2023. november 10. péntek

nov. 10
9:46
Kiszáll a magyar állam az Erste Bankból (Portfolio)
A Magyar Állam 87,5 milliárd forintért értékesíti a magyar Erste Bankban 2016-ban 38,9 milliárdért megszerzett 15 százalékos tulajdonrészét - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Az időközben kapott 20 milliárd forintos osztalékkal együtt több mint 2,5-szeres megtérülést ért el hét év alatt a magyar állam - tette hozzá a vevő Erste Group, ez
nov. 10
9:48
Hadüzenet Izraelnek – ezek a következményei (Privátbankár)
A palesztin ügy azon kevés témák egyike, amelyekben a jemeni emberek minden politikai irányzatban egyetértenek. A húszik tudják ezt, és igyekeznek ezt kihasználni, ahogyan a háború első éveiben a szaúd-emirátusi bombázási kampányt is. Káncz Csaba jegyzete.
nov. 10
9:48
Árnyékot vet az izraeli háború a magyar turizmusra (Portfolio)
Jól sikerült az őszi szezon a hazai szállodaiparban, ami annak köszönhető, hogy egyre több a külföldi vendég, de új, sötét árnyként megjelent a hotelek gazdálkodásában az izraeli-palesztin háború kitörése. Azóta ugyanis elmaradnak az izraeli vendégek, ami komoly kiesést jelenthet számukra.
nov. 10
9:48
Egyszámjegyű lett az infláció (Azenpenzem)
Az idén októberben a KSH által kimutatott számok szerint éppen hogy, de sikerült elérni az egyszámjegyű inflációt. Ehhez azonban kellett az üzemanyagárak markáns csökkenése is. Az októberi nyugdíjas index mindössze 9,1 százalék lett, az első tíz hónapban 20,7 százalék volt a drágulás.
nov. 10
9:51
Magyarok és afrikaiak kedvelik leginkább Kínát az USA-hoz képest (Piac és Profit)
Barátainknál a lengyeleknél a legpozitívabb az Egyesült Államok megítélése Kínához képest. A magyarokra kétségtelenül hatott az elmúlt évek USA ellenes intenzív kormányzati propagandája.
nov. 10
9:54
Íme, itt az egyszámjegyű infláció: épphogy a kormány célja alá lassult, 9,9 százalék (Adózóna)
Majdnem tizedével drágább minden, mint egy éve, de csak majdnem: épphogy, de a kormány célja alá lassult az infláció – írja a hvg.hu.
nov. 10
9:54
Mire figyeljünk, ha drónos szolgáltatást veszünk igénybe? (Agroinform)
Illegális tevékenység alkalmazása az azt igénybe vevő személy felelősségre vonását is eredményezheti!
nov. 10
9:54
Az ingyenes, reklámból fenntartott streaming állítja fejére a médiapiacot? (Digital Hungary)
Már az okostelefongyártók is steraming tévéket indítanak – hogyan és kinek érheti meg ez Magyarországon? Grósz Judit, az Internet Hungary-n elhangzott előadásának összefoglalója
nov. 10
10:00
Az Erste kivásárolja a magyar bankjából a magyar államot (444.hu)
A 15 százalékos részvénycsomagért 87,55 milliárd forintot kap az állam, amely 2016-ban 38,9 milliárdot fizetett érte.
nov. 10
10:00
Államtalanítják a magyar Erste Bankot 87 milliárdért (Bank360 blog)
Jókora nyereséggel száll ki az állam a magyar Erste Bankból, amelyben 2016-szerzett kisebbségi részesedést. A pénzintézetben így megszűnik az állami befolyás, de még nem lesz kizárólag az Erste-csoport tulajdona.
nov. 10
10:00
Nagy Márton alaposan megdicsérte a kormányt a 9,9 százalékos infláció miatt (Telex)
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint beérett a kormány infláció elleni harca, végre letörték, lebirkózták a drágulást.
nov. 10
10:06
Már a Szent János Kórházban is kötelező lett a maszkviselet (Menedzsment Fórum)
Egyre több kórházban, szakrendelőben és házi orvosi rendelőben kötelező a maszkviselés, ezért rákérdeztünk a Müller Cecília vezette Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnál (NNGYK), lemaradtunk-e valamiről, s adtak-e már ki központi utasítást, ami szerint kötelező az egészségügyi intézményekben a maszkviselet?
nov. 10
10:06
Itt a bejelentés: eladja az Erste Bank 15 százalékát a magyar állam (Pénzcentrum)
A Magyar Állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. értékesíti az Erste Bank Hungary Zrt.-ben meglévő 15 százalékos kisebbségi tulajdonrészét az osztrák anyavállalat, az Erste Bank AG számára - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). Ezt a hírt az Erste úgy adta közre: az Erste Csoport visszavásárolja a ma
nov. 10
10:12
Emelkedés várható a nyitásban (ProfitLine)
Emelkedés várható a nyitásban pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a BUX 19,08 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 57 302,85 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
nov. 10
10:12
A világ élvonalába repülhet Magyarország, ha megvalósítja a kormány a bankok 11 javaslatát (Portfolio)
Bombaként robbant a hír a héten: 15 napról 15 percre csökkentené a lakáshitel-igénylés időigényét a Magyar Bankszövetség. Ez csak a jéghegy csúcsa: ha megvalósulna, akkor az egyúttal a többi banki szolgáltatás és a lakossági hitelezés egészének egyszerűvé, gyorssá és digitálissá válását is jelentené. A Magyar Bankszövetség egy 11 pontos javaslatcso
nov. 10
10:12
Kiderült az igazság: óriásit reccsenne a magyar gazdaság Budapest nélkül (Pénzcentrum)
Meglepő adatokat közölt a magyar háztartások tavalyi fogyasztásáról Központi Statisztikai Hivatal. Eszerint 2022-ben egy főre vetítve a budapestiek költötték a legtöbbet, fogyasztásuk 29,0 százalékkal haladta meg az országos átlagot. A Pénzcentrum által megkérdezett szakértők szerint a legtöbb fővárosban a fogyasztás mértéke hasonlóan alakul, ugyan
nov. 10
10:12
Kiszáll az Erstéből az állam (Azenpenzem)
Az Erste csoport visszavásárolja a magyar állam Erste Bank Hungary-ban meglévő részesedését – tudatta az Erste Group. A novemberben záruló tranzakció értéke 87,55 milliárd forint. A befektetés egy 2015-ös megállapodás része volt. Mint hangsúlyozták, az osztalékokkal együtt a magyar állam befektetése több mint két és félszeresen térül meg.
nov. 10
10:12
Az izraeli háború 35. napja – A beígért négy órás tűzszünetben reménykednek a gázai civilek (vg.hu)
Szíriai csoportra mért légicsapást az izraeli hadsereg. A gázai indonéz kórház is találatot kapott.
nov. 10
10:12
Az állam értékesíti az Erste Bank Hungary 15 százalékos tulajdonrészét (Demokrata)
Sikeres és stabil kapcsolat alakult ki a magyar kormány és az Erste csoport között.
nov. 10
10:14
Nagyon durva eseménynek kellene bekövetkeznie, hogy ne teljesüljön az OTP idei célja (Portfolio)
Ma hajnalban tette közzé az OTP az idei harmadik negyedéves gyorsjelentését, ma reggel Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese értékelte a trendeket.
nov. 10
10:18
Nagy Márton újabb nagy jelentőségű döntést hozott (Menedzsment Fórum)
Ezúttal a Magyarországon foglalkoztatható vendégmunkások számát szabta meg a gazdaságfejlesztési miniszter.
nov. 10
10:18
Itt friss magyar inflációs adat: 9,9% a drágulás (ProfitLine)
9,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok és az élelmiszerek ára szeptemberhez viszonyítva csökkent
nov. 10
10:18
Hackerek törhetik fel a Google Naptárat (BitcoinBázis)
A hackerek mindig új módszereket találnak a lebukás elkerülésére. Legújabban azt eszelték ki, hogyan használhatják észrevétlenül támadásokra a Google Naptárat.
nov. 10
10:24
Fokozódik a járvány behurcolásának veszélye (Agroinform)
Meg kell védeni a hazai állatállományt a sertéspestistől.
nov. 10
10:24
Az őszi szünetben csaknem félmillió vendég indult útnak Magyarországon (hirado.hu)
A szünidő első szombatja, október 28-a volt a legnépszerűbb, aznap a vendégéjszaka-forgalom meghaladta a 140 ezret.
nov. 10
10:24
„A kormány lebirkózta” – mondja Nagy Márton a 9,9 százalékos magyar inflációról (Forbes)
Győzelmi beszéddel felérő közleményt adott ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, miután a Központi Statisztikai Hivatal mérése egy számjegyűre, egészen pontosan 9,9 százalékosra hozta ki az októberi inflációt.
nov. 10
10:24
Az év emlőse, a vakond lesz a főszereplő a Fővárosi Állatkertben szombaton (Magyar Mezőgazdaság)
Az év emlőse, a vakond lesz a főszereplő szombaton a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol Vakond Gálával és Forgataggal várják a családokat.
nov. 10
10:24
Hamarosan minden gazdálkodónak kötelező lesz használnia a MobilGAZDA alkalmazást (Üzletem)
A Magyar Államkincstár által kifejlesztett mobilGAZDA alkalmazás jelenlegi 38 500-as felhasználói köre már az év végére 50 ezer fölé bővülhet.
nov. 10
10:24
Egyre befolyásosabb a bigtech, erős hónapot zárt az open banking (Fintech)
A fintech, és kapcsolt piacokon szinte minden hónapban izgalmas fejlemények történnek. Ez a hónap is így alakult. A hónap legfontosabb trendjei között azonosítható az open banking új fellángolása, valamint a vagyonkezelési piac kivirágzása. A kriptovaluták (hosszú) tele – a kripto tél – úgy néz ki, hogy véget ért. Alábbi cikkünkben összegezzük a hó
nov. 10
10:27
Az adócsökkentés kormánya kaszált az adókból az első kilenc hónapban (Piac és Profit)
A szakemberek szinte egyöntetűen az éves átlagos inflációt tekintve 17,8 százalék közeli mutatóval számolnak 2023-ra. Ehhez képest a lakosságtól beszedett adók 48 százalékkal emelkedtek.
nov. 10
10:30
Eladja az Erstében lévő tulajdonrészét a magyar állam (Infostart)
Papíron a magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. értékesíti.
nov. 10
10:30
Hiába a lelkes nyilatkozatok, Ukrajna nincs közelebb az EU-hoz (vg.hu)
Ursula von der Leyen és Volodimir Zelenszkij is optimista a csatlakozást illetően, de amíg nem teszik rendbe az ukrán kisebbségi törvényeket, addig erre elvben esély sincs.
nov. 10
10:30
Több mint egymillió vendégéjszakát regisztráltak az őszi szünet alatt (Demokrata)
Az őszi szünetben csaknem félmillió vendég indult útnak Magyarországon.
nov. 10
10:30
Ezen legalább nyertünk – a magyar állam kiszállt az Erste Bank Hungaryból (Telex)
A magyar állam 125 százalékos nyereséget ért el az üzleten. Ez ínséges időkben nem jön rosszul. Üzlet – egy kis háttértörténettel.
nov. 10
10:30
A Bors szerint az Apple 1985-ben távozott társalapítójának betegsége miatt van veszélyben az iPhone-ok gyártása (Media1)
Érdekes tévedéssel akarták eladni a Steve Wozniak kórházba kerüléséről szóló hírt.
nov. 10
10:42
Valósággal felrobbant a turizmus az őszi szünetben, itt vannak a számok (Infostart)
MTÜ: több mint egymillió vendégéjszakát regisztráltak az őszi szünet alatt a szálláshelyeken.
nov. 10
10:42
Változó világ – Heti PénzPiac – 2023. 45. hét (Adózóna)
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
nov. 10
10:42
Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult pénteken a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi pozitív zárást követően.
nov. 10
10:42
Remény Farm: "Nem mezítlábas hippik vagyunk, akik nem akarnak ebből megélni" (Agroinform)
Juhász Anna és Goldmann Dávid szerint az is kevés lenne, ha a termőföldet úgy adnánk át unokáinknak, ahogyan kaptuk.
nov. 10
10:48
A helyes étrend javíthat a COPD betegséggel élők állapotán (Alternatív Energia)
A helyes étrend javíthat a krónikus obstruktív tüdőbetegséggel (COPD) élők tünetein - derül ki a Semmelweis Egyetem új tanulmányából, amely szerint a mediterrán típusú diétának kiemelt szerepe lehet ebben.
nov. 10
10:48
Így látja az MNB az egy számjegyű inflációt (Portfolio)
Októberben meglepetésre 9,9%-ra, tehát egy számjegyű tartományba csökkent az infláció Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzése szintén megerősíti, hogy jelentősen enyhült az árnyomás, az utóbbi hónapokban már kifejezetten alacsony inflációs környezet jellemző a gazdaságban.
nov. 10
10:48
Duna House: visszatértek a befektetők a fővárosi ingatlanpiacra (Tiszta Jövő)
Visszatértek a befektetők a fővárosi ingatlanpiacra, a második negyedéves mélypont után szeptemberben a befektetési céllal vásárlók a tranzakciók 41 százalékát tették ki - közölte az MTI-vel szerdán a Duna House. A legkedveltebb lokációk Erzsébetváros, Józsefváros, a XIII. kerület és Terézváros voltak.
nov. 10
10:48
A nyugati sajtó munkatársait is azzal vádolja Izrael, hogy tudtak a Hamász támadásáról (Media1)
A négy érintett orgánum tagadja a vádakat, de egy szabadúszó újságírótól már megváltak Hamász-közeli kapcsolatai miatt.
nov. 10
10:48
Angliában emelkedést tapasztaltak az elektromos autó piacon (Öko-drive)
Nagy-Britanniában 14,3 százalékkal, 153 ezer 529-re nőtt az új autók eladása októberben az egy évvel korábbihoz képest, és ezzel már a 15. egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapján hétfőn közzétett adatokból.
nov. 10
10:51
Hogyan bújt 10 százalék alá az infláció? (Piac és Profit)
Miközben idén az éves átlagos inflációs ráta 17 százalék körül alakulhat.
nov. 10
10:54
Babaváró, CSOK Plusz: 30 éven túl is vannak lehetőségek (Menedzsment Fórum)
A gyermekvállalás előtt álló párok számára remek lehetőség a babaváró hitel és a jövőre elérhető CSOK Plusz hitel, különösen akkor, ha ezeket kombinálni is tudják - hívja fel a figyelmet a Bankmonitor.hu elemzése. Igen ám, de a babaváró hitelt 2024-től már csak olyan párok igényelhetik, ahol a feleség életkora még nem haladja meg a 30 évet, míg idé
nov. 10
10:54
Nincs megállás, kulcsszint alá került a forint (Portfolio)
Csütörtök este Jerome Powell szavaira érezhetően erősödött a dollár, ez pedig rossz hír volt az egyébként kulcsszinttel birkózó forintnak. Így a magyar deviza lepattant a falról, ismét a 380-as lélektani szint került előtérbe. A fél 9-kor megjelent hazai inflációs adat viszont erősödésnek indította a hazai fizetőeszközt.
nov. 10
10:54
Lerohanták a szálláshelyeket a magyarok az őszi szünetben (vg.hu)
Az egynapos utazók a főváros mellett Debrecen és Budakeszi attrakcióit keresték fel.
nov. 10
11:00
Bombafenyegetés Brüsszelben (Privátbankár)
Lezárták az EU-intézmények közelében található Leopold parkot.
nov. 10
11:00
Videó: Bidennek van humora, nagy esés után váratlan megjegyzést tett az amerikai elnök (Portfolio)
Joe Biden amerikai elnök csütörtökön Illinois államban mondott beszéde során önironikus megjegyzéssel váltott ki nevetést a tömegben.

Keresés