Ismét hatalmasat javult a magyar áfarés – a potenciálisan beszedhető és a ténylegesen beszedett áfa közötti különbség – mértéke Magyarországon – derült ki az Európai Bizottság friss tanulmányából. Becslésük alapján az áfarés 4,4 százalékra csökkent 2021-ben Magyarországon – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államt
Az Ukrajnából érkezett menekültek jelentős része a szokásosnál gyorsabban talál munkát magának, jelenlétük hozzájárul az európai társadalmak elöregedéséből fakadó munkaerőhiány enyhítéséhez.
A rövidlátás, a távollátás és az öregszeműség korrigálására is képes femtoszekundumos lézertechnológiát alkalmazó központot hoztak létre a Szegedi Tudományegyetem (Szte) szemészeti klinikájának épületében - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A kormány nemrég jelentette be, hogy egy átfogó programot indít az ügyintézési folyamatok digitalizálása érdekében, amelytől hosszú távon egy digitális gazdaság megszületését és az ország versenyképességének növekedését várja. A digitalizáció valóban hatékonyan szolgálhatja a gazdasági fejlődést, ám a stratégia végrehajtása összetett feladat. Ezért
A hat hetes sztrájk utát előzetes megállapodásra jutott az amerikai United Auto Workers (UAW) szakszervezet és a Stellantis. A General Motors-szal való hasonló megállapodás azonban jelenleg valószínűtlennek tűnik - írja a CNBC.
Október végén, november elején szinte mindenki igyekszik széppé varázsolni elhunytjai sírját. Idén is megnéztük, ez mennyivel terheli meg a pénztárcánkat. Kis budapesti temetőkörkép.
Benjámín Netanjáhú szombat este rendkívüli bejelentést tett, melyben elmondta, hogy megkezdődött Izrael háborújának második szakasza Gázában. Ez pedig az eddig halogatott szárazföldi hadművelet megkezdését jelenti. A szárazföldi invázió azonban komoly aggodalomra ad okot, ugyanis felveti annak a kockázatát, hogy az Izrael-Hamász konfliktus tovább e
Uniós támogatással, mintegy 1,4 milliárd forintos beruházással új raktárközpontot épített a vámügynöki és logisztikai szolgáltatást nyújtó Zoll-Platz Kft. Szeged határában - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
Jövőre módosulnak a Hmká 8-ban elszámolható, talajtakarással rendelkező parlagterületek feltételei. Ezért a gazdálkodóknak különös figyelmet kell fordítaniuk a vetésváltási szabályokra.
A kormánypárti portál összekeverte a Jóbarátokat a Barátok közt című magyar, RTL-es sorozattal, majd tévedését megpróbálta eltüntetni, de nem sok sikerrel.
A főváros 150. születésnapja alkalmából változatos útvonalakkal, szabadidős lehetőségekkel várja a fővárost felfedezni vágyó közönséget a Budapest Bejáró elnevezésű helytörténeti sétaprojekt.
Rengetegen mehettek el Oroszországból a háború miatt, de jelentős részük nem gazdasági menekült, hanem jól képzett szakember. Közben az oroszok egyre jobban elöregednek.
Az adatbányászat mesterséges intelligenciával felturbózott változatának fejlesztéséről tartott előadást Szekeres Péter, a Neticle Text Analytics vezetője az idei Internet Hungary konferencián, Siófokon. A szakember szerint a lehető legtöbb adat kinyeréséhez a közösségi média és a mesterséges intelligencia a kulcs.
Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök elismerte tévedését, amiért országa gyatra titkosszolgálatát okolta a hónapban indult háború miatt. A konfliktusnak már most több ezer áldozata van.
A Naftohaz ukrán cég vezetője kifejtette, hogy Ukrajna elsősorban azért készül leállítani a gáztranzitot, mert szerinte Oroszország nem teljesíti maradéktalanul a szerződésben foglaltakat.
Nem kell feltétlenül szakembert keresni, ha valami elromlik otthon, mert ha van lakásbiztosítás, a biztosító küldi a mestert, és egy összeghatárig fizet is. A meglévő szerződésünket is érdemes átnézni, mert olyan segítség is lehet benne, amiről nem is tudunk.
Csaknem egymilliárd forint európai uniós és állami támogatás felhasználásával elkészült az Esztergom központját a kertvárosi településrésszel összekötő, hét kilométeres kerékpárút - közölte a polgármester az MTI-vel.
A Valtra traktorgyártó fejlesztése az a rendszer, amely révén a műtrágyaszórók munka közben mindvégig a talajjal párhuzamosan haladhatnak, ezáltal a kijuttatás maradéktalan lehet.
Egyre több a hideg, esős nap, így fokozottan kell figyelnünk az egészségünkre – főleg úgy, hogy hirtelen, napról napra változhat a hőmérséklet. Az alábbi alkalmazások hasznosak lehetnek abban, hogy figyelhessünk az apróbb dolgokra is, és megőrizzük egészségünket.
A családi fészek elhagyása komoly anyagi vonzattal jár, kezdő ingatlankeresőként megfelelő jövedelem, megtakarítás és hitelképesség nélkül távoli vágyálomnak tűnhet a jó adásvétel megkötése. Az első lakásszerzésnél döntő szempont a családalapítás időszaka mellett a fiatalok önállósodási hajlama. Életkor alapján vizsgálva vidéken 25-34 éves kor közö
Átalányadós egyéni vállalkozó vagyok (főállású), alkalmazottam nincs – írja olvasónk, majd így folytatja: csed igényemet 2023. 11. 06-ától szeretném benyújtani. A kérdésem a következő: Jól tudom, hogy a vállalkozást ettől a naptól nem kell, nem szabad szüneteltetni? Csak gazdasági tevékenységet nem folytathat a vállalkozásom. Az adóhatóságnak ezt a