Az Európai Bizottság által odaítélt Lorenzo Natali médiadíj idei nyerteseit október 11-én, a brüsszeli Solvay Könyvtárban rendezett ünnepségen hirdették ki.
A szolnoki távhőtermelést és szolgáltatást ellátó MVM Otsz Zrt. okos távhőmérési rendszert alakított ki a városban - közölte az MVM szerdán az MTI-vel.
Idén is eredményesen működött a jégkármérséklő rendszer, Magyarországon jóval kevesebb jégkárt regisztráltak, mint a térség más államaiban - közölte az MTI-vel kedden Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Simon Attila és Halász Gyula régi szereplője az ügynökségi világnak. A 90-es években a frissen érkező nagy nemzetközi reklámügynökségeknél dolgoztak, majd több hazai cégnél, többnyire a sajátjuknál. Jelenleg mindketten a Brand Bar kreatívigazgatói. Mai beszélgetésünk apropója az, hogy ők készítették a szeptemberi Mesterséges intelligencia konfer
Elemzők által vártnál is nagyobb mértékben gyorsult az infláció Oroszországban szeptemberben havi és éves összevetésben egyaránt. Az éves infláció már a harmadik egymást követő hónapban állt a jegybanki 4 százalékos inflációs cél fölött.
Az egyre közeledő októberi 20-i határidő már hosszú ideje lázban tartja a magyar vállalkozói szférát. Eddig kell ugyanis az első EPR-bevallásokat megtenni. Még sok részletkérdés rendezetlen egyelőre, de az már most látszik, hogy nem éri meg trükközni vagy lapítani. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.
Kis mértékben romlott a vállalkozások hangulata a harmadik negyedévben - derül ki a VOSZ Barométer felméréséből. A cégek árbevétellel kapcsolatos várakozása romlott, a béremelési szándékuk gyengült, valamint egyre nagyobb problémát jelent az üzleti partnerek nem teljesítése.
Akár az év mezőgazdasági munkagépe is lehet a Kverneland Rotago F forgóborona, amelyet az f-drill Cb F csoroszlyasínnel és f-drill fronttartállyal vetéskombinációban jelöltek a Farm Machine díjra.
2023. július 1-jétől hatályos fémkereskedelmi szabályok kapcsán a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz mint fémkereskedelmi hatósághoz számos kérdés érkezett, melyek a jogalkotóval történt előzetes egyeztetések alapján az alábbiak szerint válaszolhatóak meg, s egyben iránymutatásul szolgálnak a gazdasági szereplők számára – írja honlapján a NAV.
2024-től jön a nagy visszagyűjtés: az üvegek (egy része), alumíniumdobozok és PET-palackok januártól már visszaváltási díjas rendszerben fognak működni. A legtöbb palackozott italt 50 forinttal drágábban lehet majd megvenni - ezzel ösztönözve a lakosságot, hogy vegye a fáradságot és vigye vissza a kiürült dobozokat, palackokat a boltokban található
Rendkívüli érdeklődés mutatkozott az MBH Bank Nyrt. első nemzetközi, MREL-képes kötvénye iránt 2023. október 11-én. A hitelintézet 350 millió euró össznévértékű kötvénykibocsátásról döntött a befogadott ajánlatok alapján.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtökön csökkentette a globális olajkereslet 2024-es növekedésére vonatkozó előrejelzését, arra hivatkozva, hogy a világgazdasági körölmények nehezebbé válása és az energiahatékonyság terén elért előrelépés nyomást gyakorol majd a fogyasztásra. Az idei téli európai ellátásbiztonsággal kapcsolatban azonban bor
Folyamatos árcsökkentésben vannak az idei évben a takarmánygyártók, ugyanakkor további alapanyagár-változással már nem kalkulál a piac - mondta a Portfolio-nak Horváth Péter, a BÉT egyetlen klasszikus agrárcégének számító UBM Csoport vezérigazgatója. Hazánk vezető takarmánygyártója, valamint egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportj
Ősszel nem csak a diákok ülnek vissza az iskolapadba, a munkahelyi élet is sebességet vált. A változó évszakokkal együtt érkezik az igény is a hatékonyabb csapatmunkára és az erős közösségépítésre. A csapatépítő programok szóba kerülésekor gyakran merül fel a kérdés: program vagy csapatépítő program? És mi tesz igazán csapatépítővé egy eseményt?
Az Ingka Csoport 41,7 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt a 2023-as üzleti évre vonatkozóan ami 5,7 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.
Az Európai Unióban közlekedő kereskedelmi légijáratok számainak nyári adatai továbbra sem érik el a koronavírus-járványt megelőző, 2019-es szintet – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön. A jelentés szerint idén szeptemberben 605 806 kereskedelmi légijárat közlekedett az Európai Unióban, ami 7,9 százalékos növekedés
A magyar e-kereskedők külföldi terjeszkedésében segítséget nyújtó Digitális Kereskedelmi Szövetség októberben hivatalosan is elindítja díjmentes, cégekre szabott, egyedülálló mentorprogramját.
Tizenhét hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság Londonban Bernie Ecclestone-t, a Forma-1-es gyorsasági autóverseny-sorozat korábbi jogtulajdonosát, miután Ecclestone elismerte a terhére rótt adócsalási vádat a tárgyaláson.
Szeptemberben nem csökkent az éves fogyasztói árindex, a maginfláció ugyanakkor esett. Az elemzők azt várták, hogy az infláció kis mértékben mérséklődik majd. A havi árnyomás is erősebb lett a vártnál, de összességében az elemzői várakozásoktól csak kissé eltérő adatokat látunk.
Két budapesti gyűjteményes kert három programját ajánljuk az október 14–15-i hétvégére: a Villányi úton péntektől vasárnapig tartó növényvásár lesz, a Füvészkertben pedig ikebanaművészekkel és dínókori növényekkel találkozhatunk.
Az osztrák Rail Cargo Group (RCG) és az Ukrán Államvasút (Ukrzaleznyitcja) első tesztjárata az ukrán és a magyar fővárost kötötte össze egy intermodális megoldással. A tervek szerint a járat egészen Bécsig közlekedik majd.
Nemrég készült kutatási jelentésében a JPMorgan kijelentette, hogy a bitcoinbányászat kritikus fordulóponthoz érkezett. A JPMorgan elemzői szerint egy spot Bitcoin tőzsdén kereskedett alap (ETF) jóváhagyása potenciálisan rallyt válthat ki a rekord magas hashráta, hálózati nehézség és a közelgő bitcoin blokkjutalom felezés ellenére, ami hatással leh
Kezdő vállalkozók tevékenységét segítő inkubátorházat adtak át 533 millió forintos beruházással az esztergomi ipari parkban - közölte a polgármester szerdán az MTI-vel.
Magyarország az EU felé vállalta, hogy nagyívű nyugdíjreformot hajt végre a következő években. Cikksorozatomban a jelenlegi rendszer problémáit, a nyugdíjreform lehetőségeit és lehetséges irányait tekintem át. Az első részben az alapkérdésekkel foglalkoztam, a második részben pedig a demográfiai folyamatokról írtam. A harmadik részben bemutatom, ho
Fél évvel az előzetes adatok megjelenése után megerősítést nyert, amit eddig is sejtettünk: Magyarországon az egy főre jutó GDP (vásárlóerő-paritáson számolva) az EU átlagának 76,6 százaléka volt. Ez az arány viszont Romániában már 76,7 százalék.
Európa egyik vezető diszkont kiskereskedelmi csoportja, a Pepco Group 12,5 százalékkal növelte bevételét a szeptember végén zárult üzleti évének negyedik negyedévében - közölte a varsói tőzsdén jegyzett, 2015 óta Magyarországon is jelen lévő társaság.
Hamarosan vihetjük vissza a kiürült palackokat, dobozokat és üvegeket. Nem mindegy azonban, milyen állapotban vannak, ha vissza akarjuk kapni a betétdíjat.
Olyan ütemben bővülnek a grúz-magyar agrárgazdasági kapcsolatok, amelyekből Európa és Ázsia is egyértelműen nyerhet – jelentette ki Nagy István agrárminiszter csütörtökön Tsinandaliban, ahol Otar Samugia, Georgia mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszterével egyeztetett. Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárcavezető emlékeztetett, az
Csökkentette jövő évi globális olajkereslet-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtökön kiadott havi rendszeres olajpiaci jelentésében, részben a nehezebbé váló világgazdasági környezetre, részben pedig a felhasználási hatékonyságban elért eredményekre hivatkozva. Az ügynökség szerint szűkössé válhat a dízelüzemanyag-el
A kötelező visszaváltási díjas rendszer keretében a legnagyobb mértékű csomagolási hulladékkal érintett termékek visszagyűjtését szorgalmazó rendszer kerül kialakításra és bevezetésre. A vonatkozó 450/2023. kormányrendelet a Magyar Közlöny 2023. október 4-ei számában jelent meg – emlékeztet a Mazars hírlevele.
Miközben lassan szitokszóvá válik idehaza (is) a szántás, addig vannak olyan helyek a Földön, ahol szinte ez az egyetlen módja a termőréteg megőrzésének.