A vállalati hitelezéshez hasonlóan a lakossági jelzáloghitelezési gyakorlatban is egyre hangsúlyosabban jelennek meg a fenntarthatósági szempontok, az MNB Zöld Tőkekövetelmény-kedvezmény Programjával párhuzamosan zöld, kedvezményes konstrukciójú lakáshitelek is elérhetők a piacon. A hiteligényléshez kapcsolódó energetikai feltételek azonban novembe
A magyar gazdaság a háborús és szankciós válság ellenére is növekedési pályára áll. Varga Mihály elmondta, a jó teljesítményt segíti, hogy a kormány letörte az inflációt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálata után összesen 68 millió forint bírságot szabott ki a CIB bankcsoportra. Többek között azért, mert a hitelkockázatok belső szabályozása nem átlátható s az ügyfélcsoportokat nem mindenkor a jogszabályoknak megfelelően képezték meg.
Az Egyesült Államok költségvetési hiánya a folyó pénzügyi év első hónapjában, októberben, 66,56 milliárd dollár volt, 24 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 87,87 milliárd dollárnál - közölte az amerikai pénzügyminisztérium. 2017 óta ez volt a legkisebb októberi hiány.
Egyre többen emlegetik az európai bankszektor lehetséges konszolidálójaként az UniCredit vezérigazgatóját, Andrea Orcelt. A befektetők körében nagy elismerésnek örvendő egykori befektetési bankár jelentős eredményeket ért el 2021 áprilisa óta az olasz bankcsoport élén, az európai bankszektor felrázásáig merészkedő elképzeléseit most a Reuters latol
Az autógyártók olyan elektromos járműmotorokat fejlesztenek, amelyek nem vagy csak kevés ritkaföldfémtartalommal rendelkeznek, csökkentve ezzel a Kínától való függőséget.
A bankszámla költségek nem tűnnek óriásinak, de azért évesítve több tízezer forintot kifizetünk a számlánk után. Pedig nem kell prémium ügyfélnek lennünk magas jövedelemmel ahhoz, hogy teljesen ingyenes legyen a számlacsomagunk. Sőt akár több bank díjmentes ajánlata közül is választhatunk - írja a Bankmonitor. A bankszámla költségek elsőre nem tűnn
A népszerű kajszibarack származásáról, fajtáiról, telepítéséről, környezeti igényéről, fagyérzékenységéről, termesztéséről, a növényvédeleméről, a gyümölcs felhasználásáról, stb. szóló internetes és nyomtatott források könyvtárnyi mennyiségben állnak az érdeklődők rendelkezésére. Ennek okán ebben a rövid tanulmányban csak egy szűkebb témakörrel, a
A világon egyedülálló megfigyelés egy korábbi sejtést igazol, és annak megértéséhez vihet közelebb, hogy a sakál miért képes Európa-szerte ennyire sikeres és rohamos terjeszkedésre.
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 68 millió forint bírságot szabott ki a CIB Bankcsoporttal szemben, a CIB Bank esetében egyebek közt a vállalatirányítás, a hitelkockázat, a tőkemegfelelés és értékvesztésképzés, az IT-biztonság és az adatszolgáltatás terén feltárt hiányosságok miatt. A banknál feltárt problémák nem veszélyeztetik annak megbí
Az Európai Unió egy éven belül egymillió lőszert tervezett átadni Kijevnek az Oroszország elleni harchoz, a kelet-ukrajnai Avdijivka város körüli harcok kiélezettebbé váltak. Friss hírek az orosz–ukrán háborúról.
Szuperhatékony akkumulátort fedezett fel az Irvine-i Kaliforniai Egyetem kutatóinak egy csoportja. Találmányuk jelentős előrelépést jelenthet az energiatárolás technológiájában.
„Már csak 5 darab elérhető a termékből.” Ismerős ez a mondat? A karácsonyt megelőző időszakban egyre jellemzőbb, hogy az ünnepi vásárlást online intézzük. Attól kezdve azonban, hogy elkezdünk árucikkek után böngészni a webshopokon vagy a közösségi piactereken, egészen a csomag megérkezéséig számos apróságra kell odafigyelnünk, hogy valóban a számun
Az idei második negyedév végén az MNB adatai szerint 466 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 7,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a következő hetekben látványosan megugrik az új szerződést kötők száma, mi
2023 III. negyedévében az előző negyedévihez képest 0,9 százalékkal nőtt, a 2022. azonos időszakitól viszont 0,4 százalékkal elmaradt a gazdaság teljesítménye.
Országos szinten a múlt évben 300 ezer forint alatt maradt a havi nettó átlagkereset, viszont földrajzi szempontból elképesztő különbségek vannak – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzéséből. Míg Budapesten 370 ezer forint volt az átlagos havi nettó, addig a legalacsonyabb értéket felmutató Szabolcs-Szatmár-Beregben mindössze 222 ezer forint vo
Sok feladatot kapott a cég a Magyar Nemzeti Banktól egy ellenőrzés után. Számos más mellett az volt a baj, hogy a bank egyes személyi kölcsönei kapcsán megsértette a jövedelemarányos törlesztőrészletre (JTM) vonatkozó szabályozást.
Egyéni vállalkozóként működő fogorvos szakdolgozóinál is kell alkalmazni a kötelező egészségügyi szakdolgozói béremelést? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
Nem találja az irányt ma reggel a BUX index, viszont a midcapek közül az elmúlt napok sztárjának számító Appeninn árfolyama úgy látszik, hogy a ma visszaadja a korábbi napok emelkedését, hiszen jelentős mínuszban indította a napot a papír.
A kiber-katasztrófakötvények eddig csak zárt ajtók mögött cseréltek gazdát, a hekkertámadások elszaporodása azonban a szabadpiacra emelheti át a szegmenst.
A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség a cukorbetegség világnapja alkalmából közölte, hogy tagvállalatainak önkéntes vállalásai nyomán 2022-ben tovább csökkent a hazai üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma, így ma már 45,5 százalékkal alacsonyabbak ezek az értékek, mint 2010-ben. A receptúrák átalakításával é
Az élet dicsérete a nagyra becsült bestseller író, James Herriot állatorvosként megélt történetgyűjteményére épül, amely már a 4. évaddal tér vissza a képernyőkre, Közép-Kelet-Európában kizárólag az Epic Drama műsorán. A friss részeket az Egyesült Királyságban nemrég mutatták be, és azok ismét kivívták a kritikusok elismerését. A The Times "egy kis
A magyarok majdnem 40 százaléka saját bevallása szerint odafigyel, hogy havi rendszerességgel tegyen félre valamennyit nyugdíjas éveire - derült ki a Generali Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatásából. A nyugdíjtakarékossággal kapcsolatos tudatosság némileg csökkenő tendenciát mutat az elmúlt években, de ez nagy valószínűséggel nem a tájékozo
A napokban kezdődött és három országban – Magyarországon, Németországban és Franciaországban – összesen 30 napon át tart Nagy Borbála A világ eredete című filmjének forgatása. A három nő történetét bemutató, három városban játszódó koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera és Székely Rozália. (fotó: Sivák Zsófia/Mozinet) A világ ered
Most szerdán aláírja az azeri Socar és a szerb Srbijagas a gázvásárlási szerződést és az év vége előtt elindul Szerbia irányába az azeri gázvásárlás – jelentette be a szerb és az azeri energiaügyi miniszter. Közben az is kiderült, hogy magasrangú amerikai delegáció járt tegnap Belgrádban, és amerikai cégek érdeklődnek szerbiai energetikai befekteté
Több mint negyedszázaddal a játék első népszerűségi hulláma után, 2024-ben ismét tamagocsi-lázra számíthatunk – ezt vetíti előre az idei Ország Játéka verseny zsűrijének döntése, amellyel a Japánból indult játék újragondolt, korszerű verzióját, a Bitzee interaktív digitális kisállatot hozta ki az „interaktív” kategória győztesének. Különdíjat kapot
Csődvédelmi tanácsadó és felszámolási specialista – nem egy szokványos foglalkozás, különösen, egy fiatal nő számára, de sokan valószínűleg nem is tudják, mit takar ez a munka. Így fel sem merül igazán mondjuk egy fiatalban, hogy ezt a karrierutat válassza. Mi lehet vonzó benne? Erről mesélt Szakmák egy napja rovatunkban elképesztő lelkesedéssel és
Bár kikapott az októberi választáson, könnyen lehet, hogy mégis a Jog és Igazságosság Pártot vezető Mateusz Morawieczki alakíthat kormányt Lengyelországban.
Vegyes mozgásokkal indult a hét a tőzsdéken, az USA-ban minimális elmozdulások mellett felemás zárást láttunk, míg Ázsiában ma reggel már inkább pozitív volt a hangulat. Európában ehhez képest már inkább kivárnak a befektetők a délután érkező amerikai inflációs adat előtt. Emellett érkezik több fontos makroadat a nap során, itthon GDP statisztika é
A kis magyarországi benzinkutak képviselői átadták petíciójukat a Karmelita kolostor köré húzott kordonnál a Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársainak. A kis kutak az ellen a kormányzati terv ellen tiltakoznak, amely jelentős adóemelést jelent számukra - jelentette a Népszava.
A Munch ételmentő alkalmazás új szolgáltatással bővült. A platform legújabb kezdeményezése, a Munch Market, egy pazarláscsökkentő piactér, mely tovább bővíti a Munch jelenlegi értékajánlatát és alapjaiban változtatja meg a nagykereskedelmi egységek pazarlás elleni harcát. A Munch Market-en a gyártók és nagykereskedők tudják eladni a közeli lejáratú
A Waze régóta az autósok egyik kedvenc utazástervező alkalmazása, ugyanis élő adatokkal rendelkezik a forgalomról és tudja, hogy hol a leggyakoribbak a balesetek. Most utóbbi kapcsán egy új funkcióval bővül az app, ami mostantól jelezni fogja, ha veszélyes szakaszon vezetünk.
November 20-án megnyitja kapuit az Éden Hotel: Arni, Csabi, Kendy, Viktor és Tomi pedig hamarosan megkezdik a hódítást az Rtl+-on és az Rtl-en. A fiúk feladata, hogy mielőbb párt találjanak maguknak, mert aki egyedül marad, kiesik a versengésből. Ehhez azonban a lányoknak is lesz egy-két szavuk, hiszen a párválasztás kihívásokkal teli, így az Éden
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest. Az euró árfolyama 377,28 forintra erősödött hét órakor a hétfő kora esti 377,14 forintról. A svájci frank jegyzése 390,90 forintról 390,66 forintra gyengült, a dollár pedig 352,38 forintról 352,68 forintra drágult. Az euró j