Élményprogramokkal várja péntek este a Fővárosi Állat- és Növénykert az érdeklődőket: 18 órától 23 óráig különleges halloweeni estét rendeznek egyebek mellett kígyósimogatóval, cápás bemutatóval.
Elhibázott lépés lenne a minimálbér és a garantált bérminimum összeolvasztása, ezzel ugyanis a szakképzett munkavállalók megbecsülése elértéktelenedne – vélekedik a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ).
Bhután a világ egyik legelzártabb állama, amely Kína és India között fekszik a Himalájában. A South China Morning Post beszámolt róla, hogy míg korábban egyértelműen Újdelhi gyakorolt nagyobb befolyást a kis országra, Peking erőteljes lépéseket tett a diplomáciai nyitás felé. Ez viszont komoly dilemmát okoz Újdelhiben.
A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése - áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben.
Az Európai Központi Bank ma 14:15-kor ismertette kamatdöntését, Christine Lagarde elnök pedig 14:45-kor tart sajtótájékoztatót. A jegybank 2022 júliusa óta először nem emelt kamatot, és most azt kommunikálják, hogy a kamatok hosszú időn át maradnak magas szinten.
Sok munkáltatónál felmerül, hogy mi a teendő akkor, ha csak rövid időre van szükség egy dolgozóra. Ilyen esetben muszáj határozott idejű munkaszerződést kötni vagy van más lehetőség is? Megoldást jelenthet az egyszerűsített foglalkoztatás? A kérdése dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
Az október 15-i lengyel parlamenti választások után két komoly kormányfőjelölt van, mégpedig Mateusz Morawiecki jelenlegi és Donald Tusk volt miniszterelnök - jelentette ki csütörtöki sajtókonferenciáján Andrzej Duda elnök, összefoglalva az előző napokban folytatott kormányalakítási egyeztetéseket.
Jubileumi eseményre készül a JátékNet Webáruház: 10. alkalommal rendezik meg az Ország Játéka versenyt, amelyre idén összesen 87 játékot neveztek be. A legtöbb nevezés most is a társasjáték kategóriában, azon belül is a kicsiknek szánt játékokban érkezett. A közönségszavazás már elindult. Tekintettel a tavalyi Játszónap nagy sikerére, a szervezők i
A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése - áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben.
A Siemens Energy részvényei közel 40%-ot zuhantak, miután a vállalat bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a német kormánnyal az állami garanciákról a szélerőmű üzletágának jelentős visszaesése miatt.
Ukrajna gabonaexportja eddig 8,56 millió tonnára esett vissza a 2023/24-es július-júniusi gazdálkodási szezonban – derült ki a kijevi Földművelésügyi Minisztérium adataiból.
Leányvállalatot hozott létre hazánkban az elektrolitgyártó társaság, amely olyan akkugyártók beszállítója, mint a Debrecenben megtelepedett CATL és az Eve Energy.
A vártnál is erősebben teljesített a harmadik negyedévben az amerikai gazdaság, az évesített negyedéves növekedés 4,9 százalék volt – derül ki a csütörtökön közölt előzetes adatokból.
Az Európai Központi Bank ma 14:15-kor ismertette kamatdöntését, Christine Lagarde elnök pedig ezekben a percekben tart sajtótájékoztatót. A jegybank 2022 júliusa óta először nem emelt kamatot, és most azt kommunikálják, hogy a kamatok hosszú időn át maradnak magas szinten.
Számos adminisztratív terhet elkerülhetnek, így nem utolsó sorban a transzferárazási kötelezettséget is megspórolhatják azok a vállalkozások, akik csoportos adóalanyiságot választanak. A probléma csak az, hogy erre az évben egyszer, minden év november 1-je és 20-a között nyílik meg a lehetőség. Márpedig aki lemarad, annak egy újabb évet kell várnia
A Marlborót is gyártó Altria csökkentette éves profitelőrejelzését, mivel egyre több dohányos tér át a prémium dohányárukról az olcsóbb márkákra vagy alternatívákra, ami hatással van a vállalat részvényeire, írja a Reuters.
Egy új hitelkártya terméket vezet be az Egyesült Királyságban a Curve. Az új termék lényege, hogy olyan védelmet biztosít a felhasználók debit kártyáinak, mintha hitelkártyával vásárolnának. Erős védelem minden kártyához Az „all-in-one” kártya megoldást szolgáltató Curve piacra dobta első hitelkártyáját. Az új termék megerősített védelmet és rugalm
Joe Biden amerikai elnök arra utalt, hogy a Hamász támadásának egyik oka a szeptemberi G20-csúcson bejelentett IMEC (India – Middle East – Europe Economic Corridor) gazdasági folyosó lehetett. Az elképzelés a Közel-Keleten keresztül kötné össze Európát Indiával kikötők, vasutak és közutak hálózatával.
A fejlesztési pályák kijelöléséről, az egyes szektorok vagy technológiák hosszú távú megváltozásáról, átalakulásáról szól többek között a múlt hónapban elkészült Nemzeti Energia- és Klímaterv felülvizsgálati tervezete. Mivel Magyarország is vállalta a 2050-es nettó klímasemlegesség elérését, így a következő 25 év, illetve kiemelten a 2030-ig tartó
Maga gyártotta számlákkal és egy elhunyt személy nevében vett számlatömb bizonylataival próbált adót csalni egy építőipari vállalkozás. A gyanús ügyletek az Online Számla rendszer adataiból kerültek felszínre. A NAV az online számlaadatok mindkét oldalát elemzi és eltérések esetén intézkedik.
Bírósági utasítás a SEC felé Október 23-án az amerikai fellebbviteli bíróság utasítást adott ki, amelyben arra kötelezi az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletet (SEC), hogy vizsgálja meg újra a Grayscale spot Bitcoin ETF kérelmét. A SEC válaszút előtt áll: zöld utat ad a Grayscale kérelmének, vagy konkrét indokokat jelöl meg az elutasításra vonatkozóan
A sok cuki állatos videó, a kutya- és macskapszichológiai, illetve állatorvosi tévésorozatok megtették a hatásukat. Az európaiak kiterjesztenék jóléti társadalmukat az állatokra is.
Estek az árak a szerdai kereskedési napon a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,2 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab 0,5 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce drágult.
Az Asahi Group Holdings és az Asahi Europe & International összesen 100 milliárd forintos fejlesztés-sorozatot hajt végre Magyarországon, ami a kapacitás- és hatékonyságnövelés mellett a vállalat örökségépítési és fenntarthatósági céljait is szolgálja.
Elindult az új tippmixpro.hu, a Szerencsejáték Zrt vadonatúj sportfogadási oldala, amelyen az új funkciók mellett közel tízszer több fogadási esemény várja a fogadókat. Az oldal különlegessége - amellett, hogy megérkezett a fogadáskészítő és az azonnali kifizetés funkció - hazánkban legálisan csak itt lehet tétet rakni a magyar látványcsapatsportok
A BÉT50 - Ötven hazai vállalat sikertörténete című sorozat nyolcadik kötetével jelentkezett a Budapesti Értéktőzsde. A Tőzsde kis- és középvállalkozói közösségét összefogó "Ötvenek klubja" immár 400 tagot számlál.
A kamatdöntést követő sajtótájékoztatón az EKB elnöke nem adott jelzést a kamatvágás várható végére vonatkozóan, de ismét üzent a kormányoknak, fiskális szigort várva.
Hét éve nem volt ilyen negatív a cégek hangulata: a K&H kkv bizalmi index 6 pontos csökkenés után jelenleg -11 ponton áll. A visszaesés fő oka, hogy a vállalkozások jelentős része magasabb közterhekre számít.
Csúnya mínuszban nyitott Európa, miközben a figyelem a délutáni kamatdöntésre irányult. A várakozások szerint hosszú idő után ez lehet az első kamatdöntő ülés, amelyen az Európai Központi Bank már nem emeli tovább a kamatokat, viszont a jegybank várhatóan tartósan magasan tartja majd azokat. A várakozások végül beigazolódtak, az EKB 4,5 százalékon