2023. október 31. kedd

okt. 31
9:24
Aldi: magas képzettséget igénylő munkahelyek jönnek létre (HR Portál)
Informatikai szolgáltató központot hozott létre az Aldi Debrecenben, amely a német vállalat globális tevékenysége szempontjából is meghatározó lesz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Debrecenben. A debreceni beruházás 50 munkahelyet teremt, a cég nyelveket beszélő pályakezdők és informatikai szakemberek jelentkez
okt. 31
9:24
Csatornába szorult a forint (Portfolio)
Az elmúlt egy hónap árfolyam mozgása alapján egy csökkenő trendcsatornába szorult a forint az euróval, illetve a dollárral szemben és azt kell figyelni, hogy a napokban érkező makrogazdasági adatdömping, vagy egyéb tényező ebből, melyik irányba löki ki, ha kilöki.
okt. 31
9:24
Figyelem! Változhat a kistermelői szabályozás (Agroinform)
A változtatás a kis mennyiségű, helyi, marginális élelmiszer-előállítás feltételeit könnyítheti meg.
okt. 31
9:24
Házasodna a gazda: Emlékezetes belépők és könnyek az első adásban (Márkamonitor)
A Házasodna a gazda első részében Gergő gazda és József gazda ismerkedett meg azokkal a hölgyekkel, akiket a levélbontás után választottak segítőikkel. Volt, aki quadon, és olyan is volt, aki lóháton érkezett a gazdához, de a bemutatkozásuk sem volt mindennapi. Gergő gazdánál a lányok már most féltékenyek lettek egymásra, József gazdát pedig annyir
okt. 31
9:26
Tömegével nyúlnak bele a BNPL-szerződésekbe, túl sok a gond velük (Portfolio)
A brit pénzügyi magatartási hatóság (FCA) megállapította, hogy két "Buy Now, Pay Later" (Vásárolj most, fizess később) szolgáltató, a Paypal és a QVC ügyfelei veszélyben voltak a potenciálisan tisztességtelen és nem egyértelmű feltételek miatt - közölte a The Guardian. A hatóság közbenjárására mindkét vállalat megváltoztatta a szerződési feltételei
okt. 31
9:27
Megtörték a hallgatást a Jóbarátok sztárjai: közösen nyilatkoztak Matthew Perry haláláról (vg.hu)
Egy család vagyunk – mondták a Jóbarátok sztárjai Matthew Perry halála után.
okt. 31
9:30
Ennek az adatnak nem örülnek Berlinben (Privátbankár)
Németországban csökkent a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben havi és éves összevetésben egyaránt.
okt. 31
9:30
40 éve volt utoljára ilyen rossz szériájuk a kötvénybefektetéseknek, de idén egy dolog más (Portfolio)
Zsinórban harmadszor zárhatják mínuszban az évet a világ kötvényalapjai, ilyen pocsék szériát legutóbb 40 éve láttunk. Az okok közül egyértelműen az erős amerikai gazdasági adatokat lehet kiemelni – írja a Reuters.
okt. 31
9:32
Lecsaptak a pénzügyőrök és a rendőrök - Illegális dohánygyárat találtak (Portfolio)
Illegális dohánygyárat számoltak fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kékcsén a pénzügyőrök és a rendőrök egy közös akcióban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
okt. 31
9:33
Enyhén gyengült kedden reggel a BUX (vg.hu)
.
okt. 31
9:36
Óvatos emelkedés a magyar tőzsdén (Portfolio)
A hazai blue chipek közül jelenleg a Richter teljesít a legjobban.
okt. 31
9:36
Bod Péter Ákos: Idén már nem tud senki sem letaszítani minket az inflációs első helyről (Pénzcentrum)
Az infláció már magyar sajátosság, és vannak kételyek arról, hogy mérséklődni fognak-e a számok. Ami viszont ennél is aggasztóbb, az a maginfláció mértéke, ami szintén kiemelkedően magas véli Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
okt. 31
9:38
Csalódást okozott a BP, zuhan az árfolyam (Portfolio)
Közzétette legfrissebb gyorsjelentését a brit energiaóriás BP: a vállalatcsoport harmadik negyedéves nyeresége bár megugrott az előző időszakhoz képest, de elmaradt az elemzői várakozásoktól, mivel a gázkereskedelmi üzletág gyenge eredménye kioltotta az olajkereskedelmi ág erős teljesítményét.
okt. 31
9:39
Vegyesen mozgott Ázsia (TőzsdeFórum)
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék kedden. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 0,60 százalékkal, 30 880 pontra emelkedett a vezető Nikkei225 index. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 1,06 százalékkal nőtt. Kedden az ausztrál tőzsde vezető mutatója 0,12 százalékkal erősödött, viszont 0,92 százalékkal csökkent a tajpeji börz
okt. 31
9:39
Már több mint másfél évtizede díjazza a Csr Hungarya felelős vállalkozásokat, szervezeteket (Karrier Trend)
A vállalati felelősség és fenntarthatóság olyan témakörök, amelyek napjainkban még inkább a figyelem középpontjába kerülnek. A sorjázó külső szabályozások (EU, nemzetközi szakmai követelmények, keretrendszerek) pedig még inkább arra ösztönzik a
okt. 31
9:41
Forint – keresi az erőt (TőzsdeFórum)
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest. Az euró árfolyama 382,86 forintra gyengült röviddel fél hét előtt a hétfő kora esti 383,15 forintról. A svájci frank jegyzése 400,36 forintról 400,43 forintra emelkedett, a dollár pedig 361,20 forintról 361,32 forintra drágu
okt. 31
9:42
Visszaesés az ipar termelői árainál (Infostart)
Az idén szeptemberben az ipari termelői árak átlagosan 2,5 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 7,8 százalékkal nőttek, az exportértékesítéséi 7,5 százalékkal csökkentek - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 31
9:42
Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken (ProfitLine)
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék kedden.
okt. 31
9:42
Feszült várakozás a tőzsdéken az adatdömping előtt (Portfolio)
Gazdasági információk tekintetében ma nagy adatdömping érkezik: jön az eurózóna infláció és GDP is. A kontinens gazdasága lassan egy éve stagnál, és a harmadik negyedévre vonatkozó várakozások sem ígérnek jót; de a gyenge gazdaság segít-e letörni az inflációt? Erre is megkapjuk a választ, hiszen rögtön közlik az októberi inflációs számokat is az eu
okt. 31
9:42
Mérgező lehet a Sparban vett rizs (Azenpenzem)
Határérték feletti kadmium miatt a Spar visszahívta az általa sajátmárkásként forgalmazott egykilós B minőségű rizst. A termék fogyasztása különösen a dohányosokra lehet veszélyes.
okt. 31
9:43
Jót jelentett a Samsung Electronics (TőzsdeFórum)
A Samsung Electronics a folyó év legmagasabb negyedéves üzemi eredményéről számolt be kedden, mivel a számítógépes chipek üzletágából származó veszteségek csökkentek a globális kereslet lassú élénkülése hatására. A Samsung üzleti tevékenységének további javulására számít a következő hónapokban a személyi számítógépek és okostelefonok iránti keresle
okt. 31
9:44
Macron besokallt az EU-s korrupciótól, megküldte diktátumát Brüsszelbe (Portfolio)
Emmanuel Macron francia elnök és Laurence Boone uniós ügyekért felelős miniszter egy olyan kampány élére állt, amely az Európai Unión belüli összeférhetetlenségi szabályokat szigorítaná, valamint átláthatóbbá tenné az intézményrendszer működését, hogy visszaszorítsák a korrupciót. Párizs arra ösztönzi a többi uniós tagállamot, hogy támogassák egy f
okt. 31
9:45
Így alakultak az ipari termelői árak (TőzsdeFórum)
Az idén szeptemberben az ipari termelői árak átlagosan 2,5 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 7,8 százalékkal nőttek, az exportértékesítéséi 7,5 százalékkal csökkentek – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nagy eltérést elsősorban az okozta, hogy az alapvetően hazai pi
okt. 31
9:45
Ma van a reformáció emléknapja (Biztosító Magazin)
Ma van a reformáció emléknapja, országszerte ünnepségeket tartanak a protestáns gyülekezetek. A központi ünnepség, amelyet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (Meöt) szervez, délután 5-kor kezdődik a Városligeti fasor és a Bajza utca találkozásánál lévő Reformációi emlékparkban.
okt. 31
9:45
Az NSK csapágyak jelentős megtakarítást hoztak a snackgyár számára (newtechnology.hu)
Amikor egy nagy snackgyártó ismétlődő meghibásodást tapasztalt a vágósorok csapágyaiban, az NSK Life-Lube® csapágyegységekre történő átállás 130 000 eurót meghaladó megtakarítást eredményezett, elsősorban a termeléskiesés megszüntetésének köszönhetően. A gyártási idő létfontosságú a feldolgozóiparban, így az élelmiszer- és italgyártásban is. Ebben
okt. 31
9:45
Igényre szabott anyagmozgatás- és hajtástechnika a Moltech-től (Transpack)
Az élelmiszeripari cégeknél elengedhetetlen az élelmiszerbiztonság. A Moltech fejlesztői erre koncentráltak az új koncepciónál.
okt. 31
9:45
3 egyedi módja annak, hogyan lopják el a hackerek a kriptovalutádat (BitcoinBázis)
Sajnos sokszor írtunk már azokról az eseményekről, amikor a kriptobefektetők azt állították, hogy “a tokenjeik hirtelen eltűntek a tárcából.” A
okt. 31
9:48
Irán már élesíti fegyvereit (Privátbankár)
Irán "több fronton" is súlyos következményekre figyelmezteti Izraelt, ha nem állítja le a Gázai övezet könyörtelen bombázását. Teherán eddig a megbízottjain keresztül folytatott alacsony intenzitású összecsapásokat választotta, amelyek egyelőre nem veszélyeztetik a rezsim túlélését. Káncz Csaba jegyzete.
okt. 31
9:48
Fuvarozók, figyelem! Háromszorosára nő a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összege (Adózóna)
A jelenlegi 3,5 forintról 2024-től majdnem háromszorosára, tehát 10 forintra nőhet a kereskedelmi gázolaj jövedéki adójából visszaigényelhető literenkénti összeg. A kormány az intézkedés kapcsán azt várja el a fuvarozóktól, hogy a hazai fuvarozók a magyar áruk szállításához szükséges üzemanyagot itthon tankolják gépjárműveikbe – közölte a Gazdaságf
okt. 31
9:48
Aki mindenszentek napján munkát végez, az "halottra támad" (HR Portál)
A keresztények 1188 éve ünneplik mindenszentek napját. November 1. hazánkban is munkaszüneti nap immár 23 éve. A Magyar Hírlap cikke az ünnep eredetét mutatja be és érdekes hagyományokra is rámutat.
okt. 31
9:48
Vészjósló, amit az ENSZ mond: erre az országra is továbbterjedhet Izrael és a Hamász háborúja (Pénzcentrum)
Az ENSZ különleges megbízottja szerint az Izrael és a Hamász közötti háború Szíriára is átterjedt.
okt. 31
9:48
Látja már a fényt az alagút végén a Samsung (Portfolio)
Nagyot zuhant a Samsung Electronics harmadik negyedéves üzemi eredménye, de így is meghaladta az elemzői várakozásokat, köszönhetően a memóriachipek piacának - számolt be a CNBC.
okt. 31
9:48
Majomfát szeretnél? Ilyen egyszerű az egész! (Agroinform)
Könnyedén lehet saját majomfád, ha tudod, hogyan lehet egyszerűen szaporítani.
okt. 31
9:48
Megerősíti a rendőri jelenlétet a pozsonyi kormány a szlovák-magyar határon (Márkamonitor)
Az illegális bevándorlóknak szánt erődemonstrációt indít és jelentős rendőri erőket vet be a szlovák-magyar zöldhatár ellenőrzésére Szlovákia – jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő a Dunacsúny-Rajka autópálya-határátkelőn hétfőn este, Matus Sutaj Estok belügyminiszterrel és Juraj Blanár külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
okt. 31
9:50
Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt (Agroinform)
Veszprém vármegye egyes járásaira érvényes a riasztás.
okt. 31
9:51
Kevesebbet vásárolnak a németek (Piac és Profit)
Németországban csökkent a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben havi és éves összevetésben egyaránt.
okt. 31
9:51
Még nem adta meg magát a francia gazdaság, de halovány a növekedés (vg.hu)
A növekedés üteme ismét lassult negyedéves és éves összevetésben.
okt. 31
9:54
Veszélyben Ukrajna amerikai támogatása? – Mindent borítana a republikánusok javaslata, kiakadt a Fehér Ház (Portfolio)
A Képviselőházban többségben lévő republikánusok hétfőn egy 14,3 milliárd dolláros támogatási tervvel álltak elő Izrael részére, ezzel szembemenve Joe Biden elnök elképzeléseivel, aki összekötné az Izraelnek, Ukrajnának és Tajvannak nyújtott támogatást. A Fehér Ház a "nemzetbiztonság átpolitizálásával" vádolta a republikánusokat.
okt. 31
9:54
Magyaroknak is repülhet a 2 milliós közúti bírság: alig ismert szabály szedi áldozatait Ausztriában (Pénzcentrum)
Idén is november 1-jétől hatályos Ausztriában az úgynevezett helyzettől függő gumiabroncs-kötelezettség írja a Világunk. Aki ezt elmulasztja, pedig használnia kellene, az pedig borsos bírságot fizethet.
okt. 31
9:57
Itt a nagy meglepetés: váratlanul lefelé vette az irányt a cseh gazdaság (vg.hu)
A külföldi kereslet visszaesése miatt zsugorodott a cseh gazdaság a harmadik negyedévben.
okt. 31
9:57
Mire tesznek félre a mai fiatalok? És mire kellene a szüleik szerint? (Biztosító Magazin)
A szülők többsége úgy véli, fontos, hogy gyermekeik minél korábban elkezdjék elsajátítani a pénzügyi tudatosság alapjait és félretegyenek a saját céljaikra. Többségük, vagyis 65 százalék arra ösztönzi a gyermekét, hogy ne költse el azonnal a pénzét, hanem gyűjtsön, spóroljon valamilyen célra – derült ki az Otp Bank által megrendelt felmérésből.
okt. 31
9:57
Bezuhantak az árak, beszakadt a fogyasztás, ettől pedig az olajóriás számai is beestek (Forbes)
Csaknem kétharmadával esett az osztrák OMV nyereségessége 2023 harmadik negyedévében.
okt. 31
10:00
Adózási határidők november 6. és 12. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
okt. 31
10:00
Újabb stratégiai ágazat támogatásáról döntött a magyar kormány (Portfolio)
2024-től több mint háromszorosára emelkedhet a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összege, erről döntött a Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatára a kormány.
okt. 31
10:00
Dollármilliárdos lett Magic Johnson (444.hu)
Ő a negyedik sportoló, aki a Forbes listája szerint csatlakozott a leggazdagabbakhoz.
okt. 31
10:03
Jó hírt kaptak a fuvarozók (Piac és Profit)
A fuvarozók képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatára a kormány arról döntött, hogy újabb intézkedésekkel segíti a stratégiai jelentőségű ágazat szereplőinek megerősödését, ezáltal a magyar árufuvarozásban tevékenykedő vállalkozások versenyképességének további növelését.
okt. 31
10:03
Már Kairó is elérhető Budapestről a Wizz Air járataival (vg.hu)
Sivatagi élménnyel és vízparti pihenéssel bővítette kínálatát a Wizz Air.
okt. 31
10:06
Izgalmas helyzetet teremt, ha az ukránok elzárják a gázcsapot (Menedzsment Fórum)
Ukrajna 2024 végéig végzi az orosz gáz tranzitját, azt követően elzárják a vezetéket, derült ki a hétvégén. Ez pedig a magyar energiapolitika számára is kihívást jelent. Az elmúlt időszakban ugyanis hiába jött létre olyan infrastruktúra, amely lehetővé tette volna a beszerzési források diverzifikálását, a kormány nem csökkentette az orosz függősége
okt. 31
10:06
Legendás budai cukrászda húzhatja le a rolót végleg: évtizedes jogvita vesztese lett a cég (Pénzcentrum)
December 4-éig kell bezárnia a Ruszwurm Cukrászdának, amit a jelek szerint a Korona Cukrászda is követhet záros határidőn belül.
okt. 31
10:09
Leszerepelt az OMV, sokkal többet vártak a Mol osztrák riválisától (vg.hu)
Az osztrák olajvállalat eredményét a visszaeső energiaárak mellett a veszteséges vegyipari szegmens is rontotta a harmadik negyedévben.

Keresés