Hat év börtönt kapott nem jogerősen egy első fokon felmentett biztonsági őr; a büntetőügy harmadfokon a Kúrián folytatódik - tudatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken az Mti-vel.
Nem a kormány, hanem az Európai Bizottság mondja: Európa egyik legnagyobb gazdaságfehérítését hajtotta végre Magyarország 2010 óta - hívta fel a figyelmet pénteki Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
A Toyota nem csak az autógyártás terén marad a mobilitási ágazat élvonalában: a jövőképében magát már nem csupán a világ elsőszámú autógyártójaként, hanem a világ vezető mobilitási szolgáltatójaként meghatározó vállalat úttörő technológiával mutat teljesen újat a kerekesszéket használók számára.
Óbuda-Békásmegyer lett 2023-ban az Év madárbarát települése: a pályázatot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén hirdette meg először - tájékoztatta a szervezet az MTI-t csütörtökön.
A brutális kormányzati megszorítások és az elszabaduló energiaárak ellenére a főváros fenntartotta, sőt javította a városi közszolgáltatások színvonalát - írta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön Facebook-oldalán.
Két szokatlan fejleményre is felfigyelhettünk Virág Barnabás október 24-ei sajtótájékoztatóján. Az egyik, hogy a Magyar Nemzeti Bank alelnöke ismertette, a 75 bázispontos kamatcsökkentési döntés előtt elhangzottak 25 bázisponttal magasabb és alacsonyabb javaslatok is. A másik, hogy Matolcsy György elnök jobbkeze kvázi bemondta, hány százalék lehet
Ismét hatalmasat javult a magyar áfarés - a potenciálisan beszedhető és a ténylegesen beszedett áfa közötti különbség - mértéke Magyarországon - derült ki az Európai Bizottság friss tanulmányából. Becslésük alapján az áfarés 4,4 százalékra csökkent 2021-ben Magyarországon - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államt
Jelentős veszteséget szenvedett el az orosz hadsereg, Gerhard Schröder szerint Moszkva a NATO-ra félelem és előretolt védekezéssel reagált. Friss hírek az orosz–ukrán háborúról.
Október 25-én indította útjára a Magyar Telekom és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Netrevalók című közös programját, amely során könyvtári foglakozásokon középiskolás diákok személyre szabottan, saját tudásszint és érdeklődés alapján ismertetik meg az idősebbeket olyan digitális megoldásokkal, amelyek a mindennapi életük során valós segítséget nyúj
Újabb takarékossági intézkedésekről fogadott el sürgősségi rendeletet pénteken a román kormány, miután Klaus Iohannis államfő kihirdette a költségvetési hiány csökkentése érdekében kormányzati felelősségvállalással elfogadott törvényt.
A munkanélküliek száma 2023 szeptemberében 191 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány még idén is mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsit érint. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége az év végi időszakban 80 ezer szerződésváltásra számít.
A szétszakított testű magyarság lélekben mégis együtt tud lenni - mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap az új marsdeni magyar református templom szentelésén Ausztráliában.
Donald Trump ismét kijelentette, hogy újraválasztása esetén elkerülhető a világháború, valamint ígéretet tett arra, hogy helyreállítja a békét a világban.
Ismét hatalmasat javult a magyar áfarés - a potenciálisan beszedhető és a ténylegesen beszedett áfa közötti különbség - mértéke Magyarországon - derült ki az Európai Bizottság friss tanulmányából. Becslésük alapján az áfarés 4,4 százalékra csökkent 2021-ben Magyarországon - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államt
A Scania újgenerációs elektromos járművei (BEV) nagyobb teljesítményű, nagyobb hatótávolságú és nagyobb töltési teljesítményű elektromos teherautókat jelentenek a zökkenőmentes napi forgalomban a városi és regionális alkalmazások széles skáláján.
Csökkenő forgalom mellett kissé gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 56 314,97 ponton zárt pénteken. 0,04 százalékkal, 23,53 ponttal alacsonyabban, mint egy héttel korábban. A négynapos kereskedési héten a részvénypiac forgalma 35,84 milliárd forint volt. Az előző heti 47,31 milliárd forint után, a vezető részvények
Több mint félmilliárd forintból fejlesztette gyártási technológiáját a fémöntéssel foglalkozó Szegedi Öntöde Kft - jelentette be a társaság a projekt záróeseményén pénteken Szegeden.
Magyarországon az érzelmi vagy mentális problémákkal küzdők háromnegyede nem kap segítséget szakembertől, miközben továbbra is az európai toplista éllovasai között vagyunk az öngyilkosok arányát tekintve. Mikor és hogyan jelezzük a munkahelyünkön, ha mentális nehézségekkel teli időszakba kerültünk?
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük közel 450 ezer személygépkocsit érint majd. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az év végi váltási időszakban 10-15 százalékos átlagdíj-emelkedésre és 80 ezer szerződésváltásra szám
A német Daimler Buses GmbH buszgyártó tavaly bemutatott Mercedes-Benz Intouro K hibrid-dízel meghajtású autóbuszát teszteli Budapest és Jászberény között a héten, csütörtökig a Volánbusz - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A kormány a magyar családok érdekében, Brüsszel és a baloldal állandó támadásai ellenére a háborús időkben is megőrzi az átlagfogyasztásig fenntartott rezsicsökkentést.
A John Deere örömmel mutatja be az Agritechnica 2023 kiállításra tervezett, új standkoncepcióját, amellyel újabb lépést tesz az intelligens ipari vállalattá válás útján.
A Külügyminisztérium szerint a lapunkon is megjelent álláspont a jelenleg is zajló izraeli háborúról nem tartalmazott minden részletet, ezt kérésükre pótoljuk.
Háború, vasárnap délelőtti áttekintő: Továbbra is tart az Oroszország és Ukrajna közötti háború. Az ukrán katonai vezetés vasránap reggel közölte a legfrissebb orosz veszteségekről szóló számokat. A vasárnap reggel közzétett orosz veszteségekről szóló ukrán becslések szerint az elmúlt 1 napban további 660 orosz katona esett el. Ez jóval magasabb, m
Az Audi AG német autóipari konszern erőteljesen növekvő bevétellel zárta a januártól szeptemberig tartó időszakot. Ez derült ki a vállalat honlapján pénteken közzétett jelentésből. A német vállalat adatai szerint bevétele az év első kilenc hónapjában éves összehasonlításban 13,1 százalékkal 50,39 milliárd euróra emelkedett. Főként a növekvő járműe
Egy új autó árával vetekedő év végi bónuszt is kifizethetnek a cégek fejenként, azonban a várt motiváció így is elmaradhat, ha a célok és kulcsfontosságú elvárásokat nem tűzi ki a munkaadó - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. Az Egyesült Államokban a vállalatok 33 százaléka ajánl év végi
Nagyobb esélyegyenlőséget kellene teremteni a koraszülöttek számára, és jó lenne, ha még több szakembert vonhatnának be a munkába - mondta Pekli-Tóth Fanni csecsemő és gyermekgyógyász szakorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Siklósi Beatrix, a Kossuth rádió csatornaigazgatója, a Jónak lenni jó! projektvezetője az adásban többek köz
A tengerben nőnek a bazsalikomok és egyéb fűszernövények: a helyet Némó kapitány kertjének nevezték el és a világ több pontján is létfontosságúnak bizonyulhat.