Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20,0 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción. Az elsődleges forgalmazók 52,4 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot, amelyből az ÁKK, megemelt értékesítéssel, 30,0 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 8,57 százalék volt, 18 bázi
Elemzők által vártnál is nagyobb mértékben gyorsult az infláció Oroszországban szeptemberben havi és éves összevetésben egyaránt. Az éves infláció már a harmadik egymást követő hónapban állt a jegybanki 4 százalékos inflációs cél fölött. Az orosz statisztikai hivatal adatai szerint szeptemberben az éves infláció 6 százalékra gyorsult az augusztusba
Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának főispánja, és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója kapta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) Főváros gazdaságáért díját a kamara éves ünnepi küldöttgyűlésén - közölte az Bkik csütörtökön az MTI-vel.
Körözést adott ki az ORFK PSG Ogli testőrére, azaz Papacitára. Papacita hivatalos nevén Hopka László azóta tisztázta magát és lekerült a police.hu-ról.
Megtalálták a szivárgás pontos forrását a múlt héten leállított szlovéniai krskói atomerőműben, a hiba elhárítása több hetet is igénybe vehet - közölte hétfőn a nukleáris létesítmény üzemeltetője.
A fahasogatás nem igazán közkedvelt tevékenység, viszont a hideg beköszöntével szükség van rá. Nézzük, hogy néhány leleményes ember milyen szerkezettel könnyítette meg a munkát.
A szurkolói tokenek gyors népszerűségnek örülhettek a sport szerelmesei körében, így egyre több csapat bocsátott ki digitális eszközöket szimpatizánsai számára.
Légitámadás érte csütörtökön a damaszkuszi és az aleppói repülőteret, mindkét helyen ideiglenesen leállították a forgalmat, jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség, Izraelt téve felelőssé a támadásért.
Nouriel Roubini közgazdász szerint a globális pénzügyi piacok egyelőre nem számolnak egy "masszív közel-keleti konfliktus" kockázatával. Egy ilyen forgatókönyv azonban akár az egekbe is lőheti az olaj árát és hatalmas dilemmát okozna a központi bankok számára. Többek között az olajpiacról és az amerikai részvénypiacokról is szó lesz a Portfolio Si
Telefonos csalókat tartóztatott le a bíróság, akik milliókhoz jutottak többeket félrevezetve – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t közleményben a Veszprém Vármegyei Főügyészség.
A Telekom Kraft AI Bajnokság lehetőséget kínál tanáriakkal megerősített diákcsapatoknak, hogy felfedezzék és bemutassák, hogyan használható az AI tanulásuk fejlesztésére. A hamarosan induló, különböző területről érkező zsűri által értékelt verseny egyedülálló élményeket és izgalmas nyereményeket is ígér a részt vevő középiskolásoknak.
Új pályázati felhívást jelentetett meg Szociális innovációs gyakorlatok a hajléktalanság elleni küzdelemben címmel az Európai Szociális Alap Plusz foglalkoztatásra és szociális innovációra irányuló ága, amelynek Nemzeti Kapcsolattartó Pontját a Kulturális és Innovációs Minisztérium háttérintézményeként a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő működteti
A tanulás mellett dolgozó 15-29 éves diákok aránya Magyarországon tavaly csupán 6%-ot tett ki, ami a harmadik legalacsonyabb rátának számít az EU-n belül, csak Romániát (2%) és Szlovákiát (5%) előzzük meg ebben a mutatóban. Az átlag uniós adatok viszont azt mutatják, hogy minden negyedik diák dolgozik (beleértve a részmunkaidős állásokat, diákmunká
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 4,8 százalék volt a munkanélküliség augusztusban, nem változott júliushoz képest, és ezzel a ráta már több mint egy éve 5 százalék alatt mozog. A szervezet honlapjára csütörtökön felkerült jelentés szerint augusztusban a munkanélküliek száma júniushoz képest 320 ezerre
Európa egyik vezető diszkont kiskereskedelmi csoportja, a Pepco Group 12,5 százalékkal növelte bevételét a szeptember végén zárult üzleti évének negyedik negyedévében – közölte csütörtökön a varsói tőzsdén jegyzett, 2015 óta Magyarországon is jelen lévő társaság. A lengyelországi központú, ruházati cikkeket és lakásfelszereléseket forgalmazó vállal
Érdekes vizsgálatot végzett az Egyesült Királyság Ökológiai és Hidrológiai Központ kutatócsoportja: laboratóriumi körülmények között mérték, a közúti közlekedés légszennyezése milyen hatást gyakorol a beporzó rovarokra.
2023. október 1-jével indult az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus (CBAM) átmeneti időszaka, amely 2025. december 31-éig tart, olvasható a KPMG "Adóriadó" hírlevelében.
Hatalmas technológiai ugrás történt a startup ökoszisztémában. Ezt bizonyítja, hogy Magyarország legnagyobb vállalati inkubátorprogramjába, a start it @K&H-ba most bekerült 16 új csapat közül gyakorlatilag már majdnem mindenki alkalmazza valamilyen formában a mesterséges intelligenciát.
A globális energiaválság, a háború és a klímaválság együttes hatásainak következtében az energiahatékonysági kérdések az energiaátmenet középpontjába kerültek - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke az MNB ötödik alkalommal megrendezett Zöld Pénzügyi Konferenci
Vajon jó dolog megosztónak lenni? - tette fel a kérdést az Internet Hungary 2023 konferencián Almási Kitti, pszichológus, a “Bátran élni: félelmeink és gátlásaink leküzdése” című könyv szerzője. A válasszal sem késlekedett: ez nagyban függ attól, mi motivál arra, hogy hatást váltsunk ki a környezetünkből. Ha pusztán a figyelemszerzés, annak az oka
Bár 2022-ben már nem költöztek annyian, mint az azt megelőző csúcsévben, a belföldi vándorlás tempós maradt, s változatlan a fő iránya is: az otthonkeresők jellemzően nyugatra tartottak. A hagyományos célterületek vonzerejét már érezhetően mérsékelték a kitartóan emelkedő árak, viszont felbukkant néhány új nyertes vármegye az olcsóbb, korábban kevé
Elsősorban az orvosi diagnosztikában hasznosítható részecskegyorsítási eljárást fejlesztett ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE), az Atommagkutató Intézet és az Energiatudományi Kutatóközpont.
A legtöbb IKEA-áruházat működtető Ingka Csoport 41,7 milliárd eurós kiskereskedelmi forgalommal zárta a 2022. szeptember 1-jétől 2023. augusztus 31-ig tartó üzleti évet, ami 5,7 százalékkal több az előző pénzügyi évben elért eredménynél – közölte a vállalat csütörtökön. Az Ingka Csoport adja az IKEA globális kiskereskedelmi forgalmának a 90 százalé
A várt enyhe lassulás helyett augusztus után szeptemberben is 3,7 százalék volt infláció az Egyesült Államokban. Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics csütörtökön azt közölte, hogy az Egyesült Államokban a fogyasztóiár-emelkedés éves összevetésben 3,7 százalék volt augusztus után szeptemberben i
A jövő év elejétől minden visszaváltási jelöléssel ellátott üveg, fém és műanyag palackos italtermék csomagolását vissza lehet majd vinni mintegy 2000 visszaváltási pontra, REpontra; a hálózat új csatlakozókkal folyamatosan bővül majd - tájékoztatta a Mol hétfőn az MTI-t.
A Sainsbury's 22 000 ideiglenes munkavállalót toboroz a karácsonyi időszakra, ami 22%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest - írta az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Alaposan felforgatták a befektetési alapok allokációját az idén tavasszal kihirdetett kormányzati döntések: a kötelező állampapír-tartás miatt júniusban kiugró vásárlási adatokat láthattunk. Ez azonban hamar kifulladt: bár az egyik rendelet augusztus elsején lépett hatályba, ennek már nem volt számottevő hatása sem az eszközmegoszlásra, sem pedig a
A Szerencsejáték Zrt. megújítja a tippmixpro.hu oldalt, a felhasználói fiókok szétválnak, egyenlegük felosztásáról október 16-ig dönthetnek a játékosok - közölte a Szerencsejáték Zrt..
Az Oil World szeptemberi előrevetítésében az előző szezonét csaknem 7 százalékkal meghaladó, 394,4 millió tonna szójababtermésre számít világszinten a 2023/2024. gazdasági évben. Az északi féltekén 169,2 millió tonna (–2 százalék), a déli féltekén 225,2 millió tonna (+15 százalék) lehet a kibocsátás.
Aki nem gyűjti az italospalackot, januártól darabonként 50 forintot veszít. Fontos változás lesz, hogy a PET-palackokat a jövőben nem szabad összetaposni.
Az Európai Bizottság szerint az uniós támogatást elnyerő projektek növelhetik majd az online információk elérhetőségét legalább öt európai nyelven, többfajta formátumban és sokféle hangon a fiatalokat érintő témákban.
A nemzeti lottótársaság hamarosan megújítja az idén 10 éves online sportfogadási oldalát, a tippmixpro.hu-t. A megújulás miatt az online felhasználói fiókkal rendelkező játékosok fiókja szétválik, és október 16-ig dönteniük kell arról, hogy rendelkezésre álló egyenlegüket milyen arányban szeretnék szétosztani a klasszikus online szerencsejátékok, m
Fél évvel az előzetes adatok megjelenése után az Eurostat friss adatközlésével megerősítést nyert: Magyarországon az egy főre jutó GDP (vásárlóerő-paritáson számolva) az EU átlagának 76,6%-a volt, míg Romániában ez az arány 76,7%. Vagyis hivatalossá vált, hogy Románia a legismertebb fejlettségi mutató esetében megelőzte hazánkat – írja a portfolio.
Az Easyjet 157 új Airbus repülőgépet rendel, amelyeket 2029 és 2034 között szállítanak le. A megrendelés részeként 35 A320neót A321neót cserélnek - írta meg az Airportal.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzése összhangban van a magyar gazdaságpolitika jövő évi várakozásaival - hangsúlyozta Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az IMF és a Világbank őszi közgyűlésén a marokkói Marrákesben.