A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,13 pontos nyitás után gyengült csütörtökön délelőtt. A BUX 11.30 órakor 56 747,26 ponton állt, ami az előző, szerdai záró értékéhez képest 162,04 pontos, 0,28 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 161,91 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,9 milliárd forint volt, a vezető
Ismét végrehajtási bírságot kapott a TV2 Média Csoport, miután a jogerős bírósági ítélet ellenére sem teljesítette maradéktalanul a helyreigazítási kötelezettségét a Juhász Péterről a Tények című műsorban közölt valótlan tartalmú lejáratóanyagok ügyében.
A harmadik negyedévben növekvő forgalom és működési eredmény mellett megduplázta nyereségét a svéd SAAB AB hadiipari vállalat. Megemelte éves eredmény-előrejelzését is. A Gripen harci gépeket is gyártó SAAB a harmadik negyedévben 11,527 milliárd svéd korona értékesítési árbevételre tett szert. 31 százalékkal magasabbra az egy évvel korábbi 8,751 mi
Harmadával zsugorodott a tavalyi csúcsról a TotalEnergies profitja, de az előző negyedéves teljesítményt és az elemzői várakozást így is sikerült felülmúlni.
A kormány új családtámogatási, otthonteremtési konstrukciója már igazodik az ingatlanpiaci realitásokhoz. A nagyobb hitelösszegek újra berúghatják a lakáspiacot. A csokból azonban annyiban babaváró lett, hogy a már megszületett gyermekeket nem jutalmazza a kormány, csakis a most tervezetteket.
A Ford és a United Auto Workers szakszervezet előzetes megállapodásra jutott a hathetes sztrájk befejezéséről, amely többek között rekord mértékű béremelést is tartalmaz. A megállapodás azonban még a szakszervezeti vezetők és tagok jóváhagyására vár - írta a BBC.
Ukrajna uniós csatlakozását támogatjuk, de Ukrajna a legkorruptabb ország a világon – ezt Robert Fico frissen megválasztott szlovák kormányfő jelentette ki csütörtök reggeli parlamenti meghallgatásán.
A kiemelkedő nyereségek eléréséhez a kriptotérben elengedhetetlen a digitális eszközökben rejlő forradalmi potenciál részletekbe menő megismerése. A Bitcoin Spark, a
A kereskedési idő felénél a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére csak minimális esésben van a BUX, a hazai blue chipek közül azonban csak a Magyar Telekom papírjai vannak pluszban a kereskedési idő felénél.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően újabb 500 bázisponttal 35 százalékra emelte az irányadó kamatot csütörtökön a török jegybank. A hírre egyelőre nem reagált a líra érdemben.
A több mint 200 kiállítót felvonultató rendezvény látogatói a különböző szakmai előadásokon kívül turisztikai és kulturális programon is részt vehettek.
Számos jogsértést lát a bolgár államfő az új bolgár gázpiaci energia-hozzájárulásról szóló törvényben, amely 10,2 eurós költséget ró az orosz gáz importjára és tranzitjára megawattóránként, és ezért a bolgár alkotmánybírósághoz fordult csütörtökön – derült ki Rumen Radev elnök közleményéből. A téma bizonyára szóba kerül a ma délután 3-kor kezdődő b
Nem győztük kapkodni a fejünket az elmúlt hetekben, ha az MBH Bankról volt szó: ügyfélkáoszba fulladt informatikai átállásról, létszámleépítésről és fiókbezárásokról harsogott a sajtó. Eközben új székház felépítését tervezi a sok szempontból már most piacvezető társaság, és a leginnovatívabb, legdigitálisabb hazai hitelintézet kíván lenni, tele nag
A CSOK Plusz támogatás jelentős lendületet adhat az ingatlan- és hitelpiacnak 2024-ben a Duna House és hitelközvetítője, a Credipass várakozása szerint; egy kétgyermekes család 30 millió forintos hitelének törlesztőrészletét 75 ezer forinttal is alacsonyabb lehet az új támogatási programban - közölte a Duna House.
A kkv-kat nem hagyhatja magára a gazdaságpolitika, a szektor támogatott hitelek nélkül rendkívül nehéz helyzetbe kerülne – hangsúlyozta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója az OMÉK-on megrendezett panelbeszélgetésen. A Széchenyi Kártya Program legújabb konstrukciója, az Agrár Széchenyi Kártya Max+ folyószámlahitel éppen ezért rendkívül kedv
Goatok, hópelyhek, sherok és normie-k – a négy fő típus, amibe a Z-generáció (1995 és 2010 közöttiek) tagjait jellemük szerint soroljuk, vagyis a menők, az érzékenyek, a hősnők és átlagemberek. De bármelyik típusba is tartoznak, jónéhány témában teljesen másképp gondolkodnak, mint az utánuk következő nemzedékek. Legyünk szülők, pedagógusok, munkaad
Az ukrán állami gázvállalat vezérigazgatója egy interjúban bejelentette, hogy nem hosszabbítják meg a jövőre lejáró, orosz gázra vonatkozó tranzitszerződést.
A mesterséges intelligencián alapuló fejlesztéseinek köszönhetően minden eddiginél pontosabban, két hétre képes előre jelezni a házhoz szállítási igények alakulását az utolsó kilométeres okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO. A megrendelések teljesítése így még hatékonyabbá és pontosabbá válhat, csökkentve a közúti forgalmat és az ezzel járó
Tegnap ismét gyengült a forint az euróval szemben, 386 felett is járt az Eurhuf jegyzése, ma viszont a jelentős részvénypiaci eladói nyomás ellenére is erősödik a hazai fizetőeszköz.
Szlovénia két hónapra meghosszabbítja a határellenőrzést a horvát és a magyar határon, miután az eredeti tíznapos időszak hétfőn lejár - közölte Bostjan Poklukar szlovén belügyminiszter a szlovén közszolgálati televízió beszámolója szerint.
Bulgária további két reaktorblokkot épít a Duna partján található kozloduji atomerőműben, az erről szóló döntést szerdán hagyta jóvá a kormány. A tájékoztatás szerint a nyomottvizes reaktorokat az amerikai Westinghouse Electric vállalat építi. Az első új reaktorblokknak az elképzelések szerint 2033-ig kell elkészülnie, a másodiknak nagyjából három
Az évente megrendezésre kerülő brit Auto Trader webhely versenyén a szavazók immáron sorozatban negyedik alkalommal, 2023-ban is a Lexus mellett döntöttek amikor arra a kérdésre keresték a választ, hogy melyik autómárkát találják a legmegbízhatóbbnak. Idén több, mint 220.000-en szavaztak a Lexusra, jól mutatva, hogy a kimagasló minőség és legendás
Annak érdekében, hogy az Európai Unió elérje 2023-as környezetvédelmi vállalásait, az Európai Bizottság azonnali intézkedéseket határozott meg az európai szélenergia-ágazat fellendítésére - tájékoztatott a brüsszeli testület kedden.
Még augusztusban is tartott a reálbérek csökkenése - a csökkenő vásárlóerő mellett pedig rengeteg embernek nincs lehetősége vésztartalékot képezni. Munkatársunk az ATV műsorának vendége volt.
Számos adminisztratív terhet elkerülhetnek, így nem utolsó sorban a transzferárazási kötelezettséget is megspórolhatják azok a vállalkozások, akik csoportos adóalanyiságot választanak.
Felfelé és lefelé is 8-8 fokos elmozdulásra képesek a Geringhoff vadonatúj kukoricaadapterei. Nem csoda, hogy a kiváló talajkövetéssel rendelkező eszköz szinte „kettétörni” látszik munka közben.
A kontármunkák átlagos kárösszege 10 százalékkal 820 ezer forintra emelkedett idén, ezzel párhuzamosan az építőiparba vetett bizalom országosan tovább csökkent, derül ki a Mapei Kft. friss kutatásából.
Idén második alkalommal mozdul meg a Z generáció a Portfolio konferenciáján, most a fenntarthatóság kerül fókuszba a nagy sikerű tavaszi pénzügyi ismeretekkel szolgáló esemény után. A konferencia folytatása, a GEN Z FEST / GREEN arra biztosít lehetőséget, hogy a fiatalok beszélgethessenek, kérdezhessenek, javasolhassanak szakértőknek, vállalati sze
A fűtési megoldások szempontjából eddig úgy tekintettünk az ablakra, mint a rendszer gyenge pontjára: itt szökik ki a drágán előállított hő, hogy lakásunk helyett az utcát fűtse. A hő- és energiaveszteség közel 40 százalékát szoktuk a nyílászárók számlájára írni, ami meghatározó mennyiség akkor is ha gázzal, villannyal vagy fával fűtünk.
Robert Fico, Szlovákia újonnan kinevezett miniszterelnöke a kétnapos uniós csúcs előtt Pozsonyban csütörtökön bejelentette: elutasítja az Oroszország elleni további szankciókat, és nem támogatja az Ukrajnának történő fegyverszállítást sem - számolt be honlapján a Pravda című pozsonyi lap.
Összesen 12,1 milliárd euró jogdíjat szedett be tavaly 116 országban 255 közös jogkezelő. Ez az előző évihez képest sohasem látott mértékű, 26,7 százalékos növekedés, és a pandémia előtti utolsó év, 2019 főösszegéhez képest is 19,8 százalékos emelkedés – szerepel a jogkezelők nemzetközi szervezete, a CISAC éves jelentésében.
Az egyetemek, kutatóintézetek és gazdasági szereplők szorosabb együttműködését szeretné elősegíteni a kormány a most induló 35 milliárd forint keretösszegű kutatási pályázattal. Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkárral többek között a Neumann János Programról, a Gyorsítósáv pályázatról, a Startup Factory-ről beszélgettünk. A helye