Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője szerdán elmondta követőinek, hogy szerinte melyik vállalatok tűntek ki a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezonban.
Elkészült a menetrend, a jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok, csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdálkodók rendelkezésére - jelentette be az agrárminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
A forint ma reggel nagyjából ott tart, ahol tegnap éjjel, sőt, a hét eleji szinthez képest sincs jelentős elmozdulás, kis gyengülést látunk. A forint egész héten 380 és 384 között ingadozott az euróval szemben, így a makroadatk szempontjából rendkívül mozgalmas héten kifejezetten stabil volt a jegyzés. Ma elsősorban az amerikai jegybank tegnapi kam
Egyre gyakoribb, hogy az embereknek valamilyen érzékenység miatt kell lemondaniuk 1-1 ételről vagy italról, így nem meglepő, hogy a kávé esetében is előfordulhat, hogy le kell mondanunk róla, vagy legalábbis kénytelenek vagyunk egy időre korlátozni a fogyasztását. Azonban már szerencsére számos alternatíva létezik. Ezeket szedte össze a HelloVidék.
Öt új törvényt közölt a Magyar Közlöny október 31-ei, 154. száma, egyebek közt az állami építési beruházásokról, továbbá az állam működésének egyszerűsítéséről. Megjelent tíz új kormányrendelet is.
2023. augusztusban a kivitel volumene 0,5 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva - közölte a KSH.
2023. augusztusban a kivitel volumene 0,5 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva - közölte a KSH.
A Collins Dictionary angol nyelvű szótár a "mesterséges intelligencia" kifejezést választotta az év szavának 2023-ra, köszönhetően az AI megnövekedett használatának és hatásának - számolt be a BBC.
Augusztusban 665 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, júliushoz képest az export kiigazított volumene 0,6, az importé 1,6 százalékkal csökkent.
Elindult az új tippmixpro.hu, a Szerencsejáték Zrt vadonatúj sportfogadási oldala, amelyen az új funkciók mellett közel tízszer több fogadási esemény várja a fogadókat. Az oldal különlegessége - amellett, hogy megérkezett a fogadáskészítő és az azonnali kifizetés funkció - hazánkban legálisan csak itt lehet tétet rakni a magyar látványcsapatsportok
November elsejétől már nem lehet sem előfizetést, sem egyedi lapszámot vásárolni a Digitalstandon, december 31-el pedig a teljes szolgáltatás megszűnik az üzemeltető MédiaLOG-DMHM Zrt. tájékoztatása szerint. A Mediaworks Zrt. leányvállalatának közlése szerint november elsejétől sem a Digitalstand weboldalon, sem az applikációban nem lehet kiadványt
Idén eddig 80 milliárd dollárnyi nettó tőke áramlott ki a hedge fundokból, annak ellenére, hogy mindeközben mintegy 119 milliárd dollárnyi nettó nyereséget értek el ugyanezen időszak alatt.
Elindult az új tippmixpro.hu, a Szerencsejáték Zrt. vadonatúj sportfogadási oldala, amelyen az új funkciók mellett közel tízszer több fogadási esemény várja a fogadókat. Az oldal különlegessége – amellett, hogy megérkezett a fogadáskészítő és az azonnali kifizetés funkció – hazánkban legálisan csak itt lehet tétet rakni a magyar látványcsapatsporto
A forint ma reggel nagyjából ott tart, ahol tegnap éjjel, sőt, a hét eleji szinthez képest sincs jelentős elmozdulás, kis gyengülést látunk. A forint egész héten 380 és 384 között ingadozott az euróval szemben, így a makroadatk szempontjából rendkívül mozgalmas héten kifejezetten stabil volt a jegyzés. Ma elsősorban az amerikai jegybank tegnapi kam
Az ukrán-orosz konfliktus felőrlő állóháború felé halad, ami Oroszországnak kedvez és így újjáépítheti katonai erejét - közölte Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka.
A legtöbb uniós országban a 100 százalékot közelíti, egyes országokban még az elméleti maximumot is meghaladja a gáztározók töltöttségi szintje. Szinte biztos, hogy télen nem lesznek semmiféle ellátási problémák.
Augusztusban 665 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, júliushoz képest az export kiigazított volumene 0,6, az importé 1,6 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslését csütörtökön.
Nagy a hiány természettudományos területen az utánpótlásból. Tartalékot jelenthet, ha több lány számára tesszük vonzóvá a szaknyelvben STEM-nek hívott területeket. Már csak azért is, mert ezek nemcsak hiányszakmák, hanem jól is fizetnek. Mi ebben a tanár, a szülő és a vállalat szerepe, felelőssége? Az Egyenlítő Alapítvány „Kódolt probléma?” című ko
218 061 külföldi állampolgár él Magyarországon, közülük 98 319 Budapesten, utóbbiak közül a legtöbben kínaiak és ukránok – derült ki azokból a népszámlálási adatokból, amelyeket a Telex kért ki a Központi Statisztikai Hivataltól.
Reggelig biztosan világítanak a mécsesek abban a temetőben, amelyben tegnap Mindenszentek napján alkonyatkor jártam. Gyertyák százezreinek sárgás-pirosas fénye imbolygott a kőkeresztek között görnyedő öregemberekre, a levett sapkával a kezükben, lehajtott fejjel emlékező éltesebb nőkre és férfiakra, az egyik lábukról a másikra álldogáló gyerekekre.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) társadalmi vitára bocsátja a nemzeti ESG-keretrendszerről, a fenntartható finanszírozás és az egységes vállalati felelősségvállalás ösztönzését szolgáló környezettudatos, társadalmi és szociális szempontokat is figyelembe vevő, vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól szóló törvényjavaslatot, ame
Átalakul a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) rendszere, megszűnik a különbségtétel az új és a használt ingatlanok között, a programba pedig minden, gyermeket vállalni akaró házaspár beléphet - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Magyar Nemzet online-nak adott, szerdán megjelent interjúban.
A dm drogériák forgalma a legutóbbi pénzügyi évben jelentősen emelkedett, meghaladva a termékkínálatuk átlagos inflációját. Ebben az is közrejátszott, hogy alapvető termékeket árulnak. A cégnek további terjeszkedési tervei vannak főleg a nagyobb városokban, miközben modernizálják meglévő boltjaikat és logisztikai hálózatukat. A cég két ügyvezető ig
Augusztusban a kivitel volumene 0,5 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 665 millió euró volt, az egyenleg 2,3 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. Júliushoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 0,6, az importé 1,6 száz
Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában azonban már pluszban nyitottak a vezető részvényindexek, és az amerikai tőzsdéken is visszafogott emelkedésre van kilátás. A magyar tőzsdén is határozottabb emelkedéssel indul a nap, elsősorban az OTP remek teljesítményének köszönhetően. Ami a gazdasági eseményeket il
Japánban a fukusimai atomerőműnél csütörtök reggel megkezdődött a tisztított hűtővíz tengerbe engedésének harmadik szakasza - jelentette be az üzemeltető, a Tepco.
És akkor most nem az emelkedő energiaárakra, csökkenő szociális kiadásokra kell gondolnunk, hanem ténylegesen arra, hogy a német polgárok jelentős része tudatosan kevesebb húst fogyaszt napjainkban, mint tíz évvel ezelőtt.
Júliusi és augusztusban még meghaladta a 6 százalékot az infláció Németországban, de szeptemberben végre 4,5 százalékra csökkent, ami az Ukrajna elleni orosz agresszió tavaly februári kezdete óta a legalacsonyabb érték.
Az elmúlt években sokat hallhattunk a Hungarian Vizsla Inu (HVI) kriptovalutáról. Egyike volt azoknak a mémcoinoknak, amelyek pozitív figyelmet kaptak, főleg mivel használatával egy igazán jó ügy mellett állunk ki: az árva kutyákat támogathatjuk. A sztárcoin erős kezdését egy hirtelen, brutális értékcsökkenés követte, most viszont a vizslára végre
Vasárnap este az Atv sikerműsora, a #Bochkor új adásokkal tér vissza a képernyőre. A rádiós és televíziós fenegyerek nevével fémjelzett #Bochkorban a hét legizgalmasabb bulvárhíreit beszéli át a meghívott sztárokkal. Évek óta töretlen sikerrel fut az Atv-n a #Bochkor. Új évaddal, de a már jól megszokott humorral és bulvártémákkal érkezik Bochkor
A háború és a szankciós energiaválság okozta nehéz gazdasági körülmények ellenére a kormány folytatja az adócsökkentést és adóegyszerűsítést. A Pénzügyminisztérium (PM) kedden nyújtja be az Országgyűlésnek a jövő évi adótörvényeket, amelyek nemcsak megőrzik a családokat és a vállalkozásokat támogató alacsony adókat és adókedvezményeket, hanem továb
A műtárgy.com idén negyedik alkalommal adja ki A magyar művészek aukciós piaca c. kiadványt, amely a magyar művészek aukciós teljesítményét elemzi hazai és a nemzetközi aukciókon. A beszámoló, amelyet november 7-én az V. Műtárgybefektetési Konferencián mutatnak be a szervezők, remekül szemlélteti a műtárgypiac alakulását, a legnagyobb forgalmat elé
Letaszította a SUV-ok királya címről a Tesla Model Y az eddig magasan regnáló Toyota RAV4-et. Ezzel jelenleg az amerikai elektromos crossover uralja a SUV-ok piacát - írja a hvg.hu
Újabb kiugró eredményeket hozott az október a kínai EV-gyártóknak: az Xpeng és Li Auto is korábban nem látott, rekordszámú értékesítésről számolt be az időszak során, de más kínai gyártók is növekvő értékesítési számokat jelentettek - írja a Cnbc.