Miután Zsombi véletlenül lebuktatta Vivi és Jani korábbi hazugságát, megingott a bizalom a szövetségesek között. A Sama-Sama első Törzsi Tanácsán végül Janinak kellett távozni a törzsből a Holtak Szigetére, ahol lezajlott az első Párbaj. Olivér próbált Wendyvel összejátszani, de végül Attila került ki győztesként és Olivért küldte haza. Számára vég
Elkészültek az MBH Bank Budapesten épülő újszékházának látványtervei – közölte a hitelintézet csütörtökön. A mintegy 76 ezer négyzetméteres központ csaknem 13 ezer négyzetméteres telken áll majd, a beruházáshoz külföldi befektetőtől vették meg a 13. kerületi Agora projekt egyik alprojektjét. Az építkezés összegét nem közölték, a székháztulajdonos M
Az Európai Központi Bank szakértői szerint a múltban látott rohamra a lakossági fogyasztásban nincs esély. A gazdagabb társadalmi réteg birtokolja a pénzt, amihez a kisebb jövedelműeknek nehézkes hozzájutnia.
Az Országgyűlés elé terjesztette a kormány az adótörvényeket módosító javaslatot. Jöhet egy új kutatás-fejlesztési támogatás, szigorodnak az energiahatékonysági és a fejlesztési adókedvezmény szabályai, de nő az intenzitásuk; érvényben marad a reklámadó felfüggesztése. További jó hír, hogy érkezhetnek az előre elkészített és kiajánlott áfabevallás
A Moderna a Covid-19 vakcinák iránti gyengébb kereslet miatt jelentősen csökkentette 2023-as bevételi előrejelzését, és 3,6 milliárd dolláros nettó veszteségről számolt be a harmadik negyedévre vonatkozóan. A társaság részvényárfolyama 12%-os zuhanással reagált a hírre a nyitás előtti kereskedésben, jelenleg 6,5%-os mínuszban van.
A fiatalok egyszerre optimisták is jövőjük megítélésében és félnek is a rájuk váró kihívásoktól, különösen a mesterséges intelligencia negatív hatásaitól, derül ki a Boston Consulting Group (BCG) felméréséből, amelyet a Brain Bar éves generációs kutatásának kereteiben végeztek el.
Szüneteltek a kiutalások a Kraken és a Gate.io kriptotőzsdéken Szinte egy időben váratlan kiutalási leállással néztek szembe a Kraken és a Gate.io kriptotőzsdék felhasználói 2023. november 2-án kora reggel, így átmenetileg nem tudtak hozzáférni kriptoeszközeikhez. A Kraken-ről közel 40 percig nem lehetett kiutalni, azonban a fennálló hibát javított
Az UBM Holding Nyrt. a 2022. július 1-jétől 2023. június 30-ig tartó üzleti évét 913,1 millió forint adózott eredménnyel zárta, míg egy évvel korábban 2,8 milliárd forint volt a nyeresége.
Körbeutazta a világot, most végre megérkezett Magyarországra a MÁV új, ötventonnás vágányköszörűgépe. Ezzel teljesen megváltozhat a vágányok felújítása.
Kissé javult a feldolgozóipari üzleti hangulat Magyarországon októberben, az MLBKT Beszerzési Menedzser Index szezonálisan kiigazított értéke 50,5 pontra emelkedett a szeptemberi 47,4 pontról.
Bednanics Gábor irodalomtörténész, Bodrogi Ferenc Máté irodalomtörténész és Győrffy Ákos költő kapja az idei Alföld-díjat; az elismeréseket november 7-én, kedden 19 órakor, az Alföld-díjasok estjén adják át a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban - tájékoztatta az Alföld szerkesztősége az MTI-t csütörtökön.
A Royal Dutch Shell, a világ második legnagyobb vállalata arról számolt negyedéves jelentésében, hogy a nyeresége százalékkal, 6,2 milliárd dollárra csökkent, amit főleg az energiaárak lehűlésével magyaráztak. Szakértők szerint a meredekebb visszaesését a cseppfolyósított földgáz (LNG) erős kereskedelme segített ellensúlyozni. A Shell 6,22 milliárd
A legfontosabb elkerülni azt, hogy "provinciálisak legyünk" – mondta Csák János kulturális és innovációs miniszter a Magyar Zene Házában tartott csütörtöki eseményen.
Romániában az első kilenc hónapban 12,1 százalékkal 10,7 millióra nőtt a hivatalos szálláshelyeket igénybe vevő turisták száma, a vendégéjszakáké pedig 11,5 százalékkal 23,3 millióra a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte csütörtökön az országos statisztikai intézet (INS). Ez azt jelenti, hogy a turizmus ismét a koronavírus-járvány kitöré
Miközben az Európai Parlament megszavazta, hogy elsősorban Ukrajna megsegítése céljából emeljenek az uniós költségvetésen, addig a magyar büdzsé több tervezett tételét kritizálják Brüsszelből.
Gazdasági válság ide vagy oda, egyre többen választanak drága ajándékot karácsonyra. Az értékesebb meglepetések azonban egyre inkább olyan hasznos tárgyak, amelyekre már eleve szükség volt, az ünnep pedig jó alkalom lehet ezek beszerzésére.Hamarosan indul a nagy karácsonyi vásárlási láz, sokan pedig kétségbeesetten gondolkodnak a megfelelő ajándéko
Svéd módszertan alapján az Atmedia és az RT Saleshouse közös kutatása látványos adatokkal igazolta a mindig sejtett tényt: a YouTube-on, a Facebook-on és társaiknál megjelenő videó hirdetések kevésbé láthatóak a képernyőn, kevesebb időt tölt rajtuk a néző szeme, sokkal kisebb arányban aktivizálnak.
Bár a kormány tavaly még vétóval fenyegetett a minimumadó miatt, a hatásvizsgálat szerint most 96,5 milliárd forint költségvetési többletbevételt vár tőle derült ki az EY közleményéből.
Engedélyezi az Európai Bizottság a Richter egyik készítményének forgalmazását az endometriózis tüneti kezelésében – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
2023 első félévének végén 4,9 ezermilliárd forint volt a magyarországi lakáshitel-állomány értéke, amely 0,3 százalékkal maradt el a 2022. év végi állapottól derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből. Ugyanakkor az állomány GDP-hez viszonyított aránya nem változott, az a tárgyalt félév végén is 7,4 százalék volt. A félév során az e
Fumio Kishida japán miniszterelnök 113 milliárd dolláros gazdaságélénkítő tervet jelentett be, amely adócsökkentéseket és pénzügyi támogatást is tartalmaz a magas infláció leküzdésére - írta meg a Financial Times. Érdekes lépés ez, a Federal Reserve és az Európai Központi Bank szerint ugyanis a fiskális támogatások épphogy inflációt gerjesztenek.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) idén is október első felében tartotta meg az Űrkutatás Napját. A "Világűr és vállalkozások" című esemény a Nemzetközi Világűrhéthez kapcsolódott.
Alkotmányba foglalná a készpénzhasználat jogát a hazai szélsőjobb, csakúgy, mint az osztrák Szabadságpárt. A hír azért érdemel figyelmet, mert Ausztriában a jobbközép kancellár is felkarolta az ötletet, és bár ott egyelőre nem ért révbe a javaslat, mostanában Magyarországon is előszeretettel nyilatkoznak pozitívan kormánypárti politikusok a készpén