kik vehetnek részt a Privátbankár.hu által szervezett pénzügyi tudatossági diákverseny döntőjében.
nov. 24
9:21
A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként (2022 és 2023 szeptember) (HR Portál)
Így változott a bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként 2022 és 20023 szeptembere között a KSH szerint.
nov. 24
9:21
Sokoldalú a szállításban a Fliegl új tartálykocsija (Agrofórum)
A Fliegl csoport egy újabb modellel bővíti termékpalettáját a szállítókocsik szektorában: az új Tfw 26500 Road X Line modellel. A konstrukció egy háromtengelyes, forgónyerges kormányzású tartályon alapul.
nov. 24
9:21
Hasznos talajbaktériumokat és algákat gyártanak (Mezőhír)
Talajbaktérium- és algatermékeik kutatási és gyártási tevékenységét mutatta be az Agro.bio Kft. a Kukorica Kör tagjainak.
nov. 24
9:21
4,3 százalékos volt a munkanélküliség 2023. augusztus–októberben (Üzletem)
A 2023. augusztus–októberi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 37 ezer fővel, 211 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 4,3 százalékra nőtt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
nov. 24
9:27
Az izraeli háború 49. napja – Megkezdődött a fogolycsere (vg.hu)
A nap folyamán 13 túszt engedhet el a Hamász.
nov. 24
9:27
Na, remek, most se tudok asztalterítőt venni december 24-én (Forbes)
A Jysk 94 áruháza országszerte zárva tart idén december 24-én. Zsinórban hatodik éve.
nov. 24
9:27
3000 éves agyagtábla ejtette zavarba a régészeket – nem tudják elolvasni (BitcoinBázis)
Egy 3000 éves agyagtáblát tártak a régészek Törökországban. A leletre olyan nyelven írtak, amellyel állításuk szerint még soha nem találkoztak.
nov. 24
9:29
Uniós pénzek: következik a legfontosabb tárgyalás – Orbán Viktor fogadja az Európai Tanács elnökét (vg.hu)
Az elmúlt napokban felpörögtek az események a magyar uniós pénzek körül. Most pedig bejelentették, hogy az egyik legfontosabb brüsszeli vezető Magyarországra érkezik.
nov. 24
9:33
Kína új irányt vesz a sokat támadott fejlesztési hitelprogramjával (Portfolio)
Az Övezet és Út kezdeményezésének (Belt and Road, BRI) újragondolásaképpen Kína változtat a stratégiáján: a jövőben kisebb, fenntarthatóbb projektekre összpontosít, valamint jüanra állítja a hiteleket és fejlesztéseket. A lépéssel Hszi Csin-ping elnök igyekszik új életet lehelni az ambiciózus beruházási programba, amelyet egyre inkább megbénít a la
nov. 24
9:33
Történelmi csúcson az aktivitás, újabb 37 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma (hirado.hu)
A KSH adatai szerint októberben 4,757 millióan dolgoztak Magyarországon.
nov. 24
9:39
Nem változott a forint árfolyama (ProfitLine)
Szinte nem változott a forint árfolyama péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 24
9:39
Iránymutatásra várnak a befektetők (Portfolio)
Gazdasági információk tekintetében ma érdemes lehet figyelni a részletes német GDP-adatra, illetve az amerikai feldolgozóipar friss konjunktúramutatójára is. Egyelőre nincsenek nagyobb mozgások a őzsdéken, impulzusra várnak a befektetők.
nov. 24
9:39
Kijöttek a Csok Plusz részletszabályai (444.hu)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium egy hetet adott a rendelettervezet "társadalmi egyeztetésére".
nov. 24
9:39
Nőtt a munkanélküliség és a foglalkoztatás is októberben (Telex)
A munkanélküliségi ráta 4,1 százalék volt, a foglalkoztatottak száma 4 millió 757 ezerre nőtt.
nov. 24
9:41
Tétova kezdés a magyar tőzsdén (Portfolio)
A hazai blue chipek közül egyedül a Richter jegyzése emelkedik.
nov. 24
9:45
A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (Piac és Profit)
Egy ezer főt foglalkoztató magyar vállalkozás éves szinten átlagosan 370 millió forintot meghaladó kárt szenvedhet el a COVID-19 következményei miatt.
nov. 24
9:45
Megint belenyúl a rezsicsökkentésbe a kormány? Új rendszer jöhet, itt vannak a részletek (Pénzcentrum)
Egy dinamikus árképzési lehetőség bevállalásával a kormány gyakorlatilag kinyitja az ajtót a lakossági rezsicsökkentés átalakítása előtt, amiből sok háztartás akár jókora pénzügyi előnyhöz is juthat az átlagfogyasztás feletti résznél, ha éppen akkor fogyaszt több áramot, amikor az nagyon olcsó - írja a Portfolio.
nov. 24
9:45
Hatalmas lépés! Precíziós tejtermelő laboratórium épült Kaposváron (Agroinform)
A létesítménynek a MATE kampusza ad otthont.
nov. 24
9:45
Bayer Zsolt bejelentette: jön a Békemenet (vg.hu)
A publicista már októberben gondolkodott a következő Békemenet szükségességén.
nov. 24
9:45
Kijött egy fontos uniós rangsor a magyar felzárkózás valós helyzetéről (Növekedés)
Felzárkózóban vagy lemaradóban vagyunk az EU-s átlaghoz mérve?
nov. 24
9:47
Még mindig ez a legkeresettebb karácsonyi édesség (Növekedés)
A szaloncukor az adventi időszak hagyományosan népszerű terméke. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképe szerint egy-egy háztartás évente 1 kilónyi szaloncukrot vásárol, a legkedveltebb a zselés, a marcipános, a kókuszos, a karamellás és a csokoládékrémes.
nov. 24
9:51
KSH adatok: 12 ezerrel nőtt a külföldön dolgozók száma egy év alatt (HR Portál)
A legjobb munkavállalási korú népesség körében nem változott a foglalkoztatási ráta.
nov. 24
9:51
Perceket spórolnak, milliókat nyerhetnek a légitársaságok – Itt vannak a trükkök (Portfolio)
A légi közlekedésben minden perc számít, perceken múlhat, hogy az utasok elérik vagy lekésik a csatlakozó járatukat, vagy hogy épp borul-e a légitársaság feszített menetrendje. A megspórolt percek pedig komoly összegeket jelenthetnek egy olyan időszakban, amikor mindenki a költségmegtakarításon dolgozik – írja a CNBC.
nov. 24
9:51
Új vezető az EY Magyarország élén (Márkamonitor)
Vékási Tamást nevezték ki az Ey Magyarország vezérigazgatójává. A nemzetközi tanácsadó cégnél már 25 éve dolgozó vezető célja, hogy tovább erősítse az Ey különböző szolgáltatási területei közötti szoros együttműködést, amiben kulcsszerepet szán a vállalat szektorális fókuszának és technológiai portfóliójának.   Vékási Tamás 1997-ben, az Ey-nál kezd
nov. 24
9:51
Bezuhantak az európai terményárak (Agrofórum)
Határozottan csökkentek az árak a párizsi és a londoni terménypiacon a csütörtöki kereskedési napon.
nov. 24
9:57
Átlagosan 20 százalékos béremeléssel és december 24-ei zárvatartással készül a JYSK a karácsonyra (Adózóna)
December 24-i zárvatartással és előrehozott béremeléssel készül a JYSK dán kiskereskedelmi lánc az év végére. Az üzletek a JYSK-nél 2018 óta, azaz idén hatodik éve tartanak zárva karácsonykor országszerte. Az áruházi munkatársaknak pedig 2023. december elsejétől átlagosan 20 százalékkal emelkedik majd a fizetésük. 2022 januárja óta összességében a
nov. 24
9:57
Meredeken növő pályán a globális anyaghasználat - Mikor hagyjuk abba a Föld kizsigerelését? (Portfolio)
A globális anyaghasználat körforgásos mutatója egyre romlik. Míg 2018-ban a világgazdaság által felhasznált összes nyersanyag 9,1%-a került ki újrahasznosított anyagokból, addig ez a szám 2023-ban már csak 7,2%. A jelenlegi üzletmenet folytatásával pedig 2050-re akár 84%-kal is növekedhet a globális anyaghasználat mennyisége, miközben a társadalmi
nov. 24
9:57
Az orosz–ukrán háború 639. napja – Az ukrán hadsereg naponta 200-300 csapást mér oroszországi célpontokra (vg.hu)
Orosz kórházakat és iskolákat lőnek az ukránok.
nov. 24
9:57
Bukhat az Eu-ban a növényvédőszer-szigor, a gazdák örülnek (Agrárágazat)
Megdöbbentő fordulat az Eu mezőgazdaságában: leszavazták a növényvédőszer-használat drasztikus csökkentését.
nov. 24
9:57
Kiderült, mi vezethetett a ChatGPT-t működtető OpenAI vezérigazgatójának kirúgásához majd visszacsábításához a mesterséges intelligenciás vállalathoz (Media1)
Sam Altmant először kirúgták, végül visszahívták az OpenAI éléről. Először úgy tűnt, nem tér vissza, de aztán mégis ez történt. Mi áll a szappanoperába illő kirúgás majd visszavétel hátterében?
nov. 24
9:59
Eljött az igazság pillanata az olajcégek számára? (Portfolio)
A Nemzetközi Energiaügynökség vezetője szerint az olaj- és gáziparnak el kell engednie azt az "illúziót", hogy a szén-dioxid-leválasztási technológia megoldást jelent az éghajlatváltozásra, és többet kell befektetniük a tiszta energiába. Fatih Birol szerint az olaj- és gázipari vállalatoknál eljött az igazság pillanata a tiszta energiára való áttér
nov. 24
10:03
Fegyverkezik a világ, és ezen egyre többet keresnek a békepártinak kikiáltott befektetések (Portfolio)
Egyre több alapkezelő tartja a fegyvergyártók részvényeit ESG-alapokban, holott ezek alapelve kifejezetten elítéli a háborúk bármilyen támogatását – számol be a Bloomberg.

Keresés