Közel 10 milliárd forintot már elszórtak a Fertő-tónál, aztán beütött a válság - talán ez bírta jobb belátásra a kormányt. A Greenpeace-nek és az UNESCO-nak is megígérték, hogy kisebb és zöldebb lesz a beruházás.
Romániában tíz munkavállalóból hétnek pszichés problémákat okoz a munkahelyi stressz, egyharmaduk kiégésre panaszkodik – derül ki a legnagyobb munkaközvetítő portál, az eJobs Románia felméréséből, közölte az MTI.
Valamivel az országos átlagár alatt vásárol ingatlant a nyugdíjaskorú lakosság döntő többsége: a 65 év fölötti korosztály készpénzzel fizet, ám a használt családi ház ennek a generációnak már a legkevésbé jelent megoldást.
A krskói atomerőműben (NEK) keletkezett kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladék számára legkésőbb 2028 elejéig el kell készülniük a hulladéktárolóknak - jelentette ki Bojan Kumer szlovén környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter Davor Filipovic horvát gazdasági és a fenntartható fejlődésért felelős miniszterrel tartott közös sajtótáj
A munkavállalói és emberi jogok érvényesítése, valamint a tisztességes munkakörülmények előmozdítása a legfontosabb cél a következő években az akkumulátor-ellátási láncban, erről egyeztek meg a munkavállalókat képviselő szervezetek a Budapesten rendezett Akkumulátor világtalálkozón - közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolg
Már lehet jelentkezni a régió egyik legnívósabb egyetemi hallgatóknak szóló versenyére, amely jövőbe mutató témákkal, modern módszerekkel, kiváló szakembergárdával segíti a tehetséges hallgatókat, hogy szakmájuk élvonalába kerüljenek.
A túlcsomagolás elkerülése és a szelektív hulladékgyűjtés jelentősen csökkentheti az illegális hulladékelhagyást, valamint növelheti az újrahasznosított anyagok mennyiségét és minőségét, ezért idén is támogatjuk és csatlakozásra biztatjuk az önkénteseket az Európai Hulladékcsökkentési Héthez, amelynek fókuszában a csomagolás áll - jelentette be Rai
A mai Zsákmányszerzés során a Jarakay törzs tagjai egymásnak feszültek, míg a Karagatan törzsben a taktikai döntésekből fakadtak viták. A Buhawi törzsben pedig Zsombor rendesen beleállt Nórába és Wendybe.
Idén 19. alkalommal adták át a Hégető Honorka-díjat, amire a szervezők tájékoztatása szerint rekordszámú, 78 pályázat érkezett, melyek közül a zsűri négy videós és egy fotós alkotást díjazott, továbbá a Yettel különdíjjal ismert el egy videós alkotást.
A Hamász szombat reggeli meglepetésszerű támadása súlyos geopolitikai kockázatot jelenthet a globális pénzügyi piacokra nézve. Az izraeli konfliktus az arany,
Feltehetőleg külső behatás által keletkezett kár a napokban szivárgás miatt leállított, Finnországot Észtországgal összekötő Balti-tengeri gázvezetéken - közölte kedden Sauli Niinistö finn elnök.
“Ha bútort keres, RS!” - ez a szlogen már 31 éve ismerősen csenghet, hiszen a magyar bútorcég nagyáruházaival stabil szereplője a hazai piacnak, ráadásul az egyetlen hazai tulajdonú vállalat az élvonalban. Az üzleti sikert nemcsak a számok tükrözik, hanem az országszerte zajló fokozatos terjeszkedés is.A nagy múltú bútoráruház-lánc jól ismert szere
A mióma innovatív, műtét nélküli kezelését vezette be a régióban elsőként a Premier Med Egészségügyi-, Oktató- és Kutatóintézet; a rádiófrekvenciás ablációval történő kezelés előnye a hagyományos műtéttel szemben, hogy a méhet nem kell eltávolítani, a szervezetet a beavatkozás csak minimálisan terheli, és az esetek egy részében még altatás sem szük
Fiktív számlákkal csökkentette fizetendő adóját az a gazdasági társaság, amelynél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) áfaellenőrzést végzett, az adóhatóság a bírságokkal együtt 25 millió forint megfizetésére kötelezte a céget – közölte az MTI.
Három főbb területen tervezi módosítani az atomenergiáról szóló törvényt a kormány, amelyek közül leginkább két új eljárásrend bevezetése a fontos, és amelyek a Paks II. kapacitásbővítése, illetve a Paks I. tervezett üzemidő hosszabbítása miatt is lényegesek – derült ki a kormány társadalmi egyeztetési felületére feltöltött tervezetből. Az Euratom
A nyugdíjpénztárak más öngondoskodási ajánlatokkal összevetve változatlanul az egyik legversenyképesebb konstrukciót kínálják - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss összefoglalójából.
Ezek a filmek és sorozatok lesznek elérhetőek novembertől a SkyShowtime kínálatában. Számos sorozat folytatása is felkerül a streaming szolgáltató tartalmai közé.
A Balticconnector tenger alatti gázvezeték ellen a gyanú szerint szabotázsakciót hajtottak végre, azért szívárok, Finnország a NATO-hoz fordult, a gáz ára pedig nagyot emelkedett.
A Hamász terrortámadásaira indított izraeli válaszcsapások kezdete óta már legalább hat palesztin újságíró meghalt és többen is megsérültek a médiaszolgáltatók és a sajtószabadságot figyelő szervezetek összesítése szerint.
A Magyar Telekom együttérzéssel figyeli az Izraelben zajló eseményeket. A kialakult helyzetre való tekintettel a vállalat 2023. október 6. és 31. között az Izraelben tartózkodó havidíjas ügyfelei roaming díját (beleértve az alapdíjas hanghívásokat, SMS-eket, MMS-eket és a mobilinternet forgalmat) teljes mértékben, összeghatár nélkül jóváírja annak
Az önkéntes nyugdíjpénztárak költségmutatói tavaly alig változtak, a klasszikus díjterhelési mutató 0,72 százalék, a korrigált díjterhelési mutató 0,73 százalék lett. A befektetési költséghányadot több pénztárnál a negatív hozam miatt ki nem fizetett sikerdíjak csökkentették. A működési költségrészt a nemfizető tagok okozta kiesés pótlása növelte.
Veszprémi és miskolci projekt is bekerült idén a Green Destinations TOP 100 Fenntartható turisztikai jó gyakorlat világverseny nyertesei közé. A nemzetközi szervezet október 8-10-e között tartja éves világtalálkozóját Tallinnban.