A tudomány fejlődésével mind egyértelműbbé válik, hogy az emberek a döntéseikkel érdemben tudják befolyásolni azt, hogy mennyi ideig élnek. Ráadásul kellő odafigyeléssel az életminőségünk is javulhat.
Ingyenes prosztatarákszűrést és prevenciós napot szervez a Semmelweis Egyetem (SE) november 10-én, a szűrőnapra olyan 45-75 éves férfiakat várnak, akiknél még nem diagnosztizálták a betegséget, de a szülők prosztata- vagy emlődaganata miatt érintettek lehetnek.
Az ipari termelői árak 2023 szeptemberében az egy évvel korábbihoz képest 2,5 százalékkal csökkentek, az előző hónaphoz viszonyítva 1,7 százalékkal növekedtek.
Megvásárolja a román First Bankot az olasz Intesa Sanpaolo a JC Flowers & Co. kockázatitőke-alapkezelőtől. A 130 millió euró értékű tranzakcióval a bankcsoport továbbra is azokon a piacokon terjeszkedik, ahol már egyébként is jelen van – írja a Bloomberg.
A 2022-es TECHference Ipari konferencia és kiállításon bemutatkozó és előadó cégek közül a ProDSP Technologies Zrt. a sokszínűséget, a folyamatos megújulás fontosságát hangsúlyozza. Mint azt a vállalat termékmenedzsere, Vadász István portálunknak kifejtette, cégük dinamikus és rugalmas tervező- és fejlesztőközpont, amely 2008-as alapítása óta segít
Közzétette legfrissebb negyedéves gyorsjelentését az osztrák OMV, az energiavállalat az elemzők által vártnál rosszabb számokat közölt a fontosabb sorokon. A cégvezér szerint 2023 első kilenc hónapjában az eredmények normalizálódása történt, miután a nyersanyagárak az előző évben látott magas szintről visszaestek.
Váratlanul újra 50 pont alá bukott októberben a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index, ami az ágazat gyengülő aktivitására utal, és ezzel párhuzamosan a nem feldolgozóipari bmi is lendületvesztésre utal.
Szeptemberben az ipari termelői árak átlagosan 2,5 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 7,8 százalékkal nőttek, az exportértékesítésé 7,5 százalékkal csökkentek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A vállalati felelősség és fenntarthatóság olyan témakörök, amelyek napjainkban még inkább a figyelem középpontjába kerülnek. A sorjázó külső szabályozások (EU, nemzetközi szakmai követelmények, keretrendszerek) arra ösztönzik a cégeket, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a témának. 2023. október 27-én, Budapesten, a Gundel Palotában megrendezett C
A japán központi bank rugalmasabbá teszi hozamgörbe-szabályozási politikáját, és megváltoztatta a kommunikációját a toleranciasáv felső széléről – derül ki a jegybank közleményéből. A jegybank azt írta, hogy a 10 éves kötvényhozam célszintjét továbbra is 0%-on tartják, de az 1%-os felső korlátot ezentúl referenciának tekintik, vagyis rugalmasabban
Komoly katonai erőket irányít a magyar határszakaszra Szlovákia, hogy megfékezzék a migrációt - jelentette be Robert Fico miniszterelnök. Ennek megfelelően hétfőn este hét órakor a szlovák hadsereg és rendőrség lezárta a zöldhatárt a szlovák-magyar határszakaszon.
Az ipari termelői árak 2023 szeptemberében az egy évvel korábbihoz képest 2,5 százalékkal csökkentek, az előző hónaphoz viszonyítva 1,7 százalékkal növekedtek - közölte a Központi Staisztikai Hivatal (KSH).
Munkaerőhiány, a lakossági fogyasztás bezuhanása, a beruházások elmaradása, a sékel zuhanórepülése – csak néhány az izraeli gazdaságot sújtó tényezők közül.
Magyarországon egy év alatt tíz százalékkal nőtt az EU-val elégedetlenek aránya. Ehhez képest Lengyelországban az orosz-ukrán háború óta egyre többen látják pozitívan az államszövetséget – derül ki a Pew Research Center legújabb felméréséből, amelyet a Népszava szúrt ki.
Az ABB E-mobility Terra AC töltési megoldásait a vezető iparági hardver, valamint az egyedülálló támogatási és karbantartási struktúrák mellett a legmodernebb szoftveres képességek különböztetik meg a piacon elérhető hasonló termékektől.
A magyar háztartások bruttó pénzügyi eszközállománya 38 százalékkal nőtt 2019 és 2022 között, ám inflációval kiigazítva a bővülés mindössze 11 százalék – derül ki az Allianz 2023-as globális vagyonosodási jelentéséből. Bár az elmúlt évek bizonytalanságai és gazdasági nehézségei miatt minden korosztály számára felértékelődött a takarékoskodás és a p
Az egész világot megrázta a hír, 54 éves korában elhunyt a világszerte népszerű színész, Matthew Perry. A Jóbarátok sztárjának emlékére a TV2 csoport első filmcsatornája, a Mozi+ november 1-jén műsorára tűzi a Már megint bérgyilkos a szomszédom című filmet.A Jóbarátok Chandler-ének néhány napja bejelentett halálhírén rajongók milliói döbbentek meg.
Rekordot értek el a külföldiek a magyarországi lakáspiacon a múlt évben az ingatlan.com hivatalos KSH-adatokat feldolgozó elemzése szerint. A németországi vevők száma több mint 60 százalékkal nőtt. Főként a Balaton mellett Zala és Somogy vármegyében vásároltak ingatlant.
Továbbra is a magyarok reagálnak a legérzékenyebben a gazdasági helyzet romlására a régiós országok közül - derült ki a Publicis Groupe felméréséből. A Lengyelországra, Szlovákiára, Csehországra és Magyarországra kiterjedő, negyedévente ismétlődő kutatás azt vizsgálta, hogyan változnak az emberek fogyasztási szokásai a nehezedő gazdasági körülménye
Valóságos földi pokolnak nevezte a Gázai övezetet helyi idő szerint hétfőn késő este a palesztin ENSZ-nagykövet New Yorkban, az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülésén.
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük közel 450 ezer személygépkocsit érint majd. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az év végi váltási időszakban 10-15 százalékos átlagdíj-emelkedésre és 80 ezer szerződésváltásra szám
Összekapcsolt világban élünk. Van intelligens ajtócsengőnk, így ellenőrizhetjük okostelefonjainkon, hogy ki áll az ajtónk előtt, van okosóránk, hogy nyomon kövessük egészségi állapotunkat. De a dolgok internetének forradalma még a háztartásainkat is elárasztotta az intelligens készülékek egész sorával, az okosteáskannáktól az okosmosógépeken át az
Számos kihívás fogja érni a HR-t a következő évtizedekben, mely kihívások forrása nem meglepő módon a jelenben gyökerezik. Ebben benne lesznek a demográfiai (idősödő társadalom) és kulturális változások, a migráció, a mentális egészség, a társadalmi polarizáció, valamint a technológiai fejlődés kihívásai egyaránt. Mindez le fog csapódni a munkahely
Magyarországnak is kitörési pontot jelenthet a mesterséges intelligencia, ehhez szükség van egy erős innovációs kultúrára és egy olyan szabályozási környezetre, amely támogatja az AI-fejlesztést - véli Vadócz Zsolt, a K&H Bank digitális vezetője. Szerinte egyrészt érdemes lehet valamilyen specializáció mentén összpontosítani a fejlesztési kapacitás
A ChatGPT sok mindenre képes, de vajon használhatnánk-e idegenvezetőként? A Kiwi.com megkérdezte tőle, hogy hová repülhetünk az őszi szünet alatt nagyon olcsón és megkérte arra is, hogy javasoljon ott három pénztárcabarát programot. Páfosz, Szófia és Palermó lettek a dobogósok – mindhárom városba találhatunk valóban 7 ezer Ft alatt repülőjegyet, és
Pár nappal ezelőtt egy norvég kékpenészes sajtot hirdetett ki a szakmai zsűri a világ legjobbikának az idei World Cheese Awards-on. Magyar sikerről is beszámolhatunk, hiszen a versenyről Szabolcs Elek (Breier Farm) két arannyal, több magyar kézműves sajtműhely pedig ezüst-, illetve bronzéremmel térhetett haza.
A tavaly őszi hazai indulása óta a Rejoy.hu-tól több mint 14 ezren rendeltek felújított okostelefont (négyből három ügyfél iPhone-t), közel 5 ezren pedig a cég piacterén adták el régi készüléküket. Az eMAG befektetését élvező startup egy év alatt több mint 655 millió forintot fizetett magyar készülékekért - közel 2 milliárd forintos árbevétel melle
Az idei kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági károk után 2023. november 30-ig nyújthatják be a kárenyhítő juttatás iránti kérelmet azok a károsultak, akik a 2023. évi kárenyhítési időszakban kárbejelentést tettek.
Az augusztusi 8,6 százalék után 2023. augusztusban az ipari termelői árak a belföldi értékesítésben átlagosan 7,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.