Jövő év január elsejétől Buláth Zsolt tölti be a Central Médiacsoport Hr igazgatói pozícióját. A szakember mintegy 23 éve dolgozik Hr területen és a Affideától érkezik a lapkiadóhoz. Buláth Zsolt az Elte-n szerzett szociológus diplomát követően Hr területen helyezkedett el, ahol szakmai pályafutásának meghatározó része a Mol-csoportban eltöltöt
Az Erste csoport visszavásárolja magyarországi leányvállalata, az Erste Bank Hungary Zrt. (EBH) 15 százalékos részvényhányadát a magyar állami tulajdonú Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-től.
Tizenötödik születésnapját ünnepli a JOY-napok, Magyarország egyik legismertebb vásárlásösztönző programja, amely immáron másfél évtizede remek akciókat biztosít a vásárlóknak. 2015 óta CSR akció is kíséri a JOY-napokat, a JOY Tündér évről évre jótékonysági szervezeteket és társadalmilag hasznos kezdeményezéseket támogat a lapkiadásból származó bev
Fejlesztésekre csaknem félmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán a jászladányi önkormányzat - közölte a projekt kommunikációját végző Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. az MTI-vel.
A kormány korábban teljesítette vállalását, már októberre egy számjegyűre csökkentette az inflációt - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken. Az áremelkedés megfékezése érdekében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium számos eszközt és intézkedést kidolgozott, így a kormány többek közt bevezette a kötelező akciózást és az online árfi
Csütörtök este még az Egyesült Államokból érkező kedvezőtlen piaci fejlemények miatt a 380-as szintig emelkedtek az euró-forint jegyzései, viszont a pénteki kereskedésben nagyon szépen szerepel eddig a forint. Az euró ellenében már a 377-es szint alatt is járt az árfolyam, közel négyhavi csúcsról beszélünk.
Az amerikai jegybank példáján keresztül bemutatva láthatjuk majd, hogy csak az első fázisa ért véget a monetáris normalizálódásnak és még hosszabb időbe telik, míg az elmúlt 15 év egyszeri, egyedi és rendkívüli időszaka után visszatér a régi kerékvágásba a monetáris politika.
Az Audi szakszervezetének két letartóztatott vezetője közül az egyik ingatlanokat vásárolt, ezeket pedig a testvérének ajándékozta, a másik pedig 60 millió forintot vett fel készpénzben a szakszervezet bankszámlájáról, amelynek egy részét saját bankszámlájára fizette be, másik részét szerencsejátékokra fordította.
A zöldségfélék általában a talaj szerkezetével szemben magasabb igényeket támasztanak, mint a szántóföldi növények. Ideálisnak tekinthetők a középkötött, mélyrétegű, jó szerkezetű és vízgazdálkodású, morzsalékos, humuszban és könnyen felvehető tápanyagokban gazdag talajok.
Negyedik alkalommal adta át a Behaviour magazin "Az év HR-vezetője" kitűntetést november 7-én. Kis-, közép- és nagyvállalati kategóriában díjazták a kimagasló eredményeket elért, egyedi karrierutat bejárt HR-vezetőket.
A Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb létszáma Nagy Márton csütörtöki Hivatalos Értesítőben kihirdetett döntésének megfelelően 62 ezer fő lehet.
A Magyar Közlöny 2023. évi 159. számában megjelent az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosításáról szóló 46/2023. (XI. 9.) BM rendelet.
Folytatódik a Wizz Air mélyrepülése a tőzsdén, amin az általános befektetői hangulat mellett az sem segít, hogy a légitársaság tegnapi gyorsjelentése után sorra érkeznek az elemzői vélemények, amelyek inkább célárcsökkentésekről szólnak.
A Terület- és településfejlesztési operatív program részeként mintegy 1 milliárd 9 millió forint vissza nem térítendő támogatásból korszerűsítették a Győr-Moson-Sopron vármegyei önkormányzat két épületét - közölte a vármegyei önkormányzat az MTI-vel.
Kötelezettségszegési eljárás megindítását kérte az Európai Bizottságtól Magyarország Bulgáriával szemben a nemrég bevezetett energiadíj miatt - közölte az európai uniós ügyekért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Madách Imre születésének 200. évfordulójó alkalmából, az Országút folyóirat jóvoltából „Az ember tragédiája” drámai mű egy-egy színét 6 hazai kortárs képzőművész ábrázolta saját látásmódja szerint. Az elkészült művészi alkotások „Rajzoltunk egy költeményt” című 4 állomásosra tervezett vándorkiállításra indulnak, melynek első helyszíne a dégi Festet
A kormány nem hajlandó törleszteni az előző két évben keletkezett 1,5 százalékos elmaradását, ami hiteltelenné teszi a kormányfő kijelentését, miszerint korrekten elszámolnak a nyugdíjasokkal - véli a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet).
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium együttműködési megállapodást kötött ma a fuvarozói ágazat két jelentős képviselőjével, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével, valamint a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületével.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium együttműködési megállapodást kötött ma a fuvarozói ágazat két jelentős képviselőjével, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével, valamint a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületével.
Béres József elnök szerint, aki Béres-terméket választ, biztos lehet benne, hogy kiváló minőségű, biztonságos készítménnyel járul hozzá az egészségéhez.
Facebook-oldalán azt írja, hogy 50 millió forintos EU-s támogatásból építettek konténerekből összetákolt nyomortanyát a Fülöp-szigeteki bevándorlóknak Kerecsenden.
Befejeződött a Dunántúli-középhegységben a karsztvízszint-emelkedést vizsgáló európai uniós projekt - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel.
A mesterséges intelligencia és a robotok már most is nélkülözhetetlenek az online hirdetések világában, és a jövőben további lehetőségeket és fejlődést hoznak majd az iparág számára. Noha érdemes az új fejlesztéseket figyelni, mint a hangalapú keresés elterjedése és a kiterjesztett valóság (AR), a szakember azonban arra figyelmeztet, hogy az érzelm
Kicsattanó erőben az Egyesült Államok gazdasága, Joe Biden elnök népszerűsége mégis a mélyponton van. A felmérések szerint a választók elégedetlenek a Biden-féle gazdaságpolitikával, pedig a legtöbb makrogazdasági mutató a vártnál jobban alakul: alacsony a munkanélküliség, a szokottnál nagyobb mértékben nőnek a bérek, magas a GDP-növekedés. A házta
A Lidl mind a 200 üzlete zárva tart majd december 24-én, a munkavállalóiknak szabadnapot biztosítanak. Erről állapodott meg szakszervezetekkel a kiskereskedelmi cég.
Jelentősen lassuló inflációra, az idei 0,6 százalékos GDP-csökkenés után jövőre újrainduló növekedésre és fokozatosan leértékelődő forint-euró árfolyamra számít az Egyensúly Intézet. A munkaerőpiac négy egymást követő negyedév GDP-csökkenése mellett is rendkívül feszes maradt, idén várhatóan növekedni fog a versenyszféra foglalkoztatottsága és a kö
Teljesen megújult az E.ON Hungária csoport solymári alállomása, amely nagyobb üzembiztonságot és kapacitást jelent a budai térség és környékbeli települések lakosai számára - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
Cikksorozatunk első részében a beruházási pályázatok feltételrendszerének változásairól és az állattartó telepek korszerűsítésének támogatásáról lesz szó.