Teljes pályazár lesz három hétig felújítás miatt az 1-es vasúti fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán, a vasúttársaság szakmai konszenzust dolgozott ki, hogy ezen időszak alatt is biztosítani tudja a nemzetközi teherszállítást.
Az Auchan visszahívta MORBIER PDO sajtját, mert abban Escherichia coli baktérium lehet jelen – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 70 900 személygépkocsi cserélt gazdát szeptemberben, ami 5,8 százalékkal haladja meg a tavaly szeptemberi szintet.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2020–25-re szóló felügyeleti stratégiájának középpontjában a pénzügyi rendszer stabilitásának támogatása és elmélyítése áll – mondta Molnár Szebasztián, a jegybank osztályvezetője.
Az ókori görög történelmet bemutató kiállítás nyílt az Etele Plázában: a Concert Europe szervezésében megvalósuló Ancient Greece - Athén és Spárta elnevezésű tárlat február 11-ig látható - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az eddigi felzárkózási programok sikeresen fejlesztették a vármegyéket, a jövőben arra lesz szükség, hogy térségi és határokon átnyúló fejlesztési programokat dolgozzanak ki - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter pénteken a Békés vármegyei Orosházán, lakossági fórumon.