2023. október 20. péntek

okt. 20
14:51
Csökken az élő sertés ára, padlón a húsfogyasztás – mi lesz így a termelőkkel? (Agroinform)
Az első félévben a húsfeldolgozás- és tartósításágazat teljesítménye mennyiségben majdnem 20 százalékkal esett vissza.
okt. 20
14:51
Mick Jagger: A gyereknevelés nem olyan, amit elég egyszer megtanulni (vg.hu)
A rocklegenda 80 évesen hozott ki új albumot a Rolling Stones-szal.
okt. 20
14:51
Téves hiedelem, hogy a csipkebogyónak jót tesz a fagy (Agrofórum)
Bicske, hecsedli, és csipkenye. Ismerősek ezek a szavak valahonnan? Esszük-e vagy isszuk ezeket? Ehetjük és ihatjuk is, de most októberben a legfontosabb teendőnk az, hogy gyorsan megszedjük a szükséges mennyiséget a fagyok beállta előtt. Ugyanis téves hiedelem az, hogy a csipkebogyónak (Mert mi más is lehetne?!) jót tesz a fagy, a dér. Amint pedig
okt. 20
14:51
Stagnál a hazai használtautó-piac (MMonline)
A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 70 900 személygépkocsi cserélt gazdát szeptemberben, ami 5,8 százalékkal haladja meg a tavaly szeptemberi szintet. Az adásvételek havi volumene immár május óta stabilan 70 ezer körül alakul, a felfelé való kitörést továbbra is keresleti korlátok nehezítik. „Bár a szeptemberi adat már c
okt. 20
14:51
Szőlészeteteket érintő kincstári közlemények (Mezőhír)
Szerkezetátalakításra érezhetően kevesebb forrás jut idén.
okt. 20
14:53
Drága lesz az egyik legnépszerűbb gyümölcsünk – akár 750 forintot is elkérhetnek kilójáért (Agroinform)
Emelkedtek az alma termelési és tárolási költségei, csak közepes lett a termésmennyiség.
okt. 20
14:57
Rossz hír a fogyókúrázóknak: rohamosan terjednek a hamisított gyógyszerek (Portfolio)
A Novo Nordisk Ozempicjéhez hasonló súlycsökkentő gyógyszerek hamisított változatainak terjedését a nagy kereslet táplálja, írja a Reuters.
okt. 20
15:03
Óriási pofont kaptak a napelem-részvények (Portfolio)
Szakadnak a napelem részvények ma, miután a SolarEdge az európai kereslet gyengülésére figyelmeztetett, aminek hatására a cég részvényeinek árfolyama közel 28%-ot esett - tudósít a CNBC.
okt. 20
15:03
Mészáros Lőrinc lett az Atmedia egyedüli tulajdonosa (Media1)
A Mészáros Csoporthoz tartozó Status MPE Magántőkealap egyedüli irányítást szerez az Atmedia és leányvállalatai felett – derül ki a Gazdasági Versenyhivatalhoz csütörtökön beérkezett összefonódás-bejelentésből.
okt. 20
15:09
Háromszázmillió forintos fejlesztés indulhat Gádoroson (ProfitLine)
Két beruházásra mintegy háromszázmillió forint uniós támogatást nyert el a Békés vármegyei Gádoros.
okt. 20
15:09
A fűtési szezonban is marad a rezsicsökkentés (vg.hu)
A földgáztárolók szinte teljesen feltöltve várják a telet.
okt. 20
15:11
A németek már Iránt is fenyegetik (vg.hu)
A német külügyminiszter óva intette az Irán támogatta csoportokat a háborúba való belépéstől.
okt. 20
15:15
Kémprogramokkal és lejárató kampányokkal támadják a Nemzetközi Büntetőbíróságot (Piac és Profit)
Az eddig rendelkezésre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy öt héttel ezelőtt célzott és kifinomult hackertámadás történt a Nemzetközi Büntetőbíróság számítógépes rendszere ellen, és célja kémkedés volt. A támadás a szervezet megbízatásának aláásására irányuló komoly kísérletként értelmezhető - közölte pénteken a hágai székhelyű bírói testület (ICC
okt. 20
15:15
3 százalékra lassult az infláció Japánban (TőzsdeFórum)
Japánban 2022 szeptembere óta a legalacsonyabb szintre, 3 százalékra lassult a fogyasztói áremelkedés üteme szeptemberben az augusztusi 3,2 százalékról a pénteken közölt hivatalos kormányzati adatok szerint. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított infláció 4,3 százalékról 4,2 százalékra mérséklődött. A közüzemi díjak már nyolcadik hónapja cs
okt. 20
15:15
Telex: megvalósult a dolgozói részvényprogram (Márkamonitor)
A magyar médiapiacon egyedülálló folyamat végére érünk/értünk a napokban: dolgozóink tulajdonosok lettek a Telexet kiadó vállalatban, a Van Másik Zrt.-ben, kollégáink többségénél már jóváírták a részvényeket is  – írja a Telex.   Az addig egyszemélyes, Kárpáti Márton alapító tulajdonában álló cég zrt.-vé alakult, a részvények 75%-a pedig dolgozói r
okt. 20
15:15
Vissza Európa élvonalába! (Magyar Mezőgazdaság)
A háromszorosára emelt támogatási forrással sikerülhet leküzdeni a hazai élelmiszeripar leépítésének történelmi adósságát és a magyar mezőgazdaság a 21. század nagy nyertese lehet. Néhány év alatt visszatérhet oda, ahová tartozik: Európa élvonalába.
okt. 20
15:15
Binance, Coinbase vagy Tradecurve Markets: melyik platformot válaszd? (BitcoinBázis)
A kereskedési platform vagy kriptovaluta tőzsde kiválasztása egyáltalán nem könnyű feladat. A Binance, a Coinbase és a Tradecurve Markets mind
okt. 20
15:17
Csökkentek a termelői árak Németországban (TőzsdeFórum)
Németországban csökkentek a termelői árak szeptemberben éves és havi összevetésben egyaránt – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken. Az éves szintű német termelői árcsökkenés 14,7 százalékra gyorsult az augusztusi 12,6 százalékról. Elemzők némileg kisebb, 14,2 százalékos csökkenést vártak szeptemberre. A 14,7 százalék
okt. 20
15:19
Kína – a jegybank nem változtatott az alapkamaton (TőzsdeFórum)
A kínai központi bank 3,45 százalékon tartotta az egyéves hitelek referencia kamatát (Loan Prime Rate/LPR) pénteki döntésével. A jegybank tavaly augusztus óta eddig kétszer változtatta a kamatot. Az idén júniusban az addig érvényes 3,65 százalékról 3,55 százalékra, majd augusztusban a jelenleg is érvényes 3,45 százalékra. A kínai központi bank az ö
okt. 20
15:21
Felszínre került az Ínség-szikla – vízügyes szakemberek elmondták, mekkora baj ez (Agroinform)
Mennyire szokatlan a folyók alacsony vízállása?
okt. 20
15:21
Stagnál a használtautó kereskedelem (TőzsdeFórum)
Szeptemberben 70 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ez 5,8 százalékkal haladja meg a tavaly szeptemberi szintet. A havi adásvételek száma május óta stabilan 70 ezer körül alakul, a felfelé irányuló kitörést továbbra is a keresleti korlátok nehezítik – közölte pénteken a JóAutók.hu portál. A közlemény szerint a magyarországi használtautó-piacon a h
okt. 20
15:21
Ismét kitermel néhány milliárdot belvárosi aranybányájából a Rába (vg.hu)
Kell a pénz a modernizációs programra.
okt. 20
15:24
Elárasztják az országot a használt autók (Menedzsment Fórum)
Ötödik hónapja szinte változatlan a gazdát cserélő személygépjáűrművek volumene.
okt. 20
15:27
Kémtámadás érte a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot (Portfolio)
Az eddig rendelkezésre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy öt héttel ezelőtt célzott és kifinomult hackertámadás történt a Nemzetközi Büntetőbíróság számítógépes rendszere ellen, és célja kémkedés volt. A támadás a szervezet megbízatásának aláásására irányuló komoly kísérletként értelmezhető - közölte pénteken a hágai székhelyű bírói testület (ICC
okt. 20
15:27
Azahriah: 3/3 (Forbes)
„3/3. Gratulálunk Ati!” – posztolta Baukó Attila, avagy Azahriah kiadó-menedzsmentje, a Supermanagement péntek délután.
okt. 20
15:33
Szemfényvesztés – mégsem fordult el teljesen az orosz gáztól Németország (vg.hu)
Horribilis összeget kellene fizetnie a német államnak, hogy felmondják az oroszok a gázszállítási szerződést.
okt. 20
15:33
GVH: meg kell tiltani az árversenyt akadályozó szerződési gyakorlatokat az online szálláspiacon (Üzletem)
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a hazai online szállásközvetítési- és szálláspiacon. A nemzeti versenyhatóság jelentéstervezetében több javaslatot fogalmazott meg. Az érintett piaci szereplőknek 30 napjuk van a tervezet véleményezésére.
okt. 20
15:39
A fűtési szezonban is marad a rezsicsökkentés a magyar családoknak (ProfitLine)
A most kezdődő fűtési szezonban is marad a rezsicsökkentés a magyar családoknak, akiket már 2013 óta segítenek ezzel - mondta Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.
okt. 20
15:39
A német iparkamara szerint az energiaátálláshoz ki kell építeni a hidrogén terjesztési hálózatát (444.hu)
"A vállalkozásoknak szükségük van arra a perspektívára, hogy a hidrogén a jövőben országszerte elérhető legyen, ugyanis ettől függnek a beruházási döntések is" – mondta Peter Adrian, a DIHK elnöke.
okt. 20
15:39
Amerikai vállalatoknak dolgozó informatikai távmunkások fizetéséből pénzelték Észak-Korea ballisztikus rakétakísérleteit (vg.hu)
Az észak-koreai távmunkások hamis személyazonossággal dolgoztak amerikai vállalatoknál.
okt. 20
15:39
Négyféle kiadásban jelent meg a népszabis Fedél Nélkül (Media1)
A lap megvásárlásával a hajléktalanoknak is segíthetnek az emberek és láthatják a tavaly elhunyt Móricz-Sabján Simon különleges képeit.
okt. 20
15:45
Szeptemberben nőtt az eladott új autók száma az Európai Unióban (Adózóna)
Szeptemberben immár tizennegyedik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban – az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára pénteken felkerült adatok szerint, közölte az MTI.
okt. 20
15:45
Hiába az állami beavatkozás, mégis ömlik ide a pénz (Azenpenzem)
Szeptemberben 268 milliárd forint plusz megtakarítás érkezett a befektetési alapokba, a hozamokkal együtt pedig 3,6 százalékkal, azaz 438 milliárd forinttal nőtt az itt kezelt vagyon – adta hírül a BAMOSZ.
okt. 20
15:51
Gazdaságátadás: az állatokat akkor is el kell látni, ha családi tragédia történt (Agroinform)
Az első gazdasszonyokról szóló konferencián jártunk.
okt. 20
15:51
Az ukrán légierő fekete napja, vagy az orosz nagyotmondásé: hét Mig-29-est vesztettek az ukránok egy nap alatt (vg.hu)
Az orosz légvédelem nagyon hatékony volt pénteken.
okt. 20
15:51
Folytatódik a MÁV-Volán-csoport jármű-fiatalítási programja (Tiszta Jövő)
Folytatódik a következő években a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programja, következő lépésként 160 darab korszerű, környezetkímélő, szóló kivitelű autóbusz érkezhet a Volánbuszhoz - közölte a közlekedési társaság kedden az MTI-vel.
okt. 20
15:51
Ábel a lojalitásrengetegben. Lojalitás építés – bullshiteléstől az alkotói munkáig. Podcastajánló! (Digital Hungary)
Szilva Mónika a Tesco Magyarország vásárlói élményért felelős igazítgatójával Hegyi Nóra beszélgetett.
okt. 20
15:54
A németek már a hidrogén-kereskedelmet készítik elő (Privátbankár)
Az energiaátálláshoz ki kell építeni az alternatív energiahordozók, ezen belül a hidrogén terjesztési hálózatát is a német ipari és kereskedelmi kamara (DIHK) szerint.
okt. 20
15:57
Újjáélesztik „Európa Amazonasát” - Hatalmas természetvédelmi projekt indul (Portfolio)
"Európa Amazonasának is nevezhető a világ első, öt országra kiterjedő UNESCO bioszféra-rezervátuma, azaz egy olyan összefüggő védett terület, amely Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Magyarországon és Szerbiában található. Az EU által társfinanszírozott LIFE RESTORE for MDD projekt keretében a Mura, Dráva és Duna menti ökoszisztémák helyre
okt. 20
16:03
Hetekig nem lehet közlekedni az egyik legforgalmasabb MÁV vonalon (vg.hu)
A teljes pályazár idején a MÁV-Volán-csoport a személyforgalmat pótlóbuszokkal szolgálja ki, míg a tehervonatok számára alternatív útvonalat jelöl ki.
okt. 20
16:03
A dolgozók is tulajdonosok lettek a Telexben (MMonline)
Tulajdonosok lettek a dolgozók a Telexet kiadó vállalatban, a Van Másik Zrt.-ben, a munkatársak többségénél már jóváírták a részvényeket is. A magyar sajtóban ekkora méretben, ebben a formában nincs hasonlóra példa, néhol volt rá ígéret, de sose történt semmi. (fotó: Telex) A Telex indulásakor tettek ígéretet arra az alapítók, hogy a lapnak a telex
okt. 20
16:05
L’Oréal-pánik: Kínában szenved, Európában virágzik a francia kozmetikai cég (vg.hu)
A cég ázsiai forgalma jelentősen alulmaradt a várthoz képest.
okt. 20
16:06
Gáza: Macron haza akarja menekíteni a francia túszokat (Privátbankár)
Emmanuel Macron francia államfő pénteken megígért, hogy mindent megtesz a Gázai övezetbe hurcolt francia túszok visszatéréséért.
okt. 20
16:09
Új energiahordozó országos hálózatának kiépítését kezdeményezik a németek (Piac és Profit)
Az energiaátálláshoz ki kell építeni az alternatív energiahordozók, ezen belül a hidrogén terjesztési hálózatát is a német ipari és kereskedelmi kamara (DIHK) közleménye szerint.
okt. 20
16:09
Végéhez közeledik a parlagfű pollenszezonja (ProfitLine)
A parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent, a végéhez közeledik a pollenszezon - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) legfrissebb tájékoztatójában.
okt. 20
16:12
A szlovén kormány meghosszabbította az energiaár-szabályozást (TőzsdeFórum)
Szlovéniában az energiaár-szabályozás az év végén lejár, de a háztartások fogyasztásának 90 százalékára meghosszabbították 2024-re is, a vállalkozások és más csoportok számára azonban nem – jelentette be Bojan Kumer környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter a csütörtöki kormányülést követően. Ha nem hosszabbítanák meg a korlátozást, egy átl
okt. 20
16:14
Ipari park épül Balatonfüreden (TőzsdeFórum)
Új ipari park létesült Balatonfüreden egy rekultivált szeméttelep helyén, a projekt 1,135 milliárd forint, száz százalékos európai uniós támogatásban létesült – hangzott el a beruházás új épületében tartott projektzáró ünnepségen csütörtökön. Bóka István polgármester elmondta, Balatonfüred turisztikai nagyhatalom, amely megpróbál több lábon állni.
okt. 20
16:15
Az amerikai hatóságok ejtették az ügyet a Ripple vezetői ellen (BitcoinBázis)
Egy október 19-én napvilágra került bírósági dokumentum szerint az Amerikai Tőzsde- és Értékpapír Felügyelet (SEC) visszavonja azokat a vádakat, amelyeket
okt. 20
16:16
Rákgyógyszer miatti izgalmak az AstraZeneca-nál (TőzsdeFórum)
Az AstraZeneca (AZN.L) részvényei szerdán több mint 4%-kal estek, miután a kísérleti precíziós gyógyszerének tüdőrákos betegeknél történő alkalmazásáról szóló adatok csalódást okoztak egyes elemzők körében. Datopotamab deruxtecan A datopotamab deruxtecan nevű gyógyszerről szóló közleményt az Európai Orvosi Onkológiai Társaság (ESMO) pénteken Madrid
okt. 20
16:18
Az Egyesült Államok malacperselye – Ki, mennyi pénzt kap a háborúhoz? (TőzsdeFórum)
Az Egyesült Államok pénztárcája további nyomás alá került, hiszen újabb jelentkező akadt, akinek szüksége lesz támogatásra. Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke a mai napon sürgősségi" eljárással fog finanszírozási kérelmet benyújtani a Kongresszusnak. A világ legnagyobb gazdaságának érdekében áll Ukrajna, Izrael és Tajvan támogatása is. Október e

Keresés